Őfelsége ​pincére voltam 370 csillagozás

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

„És ​a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…" – elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. „Jól figyeljenek arra, amit mondok" – figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva – ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürreálistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1971

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Európa, Budapest, 2014
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630797115 · Fordította: Varga György
>!
Európa, Budapest, 2010
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630789714 · Fordította: Varga György
>!
Európa, Budapest, 2008
270 oldal · ISBN: 9789630786140 · Fordította: Varga György

8 további kiadás


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

prostituált


Kedvencelte 102

Most olvassa 32

Várólistára tette 207

Kívánságlistára tette 121


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Jól figyeljenek arra, amit most mondok.

Olvasom ezt a könyvet, ki mondja meg, hogy hanyadszor, én biztos nem, mert régebben nem tartottam számon az ilyesmit, de nem is kell, hiszen nem attól válik valósággá a lehetetlen, hogy az ember tudja, hogy már tizedjére, vagy tizenkettedjére indul el poroszkálva az út és az erény cseh kacskaringóin, ahol hagyja, sőt akarja, hogy egy sörtől csillogó szeművé lelkesedett szomorú ember karoljon belé, és meséljen neki, végtelenül, kifogyhatatlanul és soha nem lankadva, arról az aprócska, hirtelenszőke pikolófiúról, aki a boldog békeévekben vette magához az élet szeretetét, még ha akkor nem is gondolt erre, mert azt hitte, hogy csak olyan akar lenni, mint a gazdagok, holott már akkor különb volt náluk, de önnön kicsinységétől nem vette észre a saját nagyságát, pedig az a legényke, akinek a kedvéért az Éden szép szőke kisasszonya pipacsot vett és kívánta, hogy ők ketten együtt ismét díszbe borítsák a testecskéjét, költő volt születésétől fogva.
Az volt a kisvárosi Arany Prágában, a világtól elzárt Csendesség Szállóban, ahol a szerelmes köztársasági elnök helyett a cehhet egy láthatatlan ember fizette, az maradt a Párizs Szállóban, amely a háromszáz darabos arany evőeszközkészletével csak arra várt, hogy az abesszin császár teleszájjal nevető koromfekete szakácsai által elkészített ínyenc lakomán ő, a legkisebb és legjelentéktelenebb felszolgálhasson ennek a hatalmas úrnak. Csak akkor tompult el ez a költő, amikor a világ kifordult magából és német vasalt csizmák nem csak Prága utcáin masíroztak, hanem ütemes Sieg Heil kiáltások és Wagner operáinak taktusai közben próbálták meg rávenni ezt a szőke, kevert vérű szláv fiút, hogy a feleségével az árja németek új generációját nemzzék.
Aztán persze véget ért ez is, és a háború utáni kommunista kutyakomédiában végre milliomosként veszik számba és meg is kapja a maga jutalmát és büntetését is, de hiába már minden, mert lassan ráébred, hogy az, amit elért kevesebb, mint amire rászolgált és a zengő fenyők övezte erdei házban szép lassan rálel a lélek szabadságára, hiába is tartozik a gonosz, hülye, bűnös nemzedékhez és míg ő erre rátalál, én immár tizedjére, vagy tizenkettedjére olvasom ezeket a gyönyörűen fájdalmas szavakat és megint összefacsarja a szívemet egy akkora megindultság, ami annyival nagyobb nálam, hogy csak a könnyeimen keresztül fér el bennem.

Elég lesz mára? Akkor most abba is hagyom.

>!
Európa, Budapest, 1990
254 oldal · ISBN: 963075195X · Fordította: Varga György
11 hozzászólás
>!
AfterEight
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Nem értékelést írok, csak azt írom le, rám hogyan hatott.
Ha összegezni szeretném buta, naiv, nyakas kisember élete a történelem sodrában, meglepően sok erotikával. spoiler
Bennem más gondolatokat is a felszínre hozott.
A pénz mindenhatósága és azok a dolgok amiket nem lehet megvenni a pénzen spoiler
Miért halna meg valaki, ha tolvajnak bélyegzik és miért nem zavarja,
ha halottaktól lop? spoiler
A szexualitás magasságai, játékosság, vágy és a mélységei, alján kötelező nemzetiszocialista közösüléssé válva.
Magányosság, emberekkel körülvéve és egyedül a természetben. A velünk született adottságaink keveslése, szebbek, magasabbak próbálunk lenni , aztán mégis
csendesen elfogadjuk önmagunkat.
Csökönyös ragaszkodás, hogy elérjük a vágyott célt, majd a pillanat mikor rájövünk valami ostobaságra vágytunk eddig.
Az érzés, hogy valamiért többek vagyunk másoknál, ha csak jó pár tucat galamb
Pavlovi reflexe is az oka; mégis képtelenek vagyunk épp ésszel kibírni nélkülük.
Hrabalt unni bűn, én néha mégis megtettem.Azt hiszem ebben a végeláthatatlan mondatok is segítettek. Ezért vettem el azt a fél csillagot.

