Arra ​születtél, hogy ajándék legyél 11 csillagozás

Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél

Merj az élet mellett dönteni!
Az ember megszületik, megtanul járni, és elindul hosszú vándorútján, hogy felnőjön teremtő Istenéhez. Lassan megtanulunk beszélni, írni, az élet ügyes-bajos dolgai között kiigazodni, de ez még csak az út kezdete. A szeretet Istene szeretné megízleltetni velünk, hogy milyen jó jónak lenni, milyen jó szeretetben a másikra figyelni, magunkat elajándékozni, társunknak önzetlenül a szolgálatára lenni, belőle, mint az áldott napfény a kis magból, az érett kalászt kiszeretni. Nagyon sok szép élményem van ennek az útnak az örömeiről, kihívásairól.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2018
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278193
>!
Helikon, Budapest, 2016
292 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278193

Enciklopédia 4


Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Véda P>!
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Keresztény emberként mindig nagy örömmel olvasom Böjte atya szavait, szinte a fülemben van az a jellegzetes hangszíne, ami nem éppen egy bariton, de annyira jó hallgatni! Pár gondolattal már találkoztam korábban, mégis végtelenül megnyugtató olvasni az adomáit.

1 hozzászólás
MortuusEst>!
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Ajándékba kaptam. Aki adta, úgy gondolta, hogy karácsony is van, a könyveket is szeretem, meg aztán templomba járós is vagyok, vagy mi; Böjte Csaba meg jófej, a címe is ilyen ajándékozós izé, tutira jó ötlet lesz. Nem az. Illetve az ötlet talán… a könyv annyira már nem. Vallásos vagyok ugyan, de a füveskönyveket nem bírom. Kérdezni jobban szeretek, a kijelentő mondatot nem nekem találták ki. A gondolatok egy részével egyet értek ugyan ( másikaktól meg feláll a szőr a hátamon, de ezt hagyjuk is), de ezeket kár könyvben kiadni. Böjte Csabát éppen azért kedvelem, mert a tetteivel(is) hitelesíti magát, nem csak prédikál. Ez irodalomnak nagyon vérszegény. Még bölcselkedésnek is kevés, mert tele van kijelentésekkel, deklarációkkal(?). Akkor inkább beszélgetnék Csaba testvérrel egy pohár bor mellett. Kicsit olyan ez, mint egy Disney témájú színező. Szép színes borítója van, de csak 8 oldalnyi kép, amit színezhet a gyerek. (Meg a Disney hercegnőket zsigerből utáló, de a lányáért mindenre befűzhető lányos apuka is a kis porontyával.) Az illusztrációk viszont nagyon szépek. (Csak azok meg nem ebbe a kötetbe készültek eredetileg.)

Ingryd>!
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Ajándékba kaptam vagyis nyertem még tavaly. Mindig félretettem, hogy majd később, majd legközelebb, majd máskor… elolvasom. Nem bántam meg, hogy mégis kézbe vettem. Szívmelengető, hasznos tanácsokat tartalmaz a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról. Nagyon megnyugtató olvasni a szavait.

Cleaveland>!
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Hasznos, baráti szó szerint tanácsok az élethez, az ismerkedéshez, házassághoz és az élethosszig tartó szeretethez. Olvasmányos még egy nem hívő számára is.

Zsuzsanna_Buday>!
Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Nagy megmondások nincsenek benne, de szívmelengető, észhez térítő, időnként kedvesen humoros, szemléletes hasonlatokkal:) Többször kell beleolvasgatni. Fő következtetés talán az, hogy fogadjuk el a saját és a másik esendőségét. Ahogy mi hibázunk akaratlanul, úgy a másikról se feltételezzük, hogy szándékosan bánt meg minket.


Népszerű idézetek

Véda P>!

Az asszonynak úgy kellene néznie a férjére, mint a világ legnagyszerűbb emberére – mert akkor az az ember a világ legnagyszerűbb férje, édesapja lesz. És tudjon úgy nézni a férj a feleségére, mint a világ legcsodálatosabb asszonyára – mert akkor az a nő kivirágzik, szárnyai nőnek, és lehozza a csillagokat is az égről a családjáért. Fontos, hogy rendelkezzünk ezzel a teremtő hittel.

149. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Az ember megszületik, megtanul járni, és elindul hosszú vándorútján, hogy felnőjön teremtő Istenéhez.

(első mondat)

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Egymást soha nem szabad elítélnünk. Magunk lelkiismeretét szabad csak megvizsgálnunk, vajon képmutató, farizeusi magatartásommal nem én kényszerítem-e, taszítom-e a megesett lányt a bűne bűnnel való álcázására, az abortuszra, mert megvetem, mert értéktelennek tartom, mert gúnyosan összesúgok a háta mögött. Miért van az, hogy oly sokan félelmükben a bűnt egy még nagyobb bűnnel akarják meg nem történtté tenni?

224. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Kapcsolódó szócikkek: bírálat · bűn · művi abortusz
Véda P>!

A szerelem lényege, hogy szerelem. Ahol az első „szerelem” főnév, a második ige. Ha elromlik, én szerelem. Értékesnek tartom, ezért nem hagyom, hogy tönkremenjen. Karbantartom, úgy is, hogy a karomban tartom. Ebben a fogyasztói világban nem dobom el azt, ami nem működik tökéletesen, hanem igyekszem megjavítani.

21. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Véda P>!

Régebben az emberek a sáros, fekete földben meglátták a mindennapi betevőt. Nekiálltak, és kemény munkával a földből kihozták a fehér, ropogós kenyeret. A régi idők embere tudta, hogy sokat kell bajlódni, amíg egy kapirgáló kiscsibéből kifejlődik a húslevesbe való tyúk. A mai világban megszoktuk, hogy az ételt is készen kapjuk, csupán a nejlont kell letépni róla. Az órát még csak fel sem kell húzni, mert elem van benne. Ugyanezt várjuk el az emberektől: adják nekünk a maximumot úgy, hogy nekünk ne kelljen érte komoly erőfeszítést tennünk.

57. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Jókedvű, boldog gyermekek közé menni olyan jó, mintha Isten szép templomába, a mennyország előszobájába mennél, még huncut csintalanságuk is hozsanna az életet megálmodó végtelen Istennek. Az önfeledten játszadozó, kacagó gyermek csilingelő hangja a legszebb istentisztelet ezen a földön, mely ha elhallgat, akkor a papok minden imája csak rekviem egy szomorú gyászszertartáson.

187. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Gyermekem bűne a szeretet parancsa alól engem föl nem oldoz.

129. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét. Szeretettel biztatom a férfiakat, hogy semmi másért ne adják oda életükből ezt a hatalmas értéket, fényt. Nem hiszem, hogy bármi más pótolná azokat a perceket, azokat a hálatelt tekinteteket, amelyeket a vidám gyermekek a gondviselő szüleiknek adnak. Szavakkal nehéz elmondani azt, hogy milyen csodálatos az a pillanat, mikor egy-egy évtizedekig nevelt nagylányom, nagyfiam megölel, és azt mondja, „köszönöm, hogy apám helyett apám voltál.”

213. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Csodálkozzunk rá a mindennapi létezés kis dolgaira. Lássuk meg minden percben az egymást követő, hullámzó pillanatok hátán felkínálkozó végtelen boldogság mozaikköveit. Nyissuk fel szemünket a kis dolgokban rejlő csodák csodálatára!

151. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról

Véda P>!

Páli Szent Vincétől megkérdezték, hogy szabad-e egy nőnek szépnek lenni. Ez a nagy szent így felelt: „Nézzétek a virágokat, milyen gyönyörűnek teremtette meg őket a jó Isten! Akkor miért lenne ellene annak, ha egy nő szép akar lenni, mikor Isten maga a végtelen szépség, és mindaz, amit alkotott, szép?”

169. oldal

Böjte Csaba: Arra születtél, hogy ajándék legyél Csaba testvér füves könyve a szeretetről, a házasságról, az intimitásról és a párkapcsolati karambolokról


Hasonló könyvek címkék alapján

Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Peter Kreeft – Ronald K. Tacelli: A katolikus hitvédelem kézikönyve
G. K. Chesterton: Igazságot!
Müller Lajos: A házasság
Tomáš Halík: A gyóntató éjszakája
Papp Miklós: „Megkoronáztad”
Priscilla Shirer: Eltökélt szívű nők
Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok
Blaskó Mária: Az Édesanya
Blaskó Mária: A csillagok leánya