Hamupipőke ​Facebook-profilja 90 csillagozás

Meseterápiás esetek
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Egy ​lány hamis online személyiségbe menekül, hogy szeretetet és elfogadást találjon. Börtönbüntetésüket töltő anyák néhány napra találkozhatnak gyermekeikkel, ha vállalják, hogy ugyanannyi idővel meghosszabbodik a büntetésük. Egy férfi a felesége és fiatal szeretője között vergődik, ám képtelen választani…
    A válság legmélyebb pontján mindannyian úgy döntöttek, hogy a meseterápia segítségével oldják meg helyzetüket. Összesen kilenc történet tárul fel Boldizsár Ildikó legújabb kötetében, mely egyúttal a Metamorphoses Meseterápiás Módszer több mint száz módszertani elemének átfogó ismertetése is, izgalmas és elgondolkodtató élethelyzeteken keresztül. Az eredetileg a német olvasóközönség számára írt mű egyszerre bevezetés a meseterápiába, szintetizáló újragondolása egy közel húszéves praxisnak, s nem utolsósorban hasznos kézikönyv öngyógyító mesés utakhoz is.

„Bízom benne, hogy ez a könyv nemcsak kapaszkodókat és inspiráló ötleteket ad néhány életválság vagy elakadás… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767495
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
272 oldal · ISBN: 9789636768133

Enciklopédia 6


Kedvencelte 6

Most olvassa 18

Várólistára tette 147

Kívánságlistára tette 140

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Mesemondó IP>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Megjegyzem előre, hogy a kötet terápiás módszertanához nem tudok hozzászólni, mert nem vagyok képzett terapeuta, és mesemondóként sem foglalkoztam soha terápiával. A csillagozás tehát nem ennek szól. Egyébként rengeteget beszélgettem a könyvről olyanokkal, akiknek van ilyen irányú végzettsége, és hallottam mindenféle véleményeket, amiket nyilván nem fogok itt másodkézből összefoglalni, mindenesetre érdekesek voltak és sokat tanultam belőlük.
Előre bocsátom, hogy a könyv nagyon olvasmányos. Pillanatok alatt végigértem rajta, fogyasztható, kisebb fejezetekre oszlik, és az élmények, események nagyon érzékletesen vannak leírva benne. Voltak részek, amiket felismertem (mivel most már én is a Meseközpontnál dolgozom), meg emberek is, de ezek igazából nem számítottak, minden fejezet szépen fel volt vezetve és el volt mesélve. A meseszövegek is benne voltak a könyvben, ami nagy fejlődés az első meseterápia-kötethez képest.
Ami engem mesemondóként továbbra is zavar, az Boldizsár Ildikó hozzáállása a mesékhez, mint szövegekhez. A könyv elején leszögezi, hogy a meséket „átírni” sohasem szabad, de ezt saját maga szegi meg nem is egyszer az esetek folyamán – arról nem is beszélve, hogy jórészt eleve „átírt” mesékkel dolgozik, ha csak a Grimm szövegeket meg az „Interneten olvasott” meséket vesszük például. Az elmélet az, hogy a mesékben rejlenek bizonyos kódok, amik bizonyos élethelyzeteket, problémákat fednek le, és ha a mesét „átírják”, ezek sérülnek (legalábbis én így értettem). De akkor honnan tudjuk, hogy melyik szöveg „nem sérült”? A folklór-folyamat melyik pontján kerülnek beléjük az „igazi” kódok? És ha egy mesének sok verziója van, akkor melyik az „igazi”?… Ezeken sokat töprengtem. Főleg akkor, amikor Boldizsár arról ír, hogy a meséket saját szavaival mondja, de vannak „kulcsmondataik”, amiknek szó szerint kell elhangoznia. Szó szerint mihez képest? A Grimm szöveghez? De melyik kiadásból?… Nem mondom, hogy terápiás szempontóbl nincs igaza, csak nem értem, honnan érkezik az alapanyag.
Ehhez kapcsolódik az is, hogy a szerző többször megemlíti, terápiás környezetben a meséket monoton hangon, hangsúlyozás nélkül adja elő, hogy ne befolyásolja a hallgatót. Hát, ennyi erővel fel is olvashatná… Ennek is értem a háttérlogikáját, csak nem tudom, mennyire fogadnám jól, ha valaki teljesen fapofával szavalna el nekem egy „terápiás” mesét. Mesemondóként meg egyenesen irritál a gondolat. (De megint mondom, nem vagyok terapeuta).
A másik állandó problémám Boldizsár Ildikóval az, hogy nagyon szeret általánosságokban beszélni a mesékről. Minden „A mesék mindig…”, „A mesékben soha…” stb. kezdetű mondatnál felszólalt bennem a kisördög, hogy „hááát…”. Több általánossággal egyáltalán nem értettem egyet (pl. „a mesék pártatlanok, elfogulatlanok, nem döntik el, mi kinek a hibája” – he?!)
És persze a szokásos gumicsont a végére – NINCS OLYAN, HOGY „INDIÁN MESE.” Bár Boldizsár többször kiemeli, hogy a könyvben szereplő mítosz mennyire mély, szakrális, és sokrétű, abszolút semmi hátteret nem tudunk meg róla. A mese itt is szimplán egy konkrét szövegként van kezelve, nem egy (tőlünk távol eső) kultúra részeként, aminek saját szimbolikája van, és nem arra lett kitalálva, hogy fehér emberek terápiázzák magukat vele… (Akit érdekel: Az égből hullott lány története egy irokéz mítosz, a hölgy neve Atahensic, a két fiú „Jó Testvér” és „Gonosz Testvér”, és utóbbi a születésnél megöli anyukát, upsz.).
Egyszóval nagyon érdekes, olvasmányos könyv, de a mesék kezelésével még mindig nem vagyok kibékülve.

