Hiszek ​a szeretet végső győzelmében 17 csillagozás

Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

„Isten minden gonoszság ellenére bízik az emberiségben. Szovátán, az égő ház előtt, amit másoknak szeretetből építettünk, csak azt tudtam mondani, hogy Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve. És azt mondtam, hogy arról az útról, amit Krisztus mutatott nekem, nem fogok letérni. Még akkor se, ha körülöttem a fél világ leég, még akkor sem, ha az emberek egymás nyakának esnek, és egyebet se fogok látni, mint bűnt és nyomorúságot. Én akkor is hinni akarok Krisztusban, és a szeretet végső győzelmében, mert ennél szebb dolog nincs ezen a földön.

A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a harag – mind-mind teher. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha egy méretes csomagot cipelne, és úgy akarna feljutni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban csak a rosszat látja, annak az élete pokol. Én úgy szeretnék élni, ahogy Jézus élt. Jézus szabadon élt, szeretetben, jót tett mindenkivel. Jó dolog Jézus útján járni.” (Böjte Csaba)

Tartalomjegyzék

>!
Szent Gellért, Budapest, 2018
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636967581
>!
Szent Gellért, Budapest, 2011
92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636962944
>!
Szent Gellért, Budapest, 2005
92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636962944

Enciklopédia 12

Helyszínek népszerűség szerint

mocsár


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Dölfike>!
Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

Ehhez a könyvhöz egy papír zsebkendő volt a könyvjelzőm. Nagyon sokat tanultam belőle az emberségről…

Jesper_Olsen>!
Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

Akár egy szuszra is elolvasható kis könyvecske, de ami benne van – az egyszerű igazságok, életbölcsességek, tanácsok –, azok egy egész életre megvalósítható/megvalósítandó programot nyújthatnak.

AnitaZoé P>!
Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

Szép gondolatok, Böjte Csaba megszokott stílusában. Nem fellengző, nem magas lóról beszélő, hanem nekem és neked, kisembereknek szól a szeretet nyelvén.

MissWenut>!
Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

Nagyon jó könyv, nagyon tetszett. Egy ismerősömtől kaptam, aki ki akarta dobni, mert őt nem érdekelte. Én csak kíváncsi voltam rá, de nagy reményeket nem fűztem hozzá. Gondoltam unalmas lesz, érdektelen, nem fog sok újat mondani, különben is túl katolikus lesz. Aki meg más nézeteket valló keresztény, az úgyse talál benne sok hasznos dolgot. De tévedtem. Egy pillanatig sem volt unalmas, elég olvasmányosra lett írva, tele van értékekkel, és elgondolkoztató gondolatokkal, minden keresztény számára. Egy két mondat volt, amivel én személy szerint nem értettem egyet, és vitatkozni tudtam volna vele, de a könyv 99%-a teljesen pozitív, buzdító. Az embernek tényleg kedve lenne menni, és tenni valamit a könyv elolvasása után. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

elizabennet>!
Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

Jó gondolatok, újra és újra elolvasandó mondatok.
Leginkább az az üzenet ragadott meg, hogy a Gonosz mindig itt van, s ellenünk tör, s az ezzel kapcsolatosak leírások, melyek felmentik az embert az alól, hogy magát bűnösnek tartsa, inkább a Gonosz által befolyásolt lélekről van szó.

PTJulia P>!
Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében

Mindenkinek el kellene olvasnia. Szokásosan böjtecsabás, lelkesítő és figyelemfelhívó, lelkiismeretre ható egyaránt.
A fél csillag mínusz a csapongó előadásért van, bár ez akár plusz is lehetne, így néha olyan érzésem volt, mintha éppen hallgatnám.


Népszerű idézetek

Dölfike>!

Isten téged annyira szeretett, hogy megteremtett egy leányt,
tizennyolc- húsz évig nevelte és most ajándékba adja neked.[…]
És fordítva is igaz, hogy Isten annyira szerette a melletted álló leányt,
hogy téged megteremtett neki; legyen valaki,
aki által megsimogathatja őt.

17. oldal [Szent Gellért Kiadó]

1 hozzászólás
Jesper_Olsen>!

Nagyon fontos lenne mielőbb kicsit kimenned a természetbe, s elgondolkozni, rácsodálkozni mindarra a szépre, jóra, mit Isten szeretetből nekünk ajándékozott!

8. oldal

1 hozzászólás
Jesper_Olsen>!

Isten véletlenül nem csinál semmit. Azért teremtette, mert akarja a létét!

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
MissWenut>!

A boldogság nem abból áll, hogy fogyasztunk, hogy sikereink vannak, hogy tapsolnak nekünk, hogy egymás fölé kerekedünk – a boldogság abban áll, hogy jót teszünk.

27. oldal (Szent Gellért, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
Jesper_Olsen>!

Isten elhalmoz ajándékkal, aztán szerényen elbújik.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
Jesper_Olsen>!

Tudok én örvendezni? Mindenkinek meg kellene írnia a saját „magnificat”-ját! Ha van rá módod, tedd meg egyszer, vonulj vissza a szobádba vagy a kápolnába egy lappal a kezedben, s írd meg a magad Hálaénekét!

63. oldal

Jesper_Olsen>!

Felmentem a tömbházba, ahol az egyik munkatársam, egy szép szőke tanítónő lakott. Délután volt, éppen aludt. Bementem hozzá, felemeltem a takarót, és betettem mellé a csecsemőt. Ő akkor ébredt fel, nem vette észre a babát. Kedvesen rámosolyogtam és azt mondtam, hogy itt járt a gólya, de ne mondja meg senkinek. Azt hitte, viccelek, de amikor a gyermek elkezdett mocorogni a takaró alatt, határozottan elképedt. – Azóta a munkatársaim zárt ajtók mögött alszanak…

78. oldal

1 hozzászólás
Jesper_Olsen>!

Áldott légy Atyám, mindazért a sok jóért, szépért, amelyet nekünk adtál, de áldott légy akkor is, amikor Szent Bölcsességedben úgy láttad jónak, hogy keményebb kézzel simogatsz, vezetsz, formálsz, alakítasz bennünket.

59. oldal

MissWenut>!

Nagyon fontos, hogy tudjuk: ha valaki mellettünk elnyomorodik vagy ha valaki mellettünk elzüllik, akkor én is hibás vagyok, mert a hitemmel nem tudtam szárnyakat adni neki, nem segítettem, hogy nagyra nőjön; sőt talán ítéleteimmel kárhozatba taszítottam.

31. oldal (Szent Gellért, 2005)

MissWenut>!

Az ember szíve arra való, hogy szeressen, adjon, ajándékozzon.

83. oldal (Szent Gellért, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: szív

Hasonló könyvek címkék alapján

Mirk László (szerk.): 101 vers és ének Csíksomlyóról
Wass Albert: Kard és kasza
Tamási Áron: Ragyog egy csillag
Kovács József: Patak a száraz tájon
Ráduly János: Hozzád fohászkodom imában
Katolikus Imakönyv
Balázs Ferenc: A rög alatt
Pénzes Tiborc Szabolcs (szerk.): „Valakik szikrának szárnya alatt vadnak…”
Godó Mihály: Testamentum
Kovács András: Az erdélyi szombatosság nyomában