Harlekin ​milliói (Kisvárosi történetek 3.) 64 csillagozás

Bohumil Hrabal: Harlekin milliói Bohumil Hrabal: Harlekin milliói Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

A ​Harlekin milliói Bohumil Hrabal „kisvárosi történeteinek", a Sörgyári capricció-nak és a Díszgyász-nak a folytatása, illetve befejezése. A jól ismert hősöket, Maryska anyut, Francin aput és Pepin bácsit ezúttal egy nyugdíjasotthonban látjuk viszont – igencsak megváltozva. A hajdan sugárzó szépségű, rátarti, életvidám Maryskából ősz hajú, fogatlan öregasszony, a gáláns, félszegen szerelmes Francinból a közvetlen környezetével mitsem törődő, megkeseredett, mániákus rádióhallgató, az örökmozgó és örökfecsegő Pepinből pedig súlyosan beteg, magatehetetlen báb lett. De Maryska emlékeiben ismét újjáéled a mágikus múlt: önnön múltja és a városkáé, ahol immár örökre megállt az idő. És nemcsak Maryska mesél. Mesél a nyugdíjasotthon, a szobrokkal díszített, freskókkal ékes egykori grófi kastély és a múlt Csipkerózsika-álmába merült kisváros minden zuga, szeglete, köve, egy letűnt, békebeli, már-már idillien nyugalmas és emberséges világ, a sokszor visszavágyott régmúlt aranyidők képét… (tovább)

Eredeti cím: Harlekýnovy milióny

Eredeti megjelenés éve: 1981

>!
Európa, Budapest, 2015
298 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634051640 · Fordította: V. Detre Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 2005
260 oldal · ISBN: 9630777983 · Fordította: V.Detre Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 1997
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630761343 · Fordította: V. Detre Zsuzsa

1 további kiadás


Kedvencelte 10

Most olvassa 3

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

A Sörgyári capriccio az üde fiatalság, a bolond nevetések és nagy levegővel elhadart pillanatok könyve, a Harlekin milliói pedig az öregedés krónikája, a múltnak állított emlékoszlop, az már Hrabal zsenijét dicséri, hogy bár végtelenül szomorú, egyszerre mégis derűs és életigenlő tud maradni. A Capriccio után azt gondoltam, önmagában teljes az a könyv, most úgy gondolom, a Harlekin milliói méltó ellenpontja a sorozat első részének, így már csak a Díszgyászt kellene elolvasnom, esetleg sorban az összeset még egyszer, még egyszer, még egyszer és még egyszer.