27 hozzászólás
dontpanic P>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

A kötet esettanulmányok formájában mutatja be a Metamorphoses meseterápia módszerét.

Értékeltem a sokszínűséget, egyrészt az esetek bemutatásánál: szerepelt egyéni terápia, párterápia, családterápia, csoportterápia, annak is több formája.
A könyvben feltűnő kliensek is nagyon különböző élethelyzetekből jönnek (gyász, párkapcsolati válság, kamaszkori útkeresés, börtönviselt anyák kötődése a gyerekeikhez).
Nyilván az volt a cél, hogy lássuk, a mesékkel bármilyen helyzetben, bármilyen terápiás formában, bármilyen korú, nemű, problémájú emberekkel lehet dolgozni.

A sokszínűség ezenkívül a fejezetek felépítésében is megmutatkozott. Minden fejezetben szerepelt az éppen aktuális élethelyzet, kliens személyének felvázolása, majd a mese, amivel dolgoztak, a meseválasztás objektív okai, majd a szubjektívek (azaz maga a terápiás munka megvalósítása), majd pedig egy kis útmutató ahhoz, hogy hogy lehet ezzel a konkrét mesével egyénileg dolgozni, azaz önfejlesztő, önterápiás módon, szakember segítsége nélkül.
Ezeket még színezték Boldizsár Ildikó néha előforduló, maximálisan személyes reflexiói: hogy neki milyen élethelyzetben és hogyan segítettek adott mesék.

Na, most, szép dolog a sokszínűség, de azért egy 270 oldalas könyvbe, ha mindent bele akarunk pakolni, akkor valami úgyis ki fog maradni. Az én ízlésemnek jobban megfelelt volna, ha többet olvashatok a terápiás munka kibonatkozásáról, ha már esettanulmányokról van szó. Sokszor éreztem azt, hogy itt rettentően le van egyszerűsítve a terápiás folyamat, ez azért csalóka lehet. Persze, olvasunk egy mesét, párszor beszélgetünk róla, és minden rendben. (A kötet nem ezt sugallja, mert többször le van írva, hogy nem pár alkalomról volt szó, hanem egy hosszú folyamatról, viszont a terápiás folyamat néhány oldalba sűrítése mintha mégis ezt üzenné.)
Én az objektív megközelítéses fejezeteket néha kicsit untam, a szubjektív bőven elég lett volna, abból úgyis kiderül, hogy tud éppen a választott mese hatni. (Ha meg egy másik lett volna választva, akkor az – nem hiszek abban, hogy minden helyzetre csak és kizárólag egy mese adhat segítséget.)
Illetve az öngyógyítós fejezetekről is azt éreztem, kicsit kilógnak. Mi volt itt ezeknek a célja? Amúgy nem lenne rossz egy ilyen kötet, önsegítés a mesék segítségével, de akkor tényleg egy egész könyv legyen ennek szentelve, a téma megérdemelné, szerintem igény is lenne rá, itt nekem ez egy kicsit lógott a levegőben, és ahogy mondtam, én szívesebben olvastam volna helyette még a konkrét esetekről.

