Gyöngéd ​barbárok 169 csillagozás

Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

A ​Gyöngéd barbárok nem igazi dráma. Sok minden van benne, ami ellene dolgozik. A legfontosabb, hogy Hrabal apró képekben látja a világot. Nem a drámai összeütközésekre kíváncsi, hanem azokra az emlékekre, amelyek valaha a hősök egyéniségét kialakították.
A három egykori jóbarát – Vladimír, Egon és a doktor – felidézi huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Az önmegvalósítás mámoros hitét, a világ birtokba vételének sodró lendületét. A Gyöngéd barbárok forrását a líra táján kell keresnünk: például a regény festő hőse, Vladimír olykor vérrel fröcsköli be vásznát, (egyébként Vladimír Boudník (1924-1968) alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különbözô technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd 1960-ban elkészítette elsô igazi képeslapját). Vladimir, a vasmunkás és „explozionista” festő, a „gyöngéd barbár”, nem mértékletes, „az élet apró örömeivel” eltelt kispolgár, hanem… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: POKET zsebkönyvek, Európa Zsebkönyvek

>!
Sztalker Csoport, Budapest, 2018
196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822049 · Fordította: Varga György
>!
Európa, Budapest, 2014
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630798976 · Fordította: Varga György
>!
Európa, Budapest, 2005
230 oldal · ISBN: 9630778009 · Fordította: Varga György

2 további kiadás


Enciklopédia 5


Kedvencelte 60

Most olvassa 38

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 51


Kiemelt értékelések

>!
csauperjel P
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

A Túlságosan zajos magányt nagyon szerettem, sőt kedvencemmé lett. Hrabal sok Hamvashoz hasonlóan kétkezi munkára kényszerült nagyszerű elmének állít eleven emléket Haňta úr alakjában. Az első két mondat után bele lehet szeretni. Sodró lendületű, egyszerre elbűvölő és szívszorító vallomás. spoiler
     A gyöngéd barbárral bajban voltam. Vladimír olyannyira Colinra elékeztetett, akiért nem rajongok, hogy őt sem tudtam megkedvelni. Távol áll tőlem az ő életművészetük. A főszereplők személyisége mellett maga a szöveg sem vett le annyira a lábamról, mint a Túlságosan zajos magány gyönyörű frazeológiája. Csak nem be kell vallanom magamnak, hogy nem kedvelem az abszurdot?! Vagy a groteszket, vagy a szürreális irodalmat? Nem tudom pontosan. Pedig a szürrealista festészetért például oda vagyok!
    No jó, még sincs nagy baj. Újra beleolvasgattam a Tajtékos napokba, és mosolyogva megállapítottam, semmi bajom az abszurddal. Csak valamelyik lókötőt kapnám a kezem közé, megkapnák a magukét, az egyszer… igen-igen: kspoilerrva fix! :-)

    Ui.: Még egyszer köszönet @akire-nek és @Turms-nak, hogy a karccal (https://moly.hu/karcok/835318) és az utána lévő beszélgetéssel ötletet adtak. Ma újra elém került a karc, és eszembe juttatta, mennyire nagyon szeretem a Túlságosan zajos magányt!

19 hozzászólás
>!
DaTa P
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

A Túlságosan zajos magányt imádtam, gyakorlatilag az első oldaltól elvarázsolt, minden sorát élvezet volt olvasni, ezzel szemben a címadó kisregény sokkal kevésbé tetszett. Ha külön kötetben olvastam volna az első írást, akkor öt csillaggal a kedvencek listájára raktam volna, így, együtt a Gyöngéd barbárokkal négy csillagnyit kap a kötet.

3 hozzászólás
>!
mandris P
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Ilyen az, amikor Hrabal alulmarad a versenyben önmagával szemben. A Szigorúan ellenőrzött vonatokhoz, az Őfelsége pincére voltamhoz képest az ebben a kötetben szereplő kisregények egyike sokkal kevésbé tudott megfogni, és a másik is kicsit kevésbé. Mindezzel együtt a Túlságosan zajos magányt szerettem, különösen a főszereplőjének köszönhetően, aki már harmincöt éve bálázza a papírt, zúzza a könyveket, és eközben akaratán kívül lett művelt. A finom lelkű, alkoholista, filozófus könyvmoly könyvzúzó karakterét nem volt nehéz megszeretni. Ezzel szemben a Gyöngéd barbárok hedonista életművészeit nem sikerült, és bár nem mondom, hogy semmi érdekeset nem találtam az anekdotafüzérben, összességében viszont túl sok hatást, úgy érzem, nem gyakorolt rám a második kisregény. Konkrét jeleneteket például már most, órákkal az olvasás után sem nagyon tudnék feleleveníteni.

