Ismert s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok, szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy – a szerző műfaji meghatározása szerint – szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka többi szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton, betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a régi idő, a Hrabal-hősök ideje. A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző melankolikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk jelenetek… (tovább)
A városka, ahol megállt az idő 120 csillagozás
Eredeti cím: Městečko, kde se zastavil čas
Eredeti megjelenés éve: 1978
Kedvencelte 28
Most olvassa 7
Várólistára tette 57
Kívánságlistára tette 38
Kiemelt értékelések
Hrabal örök. Azt hiszem, ennyi idős koromra elég sokszor olvastam el a könyveit ahhoz, hogy tudjam, számomra már nem változik a megítélése. És ez jó. A biztos pontok jók. Jó az, ha tudom, van olyan íróm és olyan könyvem, amit bármikor levehetek a polcról, mert nem untat, nem feszélyez. Nyugodtan elmerülhetek benne, olyan, mint hideg estéken egy jó, csontot-lelket melengető fürdő (nyilván könyvvel). Egy baj van csak. Változom és ez nem baj, viszont vagy depressziós vagyok, vagy szentimentálisabb leszek idővel, vagy egyszerűen csak más dimenzióit fedezem fel a könyvnek, mert a mostani olvasásom már nem volt annyira felhőtlen, mint az eddigiek. Átbillent a mérleg. Most már szinte sírtam. Azon, ami nyilvánvaló, de azért mégis annyira rossz, amikor pofán vágja az embert: hogy minden múlandó. A könyv végéről pedig eszembe jutott a Harlekin milliói, és hát az is elmúlás. Nem volt jó érzés. Viszont Hrabal konzervált. Konzervált egy letűnt korszakot minden szereplőjével, hülyeségeikkel együtt. És ez jó. S ha lesz még, aki olvassa és szeresse a városkát, ahol megállt az idő, mondjuk 100 év múlva, akkor talán mégsem minden múlandó. A legőszintébb szeretettel ajánlom mindenkinek, aki még nem járt a Városkában.
Randevú a Sörgyári capriccio szereplőivel: Francinnal ismét motort szerelünk és csodakészülékkel gyógyítunk, a „dicső győzelmet arató osztrák katona” Pepin bácsival pedig nemi egészségtant tanulunk a szépkisasszonyoknál. Majd elillan a naiv báj. Előbb a horogkeresztes zászlók, később a sörgyári gondok asztalára csapó munkásököl jelzi a változást, de még keserűbb lesz, hogy az alaphangon is csak ordítozó, energikus Pepin bácsi egyszer csak csendben marad. A régi világ leköszön, a békés, új időszámítás pedig facsar egyet szívtájékon.
Pedig már ismert, hogy a happy end kelet-közép-európai fajtája – rendhagyó módon – fájni szokott.
Félelmetesen éles látású, mindentudó gyermek(?) könyve ez az apuról, anyuról, Pepin bácsiról… egy egész kis sörgyárkörnyéki közösségről…
A kifogyhatatlan szuflájú, mesélős hosszúmondatok annyira elringattak – amikor éppen volt időm olvasni őket –, hogy az a gyanúm támadt: nem csak egy városkában állt meg az idő – azidőtájt, amikor a regény története játszódik.
A Sörgyárban járunk ismét, amit már megismertünk a capriccioból. Mesélőnk a gondnok fia, az ő szemén keresztül találkozhatunk a mindig üvöltő Pepin bácsival, aki sok vicces történet főszereplője. Megismerkedünk apjával, aki elől már mindenki rémülten menekül, mikor szerelőinast keres. Anyjával, aki álmodozó maradt még mindig. Aztán a németek, majd az oroszok utáni nagy változások is színre kerülnek. Sokat vidultam a városka apró cseprő történésein.
Mintha egy novellafüzér lenne, úgy kapcsolódnak egymásba a fejezetek. Nincs igazán története ennek a regénynek, csak úgy téblábolunk a kisvárosban, a sörgyárban, az üzletekben, az otthonokban. A háttérből Pepin bácsi diszkrét ordítása festi alá a hangulatot.
Jönnek és mennek események, rendszerek, háború, de szereplőink olyanok, akár az „ósztrák katona”: nem győzi le őket senki.
Csak az idő. Hiába állt meg a városkában, mégis egyedül az idő kerül ki győztesen.
Hrabal… Nem is értem, hogy eddig hogyan kerülhettük el egymást?! A könyveiből készült filmeket nagyon szeretem, fura, hogy nem olvastam eddig tőle semmit.
Olvastam, élveztem minden szavát, láttam magam előtt az embereket. Groteszk? Lehet. Talán azért volt olyan megnyugtató és könnyed olvasmány, mert groteszk, mert olyan távoliak a problémáik, mert annyira más a temperamentumuk, mert kockázat nélkül szerethetem őket?!
Aztán egyszer csak a döbbenet, már nem vagyok kívülálló!
Ezt kifejezetten nekem szól!
Honnan tud róla?
Mit akar mondani?
Vigasztal? Magyaráz?
Miért teszi ezt velem? Semmi köze hozzá!
Tudom, hogy ez az élet! Tudom, hogy el kell fogadni, és igen tudom, hogy nem tehetek semmit!
Gondolatok, amiket nem tudtam (és talán nem is akartam) megfogalmazni, szavak amiket nem akartam egymás mellé tenni…..
Véletlen, hogy most olvastam el?