2 hozzászólás
Zero>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Előre leszögezném, hogy nem vagyok egy különösebb Hrabal-szakértő (sőt!), és ennek a trilógiának a második részét (Díszgyász) sem sikerült még elolvasni, de a Sörgyári Capriccio-t első olvasásra azonnal a szívembe zártam. Imádom Pepin bácsit.
Gondolom, valami hasonlót szerettem volna átélni, úgyhogy adta magát, hogy azoknál a karaktereknél maradok, akiket „megszoktam”.
Na, hát ez nem az az élmény volt.
Az a benyomásom támadt, hogy Hrabalt úgy igazából értékelni nem is igazán lehet, mert ő egy ilyen monolit, hozzáférhetetlen és megkérdőjelezhetetlen „nagy alak”, akinek lehet a könyveit nem szeretni, de nem lehet őket kikerülni, én is tervezem egyszer biztosan végigrágni magam az életművén.
Szóval, egy kötetet kihagyva máris ott tartok, hogy az ifjú sörgyárgondnokpár és Pepin bácsi máris szembe kell, hogy nézzen az elmúlással kis Városkájukban, ami talán már nem is igazán övék, ahol, ugye, megállt az idő. Persze nem állt meg. Csak nekik.
Nincs nagyon mit mondanom róla, néhány érzésfélét tudok csak közvetíteni. A szöveg maga egyszerűen gyönyörű. Szívet melengető. Néhol elborzasztó. Vitán felül művészi minőség.
A hangulat már nem olyan felhőtlen, folyamatos tudtában vagyunk az elmúlásnak, sőt, Pepin bácsi már eleve halottként lép be a regénybe, technikailag még él, de gyakorlatilag már csak zöldség szegényem, az ő szála volt az, amit majdnem megkönnyeztem.
Alapvetően az egész könyv alatt nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy nekem már csak halottak mesélnek, Francin sok éve halott, már csak a talán soha el nem jövő béke reménye élteti, a rádióban naponta végighallgatott mütyürke hírekhez ragaszkodik egyedül, mint evilági villamoskapaszkodóba. Maryska külseje elkopott, hol vannak már azok a csinos virgácsok, amik a sörgyár udvarán hajtották a biciklit? Se műfog, se új ruha, megmukorodott öregasszonnyá válik, akinek szépséget már csak a valós-valótlan emlékkommandósok (Otokar Rykr, Vyborny és Korínek urak) által mesélt régi történetek okoznak, csak azokon a meséken belül tud megmaradni régi, szépséges és cserfes önmagának.
Jellegzetesen Hrabal-i humornak természetesen nem vagyunk híján (hálisten, mert lehet, hogy egy-két ponton eret vágtam volna), az a jelenet a hegedűszótól megvadult orvosról, és az őt bálványozó, félőrült öregasszonyokról egyszerűen…hagyjuk. Majdnem betojtam a röhögéstől.
Néha eszembe jutott, hogy bőven ráértem volna 60 évesen kinyitni ezt a könyvet. Persze, ha megérem.
Nyomasztó, később egyre inkább megszépülő, karcos fanfárja ez az elmúlásnak, a halálnak, a nincsnek.
Szép volt nagyon.

Dénes_Gabriella >!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Ez annyira…. fájó.
Gyönyörű próza, fájdalmas tartalom.
Ezt a könyvet olvasva szembesültem azzal a nagy kérdéssel, hogy öregszünk, hogy mind megöregszünk, de legalábbis mind meghalunk egyszer. Mármint… értitek… Ezt eddig is tudtam, de ez valahogy számvetésre késztetett.
Istenem, annyira fájdalmas arra a városkára emlékezni, ahol megállt az idő; ahol az adott személy számára állt meg az idő… Annyira nehéz szívvel olvastam a könyvet… sokat pihentettem is.
Eleinte csak olyan játékos, öregasszony-fecsegés… és az is végig tulajdonképpen. Csakhogy közben annyira mély és fájdalmas, szép és szomorú…
Briliáns a szövegvezetés. Ezek a gyönyörű, hullámzó, apadó és dagadó mondatok, bennük a múlt és a jelen tánca…
Ja, és nekem agyamra ment a Harlekin milliói, hogy folyton ez a zene szól a kastélyban… brrr
És legvégül: fogalmam sincs, mi a valóság, mi hogyan történt… (Lehet az utolsó kb. 10 oldalt nem kellett volna elolvasni. :) )

>!
Európa, Budapest, 2015
298 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634051640 · Fordította: V. Detre Zsuzsa
borbolya3>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

„…miért nézzek olyasmit, ami fájdalmat okoz. Az embernek valahogy csak azt kell kiválogatnia az életéből és az emlékeiből, ami sugaras, ami boldogítja, ami talán nem is igaz, de amiben olyan régóta hisz, hogy végül valóra válik…”

Sírós-nevetős könyv az öregségről, elmúlásról, no meg a szerelemről.
Hrabal önmagát nem meghazudtolva elkísér minket egy búcsúkörre a városkán, ahol megállt az idő. Mesél és mesél hol vidámat, hol szomorút, de ha szomorú is vidám, és ha vidám is belecsempész egy kis szomorúságot, közben pedig aláfestésnek folyamatosan hallgatjuk a Harleklin millióit.

ervinke73>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Őrzött emlékeink vagyunk. Ahogy kopnak, lesznek egyre értékesebbek. Nem baj, ha az emlékezés szépít a tényeken. A tények maradjanak ott, ahová valók. Külön dobozba. Ha emlékezünk, egy másikat nyitunk. Egy szebbet.

