Mesék ​boldog öregekről 5 csillagozás

Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék boldog öregekről

Mi ​kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldizsár Ildikó meggyőződése, hogy a mesék minden élethelyzetben és életkorban képesek új tapasztalatokkal gazdagítani bennünket, s ez fokozottan igaz az öregkor meséire. Ha az ember idejében elgondolja, milyennek szeretné látni magát élete utolsó harmadában, lehetőséget teremt arra, hogy ehhez az elképzeléshez igazítsa napjait. Az öregkorra ugyanis éppúgy fel kell készülni, mint a felnőtté válásra, vagy az anyaságra és az apaságra. A kötet meséi úgy segíthetik ezt a „felkészülést", hogy a történetekben szereplő apókák és anyókák követendő példát nyújtanak a mindennapok átrendezésére, a világhoz való viszony megváltoztatására. A boldog öregek tényként fogadják el az idő múlását, és felismerik a benne rejlő lehetőségeket. Megváltozik a fontossági sorrend életükben, és képessé válnak az előítéletektől és önbecsapásoktól mentes létezésre. Ráadásul… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2014
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427769
>!
Magvető, Budapest, 2014
296 oldal · ISBN: 9789631432299

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Futóhomok
Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék boldog öregekről

Prevenciós válogatás: mire számítsunk az öregség idején? A könyv mérlegét egyáltalán nem a szaporodó veszteségek súlya húzza lefelé, sokkal inkább a megelégedett bölcsesség követhető példáját mutatják be a történetek (pl. A szélcsengettyű ). Ám a mesék nem hazudnak: így szó esik a generációs súrlódásokról, a mellőzött idősekről (A szegény asszony és a szárazra vetett hal), a szépkorúak büszkeségéről (A vén szarvas és a kis szarvasborjú). A könyv tapintatosan finom záradéka pedig nem népmese, hanem Philémón és Baukisz mitikus története Trencsényi-Waldapfel Imre feldolgozásában.
Mivel nem szigorúan sorban haladtam a könyvben, én a végére hagytam a fekete levest, a „rászedett ördög” típusú meséket (Filemonka és a halál, Mese az öreg kovácsról, aki becsapta a halált és az ördögöket). Olvasás közben Polcz Alaine halállal kapcsolatos igen csak ajánlható könyvei jutottak eszembe és az ő nem mindennapi vállalása : végsőkig próbálta a maradók számára rögzíteni saját, megismételhetetlenül egyedi élet elengedési folyamatát: még van rendezetlen dolgodmaradnál méghúzod az időtannyi a testi nyavalyád, hogy már „itt felejtettnek” érzed magad … Az ördögös mesék sokszor abszurd fordulatai képesek oldani a halál-témából adódó szorongató feszültséget.

>!
sztinus P
Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék boldog öregekről

Van egy remek kihívás, amihez meséket is lehet olvasni, napi szinten. Én a novellákat még nem igazán kedveltem meg, a mesék viszont nagyon közel állanak a szívemhez. Évek óta mesélek a gyerekeknek is, nem volt nehéz ráhangolódnom.
Ez a mesefüzér a boldog öregség témàját járja körül, és valami csoda. Én reggelente ezzel kezdtem a napom, és nagyon jó volt! A mesék igen erősek, szinte nincs olyan, amiről ne maradt volna emlékem.
Nagyon nagyon sok nemzet meséjét tartalmazta, ez is nagyon izgalmas, kulturvakáció. És mennyi hasonló elemet tartalmaztak, érdekes!!Boldizsár Ildikót eddig nem igazán ismertem, de most sok hónapig tervezem, hogy mesékkel keljek.

12 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve
Kovács Ágnes (szerk.): Icinke-picinke
Ágh István (szerk.): Parazsat evő paripa
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti mesék lányoknak
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti mesék fiúknak
A fortélyos öreg
Antalfai Márta: A női lélek útja mondákban és mesékben
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti mesék a boldogságról
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti tündérmesék
Dömötör Ákos (szerk.): Az ólomerdő