Véres ​történetek és legendák 66 csillagozás

Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

A kötet az 1948 és 1986 között írt időszak elbeszéléseit gyűjti egybe, amelyek sokáig csak íróasztalfiókban hevertek. Magukkal ragadó kis történetek ezek, szórakoztatóak, és elgondolkodtatóak is egyben, néhol szürreális, néhol meg fűtött erotikával teli. Szóval nagyon is Hrabali. Ajánlom mindenkinek.

Eredeti megjelenés éve: 1968

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2005
206 oldal · ISBN: 9630777975 · Fordította: Hosszú Ferenc, Körtvélyessy Klára, Varga György, V. Detre Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 1998
206 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630764059 · Fordította: Hosszú Ferenc, Körtvélyessy Klára, Varga György, V. Detre Zsuzsa
>!
Madách, Pozsony, 1989
184 oldal

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 11

Most olvassa 7

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

A kötet a világszerte népszerű író mintegy tucatnyi írását tartalmazza. A kezdő novella olvasói levelekből összeállított szöveg. Ezek Hrabal befogadásának szélsőségeit példázzák, de a töredékekből kikerekedő montázs, egyszer s mint Hrabal post scriptuma jelzi, a szerzőnek a „dialektikus portréját” is körvonalazza. A kötet leghosszabb írása a Legenda Káinról című elbeszélés. A novellát záró megjegyzés szerint Hrabal Káinja magán követi el a testvérgyilkosságot, az öngyilkosságot. A történet jól ismert a magyar mozinéző előtt: a Szigorúan ellenőrzött vonatok forgalmistája – ő Káin – a novella főszereplője, s elbeszélője is egyben, aki előbb öngyilkosságot követ el, majd – felépülve – már az életre esküszik, a szerelemre s leendő gyermekeire. S amikor éppen hazafelé biciklizik a szolgálatból, ahol talán már várja Mása, a menyasszonya, akkor éri a történelmi baleset – hisz a második világháború éveiben vagyunk – egy menekülő hadifogoly helyett az ő nyakába fúródik az eltévedt golyó. ; Hrabal figurái mindig plasztikusak, s egy-egy jellegzetes vonással mindig ironikus látószögbe kerülnek. Metek úr például rengeteg holmit halmoz föl otthonában: hibás fazekakat, néhány pár jobblábas cipőt, hibás nyomású lemezeket stb. Hiszen ezekhez olyan olcsón lehet hozzájutni – érvel Metek úr, aki Hrabal szöveg végi kommentárja szerint „minden előnyös vétellel eltakarja a kilátást önmagára, a szembenézést önmagával”. Hosszan lehetne folytatni még a sort Hrabal történeteinek és legendáinak alakjaival, akik mind-mind alátámasztják Hrabalnak azt az írói meggyőződését, hogy a „gyermeki csacsogást tartom minden lehetséges felfedezés kezdetének, játékossággal és játékkal változtatom nevetségessé a siralomvölgyet”. NAGYON AJÁNLOM!

vicomte P>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Ez a novelláskötet közel negyven év írásaiból válogat – a minőség így sem egyenetlen, de Hrabal írói világképe alapjaiban változott meg.

A legenda Káinról depresszív, egzisztencialistán önelemző stílusától így jutunk el az Isten báránykáinak szomorkás, mégis áradó prózájáig, amelyben Hrabal gyöngéd barbárként sorra idézi fel azokat a fura figurákat, akik számára a valóság ízét adták abban a városkában, ahol megállt az idő, és ahol a sörgyár mágikus világa és a reálgimnázium eszeveszett bohóckodással túlélhető gyomorszorító mindennapjai között ingázott egy dróthajú ifjú ember, aki ezekből az élményekből szőtt egy olyan valóságot, ami azóta olvasók millióit mámorította meg.

Mert Hrabal érett prózája olyan, mint egy tikkasztó napon felhajtott jó korsónyi cseh sör: kicsit keserű, de tiszta és mámorító, amitől a világ nem csupán elviselhetőbbé, de minden gond ellenére derűssé és élhetővé válik.

