Ablak ​a végtelenre (Böjte atya "végtelen" beszélgetősorozata 1.) 94% 34 csillagozás

Azt mondják, hogy a fa arra esik majd hulltában, amerre hajolt életében. Amilyen széppé vagy torzzá formáltuk magunkat az életünkben, olyan pályára állunk a halálunk pillanatában.

Nem a vallás, az egyház felőli megközelítés az, ami számomra elsősorban közelebb hozza (hozta) Istent. De a mindenben megnyilvánuló tökéletesség, az örök mozgás / változás (úgy, hogy a harmónia ne roppanjon össze), a minden mindennel összefügg tudatos (vagy kevésbé tudatos) érzékelése – már nem egyszer belémhasított úgy, hogy kell lennie egy nálam sokkal hatalmasabb erőnek. Jómagam Világügyelőnek nevezem. Ez áll közelebb hozzám.
Csaba testvér csak megsimogat és azt mondja: lásd vagy próbáld meg legalább a szeretet felől nézni a dolgokat, a világot! Ez az, amire épül ez a könyv, egy élet (az övé): a szeretetre. Ő hisz a szeretet végső győzelmében. Én is.
Olyan nagyon jó, amikor őszintén hálát tudok adni valamiért! Olyan nagyon jó, amikor többé-kevésbé sikerül nekem is levetközni az indulatot, lehiggadni és időt szánni arra, hogy megkérdezzem magamtól: nincs más út vajon?
Kevés ember van, akiről elmondhatom, hogy nem akarok (túlságosan) eltávolódni tőle. Mert annyira jó a közelében lenni. Böjte Csaba ilyen.
Nincs végérvényesen befejezve ez a könyv – számomra a becses órák állandó, kéznél levő olvasmánya.
Köszönet érte @ppeva -nak!
Kimondhatatlan jól van, ami van. / Minden tetőről látni a napot. (Pilinszky)

Nagyon jó volt sokáig olvasni. Vissza-visszatérni rá, töltekezni belőle, és persze próbálni megszívlelni, beépíteni. Nem mindennapi optimizmus és szeretet sugárzik Csaba testvér lényéből.
„Embernek ember szel itt kenyeret.” (Sík Sándor)
Nagyon szerettem a könyv szerkezetét is, azt, hogy a beszélgetés mellett minden oldalon vannak versidézetek.
Örülök, hogy itt vár már rám a második kötet.

kevés ember van, akinek mindent elhiszek, ő közéjük tartozik.

Csaba testvér ezúttal a Hiszekegy imádságot veszi gondolatonként. Ahogy a Hiszekegy egész hitünk foglalata, úgy ebben a könyvben is szóba kerül majd' az összes fontos, hitünket érintő kérdés, amit katolikusok, nem katolikus keresztények és nem hívők feltehetnek. Csaba testvér érthető, hiteles, Isten- és emberközeli válaszokat ad.

Sajnos ez kicsit csöpögősen fog hangzani, mert az oraveczcoelhok felhígították a szeretet fogalmát, de… A hétköznapok megszokott sodrásában sokszor elfelejtem, hogy a szeretet az életem értelme. Emlékeztetnem kell magam erre mindig, például ilyen olvasmányokkal. Hogy nem számít a népszerűség, a hatalom, a tetszés, hanem az, hogy szeressem Istent és azokat, akikkel kapcsolatba kerülök, akár egy életre, akár egy percig.

Jó ez a könyv. Kedvem támad jónak lenni tőle.

Elképesztően hiteles, csodálatosan egyszerű hasonlatokkal, melyekkel másodpercek alatt megvilágítja, amin én heteket gondolkodom. Kötelező olvasmánnyá tenném :)

Eszerint kellene élni.

Mindenkinek ajánlom -nem vallásos könyvként is-, hogy olvassa el. Feltölti az embert energiával, és vágyod hogy szerethessél.
Csaba testvér türelmesen és a maga komolyságával és határozottságával válaszol minden kérdésre -szemtelenre, provokatívra is- de minden válaszban benne van a pajkossága, és szeretet is. Kis történetek -és az, hogy beenged a magánszférájába, ami nagyon is emberi- segítik hitelessé tenni az egészet.
Nagyon szerettem az idézeteket benne és verseket, segítenek megállni, és elgondolkodni az előtte olvasottak mondani valóján. Ennek ellenére a könyv nyelvezete könnyű.