A kedvencem az összes eset közül talán a kamaszokkal folytatott csoportterápia. Egyrészt mert csoport, másrészt mert kamaszok. :) Ez egy nagyon nehéz korosztály, nehéz őket bevonni, de ha sikerül, akkor meg talán náluk lehet a legnagyobb eredményeket elérni.
De az összes esetben találtam valami értéket, mind módszertanilag, mind pedig emberileg.

Sippancs P>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Nagyon okos, nagyon emberi, nagyon életteli könyv, akárcsak Boldizsár Ildikó.
És oh, Lotilko! Egy hónap leforgása alatt sikerült másodszor is megsiratnod…

csucsorka IP>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Boldizsár Ildikó számomra a világ egyetlen csodálatos boszordére, és a könyv egy arasznyit sem lökött rajta, meginoghatatlanul áll a piedesztálon, ahová 20 évesen feltettem.
(Az olvasmány hatására csak még jobban szeretnék tőle tanulni egyszer – és most egy picit ahhoz is megjött a kedvem, hogy végignyomjak egy meseterápiát…)

Éppen ezért engem nem a kötet külseje és címe vonzott magához – bár egyiket jobban szerettem, mint a másikat – hanem az, hogy Boldizsár Ildikó végre bepillantást enged a terápiás üléseibe. Igazán.
Talán csak a terápialeírások “meseszerű” megoldásait éreztem gyorsnak és idegennek az elején, később ez az érzés is elmúlt.

Sírtam, nevettem, gondolkodtam – mindent megkaptam, amit az ember egy olvasmánytól vár.

Olya>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

„… amikor gyerekként hallgatunk egy mesét, a történet rajtunk kívül van. El tudjuk képzelni az egészet úgy, mint egy rajzfilmet vagy könyvillusztrációt. Felnőttként a mese bennünk kezd élni. A mese tájai belső tájakká, a mese szereplői belső szereplőkké válnak.” 202. oldal

Ez a könyv, illetve az általa bemutatott módszer jó példa arra, hogy miért mesél az ember, miért tartja fontosnak elmondani a történeteit, miért talál ki új dolgokat, miért szeret „benne lenni” egy eseménysorozatban, miért volt a mese felnőtteket szórakoztató/oktató/elgondolkodtató műfaj, miért nem ciki az, ha felnőttként meséket olvasunk/hallgatunk/mondunk.

A bemutatott mesék közül sokat nem ismertem, főleg az egzotikusabb tájakról származókat, viszont azt tapasztaltam, hogy mindegyik ugyanoda fut ki: ha kellőképpen használod a bölcsességed, „Mostantól te vagy az arany nap kastélyának királya.”

2 hozzászólás
LittleStar>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Tetszett, érdekes volt, de a végére kicsit azt éreztem, hogy önmagát ismétli a szerző. Egyébként nagyon hasznosnak és kifejezetten tényleg érdekesnek találom ezt a terápiát. Néhány esetben elgondolkodtam az olvasás közben, hogy na vajon melyik az én mesém? :) Ami nagyon tetszett, hogy közérthető volt, nem kell pszichológusnak vagy legalábbis némi pszichológiát tanult embernek lenni hozzá, hogy értsem a lényeget. :)

mohapapa I>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

– Morzsám, jársz valamikor a Balzac utca felé?
– Nem. Miért?
– Rendeltem két Boldizsár Ildikó könyvet, ott lehet őket átvenni.
– Akkor járok. Mondd a címet! Mikor mehetek érte?
[…]
– Kedvesem, nem baj, ha elviszem magammal a dolgozdába ezt a Hamupipőkéset? Tegnap beleolvastam, és úgy maradtam.
– Igen, érzékeltem. Én is arra voltam kíváncsibb. De már keresztet vetettem rá.
Egész nap ezen a mondatán nevettem. Amikor nem a Hamupipőkéset olvastam.