Chöpp >!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Itt vannak a Sörgyári nagy öregek. Kissé kevésbé mulattató, de annál szeretni valóbb valójukban a megszokott hrabali mesefolyamban.

Mezei_Dávid>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Eddig olvasott legszebb könyv az öregségről, elmúlásról.

Evione>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Az egyik pillanatban még nevettem, a következőben pedig a könnyeimet próbáltam visszatartani. És ez így ment a könyv olvasása közben végig.
Méltó folytatása a Díszgyásznak és gondolom az egész trilógiát remekül zárja le, de ezt határozottan kijelenteni nem merem, mert a Sörgyári capriccio-t még nem olvastam, de pótolni fogom.

ildiko_adam06>!
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

Csodás elbeszélés az elmúlásról. Nagyon megható volt átélni Mariskával, aki az előző két könyvben maga a nagybetűs Élet. Azt hiszem, kicsit jobban értem a nagyszüleimet, akik a múltidézőkhöz hasonlóan a régi időkről mesélnek legszívesebben. Ők is hasonlón mennek manapság keresztül, csak jónéhány évtizeddel később. A végén persze nem maradhat el a hrabali zsenialitás sem. Amikor azt hiszed már mindent értesz, kiderül, hogy valamire nem gondoltál. Egy csoda volt!


Népszerű idézetek

Evione>!

…miért nézzek olyasmit, ami fájdalmat okoz. Az embernek valahogy csak azt kell kiválogatnia az életéből és az emlékeiből, ami sugaras, ami boldogítja, ami talán nem is igaz, de amiben olyan régóta hisz, hogy végül valóra válik…

13

csillagka P>!

Hol van már a magasztos költő, Jan z Wojkowitz, aki kézrátevéssel gyógyította a fiatal lányokat?

232. oldal

1 hozzászólás
Avraham>!

A férfiakat Holoubek doktor úr azzal nyerte meg, hogy nem a betegségükről faggatta őket, hanem arról, hogy mennyit cigarettáznak, mennyit isznak. És minden dohányossal, aki bevallotta neki az igazat, hogy naponta húsz cigarettát szív, lelkesen közölte, hogy ő meg harmincat, de azért a nyugdíjas próbálja meg tizenötre csökkenteni a napi adagját… És így a nyugdíjasok felvidulva távoztak, élvezettel fújták a füstöt, és odavoltak a boldogságtól, hogy milyen rendes ember Holoubek doktor. De a legnagyobb elragadtatást az iszósokból váltotta ki. Még be sem léptek a rendelőbe, és a doktor úr már látta is mindegyikükön, és előre monda… szóval maga hat korsóra van hitelesítve! És a nyugdíjas kiigazította, hogy hétre. És Holoubek doktor úr felkiáltott, ez bizony kevés, érje be napi öt korsóval, de dobjon be még két féldecit, legjobb, ha orosz vodkát iszik, ha nincs pénze, igyon hanáckói likőrt, de jómagam inkább a prostějovi rozspálinkát ajánlom, mert én abból napi fél litert is megiszom, reggelenként pedig, ajánlotta Holoubek doktor úr, reggeli helyett egyen rumba mártogatott ecetes uborkát, nincs ennél egészségesebb.

137. oldal

9 hozzászólás
Evione>!

Erről álmodozott Francin, más vágya nem volt, ezért kelt fel éjjelente és fülelt, hátha egyszer mégis rádöbbennek az emberek, hogy béke nélkül lehetetlen élni, hogy másképpen nem megy.

14

AeS P>!