Hoacin>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Hrabal ezen novelláit olvasva pontosan úgy éreztem magam, mintha egy borsodi kiskocsmába pottyantam volna. A kezdeti kínos feszengés észrevétlenül csúszott át bizonytalan ellenszenvbe, jaj ne, hagyjatok az öngyilkosokkal, meg a halállal, meg a groteszk belsőségekkel, de ekkor észrevettem a sarokban lévő Minimax márkájú tűzoltókészüléket, amitől hirtelen elkezdtem magam szenzációsan érezni, szürreális figurákként léptek elő a falu elvont arcai, hirtelen nem volt már idegen a környezet, hanem mintha befogadott volna a füstös, világvégi település. A fali ingaórából kirepült a kakukk, mesés pejslit falatoztam, közben berontott egy vaddisznó, hozott nekem ajándékba egy szemétlerakón talált lépcsőt, Pepin bácsi pedig tárt karokkal táncolt odakinn a hídon, miközben a lovak megették a zoknim, a Minimax márkájú tűzoltókészüléket, bár legjobban a törülközőt szeretik. Iontek úr kalapja alól kicsüngött a klozettpapír, jut eszembe, hol a vécé? Hát, ahol a turistaszalámit érleljük az ablakban, a szellőzőnyílásban érlelt szaláminak különleges zamata van, felelte a kocsma népe, aztán együtt ültünk hóvirágünnepet, autóban furikáztak a bakkecskék, és én csodajól éreztem magam, de ekkor már hajnalodott, és egyre fárasztóbb lett a muri, szerettem volna hazamenni, de a lovak megették a biciklimet is, meg a hóvirágokat, asztal alá bújtam hát, de a kocsma népe lelkesen kiabálta, hogy látnak engem, hát úgy tettem, mintha radírért bújtam volna az asztal alá, holott mit keresne radír egy csehóban, most már igazán távozni szerettem volna, de a részegek egyre búsabb és nyomorúságosabb dalokat énekeltek az ajtóban, amitől az életkedvem is mellém ült az asztal alá, aztán bejöttek a lovak, és felfaltak asztalostul, életkedvestül, morbid részletességgel, hogy aztán riadtan ébredjek fel két jobblábas csizmában.

Mindenképpen eredeti élmény volt a könyv, kedvem támadt megnézni újra a Hóvirágünnepet. :) Egy csillagot a néhány hervasztóan morbid novella miatt vonok le, azokkal én egyszerűen nem vagyok kompatibilis.
De kár, hogy hozzánk sosem rontott be vaddisznó az iskolába…

„a vaddisznó, szédelegve bár, de felállt, és ráugrott az öreg Skoda Rapid motorházának a tetejére, láttuk, ahogy az utasok kétségbeesetten égnek emelték a karjukat, és aztán lebuktak, mert egy ilyen vadkan, tudják, megvan vagy százötven kiló, és beszakította a Skodájuk vénségtől rozsdás tetejét, de végül a vadkan kirántotta a patáját, leugrott, és az országút melletti szántóföldön át a szomszéd kataszterre vágtatott. És Janeček nem bírta tovább, és a bicikliző asszonyság úgy megrémült attól a vaddisznótól, hogy csak markolta a kormányt, és merthogy a borzalomtól kiáltani sem tudott, hát egyfolytában csengetett, és én felordítottam. Néni, a vadásztársaság nevében lefoglalom ezt a biciklit, de nem sejtettem, hogy Janeček nem tud biciklizni, így hát felültettük rá, és két oldalról toltuk…”

2 hozzászólás
ervinke73>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Nem a világ változik meg, ha Hrabalt olvasol. Te látsz más szemmel.

Máté9112>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Egy kihívás miatt olvastam el ezt a könyvet. Előtte nem hallottam még az író munkásságáról. Mindenképpen eredeti élmény volt a könyv, kedvem támadt tőle még olvasni. Egy fél csillagot a néhány hervasztóan morbid novella miatt vonok le, azokkal én egyszerűen nem vagyok kompatibilis.
De kár, hogy hozzánk sosem rontott be vaddisznó az iskolába…

WerWolf>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Véres és lehangoló történetek. Egy tükör, melybe Hraballal együtt nézhetünk és láthatjuk a hétköznapok felzaklató, mégis fennkölt valóságát.
Vallomás ez, melyben Hrabal meggyón olvasóinak és a világnak.
„…tiszta és hajnali-friss fejjel dolgoztam, inkább fázós és mélabús voltam, inkább beteg, mint egészséges…” (165. oldal)

bokrichard>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Hrabal itt sem hagyja cserben az olvasót. Ezek az írások is jellemábrázolók-elárulják magát Hrabalt is, illetve hogy ezen keresztül milyen a realizmus maga. Mert ezek durvák, és véresek, de ez a VALÓSÁG, nem szabad elfelejteni. Nem maradt ki továbbá az „elmaradhatatlan” irónia, cinizmus, abszurd sem. Csak a néhány kizökkenésem miatt fél csillag levonás, de továbbra is töretlen híve leszek az írónak.