KÉPEK,ILLUSZTRÁCIÓK, TÖRTÉNET
Egy időben, sok éven keresztül előadásokat tartottam több adventista gyülekezetben. Egy idő után elkezdtek képmutató prédikátornak hívni. Mindenhová a hónom alá tekert nagy rajzokkal érkeztem. (Hol volt még akkor a számítógépes kivetíthetőség lehetősége…!) A rajzokat azért vittem magammal, mert egy próba után úgy tűnt, amit látnak is a tagok, sokkal jobban megmarad bennük. Az illusztrálás úgy kezdődött, hogy abból szerintem én tanultam a legtöbbet. Kérlek, ha nem vagy hívő, ne a vallásos üzenetre koncentrálva olvasd az alábbiakat, jelen szövegösszefüggésben egészen más mondanivalóm! A történet megértéséhez azonban tudnod kell egy kis háttérinfót. Előadás közben az szerettem volna elmondani, milyen szerepe van a hitnek abban , hogy képesek legyünk túllátni a mindennapi élet tényein. Mohácsi Erika a Marana Tha! című könyvembe készített rajzaival ezt így illusztrálta:
(Hát persze, a szokásos helyen, a blogoldalamon megnézheted ám!)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/10/16/boldizsar_il…

A könyvben pedig így írtam az esetről, amit szeretnék veled is megosztani:
„Szemléltetésül, a fenti két rajz mintájára, egymás mellé tettem két széket a szószék előtt. Az egyik a szakadék „valós élet”-oldalát jelképezte, a másik pedig az Isten által megkövetelt élet minőségét. A két széket több mint két méter távolságra toltam el egymástól, ezután pedig megkértem egy Zsófi nevű, körülbelül hatéves kislányt, hogy lépjen át az egyik székről a másikra. Zsófi próbálkozott, kinyújtotta a lábát, majd visszahúzta, de reálisan felmérve a távolságot, nem mozdult.
Én abban a biztos tudatban, hogy feladta, félig hátat fordítottam neki, és beszélni kezdtem a gyülekezethez. Két mondatot sem mondtam el, amikor valami belső hang azt súgta, hogy azonnal forduljak vissza Zsófi felé.
A kislány mégiscsak döntött, és már lelépett a székről, amelyre felállítottam őt. Az utolsó pillanatban kaptam el! Buksija milliméterekre húzott el a szószék éles szélétől. Láttam rajta, éreztem apró szívének heves dobogásából, hogy ő is megijedt, ezért egy kicsit magamhoz öleltem (miközben igyekeztem önmagamat is összeszedni). Így tartottam őt átölelve, miközben tovább beszéltem a gyülekezethez, és elmondtam nekik, hogy Zsófi bátorságát nem kalkuláltam be a szemléltető példába, de így még határozottabban kidomborodott, hogy önmagunkban mennyire tehetetlenek vagyunk, és mennyire csak az Úrra hagyatkozhatunk, ha zuhanunk lefelé.
Amikor megítélésem szerint a kicsi lány megnyugodott valamelyest, visszaadtam őt édesanyjának, és felmentem a szószékre. Folytattam a prédikációt, de valami nem hagyott nyugodni. Lenéztem Zsófi gömbölyű pofijára, tiszta tekintetére, és megkérdeztem tőle:
– Zsófi, miért léptél le a székről, miért próbáltál átlépni a másikra? Tudtad, hogy túl messzire vannak egymástól, én pedig háttal álltam neked!
A kislány válaszában az Úr tízéves kereszténységem legnagyobb tanítását adta nekem! Zsófi, kerek szemüvege mögött, tágra nyílt, csodálkozó szemmel, magától értetődő természetességgel csak ennyit mondott nekem:
– De hiszen azt kérted tőlem, Zoli, hogy lépjek át!
Megismételtem a mondatát, hogy a gyülekezet utolsó soraiban is hallhassa mindenki, és utána azonnal kimondtam a prédikáció végét jelző áment. Ehhez nem volt mit hozzátennem. S most sincs.
Ugye, érted, miért?”