Az öreg doktor úr olyan erős dohányos volt, hogy soha senki nem látta égő cigaretta nélkül, amikor receptet írt, még akkor is egyfolytában pöfékelt, ott volt a cigi a szája jobb sarkában, és így a szemüvege, az a jobb lencse egészen megbarnult a füsttől, még csak cigarettatárcája sem volt az öreg doktornak, hanem az aktatáskájából halászta elő a cigit, ott volt a trafikja, az a szóbeszéd járta róla, hogy úgy odavan a cigiért, hogy hajnali négyre beállítja a vekkert, csak hogy rágyújthasson, és utána sorra szívja a cigarettákat, életében nem köhécselt-krákogott, csak éppen nyolcvanéves volt, de azért rendületlenül élte a világát, a haját gesztenyeszínűre festette, és a rendelőjében mindig két cigi égett, egyik a kezében, a másik meg a nikkelszekrénykén, ahová a gyógyszerekért járt.

158. oldal (Európa, 2015)

1 hozzászólás
Szelén>!

És Liszt Ferenc szimfonikus költeménye valóban még mélyebb, még fenyegetőbb vallomás volt arról, hogy a földön csak az olyan élet szép és teljes, amit a szerelem éltet, a férfi vonzalma a nő, a fiatal nő iránt, aki egész valójával, testével, minden porcikájával kitárulkozva szeret, akárcsak a zsenge hónapok szobrai a parkunkban, a szimfonikus zenekar zokogott, áradó, viharzó érzésektől hullámzott, diadalmasan fokozódott ez a zene, eltökélten arra hogy kifejezze, maradéktalanul megvallja Liszt Ferenc hitét, hogy szerelem, nagy szerelem nélkül nem lehet élni… hogy az ilyen szerelemért meg kell harcolni.

167-168. oldal (2015)

Avraham>!

Hogy szombat délután és vasárnap ne kelljen otthon lennie, Francin inkább szerelt.
[…]
De csak itt, a nyugdíjasotthonban jöttem rá, hogy azzal a szerelgetéssel Francin voltaképpen előlem menekült, túlságosan imádott, valahányszor ránéztem, hát a haja tövéig elvörösödött, elgyengült tőlem, megjuhászodott, szerencsétlenkedett és rettegett, hogy ha így mosolygok más férfiakra is, hát biztosan mind belém szeret, akárcsak ő. És a lehetetlen kívánta, hogy csak az övé legyek, hogy senkivel se kelljen osztozkodnia a mosolyomon, a tekintetemen, a hajamon, a szavaimon. Csak most, hogy kihúzták az összes fogamat, most értettem meg, hogy istennő voltam a szemében, hogy meghaladtam az erejét, sohasem volt képes durván bánni velem, még csak rám nézni sem tudott, nem állta a tekintetemet, lesütötte a szemét és az ujjait fonogatta és azzal ürüggyel, hogy szénért megy, kiszökött a sörgyár udvarára, hogy a friss levegőn magához térjen, sokáig lapátolta a vödrökbe a szenet a malátázó mellett feltornyozott hatalmas kupacból, hogy visszatérvén megrakja a tüzet és egyáltalán valami foglalatosságot mímeljen, csak hogy ne kelljen rám néznie, és ha mégis, hát csak olyankor, amikor olvastam, amikor vasaltam.

92. oldal

Avraham>!

De mi azért máriásozunk ilyen végzetes szenvedélyességgel, kedves asszonyom, mert özvegyemberek vagyunk, szatírok nimfák nélkül, tehát királyok királynők nélkül, de itt minden játszmában újra és újra menyegzőt ülünk, újra és újra szépséges királynőknek vagyunk a hites urai, úgy váltogatjuk kedveseinket, akár a Meroving-királyok… Óh, vegyük csak a káró királynőt, ezt a bizalomgerjesztő úrihölgyet, ezt a fenséges és csodálatos dámát, micsoda kalandokra képes, még ha orcája a nép tetterős leányáé is! Óh, vagy az én imádott kőr királynőm! Szenvedélyes érzelmekre, balsorsot hozó szerelemre képes mélabús dáma, szerelmetes odaadással teljes nagyasszony. És mit mondjak a pikk királynőről, aki a múlt szépségeit vigyázza, a királynőről, aki minduntalan máshoz pártol, és ezáltal az erőszak veszélyével fenyegeti az embert! Mindig féltem a káró királynőtől, aki a romlásnak képe, még ha fennkölt és eszes is, a káró dámától, aki rossz hírnek hozója, pedig tele van alkotóerővel! Mondta Polman igazgató tanító úr; játékostársainak szavukat vette a döbbenet, alighanem ők sem gondolták, hogy a máriás ilyen szép és szerelemszerűen végzetes játék…