Szimirza P>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Féltem tőle, hogy nagyon nem fogom szeretni ezt a könyvet, de kellemesen csalódtam :) Igaz ,szokni kell az írásmódot, a hangulatot, a gondolatokat, mert tele van öniróniával, furcsa, felkavaró eszmékkel. Az öngyilkosság nagy szerepet játszik benne és az is , hogy mit jelent vagy jelentene.

marlowe>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Amolyan „jelentessünk meg egy kötetet a maradékból” jellegű gyűjtemény – ingadozó színvonallal. (Ezért senki ne ezt olvassa először a írótól.)
De Hrabal persze zseniális, mert még az erőtlenebb írások pityókás, szürreális halandzsájának mélyén is meg-megcsillan valami utánozhatatlan, szomorkás líraiság, ami egészen a szív közelében hat.

berger90>!
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

Hamisítatlan Hrabal, a kerskói emberek mindennapjaival, és róla szóló, néhol ocsmány kritikák körberöhögésével. Hány író képes erre?! Ötcsillag, mint mindig.


Népszerű idézetek

Avraham>!

Nohát akkor, ha focimeccs lesz, akkor majd ott találkozunk, a futballbíró ugyanis a halottasházban öltözködik, ott még elég ideje jut arra is, hogy lelkiismeret-vizsgálatot tartson, de közel van a pályához is, csak egy fal választja el tőle, meg egyáltalán, ha valami történne, nálunk gyakran van verekedés a pályán, rettenetesen szeretjük eltángálni a bírót, főképpen ha nem adja meg a tizenegyest, amely nem is járt, tudja, nálunk olyan érzékeny lelkű drukkerek vannak, hogy kikergetik a mezőre a bírót, például csak azért, mert nem fújta le, vagy mert rosszul fújta le a taccsot vagy a szögletet… Egyszer azonban tényleg megvertünk egy bírót, amiért tévedésből nem fújt le egy kezezést, amely nem is volt. És a bírót kikergettük a pályáról, és ott fölmászott egy fenyőre, amely a temető fölé hajolt, és mi üvöltöztünk, hogy másszon le, ő meg kiabált, Félek, maguk meg fognak verni, így aztán három percig ordibáltunk, hogy másszon le, ő meg, hogy nem mászik le, mire én elugrottam a szalagfűrészért, és elfűrészeltük a fenyőt koronástul, amelybe mint valami datolya csimpaszkodott a bíró… csakhogy a temetőbe pottyant, s mire mi körbefutottuk a falat, hát kiszökött nekünk a földekre, no és aztán ott a karfiolok között egy egészen kicsikét elpáholtuk, ugye milyen szép történet?

Iontek úr

4 hozzászólás
Lunemorte P>!

És vigyorgott és fintorgott és szép volt, még akkor is, ha csúnya volt.

1 hozzászólás
csillagka P>!

Ülök az Arany Tigrisben, eljátszadozom a söralátéttel, és újra és megint képtelen vagyok betelni az emblémával, két fekete tigris forog az ujjaim között, mint a többiek, én is szamárfület csinálok a számlára, elõször egyet, aztán még egyet, majd a harmadik sör után egy harmadikat is, aztán a negyediket, olykor, ha az elsõ sörömet Bohouš hozza ki, fehér pincérkabátjából elõhúzza a kis fehér papírcsíkot, s mosolyogva már nekem is elõre szamárfület hajt rá, ülök a társaságban, és nézem õket… Itt isszák együtt keddenként az utánozhatatlanul csapolt pilsenit, itt merülnek alá a hátsó kisterem emberszagú zajába, egymás történeteibe és elmélkedéseibe.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: sör
4 hozzászólás
pável>!