Zsófival természetesen nem ott és akkor találkoztam először. A kimondott ámenem után nagyon néma volt a csend, és úgy éreztem, valahogyan máshogyan szólt a liturgiához tartozó befejező ének. Én mindenképpen sokat tanultam Zsófitól és az esetből.

BOLDIZSÁR ILDIKÓ ÉS A MESETERÁPIA
Még mindig csak mesélek, de ígérem, el fogok jutni a könyvhöz is. :-)

Szerelmetesfeleségtársam úgy öt éve végezte el Boldizsár Ildikó meseterápiás tanfolyamát. Meglepődtem rajta, még inkább, hogy időt és pénzt áldozott rá. Valahogy nem olyan terapeuta típus, meg a hosszú évek alatt nem vettem észre, hogy különösebben vonzódna a mesékhez.

Én meg mindig szerettem őket, csak azokat a klasszikusokat nem, a népmeséket. Valahogy soha ne tudtam azonosulni, soha nem tudtam mélyen beleélni magam a történésekbe, Ha már akkor az Ezeregyéjszaka jobban bejött. Andersen, Hauff, Oscar Wilde meg végképp. De a top Méhes György Szikra Ferkó-ja lett. Rögtön utána Ende Momó-ja és Kertész Zsuzsa Csillaglány-a. És Lázár Ervint magától értetődőnek veszem. Vagyis a műmeséket jobban kultiváltam. Erre SzFt meg megy, belevetődik egy elsősorban népmesékkel, archeotípusokkal, jung-i pszichológiával, saját terápiás módszerrel foglalkozó tanfolyásba.

Boldizsár Ildikónak akkoriban már jelentek meg könyvei. A mesegyűjtemények nem érdekeltek, a meseterápiával foglalkozó könyvének egyszer nekiveselkedtem, de valahogy olyan in medias res volt az egész, számomra nem volt felépítve a mondanivaló, előzetes ismeretek nélkül, sehol nem találtam kapcsolatot az olvasottakkal, nem győzött meg. Nagyjából oldalanként kérdeztem gyönyörű szemű kedvesemet, hogy ezitthogyésmiért? A könyv informatív volt, csak éppen az információk felfűzése annyira nem volt logikus, vagy ha igen, nehezen elkapható volt a logika a háttérismeretek nélkül. Viszont nem biztos, hogy aki a kezébe vesz egy könyvet a meseterápiáról, az előtte el akarja végezni a tanfolyamot, hogy megértse, amit olvas. Azzal a könyvvel kicsit olyan érzésem volt mint Badiny Jós Ferenc könyveivel: olvasok egy csomó információt, de fel nem fogom, honnan származnak, miért pont ott vannak és mi közük van egymáshoz. Nos, ennél a könyvnél nem ért ilyen csalódás. Sőt!

Hagytam is a dolgot. Pedig kezdettől fogva az érdekelt, hogyan zajlik a gyakorlatban egy terápiás ülés, egy gyógyítási folyamat. Megspékelve mindezt azzal, hogy túl nagy bizalmam nincsen a pszichológusokban, terápiákban. (De ez most messzire vezetne. Nem nekem volt rájuk szükségem, de a amit megtapasztaltam velük, arra csak legyinteni tudok. Ám ezt most valóban hagyjuk!)

Ildikó ezen a könyve azért ragadt a kezembe, mert ebben terápiás eseteket ír le, s közben azt is, hogyan használta a meséket a terápiához. Még mindig van olyan érzésem, hogy sokkal többet tud mint amit át tudott adni, de azért e könyv által lényegesen közelebb jutottam ahhoz, miről is szól a meseterápia.

Van még bennem hiányérzet, de óriásból normál emberméretűvé töpörödött az ismeretlen. Ez nem kevés!

A KÖNYVRŐL
Először mint tárgyról: stabilan elkészített, szépen megtervezett kiadvány. Jó kézbe venni. Szép a borítója (bár a könyvben magában a szerző éppen a Disney-s, tökhintós-nyálasított Hamupipőkére mondja, hogy terápiában nem használható, de spongyát rá!), könyvjelzője is van, világos, átlátható, értelmezhető a tördelése is.

