Kevesebb ​pátoszt és több áldozatot! 6 csillagozás

Szeretem Böjte Csaba könyveit olvasni. Szeretem a nyugalmát, a türelmét, szeretem, hogy megállít és felébreszt. A könyvei elmélyült olvasgatásra is, belelapozgatásra is nagyon alkalmasak. Külön értékelem azt, hogy nemcsak beszél, prédikál a szeretetről és elfogadásról, nemcsak másokat próbál buzdítani a jóra, hanem rengeteget tesz saját maga, példával jár elöl.
DE! Van ebben a könyvben egy megdöbbentő mondat, ami szabályosan megállított az olvasásban, és egy darabig nem volt kedvem továbbolvasni. Egy méltatlan mondat egy olyan ember szájából, aki szeretetről, elfogadásról beszél, arra buzdít, hogy MINDEN embert Isten ajándékának tekintsünk. Ez a mondat pedig így szól (159. oldal):
„(Úgy gondolom, hogy sok nyugati állam rájött, nem kell gyermeket szülni, mert drága a gyermeknevelés, és emigránsokkal fel lehet tölteni az országot.) De nem kell a család sem, mert a szingliként egyedül élők, a meddő homokosok mindannyian külön-külön lakást, mosógépet, tv-t vesznek, fenntartják a kölcsönből vett lakást, és dől a pénz az adó, a TVA, az ÁFA, az államnak is van mit szétosztani. (Dolgozz és fogyassz, hogy hasznot termelj talán olyanoknak is, akiket be sem engednél otthonodba!)” *

Először is, már maga a homokosok kifejezés is eleve nem olyan, amit egyáltalán el tudtam volna képzelni ebben a könyvben. A meddő homokosok kifejezés pedig azon kívül, hogy nyilvánvalóan sértő szándék van benne, nem is állja meg a helyét. Hiszen a homokosok nem meddők. Milyen durva és igaztalan lenne meddő katolikus papokról és apácákról szólni! Pedig ők maguk vállalták a gyermektelen létet, hivatásuk miatt önként mondtak le a családról, gyerekekről, mégse nevezném őket lesajnálóan meddőknek.
Másodszor pedig, ha elfogadjuk, hogy mindenki, a legutolsó (már ha van ilyen rangsor) és legszerencsétlenebb ember is Isten gyermeke, akit szeretnünk és elfogadnunk kell, akkor miért vonjuk meg a szeretetet és az elfogadást a szingliktől és homokosoktól? Ha mindent Isten teremtett, és minden Isten akarata szerint történik, akkor a homoszexualitás miért elítélendő? Őket talán nem Isten teremtette ilyennek?
Nagy divat szidni a szingliket is. Ők nem egy szerveződött csoport, egyforma indíttatású és döntésű emberek, hiszen bárki lehet élete során tartósan vagy ideig-óráig egyedülálló, a legkülönbözőbb okokból. Nagyon sokan boldogan feladnák ezt az „állapotot”, csak valamilyen okból még/már/éppen nem találják a társukat. Vagy esetleg maguk nem vágynak társkapcsolatra, bármi miatt, és mások családjában végeznek fontos segítő munkát. Nem egy ilyen magányos fiatalt ismerek.
Igen, vannak olyanok is, akik önzésből maradnak egyedül – de önző embert valamennyi embercsoportban találunk. Úgy beállítani, mintha maga az állam ösztönözné az embereket, hogy minél többen legyenek „meddők” és „szinglik”, és ennek az ösztönzésnek hatására szaporodnának szaporodna a számuk, nagyon hajánál fogva és tendenciózusan előrángatott, mondhatnám, demagóg vélemény.
Nem szeretném tovább ragozni ezt a kis részt, amit méltatlannak érzek és csalódást okozott. A könyv többi része szép volt és jó volt, kár, hogy ezt az akaratlanul (?) kicsusszant kis véleményt nem fogom tudni feledni.

*A két zárójeles mondatot azért idéztem, hogy ne legyen teljesen kiragadva a szövegkörnyezetből az a bizonyos mondat.