Meg van a következő könyv, amit még nagyon sokszor szeretnék elolvasni, de minimum egy évben egyszer elfogom.

Külön kiemelném, hogy az utolsó fejezet első válaszát mindenkivel, minden nap elolvastatnám…

Böjte Csabát talán nem kell bemutatni senkinek, ez a könyv számomra mégis egészen új oldaláról, oldalairól adott képet vele kapcsolatban. Én elsősorban karitatív tevékenységét ismertem, ez a könyv ezzel csak érintőlegesen foglalkozik, sokkal nagyobb hangsúly esik bizonyos hitkérdésekre, amelyek érzésem szerint úgy lettek kiválogatva, hogy a hívő és nem hívő emberek legáltalánosabb kétségeit, kételyeit oldják/válaszolják meg. És ez így rendben is van.

A kátéforma egyébként is elég jó döntés volt érzésem szerint, hiszen Karikó Éva kérdései általában követik az olvasó gondolatmenetét, a legtöbbször megvolt az az érzés, hogy „na, én is pont ezt kérdeztem volna következőnek”. Dicséret illeti még emellett szerkezet szempontjából a csodálatos versfelhozatalt is, a legtöbb esetben valami elképesztő érzékkel párosította valaki a szöveg mellé a verseket, idézeteket. Szinte minden esetben vagy nagyon szoros a választott versek kapcsolata a szöveggel, vagy éppen további kérdéseket vet fel, továbbgondolásra késztet. Ez a rész is csillagos ötös.

A többi meg… nyilván nem kell mondanom, hogy Böjte Csaba igen meggyőző. Persze aki egész életét a krisztusi tanításnak megfelelően éli le, attól nem meglepő, hogy mindezt hitelesen elő is tudja adni. Valóban azt érezni sokszor, hogy amit mond, az nemcsak hogy tényleg így lehet, de azt is, hogy másként nem is lehetne. Szinte a homlokára csap az ember bizonyos részeknél, hogy hát persze, hisz az egész olyan egyszerű. Olyan egyszerűnek hangzik az ő szájából. Aztán becsukja a könyvet, és szembesül azzal, hogy azért ennyire mégsem könnyű a dolog, de attól még jó elhinni egy kicsit, hogy az.

A stílus rendkívül közvetlen. Én helyenként ezen is meglepődtem, sosem gondoltam volna, hogy egy szerzetes leírhat olyat, hogy „na, akkor ezt te is jól megszívtad, Uram”. (Lehet, nem szó szerinti az idézet, de a kulcsszavak ezek.) Pont az ilyenektől válik hihetetlenül emberközelivé, „életszagúvá” az egész, na meg attól a megfoghatatlan derűtől, vidámságtól, humortól, ami végig sugárzik a könyvből.

Pedig bizony a húzósabb témákat sem kerülik. Karikó Éva nem kerülgeti a forró kását, az egyház korábbi bűneitől kezdve a búcsúcédulákon át a homályos, logikátlannak tűnő tanításokig mindenre rákérdez, van, amire többször is, szinte már-már kötekedésnek hat pár esetben. Böjte Csaba azonban végig nyugodtan, magabiztosan, életből vett példákkal, párhuzamokkal, ha kell, többféleképpen is megválaszolja ugyanazt a kérdést, és nem, nem fél megvallani azt sem, ha szeretett egyháza esetleg valamiben tévedett. Ez (is) nagyon szimpatikus.

Éppen ezért mindenkinek ajánlom a könyvet. Ha hisz, azért, ha nem, akkor meg azért. Megbánni az elolvasását szerintem nem igazán lehet.

Rendkívül egyszerűen és szeretettel beszél bonyolultnak tűnő dolgokról. Jó lenne csak egy részét megvalósítani a hétköznapokban.
Ami még feltűnt: az az optimizmus. Még keresztény emberek is gyakran mondják, hogy soha nem volt ennyi gonoszság, meg roszzakarat, mint napjainkban. Ő meg azt állítja, hogy egyre jobb a világ. És van is ebben valami.