>!
egy_ember
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Jól figyeljenek arra, amit most mondok!
Ezt én már többször olvastam, láttam filmen is, és most csak bele akartam hallgatni, hogy milyen a Galkó Balázzsal, aztán úgy maradtam. És jött velem munkába, szervizbe, korcsolyapályára…
Mert talán az összes olvasott könyvem közül ez ébreszt rá leginkább, hogy az ember (férfi, én) micsoda pénz- és hatalomvágyó, önző és hiú kis pöcs. Ezzel együtt azonban filozófus is, humanista. És szent. Mert az élet hülye, mocskos és bűnös, de közben, ha egy kicsit is jól jön ki a lépés, olyan gyönyörű, mint egy szirmokkal díszített meztelen kisasszony. Mert néha valósággá válik a lehetetlen.
Na, elég lesz mára? Akkor abba is hagyom.

>!
csgabi MP
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Imádtam a filmet, többször is láttam már. Ahogy olvastam a könyvet, az volt az érzésem, sokkal melankolikusabb, mint a film volt – de ennek oka az is lehet, hogy sok éve, hogy utoljára megnéztem. Kifejezetten tetszett a Hrabal-könyv. Igaz, voltak olyan részei, aminél kicsikét elkalandoztam, nem kötött le teljesen; néhol pedig idegesítő volt, de ezen is át lehetett lendülni. Minden fejezetben megtaláltam azonban azt, ami miatt megfogott (hangoskönyvben hallgattam, nem tudom, a könyv milyen fejezetekre van osztva). Azért 4,5 csillag, mert közben félbehagytam, a kórházban egy másik Hrabal-könyvet, a Foghíjakat olvastam, és az sokkal jobb volt, mint ez.
Kiváló az író humorérzéke, remekül mutatja meg itt is a történelem viharait, a politika változását.

>!
Frank_Spielmann I
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Jól figyeljetek arra, amit most mondok!
A remekművekben a következő elemeknek kell szerepelni, én ezt jól tudom, ugyanis Hrabal olvasója voltam, és vagyok is, szóval ezeknek kell bennünk szerepelni: humor (ez fontos!), szépség, és érthetőség. Meg valami olyasmi, amit nem lehet szavakkal megfogalmazni, de csak azért nem, mert magunk se tudjuk mi az, de érezzük, ha ilyen könyvet olvasunk. Na ja, én ezt éreztem, most is, úgy a könyv felétől, de hát ezt egyik könyvnél se érzi végig az ember, fura egy könyv lenne, kérem, nekem nem is tetszene, hülye egy ízlésem van, tudom. Na és kérem, ez egy ilyen remekmű-féle, bár ez nem sokat jelent, ezt csak azért mondom most itt el, mert ez egy csuda jó könyv, az egyik legjobb, amit olvastam, olyan, amit az ember gyakran újraolvas, de legalábbis évente egyszer, mint például a Mester és Margaritát, az is remekmű, de hát ezt mindenki tudja, ennek meg még az is az előnye, hogy nincs 550 oldal, csak 270, csak vigyázni kell, villamoson nem lehet olvasni, ugyanis a mondatok olyan hosszúak, hogy némelyiket több idő elolvasni, mint a 6-os villamos útja a Móricztól a Moszk… Széll Kálmán térig, egyesek a hosszú mondatokat a nehezen olvashatósággal kötik össze, kérem, egy szemenszedett baromság, ezt a könyvet olyan könnyű olvasni, hoccsakna, és különben is, aki még nem olvasott Hrabalt, az valami nagyon nagy misztériumából maradt ki az életnek ÉS az irodalomnak, hogy ezzel a csak magyarok számára érthető szójátékkal éljek…
Elég volt ennyi? Akkor most már abbahagyom.

4 hozzászólás
>!
MrClee I
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

„…két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd…”

„Jól figyeljenek arra, amit most mondok.”

Nem akartam ezzel a mondattal kezdeni az értékelésem, mert túl sokan sütötték ezt el előttem, így az első verzióban nem is így kezdtem, de mikor befejeztem, rájöttem, hogy az értékelés végére tökéletesen illik egy igen jellemző mondata a könyvnek, így hát a párját is kötelességemnek tartottam az értékelés elejére biggyeszteni. Különösebben nincs is rá szükség, akkor is figyel az ember Hrabalra, ha erre külön nem hívja fel a figyelmed. Hiszen úgy képes odatapasztani a könyv fölé, ahogy arra csak nagyon kevesen képesek. Olvassa őt az ember, és az az érzése, mintha itt lenne valahol a szobában, testet ölt, megszemélyesedik, mintha nekem mesélne, nem véletlen ez a feltételezés, mert így is van, nekem mesél: és neked és nekünk és mindannyiunknak, emberként mesél az embereknek, majd eljön egy pillanat, egy egészen megható, összetéveszthetetlen pillanat, amikor azt mondja:

„Elég lesz mára? Akkor most abba is hagyom.”