>!
zoja
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Kifejezetten szeretem az olyan regényeket, amelyekben a szereplőket nem szeretni kell, hanem megérteni. Ha valami jól elgondolkodtat, akkor nem feltétlenül baj, ha érzelmileg nem érint meg. És külön tud zavarni, ha egy könyv az érzelmekre próbál hatni mélyebb mondandó nélkül. Van, aki fordítva van ezekkel, ez emberi természet kérdése.
De a Gyöngéd barbárok-nak egyikhez sincs semmi köze :)
Nagyon jó az, ha látszik, hogy a könyv valamit el akar érni, és el is éri, de itt azt láttam, hogy Hrabal nem törekszik, hogy meghasson, vagy hogy elgondolkodtasson, egyszerűen mondja a magáét, és (tehetségéből adódóan) tökéletesen összehangolja, hogy mit ír és azt hogyan írja. Ezért nincs is szüksége semmilyen túlzásra, drámára, mert így egy egyszerű egértekintet is lehet végtelenül megható.
Olyan természetes volt minden az ő stílusában elmesélve, hogy nem is tudok róla többet magyarázni :)
Hrabal megszeretteti a szereplőket, megnevettet, meghat, és elgondolkodtat. Sok író sikeresnek tartja magát, ha ezek közül egyet ki tud váltani az olvasóból…

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Úgy hallottam, az 1970-es években járt egy indiai küldöttség Magyarországon, amely ellátogatott a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumba. A delegáció magas rangú vezetőjét – minden protokolláris előírást felrúgva – váratlanul megszólította egy kissé elhanyagolt külsejű, idős teremőr. Egy, a jelenlévők többsége – hivatalos kísérők, kommunista káderek, tolmács(!) – számára teljesen ismeretlen nyelven kezdett társalgásba, mint utólag kiderült, ősi buddhista szövegekről, a Tipitakáról, páli nyelven. Sajnos, a teremőr nevét nem tudom, pedig biztosan érdekes ember lehetett.
Pár évvel korábban Tiszapalkonyán, az Erőmű Vállalat beruházásánál is dolgozott egy raktáros, aki titokban, munkaidőben és munkaidőn kívül, szanszkritból fordított, a Védákat, meg Buddha beszédeit. Az ő nevét tudom, Hamvas Béla volt.
Ők jutottak az eszembe, miközben a Túlságosan zajos magányt olvastam. A főszereplő egy alkoholista betanított munkás, aki Nietzschét és Kantot olvas, miközben zúzza a könyveket.
Igazából persze nem is tudása, a műveltsége, hanem az érzékenysége, az embersége teszi szimpatikussá. És természetesen Hrabal stílusa, amely hol vaskosan humoros, hol meg szívszorongatóan szomorú.

A második kisregény egy vidám, bohém, művészkompánia kalandjait meséli el, Vladimirt, a grafikust állítva középpontba. Az anekdota-szerű sztorik ugyan gyakran alpáriak, vulgárisak, de a főhős ragyogó személyisége megszépíti, megemeli a kisszerű történeteket.

Lehetett vidáman élni a kommunista-szocialista Csehszlovákiában (és Magyarországon is), de a diktatúra azért megnyomorította azokat, akik egy kicsit is kilógtak a sorból. Hrabal hősei ezek a nem normális, perifériára sodródó emberek, akiket közelről ismert, akiket nagy beleérzéssel és szeretettel ábrázolt.

(Újraolvasás volt, Hrabalhoz jó visszatérni.)

2 hozzászólás
>!
Roszka P
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

A Túlságosan csendes magány, ez valahogy közel került hozzám, talán a könyv szeretete miatt! Valósággal fizikai fájdalmat okoz neki, a könyvek bezúzása. A második történetnél, teljesen kívülálló maradtam.
Sosem vonzott Hrabal, a filmjei szabályosan idegesítenek. Egyszerűen sosem szerettem, most sem.
Olvastam ezt a sok remek értékelést, nagyon-agyon dicsérik, biztos bennem van a hiba….