A tartalmáról. Majdnem azt írtam, hogy piszok olvasmányos, csak az olyan kis képzavaros megfogalmazás lenne. De valóban nehezen letehető, ha valaki belefog. Az elején kapuk egy kis összefoglalást arról, hogy mi is a könyv célja: az, amit én is vártam tőle, megismerni általa a meseterápia működését.

Ööö… Meseterápia. Hallottál már róla egyáltalán? Ildikó harminchat éve foglalkozik vele.

(Egy kis férfias udvarlás: ha a fotóját nézem, ez nehezen hihető, mert a meseterápiát meg kellett előznie az általános iskolának, középiskolának és a néprajzos tanulmányoknak. Ha ezekhez hozzáadom a harminchat évet akkor meg egy sokkal idősebb nőt kellene látnom. [Az őszinte bók megvolt, lépjünk tovább!])

Miért pont a mesék? Nem azért, mert ilyen eddig még nem volt, hanem éppen azért, mert hogyne lett volna, voltaképpen a legrégebbi terápiás módszer eszközei. Ha nem is feltétlenül abban a formában, ahogyan azt Ildikó manapság gyakorolja.

A tapasztalataira építve azt mondja, hogy a népmesék nem csupán közszájon forgó, népszerű történetek, amiket egyszer csak kitaláltak valakik, aztán elmondták, majd tovább mondták, majd a hallgatók is tovább mondták, hanem valami olyan ősi tudás hordozói, amely tudás a magunkra ismerés és megoldás bemutatása által képes gyógyítani is. Mert a meséknek jobbára van egy felszínes mondanivalója, az sem kevés, de van egy sokkal mélyebb nem csupán mondanivalója, hanem szándéka is: segíteni akar és tud, ha valaki értő füllel hallgatja, olvassa. Éppen ezért volt igaz régen a mai embert már meglepő tény: a mesék régen nem a gyerekeknek szóltak.

Mivel mesemondók gyakorlatilag már nincsenek, némileg módosult a mesékkel való gyógyítás módszere: terápia lett belőle.

Ildikó egyfajta liturgiát is kidolgozott a mesemondásaihoz, a légkör megteremtésén át, a mese elmondásának gyakorlatán, a szemléltető példás tárgyakon keresztül a végső kiléptetésig: hogy hatni tudjon aminek hatnia kell..

Persze nem akármikor akármelyik. Azt írja, hogy 2400 (!) mesetípus van. (Szerintem az átlagember életében összesen nem olvas ennyi mesét, és ezek most csupán a mesék típusai!) Az adott problémákhoz meg kell találni a legmegfelelőbb mesét, ami elvezeti a hallgatóját a megoldáshoz. Mert a megfelelő mese nem önmagában gyógyít, „csupán” vezet; a gyógyulás rajtunk múlik, tőlünk függ. Ahogy bármely más terápiában.

A könyv kilenc terápia történetét meséli el, ebből három csoportterápia, egy család, egy középiskolai osztály, és egy börtönben levő anyák és gyermekeikből álló csoporté. Egy pedig párterápia. Egyik érdekesebb mint a másik. Az esetek problémái tipizálhatók, mert úgy fest, Ildikó tudatosan más és más eseteket választ a szemléltetés kedvéért, korra, nemre, problémára való tekintettel. Van itt (nem sorrendben) gyászát feldolgozni nem tudó idős ember, magával mit kezdeni nem tudó, jól menő vállalkozó, az internetes identitásai között eltévedt magát elvesztő fiatal nő, mindenféle kapcsolatát elvesztő, céltalan középkorú nő, súlyos műtét után lebegő asszony.

A könyvből ez nem derül ki, de SzFT-től tudom, van olyan, hogy a páciens maga hozza a kedvenc meséjét, és az esetek döntő többségében bele is pacsál a lényegbe a választásával. A könyvben ismertetett történetekben egytől-egyig Ildi választotta a gyógyító meséket. Illetve a család esetében volt, hogy első alkalommal rábólintott, hogy kiindulási alap az Oroszlánkirály legyen, de a második találkozás alkalmával túl is lépett rajta.