9 hozzászólás
>!
Inpu
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Sajnos, kénytelen vagyok öt csillaggal jutalmazni ezt a könyvet. Mondom, sajnos, mert világ életemben ódzkodtam Hrabaltól. Ha nem ajándékba kapom ezt a kötetet, valószínűleg soha nem tudom meg, mennyire aljas tud lenni ez az agyafúrt cseh író, ahogy sorról sorra, oldalról oldalra, észrevétlenül lopja be magát a szívedbe, ahogy apránként megszeretteti veled mindazt, amit gyűlölsz és megvetsz a világból, melyben élsz, s melyet ismerni vélsz, miközben sunyi, alattomos módon mutat fricskát az emberi gyarlóságnak, hogy végül azon kapod magad, hogy mosolyogsz afelett, amit lelked mélyén végtelenül megvetsz. Hát nem egy himpellér az ilyen?!
Az első fejezet a maga természetellenesen elnyújtott, oldalakon átívelő mondataival az őrületbe kergetett. Később, mikor hozzászoktam, az járt a fejemben, hogy „szép, szép ez az egész, ahogy groteszké válik Hrabal keze nyomán az egykori, soha ki nem mondott, pőrére nem vetkeztetett társadalmi lét, de hogy a fenébe várhatja el bárki, hogy mindezen felhőtlenül szórakozzak, miközben úgy érzem, napjaink Magyarországán éppen a hrabali groteszk lép elő kézzelfogható valósággá, és én, a megannyi pikolófiú egyike, a magam esendőségében, hibákkal és szégyellt, rejtegetett vágyaimmal itt ülök a hatalmas trutyi kellős közepén?!” De lőn csoda, ez a gazember trubadúr addig mormicolt a fülembe, míg őszintén, a könyv végéhez közeledvén egészen szívfájdító módon bele nem szerettem … s maga is tanúja lehettem, amint „a hihetetlen valósággá válik.”

>!
Stone
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Az abesszin császár pincére volt. Snájdig kis törpe, aki szőke fejével és kék szemével tényleg szőke volt és szőkén viselkedett. Igen szerette a pénzt, szórni is, meg szőnyeget készíteni belőle. Szerette a domboldalakat, meg a szeméremvölgyeket, a nedves időt és a sóhajok szelét.
Előbb láttam a filmet, minthogy olvastam a könyvet, pontosabban hallgattam a könyvet Galkó Balázs előadásában, de ez semmit nem vont le az élményből, merthogy a film is a szokásos zsenialitás volt, elvégre Jiří papa rendezte, ha jól rémlik hatodik Hrabal történetet. Kifinomult egy fene iróniája van Hrabalnak, olyan kis halványan szórja tele az egész oldalt, ezen a szőke pincéren keresztül, hogy felröhögsz rajta, de közben már elszánkázott a gondolatod a történelem viharába, ahol a hús meg a vér cafatokban lógott, a békeidő meg olyasmi volt, amit bármelyik jelenben, mindig múltként emleget az ember.
Visszaemlékezés egy életre, ami azt hiszem, több élettöredékből összeragasztott, majd kikalapált, végül savval antikoltra maratott történetből állt. És semmit sem hagy ki, minden redőt felhajt, mert minden szoknyácska alatt ugyanaz a gyönyör lakozik, csak más-más a kapuja.

>!
GTM P
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Kedves Bohumil!

Először is bocsánatot kell kérjek, ezért a spontán tegezésért, de az én nemzedékem számára a tegeződés a barátság jele volt, és amíg téged olvastalak, hajdanvolt diákkorom füstös kiskocsmáinak hangulata lengett körül. Szinte láttam, hogy ott ülsz te is közöttünk, és mesélsz arról, hogy a lehetetlen valóra válik.

Köszönöm neked, hogy meséddel megtanítottál a túlélésre, arra, hogy a minden nehézség közepette is lehet nevetni, hogy a legszörnyűbb dolgokról mesélve is kicsaltad belőlünk a mosolyt, még akkor is, ha elég keserű az a mosoly. Megmutattad, hogy lehet tévúton járni, de onnan vissza is lehet térni, hogy a boldogság nem a gondtalanság, és hogy a szomorúságból is fakadhat szépség és öröm.