>!
Gedi SP
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Amit nem nagyon értek ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy annak ellenére, hogy minden magyar (vagy nem csak magyar? ennek nem néztem utána) kiadás ezt a két kisregényt tartalmazza a Gyöngéd barbárok cím alatt, szerintem – és úgy tűnt, hogy korántsem csak szerintem – a még ennél is jobb című Túlságosan zajos magány sokkal-sokkal jobb a címadó írásnál. Borzalmas és groteszk, áradó monológ a zseniálisan művelt könyvzúzóról. A Gyöngéd barbárok viszont Hrabal prágai bohém körének, nevezetesen a végletekig excentrikus furcsa meg nem értett őrült zseniális képzőművész, Vladimír Boudník „története”, vagy inkább egyfajta tisztelgés az emléke előtt, amely lényegében abból áll, hogy futkosnak kocsmából kocsmába, miközben patakokban folyik beléjük/rajtuk/körülöttük a sör, V. pedig valami őrültséget tesz. A rövid anekdotákból, néha tényleg csak felvillanó epizódokból álló szöveget nagyon fárasztó volt olvasni, akkor is, ha a másik kisregénnyel ellentétben nem oldalnyi mondatokban zúdult arcunkba a hrabali monológ. A végére persze a tetszőlegesen felcserélhető jelenetek közel hozták hozzám ezt a tragikus véget ért gyöngéd barbárt, különösen a filozófus-költő (egyébként haláláig hithű kommunista, nem mellesleg besúgó és kulturális ikon) Egon Bondyt (kurvafix, ugye), de talán ez marad a legkevésbé kedves Hrabalom az eddigiek közül.

>!
brigi11 P
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Két kis novella, ami pont jó volt arra, hogy belelássak Hrabal stílusába. Az első nagyon tetszett. Olyan hétköznapi hős érzést hagyott bennem. Egy főhős, akit nem kell szeretni, aki csetlik-botlik, végig járja az élet iskoláját. A második viszont nehezebben ment. Mindig távol állt tőlem ez a bohém, művész világ. A szereplőket sem tudtam szeretni. Hrabal jól mesél, biztos fogok még tőle olvasni.

>!
ervinke73
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Akit és amit Hrabal megírt, az meg van írva. Az ismerős lesz, haver, és bár nem iszol, kocsmaszagra vágysz. Hogy van ez? Kurva fix!

>!
gabona 
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

„Az ég nem emberséges, de tán van valami, ami több, mint az ég, az együttérzés és a szeretet, amiről már elfeledkeztem, és amit már elfelejtettem.”

Hrabal két – mondjuk így – kisregényét tartalmazza ez a kötet, ami POKET-zsebkönyv formában is megjelent. Ezt csak azért tartottam fontosnak, mert remek választás a sorozatba, hiszen a Túlságosan zajos magány egy csodálatos, lírai szépségű vallomás az olvasás szeretetéről. Teljesen véletlenszerűen vettem le a polcról ezt a könyvet, így magam sem tudtam, mire számíthatok. Igazából valami olyan kellett, amit az iskolába (vagy gyakorlatilag bárhova) könnyen magammal tudok vinni, akár a zsebemben is elfér – nos, az általam választott kiadás pont ilyen volt. Már néhány mondat után tudtam, hogy remekül választottam, ez annyira az én könyvem, hogy hihetetlen! Annak ellenére, hogy Hraballal való kapcsolatom nem indult felhőtlenül (a Sörgyári capricciot valamiért nem tudtam szeretni, de rajta vagyok az ügyön, hogy megkedveljem), kellemesen csalódtam ebben a darabban, gyakorlatilag nem bírtam letenni. Mindezt A gyöngéd barbárról már nem tudom elmondani. Remekül indul, de számomra a folyamatos anekdotázásnak is van egy határa. (Talán pont ezért nem jött be annyira a Táncórák idősebbeknek és haladóknak sem…)

>!
Európa, Budapest, 1985
178 oldal · ISBN: 963073267X · Fordította: Varga György

Népszerű idézetek

>!
egy_ember

Harmincöt éve dolgozom a papírbegyűjtőben, és ez én love storym. Harmincöt éve préselek papírhulladékot és könyveket, harmincöt éve kenem magam össze betűkkel, úgyhogy hasonlatos vagyok a lexikonokhoz, melyekből ez idő alatt legalább harminc mázsát préseltem össze, korsó vagyok tehát, telve eleven és holt vízzel, elég, ha egy kicsit megbillenek, és csupa szép gondolat dől belőlem, akaratom ellenére vagyok művelt, így hát voltaképpen nem is tudom, mely gondolatok a sajátjaim, és melyeket olvastam ki valahonnan, így aztán ezalatt a harmincöt év alatt összefonódtam önmagammal és a körülöttem levő világgal, mert én, amikor olvasok, tulajdonképpen nem is olvasok, én felcsippentek egy-egy szép mondatot, és szopogatom, mint a cukorkát, mint egy kupica likőrt, addig kortyolgatom, amíg a gondolat szét nem árad bennem, mint az alkohol, s addig szívódik fel bensőmben, míg már nem csak az agyamban és a szívemben van jelen, hanem ott zakatol összes ereimben a véredények gyökeréig.

