Ismert s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok, szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy – a szerző műfaji meghatározása szerint – szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka többi szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton, betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a régi idő, a Hrabal-hősök ideje. A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző melankolikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk jelenetek… (tovább)
A városka, ahol megállt az idő 112 csillagozás
Eredeti cím: Městečko, kde se zastavil čas
Eredeti megjelenés éve: 1978
Kedvencelte 28
Most olvassa 5
Várólistára tette 53
Kívánságlistára tette 34
Kiemelt értékelések
Hrabal örök. Azt hiszem, ennyi idős koromra elég sokszor olvastam el a könyveit ahhoz, hogy tudjam, számomra már nem változik a megítélése. És ez jó. A biztos pontok jók. Jó az, ha tudom, van olyan íróm és olyan könyvem, amit bármikor levehetek a polcról, mert nem untat, nem feszélyez. Nyugodtan elmerülhetek benne, olyan, mint hideg estéken egy jó, csontot-lelket melengető fürdő (nyilván könyvvel). Egy baj van csak. Változom és ez nem baj, viszont vagy depressziós vagyok, vagy szentimentálisabb leszek idővel, vagy egyszerűen csak más dimenzióit fedezem fel a könyvnek, mert a mostani olvasásom már nem volt annyira felhőtlen, mint az eddigiek. Átbillent a mérleg. Most már szinte sírtam. Azon, ami nyilvánvaló, de azért mégis annyira rossz, amikor pofán vágja az embert: hogy minden múlandó. A könyv végéről pedig eszembe jutott a Harlekin milliói, és hát az is elmúlás. Nem volt jó érzés. Viszont Hrabal konzervált. Konzervált egy letűnt korszakot minden szereplőjével, hülyeségeikkel együtt. És ez jó. S ha lesz még, aki olvassa és szeresse a városkát, ahol megállt az idő, mondjuk 100 év múlva, akkor talán mégsem minden múlandó. A legőszintébb szeretettel ajánlom mindenkinek, aki még nem járt a Városkában.
Randevú a Sörgyári capriccio szereplőivel: Francinnal ismét motort szerelünk és csodakészülékkel gyógyítunk, a „dicső győzelmet arató osztrák katona” Pepin bácsival pedig nemi egészségtant tanulunk a szépkisasszonyoknál. Majd elillan a naiv báj. Előbb a horogkeresztes zászlók, később a sörgyári gondok asztalára csapó munkásököl jelzi a változást, de még keserűbb lesz, hogy az alaphangon is csak ordítozó, energikus Pepin bácsi egyszer csak csendben marad. A régi világ leköszön, a békés, új időszámítás pedig facsar egyet szívtájékon.
Pedig már ismert, hogy a happy end kelet-közép-európai fajtája – rendhagyó módon – fájni szokott.
Félelmetesen éles látású, mindentudó gyermek(?) könyve ez az apuról, anyuról, Pepin bácsiról… egy egész kis sörgyárkörnyéki közösségről…
A kifogyhatatlan szuflájú, mesélős hosszúmondatok annyira elringattak – amikor éppen volt időm olvasni őket –, hogy az a gyanúm támadt: nem csak egy városkában állt meg az idő – azidőtájt, amikor a regény története játszódik.
A Sörgyárban járunk ismét, amit már megismertünk a capriccioból. Mesélőnk a gondnok fia, az ő szemén keresztül találkozhatunk a mindig üvöltő Pepin bácsival, aki sok vicces történet főszereplője. Megismerkedünk apjával, aki elől már mindenki rémülten menekül, mikor szerelőinast keres. Anyjával, aki álmodozó maradt még mindig. Aztán a németek, majd az oroszok utáni nagy változások is színre kerülnek. Sokat vidultam a városka apró cseprő történésein.
Hrabal… Nem is értem, hogy eddig hogyan kerülhettük el egymást?! A könyveiből készült filmeket nagyon szeretem, fura, hogy nem olvastam eddig tőle semmit.
Olvastam, élveztem minden szavát, láttam magam előtt az embereket. Groteszk? Lehet. Talán azért volt olyan megnyugtató és könnyed olvasmány, mert groteszk, mert olyan távoliak a problémáik, mert annyira más a temperamentumuk, mert kockázat nélkül szerethetem őket?!
Aztán egyszer csak a döbbenet, már nem vagyok kívülálló!
Ezt kifejezetten nekem szól!
Honnan tud róla?
Mit akar mondani?
Vigasztal? Magyaráz?