Az esetek ismertetésének is vissza-visszatérő formája van. Az első mondat az, hogy a leendő segítség alanya belép az ajtón. Azután megismerjük, miben lehetnek segítségére/gükre a mesék. A következő lépcső, hogy Ildikó mesét választ, és minden esetben el is olvashatjuk, miről van szó. Aztán megismerhetjük a mese választásának objektív okait. Aztán megismerhetjük a konkrét esetben hogyan hatott szubjektíven a szöveg. Végül tanácsokat kapunk, Hogyan alakítható a mese öngyógyító történetté terapeuta nélkül?

A könyv nyilvánvalón harminchat év legbestebb válogatása. Gondolom, nem volt minden terápia sikeres, illetve ha sikeres is volt, akadt olyan eset, amikor Ildikó ezzel-azzal mellényúlt. Ami persze semmit nem kisebbítene a sikeres kifutású eseteken, a meseterápia alkalmazásán. Viszont ilyen esetek ebben a könyvben nincsenek. Ellenben rendre elképedtem, milyen biztos kézzel, mély ismerettel és irigylésre méltó lexikális tudással, milyen tudatosan használt intuícióval meríti ki terapeutaként a szerző a mesék tengeréből mindig a megfelelőt, illetve, hogy mekkora rugalmassággal képes helyzeteket, tárgyakat rávezetésként felhasználni a terápiában. (Vallomás: ennél gondolatnál ugrott be számomra Zsófia története, az illusztrációk szerepe és a rögtönzés miatt.)

Vagyis könyv csuda érdekes, olvasmányos, izgalmas és tanulságos. Csak dicsérni tudom.

HOGY MÉGSE CSAK DICSÉRJEM
Volt egy kis hiányérzetem. Nem is jó szó ez a hiányérzet… Vagy igen. Arról van szó, hogy…
(A folytatást és a befejezést, persze, hogy a blogon olvashatod el, ha kíváncsi vagy rá!)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/10/16/boldizsar_il…

kávésbögre P>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Szégyenszemre eddig Boldizsár Ildikó munkássága teljesen kimaradt az életemből – véletlenül bukkantam rá erre a könyvre az ajkai könyvtár újdonságai között. Megtetszett a borítója és elhoztam – és milyen jól tettem! Nagyon tetszett, ahogy az esettanulmányokat feldolgozza, magyarázatokkal, értelmezésekkel segíti a feldolgozást, s mindeközben olvasmányos is marad.
Nem vagyok szakértő, inkább csak kíváncsi laikus, nekem bejött a tálalás és a témakör is.

metahari P>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Rengeteg ötletet vettem a terápiákból ahhoz, hogy egy-egy kemény problémának ítélt eseményt, kérdést, dilemmát hogyan is kezdjünk el felfeldni, felgöngyölíteni. Úgy használtam, mint gombokat számos belső meditációhoz, nekem ami malacorr, az másnak talán egy vastag csík vagy csészealj lyukkal, hosszas belső mélázás után ráláthatok mindenféle nézőpontokra. A mesék meg mindezt jó sztorikba bújtatják, összegombolják a kabátot, amit én (vagy valaki más) félregombolt.
Ez jutott eszembe először az olvasás után.

Vaklarma P>!
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja

Régen volt rám könyv ilyen hatással! Teljesen véletlenül akadtam rá még tavaly, és már akkor minden tetszett rajta. A fülszöveg, a borító, a cím… Legfőképpen az, hogy mesékkel lehet gyógyítani, és azt is leírják hogyan! Így aztán megvettem magamnak, pedig ritkán veszek könyvet. De csak fél év múlva olvastam el, mert most volt rá szükségem, emiatt viszont különösen hatott rám. Napi egy-két esetet/ mesét bírtam elolvasni, mert idő kellett ahhoz hogy hassanak bennem. Most hogy befejeztem, várok pár napot, és aztán újra alámerülök. Már kivettem a következő Boldizsár Ildikót a könyvtárból… Aztán lehet hogy meglepem majd magam egy meseterápiás tanfolyammal is! Azt hiszem ezt én is szívesen csinálnám.


Népszerű idézetek

Sippancs P>!

Az ember mesemondás közben önmaga lényegét mutatja meg.

126. oldal

5 hozzászólás
Sippancs P>!