Az öregúr lelkesedési rohamában mondatot mondatra dobált, és nekem csak egyetlen kívánságom volt, hogy elengedjen, a ruhájából áradó bûz több volt, mint egyszerû istállószag, az aggkor párlata volt ez, amely ájulással, csalánkiütéssel vagy elhalálozással fenyegeti az embert. És megszólalt a schwarzwaldi óra, tébolyultan ütött, mintha valamiért szemrehányást tenne az öregnek, a mutatók úgy csapdostak, ahogy a nyugtalan jószág csapdos a farkával, amikor az istállóba belép a böllér… És az öregúr azt mondta a kakukknak, mielõtt eltûnt volna: Tudom… és egy rúgással kimozdította a helyébõl a fészer riglijét, és az ajtó súlyánál fogva magától kitárult, és a tyúkszartól mocskos fészerben ott állt egy elefántcsont színû luxusautó, a legújabb típusú automata Ford, gombnyomásra mûködõ ajtókkal, az egész autót tyúkpiszok borította, és a tetején csirkék szunyókáltak… és az öreg nevetett, és rám nézett, hogy õ az, akit kerestem, és nem ismertem meg, olyan ügyesen elrejtõzött elõlem, hogy álmomban sem gondolhattam arra, ami most a szemem elé tárult. Az öregúr lesöpörte a tetõrõl a csirkéket, megkerülte az autót, és ott állt a verdesõ szárnyú madarak örvényében, amelyek karja és feje fölött röpködve kifelé menekültek… és az öregúr, ahogy ott állt, megnyomott egy gombot, és az ajtók felemelkedtek a Ford tetejéig, annak a Fordnak a tetejéig, amelyrõl hallottam, hogy Liman úr tulajdona, én tehát most Liman úrnál voltam, és õt akartam megkérdezni, hol lakik Liman úr, bár jó címet adtak meg, de ez az öregúr meg az overallja teljesen megzavart, csakhogy õ tudta, hogy azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem adja-e el az autót, tudta, hogy Liman urat keresem, de azt is tudta, hogy a legjobb róka módra felsöpörni maga mögött a nyomokat, és azután váratlanul felbukkanni a pagony másik oldalán, ahol senki sem várja… És a Ford kigördült, és fenséges volt, és láttam, hogyne láttam volna, hogy Liman úr egy hajdani tõkepénzes, olyan ember, akinek kétévenként új autót küldenek a fiai Amerikából, s hogy az autó úgy illik hozzá, mintha egy bankigazgató ülne benne… És Liman úr fürgén kiszállt, tyúk-piszoklenyomatokat hagyva maga után az ülésen, az egész autó tele volt tollal, de Liman úrhoz minden illett. Tudom, mondtam, ön Liman úr. Meghajolt, és azt mondta: Az vagyok… és hogy megadja a kegyelemdöfést, kinyitotta a fészer másik, veteményeskertre nyíló ajtaját, és két bakkecske rontott ki abból a fészerbõl, majdhogy fel nem döntöttek, és velük együtt majdhogy földre nem terített az a szörnyû bûz, amelynek eredetére most fény derült. És a két bakot megelõzte egy nõstény kecske, és Liman úr csak állt és kiáltozott: Bobeš, Lukeš, Junta! A legelõre! Hopp! És ahogy a kecskék befelé furakodtak a kocsiba, az ajtóban összeakadt a nõstény meg az egyik bak szarva, de a nõstény gyorsabb volt, az ablakhoz hömpörödött, és türelmetlenül leste, hogy elinduljon az autó. Mellette helyet foglaltak a bûzös bakkecskék, Liman úr a volánhoz ült, megnyomta a gombot, és az ajtók leereszkedtek a tetõrõl. Aztán letekerte az ablakot, és hangos recsegés, csikorgás hallatszott a kocsi belsejébõl. Láttam, ahogy a paták belehasítanak a bõrbe, és tépik-szaggatják… Egy pillanatig az volt az érzésem, mintha azok a paták az én agyamat hasogatnák, mintha az én agyhártyámat tépnék-szaggatnák, mintha engem lyuggatnának azok a kecskelábak. De Liman úr nevetett, és azt mondta: Remekül szórakozom, amikor Bobeš és Junta összeverekszik azon, hogy ki üljön a jobb oldali ablaknál… Mondom: És ki ül a bal oldali ablaknál? Az Lukeš helye, de a jobb oldali ablakból szép kilátás van a folyóra, tudja? Nos, fiatalember, most elmegyünk a folyóhoz, aztán átevezünk a túlsó partra, a mydlovaryi fenyérre, ott fognak legelni a kecskék, James Last játszik majd nekem az autórádióban, és lehet, hogy a hóvirágünnep tiszteletére táncra perdülök az évszázados tölgyek alatt, a kecskéimmel együtt, mint egy öreg faun, egy faun délutánja… És dudált egyet, és a hat méter hosszú, elefántcsont-fehér Ford végiggördült a nyírfasoron, és lassan belesüppedt a virágzó olajfák illatába, valahol az Új rét mögött, ahova most Liman úr kecskéivel együtt a legelõre igyekezett.