Hrabalt egyszerre könnyű és nehéz olvasni. Könnyű, mert az író gyakran oldalakon át húzódó mondatzuhatagai magukkal ragadnak. Pepin bácsi „nemi élettan órái” a női kiszolgálású vendéglőkben, apu indulatossága, ahogy az órájára csap le a kalapáccsal fia helyett, az autószerelései, amibe minden városlakó csak egyszer csatlakozott be, mert utána ráment a családjuk, mert a feleségek azt hitték, hogy más nők után járnak, miközben apu csavarkulcsát fogták hajnalig, és nagypapa, ahogy fejszével időnként szétver egy-egy almáriumot dühében, megnevettettek és szórakoztattak. Hrabal elképesztő érzékletesen tud jeleneteket és pillanatokat megörökíteni. Ahogyan apu a hentesné hosszú, leomló vörös hajába fúrja az arcát a hentesüzletben és beszívja a női haj kábító illatát… Az a jelenet mélyen belém ivódott. Engem is elkábított Hrabal. Azonban a könyv második felében már egyre hangosabban szól a második világháború háttérzaja a cseh kisvárosban és a halál és elmúlás is folyton, megkerülhetetlenül jelen van. Viszont mégis az egész könyvet áthatja valamiféle keserédes, melankolikus életigenlés. Összességében nagyon gyorsan végigolvastam ezt a könyvet és azt mondanám, hogy tetszett, elgondolkodtatott, elkábított, de nem vált a kedvencemmé. Fogok még Hrabalt olvasni, mert teljesen új volt számomra a stílusa és érzem, hogy bővült az olvasói látóköröm általa, de nem fogom a kedvenc szerzőim sorába emelni.
Népszerű idézetek
Jól van ez így, gondolta az apu, minden visszatér a maga kezdeteihez, most látom, hogy valóban megállt az idő és tényleg új kor vette kezdetét, ám nekem csak a régihez van kulcsom, az új idő előttem bezárattatott, és én már nem élhetek ebben az új időben, mert az én helyem a régiben van, és az már halott.
És mint ahogyan az apu folyton azt akarta, hogy az anyu rendes nő legyen, ahogyan én azt szerettem volna, hogy az anyuból olyan anya legyen, mint a többi, úgy az anyu meg az apu azt akarták, hogy belőlem rendes fiú váljék, gyakran a szememre vetették, hogy nem mosakszom rendesen, de én sírtam és esküdöztem, hogy a koszban jól érzem magam, hogy a kosz az meleg, mutatták, hogyan kell az olvasó- meg a számtankönyvet bekötni, de én minden elolvasott oldalt kitéptem, úgyhogy Mikulásra mindig új tankönyvet kaptam, a Jézuska pedig már kettőt hozott, hogy legyen egy januárra is.
22. oldal
….mert én olyan anyukát szerettem volna, mint amilyen a többi fiúnak is volt, de az én anyum, az még mindig olyan volt, mint egy kisasszony, mindig a színházon, a tréfán járt az esze, mindig kicsúszott a kezemből, megfoghatatlan volt, úgyhogy sohasem tudtam odabújni hozzá, túlságosan is erőt kellett volna magamon, mindig gyötört a pirulás, az arcpír az anyu előtt, mintha alkonyatkor egy virágzó jázminbokor mögött állnék Liduska Koprivovával, és fürtös hajár szagolgatnám.
20. oldal
Én meg tudtam, hogy a serfőzőmester-helyettes úr nem szeret, és nem egy, hanem öt pint sört is adna, meg még többet is, csak bár meginnám, és látnák a munkások, hogy milyen részegeskedésre hajlamos felesége van a gondnok úrnak, csakhogy fiatal voltam, és így mindenen felül álltam, bármit csináltam is, előbb mindig is magamat kérdeztem meg, jól van-e úgy, és mindig bólintottam magamban, és ez az én belső bólintásom, annak a tanítómnak egy intése, aki itt volt valahol bennem a szívemnél, ez a helyeslés mindjárt a vérembe ivódott, és a kezem kinyúlt, és jót húztam belőle, olyan élvezettel, hogy a hordókat felrakó kocsisoknak megállt a keze, és engem néztek.
És valóban, a Friedrich urat szomorúság szállta meg, már nem volt olyan magabiztos, már tudta, hogy hamarosan valahová máshová megy, de hogy ahol az a máshol van, ott is csak addig marad, míg el nem érkezik a vég, s hogy más seregek özönlik el majd nemcsak azt az országot, ahol most van, de a hazáját is, s hogy a megtorlás arányban lesz azzal, amit az ő hadseregük művelt más országokban, ahová hívatlanul vonult be… és így üldögélt azon a hintalovon és hintázott minden áldott este, aztán egyszerre csak megjött a parancs, és a Friedrich urat máshová rendelték.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Karel Čapek: Elbeszélések 91% ·
Összehasonlítás - Jaroslav Hašek: Švejk 87% ·
Összehasonlítás - Örkény István: Tóték 88% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie – Charles Osborne: Pókháló 88% ·
Összehasonlítás - Bodnár Pál: Farmerkisasszony ·
Összehasonlítás - William Faulkner: Zsiványok 85% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben / A szőke ciklon 95% ·
Összehasonlítás - Erich Kästner: Három ember a hóban 93% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában 93% ·
Összehasonlítás - Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… 93% ·
Összehasonlítás