158. oldal

Evione>!

Kořínek úr, az öreg emlékidéző elmondta, hogy hajdanán az emberek, amikor egy könyv megvénült és a kötése meg a lapjai elrongyolódtak, hát a temetőben hantolták el mint egy halottat.

13

Avraham>!

És a folyosó végén nyíló szemközti szárnyban mind a három emeleten férfiak laktak. Az ő folyosójukon cigarettafüst terjengett, amely kék neoncsőként ragyogott a napfényben. Az öregek nyughatatlanok voltak, nem bírtak egy helyben megülni, fel-alá sétáltak, valahogy nem is járkálás volt ez, hanem amolyan csúszkálás, mintha síelnének, csoportokba verődve álldogáltak, ujjaik közül cigaretta- és szivarfüst kúszott a magasba, arcuk dohánybarna volt és csupa-csupa ránc, aztán egyszer csak energikusan nekilódultak, mintha eszükbe villant volna, hogy el kell menniük valahová, hogy fontos üzenettel várja őket valaki, hanem végül megint lassítottak s mintegy gúzsba kötve lépkedtek, mintha erdei gombát, autójuk elveszett kulcsát keresgélnék a padlón, mintha mezítláb gázolnának az árral szemben egy sebes sodrású patakban. Néhányan gondolataikba merülve, kezüket a hátuk mögé kulcsolva álldogáltak, és lelki szemeikkel valami eseményt figyeltek, amely egykoron fontos volt számukra, egy történetet, amelyről szentül hitték, hogy csakis és kizárólag velük esett meg, aztán hirtelen feleszméltek és kinyílt a szemük, és széttárták karjukat, és már-már kiöntötték a szívüket a többi öregnek, de amikor látták, hogy azok ott tartanak, ahol az előbb ők, vagy hogy az égvilágon semmire sem gondolnak, hogy lélekben már sem a múltba hátrálni, sem előrelépni nem tudnak, sőt hogy a jelenben sincsenek jelen, hát azok, akiknek minden világos volt, akik pontos megvilágításban és fényben, sőt megmagyarázva látták sorsdöntő történetüket, azok az öregek nagyot rándítottak kitárt karjukon, mintegy ellökték maguktól a kezüket és nekikeseredve, lassú léptekkel az ablakhoz vánszorogtak, és a nejlonfüggönyön át lenéztek az udvarra, hallgatták a kastélybeli zajokat, hallották szabálytalan érverésüket, és mint minden nyugdíjas, májukra, lépükre, veséjükre, szívükre figyeltek.

54. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hendrik Groen: Amíg élünk
Catharina Ingelman-Sundberg: Rablás uzsonnára
Gaál Attila: Amit az önkéntes nyugdíjpénztárakról tudni kell
Moldova György: Kegyelemkenyér 2.
Moldova György: Kegyelemkenyér 3.
Botos Katalin: Matuzsálemek kora
Kozári Monika: A nyugdíjrendszer Magyarországon Mária Teréziától a II. világháborúig
Kálmán Annaróza: Az időskor felszabadít
Jakab Nóra – Mélypataki Gábor – Szekeres Bernadett: A szociális biztonság nemzetközi kérdései
Katona Klára – Kőrösi István (szerk.): Felzárkózás vagy lemaradás?