HÓVIRÁGÜNNEP

>!

Amikor az elhagyatott erdei tisztásokon ősz és tél van, amikor a nap még csak mutatóba, még csak érték nélküli mintadarabnak sem jön fel, amikor reggel fél nyolckor még sötét van, és délután negyed ötkor már szürkül, akkor az elhagyatott erdei tisztásokon mélabú honol, s a nyirkos táj levél és remény nélkül való. Ültem a sötétben az ablaknál, és bámultam kifelé a sötétbe, és nem tudtam, mit tegyek, a vonat alá ugorjak-e, amit ilyen estéken a folyón túlról, valahonnan a távolból idáig hallani, vagy inkább kössem fel magam […]

79. oldal (Európa, 1998)

1 hozzászólás
Anibell P>!

…egy szelet meleg fasírt és egy pohár hideg sör fél órán belül bebizonyítják nekem az anyagnak jókedvvé való lényegülését, olcsó metamorfózis,…

Az önvilágámító tanonc kalauza

15 hozzászólás
Lunemorte P>!

Jugoszláviába utaztam a tengerhez, hű, micsoda szélvihar volt ott, micsoda tombolása a természetnek! És amikor egy ilyen fergeteg nekifeszül a férfi sliccének, hát kezd író lenni.

MeliSzabo>!

[…] és anyáink mintha szétvetett lábbal egyenesen a krematóriumkemencékbe szültek volna bele minket, vagy fűborította sírokba[…]

170. oldal, Az önvilágámító tanonc kalauza

>!

[…] az emberekkel ne törődjék, törődjék a természettel […]

114. oldal (1998, Európa)

>!

És Beatrice nővérke ott lépdelt mögöttük, hátra-hátrafordult, hogy lássa, nem jön-e autó, mellettem egy hétéves kisfiú botorkált, fogtam nyáltól maszatos kezecskéjét, ő volt az, akit karácsonyra hazavitt Krejčík úr, a négygyerekes Krejčík, és akkoriban a fiúcska zavarosan, de hatalmas érzéssel szüntelenül azt sugdosta a fülembe… nekem van otthonom, nekem van otthonom… és a legjobban a karácsonyfa tetszett neki az égő gyertyákkal, csakhogy úgy bámulta, ahogy a kandúrok szokták, látta, de nem tudott mindent elrendezni a fejében, és a legszívesebben a gyufával játszott, sorra gyújtogatta őket, és lángra lobbantotta Krejčíkék függönyét, és boldog volt, de az égő függönyt eloltották, és míg mi Krejčík úrral összevissza fecsegtünk mindenféléről, ami épp a nyelvünkre jött, ez a fiú tovább gyújtogatta a gyufákat, és Krejčík úr nyakon legyintette, és nyomatékosan rászólt: Hagyd abba, a szentségit! És ez a kisfiú üdvözülten mosolygott, és azt mondogatta, nekem van otthonom, van otthonom… és most is odabújt a kezemhez, gyöngéd, hosszú nyálhúrokkal kente össze, és azt suttogta, nekem van otthonom, otthon vagyok, otthon, otthon! És én megrémültem ettől az otthon utáni vágytól, hogy mekkora nyomatékkal és érzéssel hajtogatja nem is a kívánságát, hanem a voltaképpeni adott állapotát, amelyben, bár a valóságban nem volt otthona, mégis otthon volt. És arról akartam beszélgetni a nővérkével, hogy micsoda felelőtlenség ilyen gyerekeket a világra hozni, és hogy micsoda kínszenvedés a gyerekeknek így élni, és hogy vajon nem lenne-e jobb, ha ezek a gyerekek nem volnának, és a nővérke megfordult, és mosolyogva mondta: Homérosz vakon született, és én ismét fölösleges beszélgetésbe bonyolódtam magammal, hogy hol vannak azok a daliák és bajnokok, hol vannak Homérosz egészséges kortársai? Valamennyien névtelenül szálltak a sírba, noha teljes jogú polgárok voltak, míg Homérosz, bár az ország törvényei szerint pusztulásra ítéltetett, örökkön-örökké királya marad a szépírásnak.

156-157. oldal (Európa, 1998)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Mihail Bulgakov: Morfium
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Simon Róbert (szerk.): Mai perzsa elbeszélők
Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei
Jorge Luis Borges: Körkörös romok
Maxim Biller: Bruno Schulz fejében
Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
Szenved-éj
Komor Zoltán: Néhány reggel, néhány éj és minden tárgy magánya