Alázatosan ​jelentem 2 csillagozás

Bóka László: Alázatosan jelentem Bóka László: Alázatosan jelentem Bóka László: Alázatosan jelentem

"Életem ​negyvennyolc évéből öt évet és kilenc hónapot töltöttem kaszárnyákban és hadifogoly-táborokban, fegyverben vagy lefegyverezetlen. E súlyos évek tapasztalataiból született meg az „Alázatosan jelentem”, a „magyar királyi honvédség” regénye. Szánandó, nevetséges, ostoba, gyűlöletes és derék hősei, életük komikus és tragikus fordulatai, egy társadalmi rendszer és egy életforma csődjén keresztül mondják el, hogy a múlttal nincs alku, le kell mindenestől számolni vele. A regény hőse, egy hivatásos tiszt, a Horthy-féle hadsereg tisztikarának legkülönbjei közé tartozik, műveltebb és becsületesebb az átlagnál, mégis menthetetlenül elzüllik, mert nem tud kitörni életformájából, a történelem gyilkos fordulatai sem ébresztik rá arra, hogy aljas célok vak eszköze. A regény koncepciója, mely hőseit a harmincas évek laktanya-életéből a fogolytáborig forgatja meg a magyar történelemben, azt szeretné ábrázolni, hogy szorulnak a tiszt urak a felszabadulás felé vezető… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Magvető, Budapest, 1975
558 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632700171
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1965
652 oldal · puhatáblás
>!
Magvető, Budapest, 1961
606 oldal · keménytáblás

1 további kiadás


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Pierre75>!
Bóka László: Alázatosan jelentem

Bóka a Kádár-korszak elején írta könyvét, így nem csoda hogy annak munkásmozgalmi gloire-ja unos untalan visszaköszön. Pedig remekül megírt történet, maró szatíra a Horthy-korszak katonai argójával, remekül felépített figurákkal.


Hasonló könyvek címkék alapján

Tarja Kauppinen: A nép igazsága
Ottlik Géza: Iskola a határon
Wass Albert: Tizenhárom almafa / Elvásik a veres csillag
Laczkó Géza: Az őstehetség
Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon / Fili / Egy éj az Arany Bogárban / A Sipsirica
Benedek István Gábor: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…
Bárczy János: Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzései
Örkény István: Önéletrajzom töredékekben
Gergely Ágnes: Glogovácz és a holdkórosok
Ruby Saw: Lucy