Ma a tanári szobánk asztalán találtam meg. Jó volt újra végig pörgetni. Tudom is, hogy ki hagyta ott. Szántszándékkal. Az, akitől évekkel ezelőtt kölcsönkaptam. Annyi sok rossz történik velünk mostanában, az életünk van veszélyben; ordítsam, üvöltsem, hogy emberek, kell a zeneiskola, ne hagyjuk, hogy összevonjanak más intézménnyel, had maradjon kuriózum, had őrizze meg szuverenitását, legyen mindig ZENEISKOLA, s ne kelljen elküldeni senkit!?
Nos, akikről ír Böjte, a gyerekekről, akiket elhagytak a szüleik, akiknek nem élnek a szülei, akiket beadnak az otthonba, mert nincs pénze a családnak, az ő életükből meríthetünk erőt, mert a nehézségek ellenére haladnak, hiszen támogatókat találnak, vidámság van az életükben, s mindig kerül az asztalra finom falat, új ruha, játék, könyv…
Tudom, hogy nem fogja elvinni senki a tanáriból, hanem szabad percekben az egyik fotelbe kuporodva bele fognak olvasni a kollégák. S erőt merítenek…

Van egy csúnya szó, ami úgy kezdődik, hogy oda…
Nem illik ilyet írni, ezért nem is fogom. A lényeg, hogy nagyon megható a könyv, nem érződik belőle semmi hatásvadász duma, a szeme elé képzeli az ember azt a teljes realitást olvasás közben, ami azokon az országrészeken uralkodik.
Többször szorult a torkom, és amint letettem, kedvem lett volna kocsiba ülni, és minden ismerőst megkérdezni, hogy mit szeretne a csomagtartómba rakni, mert megyek Erdélybe. (Sajnos nem mentem, de fogok!)
Szívesen olvasnék egy frissebb verziót, mert már biztos van csomó fejlemény és jó hír azóta.
Like.

Aki látta a Legyetek jók, ha tudtok c. filmet, talán emlékszik a jelenetre, amikor Loyolai Ignác szigorú tekintettel vonja kérdőre a szentelvíztartó mellett Néri Fülöpöt. A szenteltvíztartóban ugyanis papírhajócskák ringanak, Fülöp pedig a maga módján válaszol: „Nem az a bűn, hogy papírhajók vannak a szenteltvíztartóban, hanem hogy Ignác atya elsüllyesztette őket.”

Humor, kedvesség, állhatatos szeretet a gyermekek iránt, a legkisebbek istápolása és kitartás hitben és reményben – ez nemcsak Néri Fülöpöt jellemezte, hanem egy ma élő magyar ferences szerzetest is, Böjte Csabát, akinek Kevesebb pátoszt és több áldozatot! c. könyvét megilletődve és megneszülve olvastam végig.

Böjte Csaba 1993-ban leverte a lakatot a dévai ferences kolostor megrozsdált kapujáról és megnyitotta azt a csellengő, hontalan gyerekek előtt, célul tűzte ki szeretetben való nevelésüket, magyar szóra tanításukat, identitásuk megerősítését. És hogy mennyire Isten áldása van munkáján bizonyítja, hogy ma már tizenegy gyermekvédelmi otthona van a szórványban élő erdélyi magyar gyerekeknek.

A kötet írásokat tartalmaz Böjte Csabától, interjúkat, cikkeket, karcokat, leveleket – nagy részük elszomorító képet fest az erdélyi magyarok elszeparáltságáról, borzasztó szegénységéről és kilátástalanságáról, a tomboló kommunizmus ígéretei a bányákhoz csábították őket, hogy aztán ott rekedjenek az ötemeletes, bűzlő, hideg panelekben, ahol a lépcsőház emberi ürüléktől szaglik és csak a reménytelenség kézzelfogható. Ebbe a sötétségbe lépett be Böjte Csaba, aki soha bele nem törődve a kudarcokba, töretlen hittel ölelte magához a szurtos lurkókat, hogy életüket helyes mederbe terelje.

De sok tennivaló akad még, segíteni lehet imával, időnk odaszánásával, látogatásokkal, a gyermekek üdültetésével, önkéntességgel vagy keresztszülőséggel is. A lehetőségek adottak: http://www.devaigyerekek.hu/news/news_82.html