Fejére állítottad, és odaraktad elénk ezt a mi kis Kelet-Európánkat a nyomorúságos huszadik századával: lássátok, nézzétek, ezek voltunk és vagyunk mi. Mert nem nehéz észrevenni, hogy a század ugyan halad, de ez a kis szegletünk itt Európában, ez marad. Szükségünk van tehát nekünk is a te keserű derűdre és a bölcsességedre, hogy a szépségek és értékek között megtaláljuk az üdvöset, és ráleljünk az útra, amit ugyan foltozni és toldozni kell, de mégis a miénk, és csak általa boldogulunk.
Köszönöm.

>!
DaTa P
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Értem én, értem én, értem én. Csak épp nem érzem.
Hrabal nem az én világom. Nem volt az a Szigorúan ellenőrzötteknél sem és most sem. Kétségtelenül jól ír, nagyon is, így négy csillag jár erre persze, de Hrabal és én tényleg két nagyon különböző világ vagyunk.

17 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Boglárka_Madar P

…és arra is rájöttem, hogy két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd, egy csendes óra…

172.

>!
Rea

(…) és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű.

>!
psn

Ott, a kocsmában zavarosan magyaráztam, hogy a szépségnek azért másik oldala is van, hogy kapcsolatunk ezzel a szép tájjal, ezzel a szép veknivel azon is múlik, mennyire képes szeretni az ember azt is, ami kellemetlen, sivár, mennyire képes szeretni ezt a tájat esős óráiban és napjaiban, amikor korán sötétedik, amikor az ember bent ül a kályhánál és azt hiszi, tíz óra elmúlt, pedig még csak fél hét van, mennyire képes szeretni azt, hogy egyszerre csak önmagával beszél, hogy megszólítja a lovacskát, a kutyát, a macskát meg a kecskét, hogy legszívesebben egyedül van és önmagával társalog, először csak szép halkan, amolyan mozit játszik, hagyja leperegni a múlt képeit, de később, mint ahogy az velem is történt, megszólítja önmagát, tanácsot ad önmagának, kérdezősködik és kérdéseket tesz fel, kihallgatja önmagát, hogy kiszedje magából a legmélyebb titkot, s mint az ügyész, benyújtja maga ellen a vádiratot és védekezik, és ekképpen, az önmagával folytatott, váltakozó párbeszéddel eljut az élet értelméig, nem ahhoz, ami volt és régen történt, hanem előrenézve, hogy milyen utat tett meg, és milyen az, ami előtte áll, és vajon jut-e még rá idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjen, ami mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell hogy ereje és bátorsága legyen az embernek…

256-257. oldal

3 hozzászólás
>!
Aquarius 

Két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd.

160. oldal

>!
mazsa

…hát kérem, a világ legnagyobb cége, ugyebár, a katolikus egyház, az olyasmivel kereskedik, amit még soha senki nem látott, amit még soha senki nem fogott, amivel, amióta világ a világ senki sem találkozott, és ez, kérem, az, amit Istennek neveznek…

25. oldal

>!
csillagka P

…a gazdagok úgy rókáztak, mintha a rókázás is a lakomához tartozna, mintha az is a jó modor része volna

75. oldal, A Csendesség Szálló (Európa, 1990)

7 hozzászólás
>!
csillagka P

Ezek a katonák alighanem máshoz sem értenek, mint hogy csizmástul vessék magukat a nőre az ágyban, és a vér tisztaságát meg becsületét védjék, eszükbe sem jut, amire én az Édenben már rég rájöttem, hogy az ágyban szerelem, játék és játékosság is szükségeltetik, úgy, ahogy én azt csináltam, amikor ciklámen- és krizantémszirmokkal ékesítettem föl a mezítelen pincérlány hasikáját…

151. oldal, És a fejét már nem találtam meg (Európa, 1990)

>!
Aquarius 

Most kell tevékenyen jót tennünk másokkal, s nem a túlvilágon…

39. oldal

>!
AfterEight

(..) és ezzel a szomorú mosollyal ment el tőlem, egy országúti cirkáló,
egy nagy fekete autó várt rá, hogy visszavigye oda, ahonnan jött, vissza valahová
a politikába, amiben bizonyára hitt, ami tartást adott neki, és ez a politika alighanem
gyönyörű dolog volt, ha pótolni tudta az összes bravúros csintalanságot, amire
ráment mindig minden pénze, ami csak nála volt, (…)

>!
Vivienanna

Az én szerencsém mindig abból eredt, hogy valami szerencsétlenség ért.


Hasonló könyvek címkék alapján

Karel Čapek: Abszolútum-gyár
E. T. A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete
Laurence Sterne: Tristram Shandy úr élete és gondolatai
Szathmári Sándor: Kazohinia
Hamvas Béla: Karnevál
Nodar Dumbadze: Fehér zászlók
Witold Gombrowicz: Transz-atlantik / Pornográfia
Richard Brautigan: Görögdinnye édes levében
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Mark Twain: Puddingfejű Wilson