Őfelsége ​pincére voltam 462 csillagozás

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

„És ​a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…" – elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. „Jól figyeljenek arra, amit mondok" – figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva – ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürreálistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1971

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek · Helikon Zsebkönyvek Helikon

>!
Helikon, Budapest, 2020
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634793977 · Fordította: Varga György
>!
Európa, Budapest, 2018
278 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630797115
>!
Európa, Budapest, 2014
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630797115 · Fordította: Varga György

10 további kiadás


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

prostituált


Kedvencelte 122

Most olvassa 37

Várólistára tette 252

Kívánságlistára tette 174

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Jól figyeljenek arra, amit most mondok.

Olvasom ezt a könyvet, ki mondja meg, hogy hanyadszor, én biztos nem, mert régebben nem tartottam számon az ilyesmit, de nem is kell, hiszen nem attól válik valósággá a lehetetlen, hogy az ember tudja, hogy már tizedjére, vagy tizenkettedjére indul el poroszkálva az út és az erény cseh kacskaringóin, ahol hagyja, sőt akarja, hogy egy sörtől csillogó szeművé lelkesedett szomorú ember karoljon belé, és meséljen neki, végtelenül, kifogyhatatlanul és soha nem lankadva, arról az aprócska, hirtelenszőke pikolófiúról, aki a boldog békeévekben vette magához az élet szeretetét, még ha akkor nem is gondolt erre, mert azt hitte, hogy csak olyan akar lenni, mint a gazdagok, holott már akkor különb volt náluk, de önnön kicsinységétől nem vette észre a saját nagyságát, pedig az a legényke, akinek a kedvéért az Éden szép szőke kisasszonya pipacsot vett és kívánta, hogy ők ketten együtt ismét díszbe borítsák a testecskéjét, költő volt születésétől fogva.
Az volt a kisvárosi Arany Prágában, a világtól elzárt Csendesség Szállóban, ahol a szerelmes köztársasági elnök helyett a cehhet egy láthatatlan ember fizette, az maradt a Párizs Szállóban, amely a háromszáz darabos arany evőeszközkészletével csak arra várt, hogy az abesszin császár teleszájjal nevető koromfekete szakácsai által elkészített ínyenc lakomán ő, a legkisebb és legjelentéktelenebb felszolgálhasson ennek a hatalmas úrnak. Csak akkor tompult el ez a költő, amikor a világ kifordult magából és német vasalt csizmák nem csak Prága utcáin masíroztak, hanem ütemes Sieg Heil kiáltások és Wagner operáinak taktusai közben próbálták meg rávenni ezt a szőke, kevert vérű szláv fiút, hogy a feleségével az árja németek új generációját nemzzék.
Aztán persze véget ért ez is, és a háború utáni kommunista kutyakomédiában végre milliomosként veszik számba és meg is kapja a maga jutalmát és büntetését is, de hiába már minden, mert lassan ráébred, hogy az, amit elért kevesebb, mint amire rászolgált és a zengő fenyők övezte erdei házban szép lassan rálel a lélek szabadságára, hiába is tartozik a gonosz, hülye, bűnös nemzedékhez és míg ő erre rátalál, én immár tizedjére, vagy tizenkettedjére olvasom ezeket a gyönyörűen fájdalmas szavakat és megint összefacsarja a szívemet egy akkora megindultság, ami annyival nagyobb nálam, hogy csak a könnyeimen keresztül fér el bennem.

Elég lesz mára? Akkor most abba is hagyom.

>!
Európa, Budapest, 1990
254 oldal · ISBN: 963075195X · Fordította: Varga György
11 hozzászólás
egy_ember>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Jól figyeljenek arra, amit most mondok!
Ezt én már többször olvastam, láttam filmen is, és most csak bele akartam hallgatni, hogy milyen a Galkó Balázzsal, aztán úgy maradtam. És jött velem munkába, szervizbe, korcsolyapályára…
Mert talán az összes olvasott könyvem közül ez ébreszt rá leginkább, hogy az ember (férfi, én) micsoda pénz- és hatalomvágyó, önző és hiú kis pöcs. Ezzel együtt azonban filozófus is, humanista. És szent. Mert az élet hülye, mocskos és bűnös, de közben, ha egy kicsit is jól jön ki a lépés, olyan gyönyörű, mint egy szirmokkal díszített meztelen kisasszony. Mert néha valósággá válik a lehetetlen.
Na, elég lesz mára? Akkor abba is hagyom.

