A ​sárkánygyík ébredése (A Sárkányos Rend 1.) 27 csillagozás

Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

A ​Luxemburgi Zsigmond távoli kegyét és oltalmát élvező Gabriel kiemelkedő tehetséggel végzi tanulmányait, és fényes jövő áll előtte. Ám ahhoz, hogy magas körökben foroghasson, az intrikálás mesterévé kell válnia. Amikor a Zsigmond ellen összeesküvő főurak Váradon elhatározzák, hogy Nápolyi Lászlót koronázzák királlyá, az érsek pedig titokban az uralkodó meggyilkolására ad parancsot, Gabriel útra kel, hogy figyelmeztesse pártfogóját. Eközben barátja, Börki András, a fiatal bihari nemes is elindul, hogy Stibor vajda mellett részt vegyen élete első csatájában a trónbitorló Nápolyi László ellen, és később a budai udvarba jutva lovagi rangot szerezzen.

Gabriel megmenti Albeni Eberhard püspök és a leendő királyné, Cillei Borbála életét. Befolyásos támogatóra tesz szert, miközben rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életben olykor nincs helye az erkölcsnek és jó szándéknak. A fiatal diakónus arra is rájön, hogy különös titok lappang a váradi… (tovább)

>!
Gold Book, Debrecen, 2015
288 oldal · ISBN: 9789634263470
>!
Gold Book, Debrecen, 2015
284 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263449

Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ZsúésKrisz_Olvas
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Rég olvastam már a sorozatot, de most vettem észre nem írtam értékeléseket hozzá :).
A könyv egyik kedvenc korszakomban, a XIV. században játszódik. Nem olvastam még az írónőtől, és így nagy kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba. Szerencsére jól vizsgázott a könyv nálam!
A cím kicsit megtévesztő az első kötetnek mivel csak a könyv legvégén alakul meg a Sárkányos Rend.
A kötetben a főszereplőkkel ismerkedhetünk meg Gabriellel, Börki Andrással Cecei Borbálával. Az ő történetüket meséli el az írónő miként is fonódik egybe a sorsuk. Nekem nagyon tetszett a könyv, hamar azonosulni tudtam az írónő stílusával. Remek és izgalmakkal teli olvasmány volt. Kíváncsian várom a második részt.

>!
NewL P
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Érdekes kapcsolat alakult ki köztem és a könyv között.
Szerettem, bár néhol untam (a lassabb részek annyira nem jöttek be nekem).
Rávett, hogy újra utánaolvassak egy kicsit a kornak, amiben játszódik. Majdnem mindent elhittem, ami benne játszódik, ami mutatja a leírtak erejét. Tudom, tudom ez csak fiktív regény, de a szereplők annyira jól meg lettek írva, hogy ha nem lennék gyanakvó, és nem lenne a könyv végén a szerző jegyzete, akár igaz történetnek is elfogadtam volna. Örültem a lábjegyzeteknek, sokat segítettek.
És most akkor folytatom a következő kötettel, és jó hogy van folytatása, mert kíváncsi vagyok mi fog még történni. Ajánlom.

>!
Csoszi
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Igazán ígéretes sorozatindító kötet. A történet az 1400-as évek elején játszódik Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején. A két főszereplő Gabriel, papnövendék spoiler és egy fiatal váradi nemes Börki András kalandjait követhetjük a regény lapjain. Mindketten tehetségesek, nagyratörőek. Nem hiányozhat a király hatalmának megdöntésére irányuló cselszövés, az ellenséges táborok közötti csaták. Különösen a könyv eleje, a Váradon játszódó részek tetszettek.

>!
Gold Book, Debrecen, 2015
284 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263449
>!
Razor SMP
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

A sorozat címe az első kötet esetén kissé még félrevezető, a Sárkányos Rendről itt bizony még nem sok szó esik, épphogy a megalakulásának lehet szemtanúja az olvasó.
Hogy akkor miről is szól a regény? Nos, megismertet a trilógia három főszereplőjével: Gabriellel, a papnak készülő váradi diakónussal, barátjával, a lovagi karrierről álmodó Börki Andrással, végül Cillei Borbálával, Luxemburgi Zsigmond leendő arájával, aki királynőként természetesen meg akarja váltani a világot. E három karakter útját követheti nyomon az olvasó a regény lapjain, miközben persze zajlik a történelem: Zsigmond hatalma ekkor még korántsem biztosított, a nagyurak egy része inkább Nápolyi Lászlót látná a trónon, három szereplőnk pedig óhatatlanul belekeveredik ebbe a játszmába.
A regény cselekménye lendületes, a történet nem igazán ült, ráadásul az írónő jól adagolta a két férfi főszereplő közti váltásokat is. Ami nekem még nagyon tetszett, az a könyvből áradó középkori hangulat, szinte láttam magam előtt a búcsújáró népeket, vagy épp a műhelyben dolgozó kovácsokat.