Túlságosan zajos magány

Kapcsolódó szócikkek: olvasás · olvasó
>!
Lunemorte MP

Mindennap tízszer is megdöbbenek, hogyan tudtam ennyire eltávolodni önmagamtól.

14. oldal

>!
Avraham

Egon Bondy szép előadást tartott nekünk róla, hogy ha nincs Isten, és nincsenek közvetlenül ható eszmék, akkor a modern idők hősének, ha jellegzetességre törekszik, szükségszerűen pszichopatának kell lennie (…)

219. oldal

>!
egy_ember

Az ég nem emberséges, és a fölöttem és az alattam és a bennem zajló élet szintén nem az.

Túlságosan zajos magány

1 hozzászólás
>!
Lara

…az írás része volt pszichoterápiájának, mert a betűket rovó kéz hűtötte agyának túlhevült katlanját.

92. oldal

>!
Farohar P

Könyvekkel és könyvekből tanultam meg, hogy az ég egyáltalán nem emberséges, és az, akinek van sütnivalója, szintén nem emberséges, nem mintha nem akarna az lenni, hanem mert így vétene a józan gondolkodás ellen.

10. oldal

>!
Boglárka_Madar P

…amikor olvasok, tulajdonképpen nem is olvasok, én felcsippentek egy-egy szép mondatot, és szopogatom, mint cukorkát, mint egy kupica likőrt, addig kortyolgatom, míg a gondolat szét nem árad bennem, mint az alkohol, s addig szívódik fel bensőségemben, míg már nem csak az agyamban és a szívemben van jelen, hanem ott zakatol az összes véredények gyökeréig.

7

>!
Lunemorte MP

Ez idő tájt kaptam a hírt, hogy anyám haldoklik, biciklin mentem haza, és mert szomjas voltam, leszaladtam a pincébe, felkaptam a hideg földről egy köcsög aludttejet, két kézzel fogtam azt az agyagkorsót, és mohón ittam, egyre csak ittam, és egyszer csak látom, hogy velem szemben, a felszínen két szem úszik, de a szomjam nagyobb volt, így hát tovább ittam, és az a két szem hirtelen olyan veszélyesen közel került a szememhez, mint az alagútba berobogó mozdony fényei éjszaka, és aztán eltűntek azok a szemek, és nekem tele lett a szájam valami élővel, és a lábánál fogva egy rángatózó békát húztam ki belőle, kivittem a kertbe, majd visszamentem, hogy tökéletes nyugalommal, mint Leonardo da Vinci, megigyam azt a tejet. Mikor anyu meghalt, valahogy úgy befelé sírtam, de egyetlen könnyet sem ejtettem.

>!
DaTa P

Mindegyikünk abban a hiú reményben olvasta ezeket a könyveket, hogy egyszer valami olyanra bukkan bennük, ami minőségileg megváltoztatja.

>!
Turms P

Valahányszor lezuhant egy repülőgép, Vladimír utánanézett a részleteknek. A katasztrófát egyrészt olyan utasként élte át, aki a többiekkel együtt kiszóródott a térbe, másrészt úgy, hogy utastársaival együtt elégett a becsapódás során, vagy darabokra tépte a motor robbanása, de legfőképpen a repülőgéppel azonosította magát, hogy miként zuhan le az óceánba, vagy fúródik a földbe, vagy robban szét a levegőben, és utána darabonként, az anyagok súlya szerint hullik a tájba. Amikor megtudta, hogy egy biztosítótársaság bizonyítandó, hogy a repülő ellen merényletet követtek el, összeszedte a maradványokat, és az eredeti géppé rakosgatta és ragasztotta össze őket, Vladimír ujjongott: Ez az én esetem, pont így rakom magam össze én is hetente egyszer.

148-149. oldal - A gyöngéd barbár


Hasonló könyvek címkék alapján

Franz Kafka: A per / A kastély
Franz Kafka: Az elkallódott fiú
Franz Kafka: Franz Kafka összes regényei
Franz Kafka: Amerika
Miloš Urban: Héttemplom
Michal Ajvaz: A másik város
Franz Kafka: A kastély
Franz Kafka: A per
Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem
Ludvík Souček: A vak madarak titka