3 hozzászólás
Ákos_Tóth I>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Ha az angol humor mintájára a cseh humort definiáló alkotókat keresünk, törvényszerűen ki fogunk lyukadni Hrabalnál: ő az irodalmi megtestesülése annak a savanykásan mulattató, inkább vidám mint keserű hangulatnak, amit megannyi hetvenes-nyolcvanas években készült csehszlovák kultfilmből ismerhetünk. No nem mintha humorbombákat dobálna le oldalról oldalra: esetében a nagyon speciális, az olvasót vagy taszító, vagy vonzó stílus, illetve az élet nagy egészének szemlélete lesz a titkok nyitja.

Mert a hrabali tempó és forma bizony laphúzás tizenkilencre. Az elbeszélő és az olvasó közötti viszony intim őszintesége, a „mindez két korsó sör fölött hangzik el” életérzés jegyében megszülető szövegezés ugyanúgy apellál a nagy mesélők ősi, primitív alakjára, mint a hosszú, szépen, de nehezen fogyaszthatóra szerkesztett (inkább szerkesztetlen) mondatok modern esztétikájára. Hrabal számunkra itt egyszerre ismerős öregúr a sarki kocsmából, sikamlós sztorik kifogyhatatlan forrása, és kortárs irodalmi hérosz, akit megismételhetetlen stílusa és spontaneitása miatt újra és újra piedesztálra emelünk, mint intellektuálisan kielégítő, mégis közérthető művészt.
Mindez jelen regény esetében jól kikerekedik már magából a témából is: a cselekmény feléig tartó szatirikus anekdotázás a nyugodt békeidők cseh mindennapjairól, a sörrel és knédlivel töltött bő vacsorák, fiatal lányok combjai között végigalélt esték gondtalan boldogsága önmagában még nem hordoz magában sok jelentőséget. A történelem azonban könyörtelenül elsodorja a gyarló, de önmaga gyengeségével békében élő embert – Hrabal tulajdonképpen arra próbálja felhívni a figyelmünket, hogy bármennyire is próbáljuk szemhéjunkat leszorítva egyszerűen csak élni az életünket, szeretni, sokasodni, élményekkel gazdagodni, a körülöttünk folyó világ mindenképpen magával fog ragadni minket. Az emberiség nagy, kollektív élményei alól kevés szerencsés vonhatja ki magát…
Ezt a tehetetlen sodródást pedig ironikus módon jelképezi maga a forma, a soha véget nem érő, mindig máshova kilyukadó mondatok sorokon átívelő garmadája. Hrabal szövege még ránézésre is fullasztó, éppen attól válik egyszerre vonzóvá és taszítóvá, hogy végig igényli és fenntartja a figyelmünket, ugyanakkor nem tolerálja az elkalandozást és a megszakítást. Nem utazós könyv – könnyed és humoros éllel átszőtt hangulata ellenére inkább egyfajta szertartásosságot követel meg az olvasása.

Bár úgy sejtem, a kivitelezés okán az olvasó szélsőséges végletek közül válogatva értékelhetné igazán a szerzőt, én még nem merném megmondani, mit gondolok róla – abban biztos vagyok, hogy folytatni fogjuk az ismerkedést, abban viszont nem, hogy megkajáltam volna a hrabali trükköt avagy csodát. Ámbár kétségkívül érződik a kötet fontossága: komolytalan és komoly, érzéki és ocsmány találkozása és ilyen szintű vegyülése ritka élmény az olvasó számára, így már csak reflexből is megbecsüli, ha a szerző képes meglepően izgalmas erotikus leírásai után arról mesélni, miként kereste négy álló napig spoiler a porig rombolt udvarban…