>!
Gold Book, Debrecen, 2015
284 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263449
2 hozzászólás
>!
Parlandorka I
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Egy önvallomással kezdem: életemben először vettem és olvastam történelmi regényt.
A középiskolai tanárom belém plántálta, hogy a történelmet csak az a kevés kiváltságos értheti és élvezheti, akik képesek átlátni ezt a száraz és kusza szövevényt, és én nyilvánvalóan nem tartozom közéjük. Bori könyvét épp azért vettem meg, mert elhatároztam, hogy leküzdöm végre a történelemtől való félelmem. Elkezdtem olvasni… és a történet magával ragadott. És egyszer csak megéreztem, hogy a tanáromnak mennyire nem volt igaza! Hiszen a jelenidejű valóság, a történelem és bármilyen regény fikciója nem is áll olyan távol egymástól! Az ember minden korban ember volt, szeretett, félt, undorodott, örült, épp azokat élte át, mint én most. Az pedig, hogy mindezt más valóságú díszletek között tették, csak színesíti a szememben az életüket.
Köszönöm az olvasás és a felfedezés élményét Borinak.
Ugyanakkor köszönöm F.P. tanár úrnak is, hogy olyan rosszul tanított, mert így legalább nem spoilerezte el nekem ezt a remek könyvet.

>!
lady_An
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Nagyon izgalmas, és érdekes, hangulatos történet. Rájöttem nagyon szeretem a valós történelmi eseményeken alapuló kalandregényeket.
A karakterek nagyon élethűre sikerültek, itt senki nem volt jó vagy rossz. Néha csak pislogtam egy egy szereplő jellemváltozásán. Rengeteg intrika, cselszövés, középkori hangulat, érdekes szereplők, valós történelmi események, személyek, mindez jól megírva.Mi kell még? Semmi más, maximális 5 csillag

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Az egész könyv pörög, olvastatja magát, tele mozgalmas jelenetekkel, hiteles leírásokkal.

Adott a főszereplő, ez a Gabriel, aki Nagyváradon papnövendék-féle, Luxemburgi Zsigmond fattya, mint később kiderül. Az író hamar összehozza a szálakat, barátokat, ellenségeket egyaránt, és indulhat a banzáj: megtörténik az első összeesküvés, lélekszakadva elindul Gabriel, menteni a királyt, menteni a hazát.

Felvonulnak a történetben valódi történelmi személyek, és maga a történelem is, egy elgondolt árnyéktörténelemmel egyetemben. Fontos szerepet játszik Várad, a Szent László ereklye is, a Sárkány Rend, történik tüzes-vas próba is (remélem, jól emlékszen), de a középpontban a hatalom, a hatalom elnyerése, megtartása mindenáron, bármi áron a fő motívum. Ezért semmi sem drága, sem élet, sem vagyon, sem hit, sem becsület.

Sokáig töprengtem a kötet alcímén. Most akkor ki a sárkánygyík? A főhős? Ha igen, akkor borítékolható a trilógia vége: feláldozza önmagát valami nagyobb jóért. Ha nem, akkor nem értem az egész művet. Egyébként: a könyv azért nagyon rossz, mert nagyon jó. Túl jó, túl sok gondolkodnivalót ad az embernek, és amíg nem érti, márpedig nem érti, addig elveszíti a kedvét, amíg utána nem néz a történelmi eseményeknek, vagy el nem olvassa az utószót…. na de, ki kezdi a regény olvasását utószóval? Szóval kizárólag történelemben vájt fülűeknek javaslom, akik mondjuk kedvelik Druont, de nemcsak kedvelik, hanem értik is. Plusz, remekül elvannak egy jellem-fejlődéstörténeti regényben. Mondom ezt azért, mert már túl vagyok a második részen is (asse' vót rossz ám:)

Amúgy király könyv:)

2 hozzászólás
>!
Virágszépe
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

A helyszín a XV. századi Magyarország, azon belül is a váradi székesegyház a központja a történetnek. Történelmi regény kalandokkal, izgalmakkal, csak sodródhattam az eseményekkel. Nem idealizált, hanem valós, élő emberek a szereplői, akiket szerethetünk, haragudhatunk rájuk, esetleg megbocsáthatunk nekik, vagy nem…. Szeretem a szereplőket, Gabrielt, Domonkost, Andrást, izgulok értük, az írónő elérte, hogy érzelmileg is érintett lettem. Elgondolkodtató, hogy a szereplők hozzáállása, jelleme hogyan alakul a körülmények, érdekek hatására, az emberi gyarlóság milyen mértékben játszik szerepet az életükben. Hangulatában is középkori, tetszett a stílus, a szóhasználat. Jól éreztem magam a regénnyel, nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