A mesék megnyitják a teljességhez vezető utat, és közben áthangolják gondolkodásunkat. Megmutatják a változás irányát és célját, s támogatást nyújtanak a rend és rendezettség kialakításához. Visszavezetnek bennünket egyfajta természetes létezési módba és ritmusba, ami már önmagában is gyógyító. Tulajdonképpen nem tesznek mást, mint felkínálnak egy nagyszerű lehetőséget.
Belépést egy másik birodalomba.

23. oldal

Olya>!

… amikor gyerekként hallgatunk egy mesét, a történet rajtunk kívül van. El tudjuk képzelni az egészet úgy, mint egy rajzfilmet vagy könyvillusztrációt. Felnőttként a mese bennünk kezd élni. A mese tájai belső tájakká, a mese szereplői belső szereplőkké válnak.

202. oldal

csucsorka IP>!

Amikor megkérem, hogy kösse össze saját életét az aláhúzott mondatokkal, az elsőt ő is átugorja. „Nem is tudom, miért húztam ezt alá” – mondja zavartan, én pedig szóról szóra feljegyzem ezt a kijelentést, mert a nem is tudom -ok előbb-utóbb nagy erőt jelentenek minden terápiában. Most nem kérdezek rá, mert tiszteletben tartom, hogy tulajdonképpen még tényleg „nem tudja”. Még tényleg nem tudja elmondani.

42. oldal, "Találjon nekem egy mesét!" rész, Hamupipőke Facebook-profilja - Félelem az élettől (Jelenkor, 2018)

Breezy>!

Sokszor ugyanis az okozza a problémát, hogy a mindennapok során ilyen vagy olyan okok miatt kimondhatatlan sérelmek összegyűlnek, majd a helyzet tarthatatlanságának egy vulkánszerű dühkitörés vagy ennek ellenkezője, a végletes hallgatásba burkolózás vet véget.

114. oldal

Kata_dr_VF>!

Eljön a pillanat, amikor át kell lépni azon a kapun, ahol az önámítás és önbecsapás mit sem ér. És akkor hullik, aminek hullnia kell.

62. oldal

Sippancs P>!

Holle asszony meséjében azonban vigasz is van: az, hogy mindig újra lehet kezdeni – a saját életfonal a mélyben hever, és vár.

62. oldal

>!

Mostantól te vagy az arany nap kastélyának királya.

224. oldal

nena911231>!

„A 'csillagszem' nem egyetlen, kiválasztott lény kizárólagos tulajdona, hanem bárki számára elérhető, megszerezhető minőség: aki kiállja a test-lélek-szellem próbáit, azaz az erő, az állhatatosság, a kitartás és a tisztánlátás próbáit, aki autonóm és nem megvesztegethető, annak valóban belső ragyogást tükröz a szeme, és feltehetően jó uralkodója saját életének.”

82-83. oldal

betarix>!

Mielőtt egy mesét bevonunk az öngyógyításba vagy az önfejlesztésbe, tisztáznunk kell, hogy melyik szinten szeretnénk vele dolgozni. Minden történetet használhatunk interperszonális és intrapszichés módon. Az előbbi esetben a történet valamennyi szereplője „kívül” van, vagyis pontosan megfeleltethetők életünk szereplőinek, mindazon személyeknek, akik a mindennapok során körülvesznek bennünket. Ráismerhetünk például anyánkra, apánkra, férjünkre, gyerekeinkre, főnökünkre és kollégáinkra. A mese ilyenkor a külvilággal való kapcsolatunk rendezésében segít.
Amikor a mesét intrapszichésen használunk, a saját lelki színpadunkat rendezzük be a mese szereplőivel és helyszíneivel. A mese tájai belső tájakká válnak, a mese szereplői pedig belső szereplőkké. Ebben az esetben a bennünk lévő feszültségek, ellentmondások, zavarok oldása történik meg, mégpedig úgy, hogy a mese által kínált módon teremtünk rendet a keletkezett egyensúlyvesztésben.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

David Almond: A vadóc
Kertész Erzsi: NEM mese
Izmindi Katalin: Szörnyifalvi mesék
Farkas Kriszta: Málna mesék
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Csukás István: Pom Pom meséi – Festéktüsszentő Hapci Benő
Bodor Attila: A tél menyasszonya
Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám!
Marék Veronika: Boribon és a hét lufi
Csukás István: Sün Balázs