>!
Helikon, Budapest, 2020
278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634793977 · Fordította: Varga György
csgabi P>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Imádtam a filmet, többször is láttam már. Ahogy olvastam a könyvet, az volt az érzésem, sokkal melankolikusabb, mint a film volt – de ennek oka az is lehet, hogy sok éve, hogy utoljára megnéztem. Kifejezetten tetszett a Hrabal-könyv. Igaz, voltak olyan részei, aminél kicsikét elkalandoztam, nem kötött le teljesen; néhol pedig idegesítő volt, de ezen is át lehetett lendülni. Minden fejezetben megtaláltam azonban azt, ami miatt megfogott (hangoskönyvben hallgattam, nem tudom, a könyv milyen fejezetekre van osztva). Azért 4,5 csillag, mert közben félbehagytam, a kórházban egy másik Hrabal-könyvet, a Foghíjakat olvastam, és az sokkal jobb volt, mint ez.
Kiváló az író humorérzéke, remekül mutatja meg itt is a történelem viharait, a politika változását.

Frank_Spielmann I>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Jól figyeljetek arra, amit most mondok!
A remekművekben a következő elemeknek kell szerepelni, én ezt jól tudom, ugyanis Hrabal olvasója voltam, és vagyok is, szóval ezeknek kell bennünk szerepelni: humor (ez fontos!), szépség, és érthetőség. Meg valami olyasmi, amit nem lehet szavakkal megfogalmazni, de csak azért nem, mert magunk se tudjuk mi az, de érezzük, ha ilyen könyvet olvasunk. Na ja, én ezt éreztem, most is, úgy a könyv felétől, de hát ezt egyik könyvnél se érzi végig az ember, fura egy könyv lenne, kérem, nekem nem is tetszene, hülye egy ízlésem van, tudom. Na és kérem, ez egy ilyen remekmű-féle, bár ez nem sokat jelent, ezt csak azért mondom most itt el, mert ez egy csuda jó könyv, az egyik legjobb, amit olvastam, olyan, amit az ember gyakran újraolvas, de legalábbis évente egyszer, mint például a Mester és Margaritát, az is remekmű, de hát ezt mindenki tudja, ennek meg még az is az előnye, hogy nincs 550 oldal, csak 270, csak vigyázni kell, villamoson nem lehet olvasni, ugyanis a mondatok olyan hosszúak, hogy némelyiket több idő elolvasni, mint a 6-os villamos útja a Móricztól a Moszk… Széll Kálmán térig, egyesek a hosszú mondatokat a nehezen olvashatósággal kötik össze, kérem, egy szemenszedett baromság, ezt a könyvet olyan könnyű olvasni, hoccsakna, és különben is, aki még nem olvasott Hrabalt, az valami nagyon nagy misztériumából maradt ki az életnek ÉS az irodalomnak, hogy ezzel a csak magyarok számára érthető szójátékkal éljek…
Elég volt ennyi? Akkor most már abbahagyom.

4 hozzászólás
Inpu>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Sajnos, kénytelen vagyok öt csillaggal jutalmazni ezt a könyvet. Mondom, sajnos, mert világ életemben ódzkodtam Hrabaltól. Ha nem ajándékba kapom ezt a kötetet, valószínűleg soha nem tudom meg, mennyire aljas tud lenni ez az agyafúrt cseh író, ahogy sorról sorra, oldalról oldalra, észrevétlenül lopja be magát a szívedbe, ahogy apránként megszeretteti veled mindazt, amit gyűlölsz és megvetsz a világból, melyben élsz, s melyet ismerni vélsz, miközben sunyi, alattomos módon mutat fricskát az emberi gyarlóságnak, hogy végül azon kapod magad, hogy mosolyogsz afelett, amit lelked mélyén végtelenül megvetsz. Hát nem egy himpellér az ilyen?!
Az első fejezet a maga természetellenesen elnyújtott, oldalakon átívelő mondataival az őrületbe kergetett. Később, mikor hozzászoktam, az járt a fejemben, hogy „szép, szép ez az egész, ahogy groteszké válik Hrabal keze nyomán az egykori, soha ki nem mondott, pőrére nem vetkeztetett társadalmi lét, de hogy a fenébe várhatja el bárki, hogy mindezen felhőtlenül szórakozzak, miközben úgy érzem, napjaink Magyarországán éppen a hrabali groteszk lép elő kézzelfogható valósággá, és én, a megannyi pikolófiú egyike, a magam esendőségében, hibákkal és szégyellt, rejtegetett vágyaimmal itt ülök a hatalmas trutyi kellős közepén?!” De lőn csoda, ez a gazember trubadúr addig mormicolt a fülembe, míg őszintén, a könyv végéhez közeledvén egészen szívfájdító módon bele nem szerettem … s maga is tanúja lehettem, amint „a hihetetlen valósággá válik.”