>!
Roadway07 I
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

A Hunyadi-sorozat kapcsán találtam rá a Goldbook kiadóra, azon belül a magyar szerzők által írt történelmi regényekre. Mint történész lett volna mibe belekötnöm, de igazából nem a történelmi hűség volt a könyv elsődleges célja, hanem a szórakoztatás, ami félig-meddig sikerült is. Több helyen eluntam, de alapvetően jól megírt regény. Majd valamikor sort kerítek a folytatásra.

>!
Citadella
Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Egymás után olvastam el a három kötetet. Minden megvolt a sorozatban: csaták, szerelem, emberi gyarlóság, jellemfejlődés, amik így, egyben olvasva, még izgalmasabbá, érdekesebbé, élvezetesebbé tették a történetet. A karakterek jól kidolgozottak, valóságosak, emberiek, lehet őket kedvelni vagy épp nem szeretni, a tetteiken bosszankodni, de megérteni, mert az összefüggések jól kidolgozottak.
Az első rész eligazít a valós történelmi eseményekben, megadja az alapot, bemutatja az összefüggéseket. A második részben Gabriel felnőtté válik, az ő jellemábrázolásán, tetteinek ok-okozati összefüggésében az adott kort is jól/jobban megértjük. A harmadik rész a lezárásé, de milyen jó lett volna még olvasni, és az új szereplők életét is követni!
A több szálon futó cselekmény, az érdekes, izgalmas személyiségek, a történelmi háttér, a szerző stílusa, no és a jegyzetei egy jó kis történelmi regénytrilógiát eredményeznek.


Népszerű idézetek

>!
Razor SMP

Nemsokára mindenki megtalálta a maga helyét a fedélzeten, és végre elindultak. A vízi utazás nem várt kellemetlenséget tartogatott: a legtöbb fiatal fiúnak felkavarodott a gyomra.
– Nesze, igyál egy kicsit! – nyújtotta oda Szalacsi Máté a kulacsát Andrásnak. – Ez a legjobb körtepálinkánk. Vagy jobban leszel tőle, vagy rosszabbul. Egy próbát megér, nem?

96. oldal, III. Edződik az acél, 1.

>!
Virágszépe

– Minden parancsolatot megszegtem. Loptam, csaltam, öltem, paráználkodtam, ezenfelül…
– Jól van, jól van! Megbántad-e bűneidet?
– Nem.
Eberhard megköszörülte a torkát.
– Ezennel feloldozlak téged az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében!
– Ámen! – felelte a fiú, majd megkérdezte: – És a penitencia?
– Majd legközelebb!

246. oldal (Gold Book, 2015)

>!
Lyanna P

A mohos csontváz egy hatalmas tölgyfa legvastagabb ágáról lógott alá, a vadászó nemes ifjak teljes megrökönyödésére.

(első mondat)

>!
GPeter

András igyekezett jó benyomást tenni. Kihúzta magát, elkapta és jól megrázta a püspök kezét.
– Ifjabb Börki András vagyok, főtiszteletes uram!
Döbbent moraj futott végig a legényeken, amely nevetésbe torkollott.

41. oldal

>!
GPeter

Felrikoltottak a kürtök, eszelős erővel dübörögtek a dobok. Megmozdult az első csatasor, egyszerre rontottak előre a nádor és a vajda válogatott lovagjai. A támadó sereg hirtelen szétnyílt, mint az olló két acélszára. Zengett a riadó, bősz csatakiáltástól remegett a levegő.

139. oldal

>!
GPeter

– Ugye feloldozol minket később, atyám? – csicseregte a fülébe a vászoncseléd.
– Az attól függ, milyen mértékű bűnöket követtek itt most el! Minél nagyobbakat, annál kevesebb Miatyánkot kell majd elimádkoznotok!

251. oldal


A sorozat következő kötete

A Sárkányos Rend sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bíró Szabolcs: Nyugat őre
Jean-Pierre Montcassen: A magyarok nyilaitól…
Iny Lorentz: A várúrnő
Trux Béla: Az inkvizítor
Bán Mór: A Holló háborúja
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Bíró Szabolcs: Lángmarta dél
Allen Newman: Királyok végnapjai
Nemere István: Tűzön-vízen át
Benkő László: Sosemvolt pogányok