Hogyan ​szerzett vizet a kiszáradt kút 96% 46 csillagozás

Ritka értékes könyv.

Már az alapötlet is különleges: a főszereplők nem emberek vagy állatok, de még csak nem is varázslatos lények, hanem egy kút és egy fa, akik, mivel egymás mellé teremtettek, csendben és harmóniában megférnek egymással és támogatják egymást, valamint a közösségük tagjait (állatokat, vándorokat stb.). A bonyodalom sem valakinek a gonoszságából, rosszindulatából, hanem tudatlanságból fakad, melyre a szereplők pozitívan, támogatóan reagálnak, és segítségére sietnek annak, aki tudatlanságával akaratlanul is bajt okozott.

Egészen sokrétű történet, tanulhatunk belőle a közösségi összefogásról, arról, hogy milyen tulajdonságokat kell kifejlesztenünk magunkban, hogy a közösségünk működőképes lehessen, valamint hogy hogyan kezeljük azokat, akik látszólag támadóan lépnek fel velünk szemben. Ezen kívül van egy másik olvasata is, mely a bennünk rejlő erőforrások kiaknázásáról szól: ahelyett, hogy külső célok felé törekednénk, nézzünk inkább magunkba, mert csak a befelé fordulás, önvizsgálat és önfejlesztés által tehetünk szert azokra a mélyen bennünk rejtőző erőforrásokra, melyek által aztán majd elég „nagyra nőhetünk” ahhoz, hogy elérjük a külső céljainkat is.

Az egyik legértékesebb könyv, amit idén olvastam – nem csak gyermekeknek. Meditáció, önfejlesztés szépen és közérthetően tálalva, cseppet sem didaktikusan. Életkortól függetlenül bárkinek ajánlott, aki – Lin-csi apát szavaival élve – nem szeretne szalmakutya lenni.

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/07/boldizsar-ildi…

Igen ritka az a könyv, amely már a címével is azt sugallja, hogy valami igazán különlegessel fog találkozni olvasója. Ebben az esetben ezt tapasztaltam, elvégre, ahogy rápillantottam, éreztem egy bizonyos vonzást.

Boldizsár Ildikó nevével már többször találkoztam különböző felületeken, de ez a második kötet csupán, amit eddig olvastam tőle. Mind a két esetben egy számomra fontos listán való szereplésük miatt kerítettem rájuk sort, de így utólag nagyon hálás vagyok érte, és csak boldogan mosolygok.

Történetünk főhősei a száz éves, idős kút és egy fa, mely a kút oldalában látta meg a napvilágot és egymás társaságát csendben eltűrve, a maguk vidám természetével figyelték a világot. Míg egy napon ennek a kútnak elfogy minden vize és a kiszáradástól való félelmében, valamint az állatok és vándorok miatt való szomorúságában, arra a döntésre jutott a fa, hogy segít idős barátjának. De vajon mi történhetett, hogy elfogyott az összes folyadék és hogyan tud segíteni egy fácska? Megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet…

Igazán különleges mese ülönleges kivitelben, és engem az illusztrációk is elvarázsoltak. Elegáns, finom, törékeny – ezek jutottak eszembe a könyvről olvasás után.

Csodálatos mese egy kútról és a mellette növekedő fáról, akik végül együtt találják meg a megoldást a kiszáradt kút problémájára.
Remek ötlet, hogy függőlegesen kell lapozni, sokkal jobban visszaadja a történetet, főleg ott, ahol a föld feletti és alatti részek egyszerre jelennek meg. Rufusz Kinga illusztrációi pedig végig tökéletes összhangban vannak a történettel.
Az egész könyv békét és nyugalmat áraszt, tényleg olyan költői az egész, annyira jó mesélni is spoiler.
A mese mögött pedig komoly tanulságok is vannak, amiről aztán sokat lehet beszélgetni: az együtt gondolkodás, egymás segítése, önmagunk és belső erőforrásaink megtalálása; ám mindezt teljes természetességgel szövi bele a történetbe.
Engem elvarázsolt teljesen, de Dórit is, mert ma is ezt a könyvet kellett felolvasom oviból hazajövet.

Közösségi összefogás a napi jólétért, mindez gyönyörű mesei nyelven. Az illusztrációk is szépek, de leginkább a hömpölygő színek varázslatosak.

Gyönyörű illusztrációk, kedves történet – egyedi kötet. Olvasás közben elgondolkodtam rajta, hogy akár Kett-padlóképes foglalkozást is lehetne belőle készíteni.

Ez szép volt. <3

Rövid, de bájos. Nagyon tetszik, hogy függőlegesen kell lapozni, különlegessé teszi az élményt. A történet nagyon kedves, szívesen olvasnám piciknek és nagyobbaknak is. Engem elvarázsolt.

Gyönyörűek az illusztrációk, a szobák felán is el tudnám őket képzelni. Érdekes volt, hogy el kellett forgatni a könyvet, hogy el tudjam olvasni a történetet, tovább emelve a könyv különlegességét. Ma a történet a kiszáradt kútról és a tölgyfáról nagyon egyszerű volt. Esti mesének kitűnő, megnyugtató.

Bevallom őszintén, én más befejezésre számította, de nem is baj, hogy mégse úgy végződött, ahogy én azt elképzeltem. Ez a végkifejlet ugyanis rejtve, bújtatva, de sokkal pozitívabb gondolatokat ültetett el az olvasóban, és véleményem szerint pont ez kell a mai gyerekeknek.
A történet egy vénségesen vén kútról szól, akinek az évek során elapad a vize, de megmentőjére akad a vizéből táplálkozó száz éves tölgyfában, aki segít visszanyerni a kút szomjat oltó vizét.
Empátia, együttműködés, segítségnyújtás. A történet során többek között eme nemes gondolatok és érzések ereszthetnek gyökeret az olvasókban.
Én nagyon szeretem a hasonló könyveket, ahol nem rágják a szádba az üzenetet, hanem rád bízza az író, hogy mit veszel észre a történetből. Így aztán ha évekkel később előveszi a gyerkőc ezt, vagy bármelyik hasonló könyvet, akkor az akkori fejlettségéhez mérten mindig talál benne magának újabbnál újabb tanulságokat a régi mellett, és szerintem az ilyen könyv sokkal mélyebb nyomot hagy egy gyerekben, mint az, ahol már készen tálalják az írók a tanulságot. Vagy ne adj' isten ki is írják az alkotók a mese végére egy külön bekezdésben, hogy szerintük ebben mi a tanulság. Na, attól frászt tudok kapni!