Stone>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Az abesszin császár pincére volt. Snájdig kis törpe, aki szőke fejével és kék szemével tényleg szőke volt és szőkén viselkedett. Igen szerette a pénzt, szórni is, meg szőnyeget készíteni belőle. Szerette a domboldalakat, meg a szeméremvölgyeket, a nedves időt és a sóhajok szelét.
Előbb láttam a filmet, minthogy olvastam a könyvet, pontosabban hallgattam a könyvet Galkó Balázs előadásában, de ez semmit nem vont le az élményből, merthogy a film is a szokásos zsenialitás volt, elvégre Jiří papa rendezte, ha jól rémlik hatodik Hrabal történetet. Kifinomult egy fene iróniája van Hrabalnak, olyan kis halványan szórja tele az egész oldalt, ezen a szőke pincéren keresztül, hogy felröhögsz rajta, de közben már elszánkázott a gondolatod a történelem viharába, ahol a hús meg a vér cafatokban lógott, a békeidő meg olyasmi volt, amit bármelyik jelenben, mindig múltként emleget az ember.
Visszaemlékezés egy életre, ami azt hiszem, több élettöredékből összeragasztott, majd kikalapált, végül savval antikoltra maratott történetből állt. És semmit sem hagy ki, minden redőt felhajt, mert minden szoknyácska alatt ugyanaz a gyönyör lakozik, csak más-más a kapuja.

GTM P>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Kedves Bohumil!

Először is bocsánatot kell kérjek, ezért a spontán tegezésért, de az én nemzedékem számára a tegeződés a barátság jele volt, és amíg téged olvastalak, hajdanvolt diákkorom füstös kiskocsmáinak hangulata lengett körül. Szinte láttam, hogy ott ülsz te is közöttünk, és mesélsz arról, hogy a lehetetlen valóra válik.

Köszönöm neked, hogy meséddel megtanítottál a túlélésre, arra, hogy a minden nehézség közepette is lehet nevetni, hogy a legszörnyűbb dolgokról mesélve is kicsaltad belőlünk a mosolyt, még akkor is, ha elég keserű az a mosoly. Megmutattad, hogy lehet tévúton járni, de onnan vissza is lehet térni, hogy a boldogság nem a gondtalanság, és hogy a szomorúságból is fakadhat szépség és öröm.

Fejére állítottad, és odaraktad elénk ezt a mi kis Kelet-Európánkat a nyomorúságos huszadik századával: lássátok, nézzétek, ezek voltunk és vagyunk mi. Mert nem nehéz észrevenni, hogy a század ugyan halad, de ez a kis szegletünk itt Európában, ez marad. Szükségünk van tehát nekünk is a te keserű derűdre és a bölcsességedre, hogy a szépségek és értékek között megtaláljuk az üdvöset, és ráleljünk az útra, amit ugyan foltozni és toldozni kell, de mégis a miénk, és csak általa boldogulunk.
Köszönöm.

petibácsi>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Hú, hát jó nagy utat lehet bejárni ezzel a pincérfiúval…
Ez a fekete humor néhol hasonlít Vonnegutéra, meg az is rá vall, hogy a szereplők sokszor tesze-toszák, akiket ide-oda hajigál a történelem, ezért egyszer-fenn-egyszer-lenn módon bukkannak fel a történet különböző pontjain. Csak itt konkrétabb a karakterfejlődés. Meg a szex :) Meg persze a „kelet-európai groteszk” tag is ráaggatható (végig az járt a fejemben, hogy a Sörgyári capriccio meg a Szigorúan ellenőrzött vonatok tuti, hogy nem volt ennyire abszurd, legalábbis egyáltalán nem ilyennek emlékszem rájuk), de ami az egészben a legcsodálatosabb az a lendülete. Ezek az egy-nagy-levegővel mesélős végenincs mondatok még pluszban megdobják az amúgy is igen erős cselekményt.
Örülök, hogy végre sorra kerítettem.

2 hozzászólás
DaTa P>!
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Értem én, értem én, értem én. Csak épp nem érzem.
Hrabal nem az én világom. Nem volt az a Szigorúan ellenőrzötteknél sem és most sem. Kétségtelenül jól ír, nagyon is, így négy csillag jár erre persze, de Hrabal és én tényleg két nagyon különböző világ vagyunk.

17 hozzászólás

Népszerű idézetek

Rea P>!

(…) és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű.

Boglárka_Madar P>!

…és arra is rájöttem, hogy két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd, egy csendes óra…

172.

psn>!

Ott, a kocsmában zavarosan magyaráztam, hogy a szépségnek azért másik oldala is van, hogy kapcsolatunk ezzel a szép tájjal, ezzel a szép veknivel azon is múlik, mennyire képes szeretni az ember azt is, ami kellemetlen, sivár, mennyire képes szeretni ezt a tájat esős óráiban és napjaiban, amikor korán sötétedik, amikor az ember bent ül a kályhánál és azt hiszi, tíz óra elmúlt, pedig még csak fél hét van, mennyire képes szeretni azt, hogy egyszerre csak önmagával beszél, hogy megszólítja a lovacskát, a kutyát, a macskát meg a kecskét, hogy legszívesebben egyedül van és önmagával társalog, először csak szép halkan, amolyan mozit játszik, hagyja leperegni a múlt képeit, de később, mint ahogy az velem is történt, megszólítja önmagát, tanácsot ad önmagának, kérdezősködik és kérdéseket tesz fel, kihallgatja önmagát, hogy kiszedje magából a legmélyebb titkot, s mint az ügyész, benyújtja maga ellen a vádiratot és védekezik, és ekképpen, az önmagával folytatott, váltakozó párbeszéddel eljut az élet értelméig, nem ahhoz, ami volt és régen történt, hanem előrenézve, hogy milyen utat tett meg, és milyen az, ami előtte áll, és vajon jut-e még rá idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjen, ami mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell hogy ereje és bátorsága legyen az embernek…

256-257. oldal

3 hozzászólás
Aquarius P>!

Két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd.

160. oldal

mazsa>!

…hát kérem, a világ legnagyobb cége, ugyebár, a katolikus egyház, az olyasmivel kereskedik, amit még soha senki nem látott, amit még soha senki nem fogott, amivel, amióta világ a világ senki sem találkozott, és ez, kérem, az, amit Istennek neveznek…

25. oldal

csillagka P>!

…a gazdagok úgy rókáztak, mintha a rókázás is a lakomához tartozna, mintha az is a jó modor része volna

75. oldal, A Csendesség Szálló (Európa, 1990)

7 hozzászólás
csillagka P>!

Ezek a katonák alighanem máshoz sem értenek, mint hogy csizmástul vessék magukat a nőre az ágyban, és a vér tisztaságát meg becsületét védjék, eszükbe sem jut, amire én az Édenben már rég rájöttem, hogy az ágyban szerelem, játék és játékosság is szükségeltetik, úgy, ahogy én azt csináltam, amikor ciklámen- és krizantémszirmokkal ékesítettem föl a mezítelen pincérlány hasikáját…

151. oldal, És a fejét már nem találtam meg (Európa, 1990)

Aquarius P>!

Most kell tevékenyen jót tennünk másokkal, s nem a túlvilágon…

39. oldal

alice011>!

(…) igaz ember, világpolgár csak az lehet, aki képes névtelenségbe vonulni, aki meg tud szabadulni hamis énjétől.

264. oldal

Vivienanna>!

Az én szerencsém mindig abból eredt, hogy valami szerencsétlenség ért.


Népszerű triviák

agg_álborda >!

Hrabal 1971-ben tizennyolc nap alatt írta meg Jan Díte, a cseh kisember tragikomikus történetét, ám műve közel húsz éven át csak szamizdat formájában volt hozzáférhető, s legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg.

[www.facebook.com]

Kapcsolódó könyvek: Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Hasonló könyvek címkék alapján

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Szathmári Sándor: Kazohinia
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Vladimir Nabokov: Lolita
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Szabó Magda: Für Elise
John Steinbeck: Egerek és emberek
Anne Rice: Lestat, a vámpír