Miért teszi ezt velem? Semmi köze hozzá!
Tudom, hogy ez az élet! Tudom, hogy el kell fogadni, és igen tudom, hogy nem tehetek semmit!
Gondolatok, amiket nem tudtam (és talán nem is akartam) megfogalmazni, szavak amiket nem akartam egymás mellé tenni…..
Véletlen, hogy most olvastam el?
Hrabalt egyszerre könnyű és nehéz olvasni. Könnyű, mert az író gyakran oldalakon át húzódó mondatzuhatagai magukkal ragadnak. Pepin bácsi „nemi élettan órái” a női kiszolgálású vendéglőkben, apu indulatossága, ahogy az órájára csap le a kalapáccsal fia helyett, az autószerelései, amibe minden városlakó csak egyszer csatlakozott be, mert utána ráment a családjuk, mert a feleségek azt hitték, hogy más nők után járnak, miközben apu csavarkulcsát fogták hajnalig, és nagypapa, ahogy fejszével időnként szétver egy-egy almáriumot dühében, megnevettettek és szórakoztattak. Hrabal elképesztő érzékletesen tud jeleneteket és pillanatokat megörökíteni. Ahogyan apu a hentesné hosszú, leomló vörös hajába fúrja az arcát a hentesüzletben és beszívja a női haj kábító illatát… Az a jelenet mélyen belém ivódott. Engem is elkábított Hrabal. Azonban a könyv második felében már egyre hangosabban szól a második világháború háttérzaja a cseh kisvárosban és a halál és elmúlás is folyton, megkerülhetetlenül jelen van. Viszont mégis az egész könyvet áthatja valamiféle keserédes, melankolikus életigenlés. Összességében nagyon gyorsan végigolvastam ezt a könyvet és azt mondanám, hogy tetszett, elgondolkodtatott, elkábított, de nem vált a kedvencemmé. Fogok még Hrabalt olvasni, mert teljesen új volt számomra a stílusa és érzem, hogy bővült az olvasói látóköröm általa, de nem fogom a kedvenc szerzőim sorába emelni.
Több részletet már ismertem más könyveiből. Nagyon klassz volt újra találkozni Pepin bácsival, Francinnal és a történeteikkel.
Népszerű idézetek
Jól van ez így, gondolta az apu, minden visszatér a maga kezdeteihez, most látom, hogy valóban megállt az idő és tényleg új kor vette kezdetét, ám nekem csak a régihez van kulcsom, az új idő előttem bezárattatott, és én már nem élhetek ebben az új időben, mert az én helyem a régiben van, és az már halott.
Én meg tudtam, hogy a serfőzőmester-helyettes úr nem szeret, és nem egy, hanem öt pint sört is adna, meg még többet is, csak bár meginnám, és látnák a munkások, hogy milyen részegeskedésre hajlamos felesége van a gondnok úrnak, csakhogy fiatal voltam, és így mindenen felül álltam, bármit csináltam is, előbb mindig is magamat kérdeztem meg, jól van-e úgy, és mindig bólintottam magamban, és ez az én belső bólintásom, annak a tanítómnak egy intése, aki itt volt valahol bennem a szívemnél, ez a helyeslés mindjárt a vérembe ivódott, és a kezem kinyúlt, és jót húztam belőle, olyan élvezettel, hogy a hordókat felrakó kocsisoknak megállt a keze, és engem néztek.
És valóban, a Friedrich urat szomorúság szállta meg, már nem volt olyan magabiztos, már tudta, hogy hamarosan valahová máshová megy, de hogy ahol az a máshol van, ott is csak addig marad, míg el nem érkezik a vég, s hogy más seregek özönlik el majd nemcsak azt az országot, ahol most van, de a hazáját is, s hogy a megtorlás arányban lesz azzal, amit az ő hadseregük művelt más országokban, ahová hívatlanul vonult be… és így üldögélt azon a hintalovon és hintázott minden áldott este, aztán egyszerre csak megjött a parancs, és a Friedrich urat máshová rendelték.
De ha jönne is valaki, akkor sem mutatnának különösebb örömet, számukra ez volt a legfontosabb, a várakozás, a várás ideje, ez az állapot, amilyen a gyerekeket szokta hatalmába keríteni a karácsonyi csengetés előtt, hogy vajon megjött-e már a Jézuska a karácsonyfájukhoz, olyan izgalmi állapot, amilyennel a gyerekek szoktak percenként az ablakhoz szaladni, hogy vajon a Mikulás vagy Szent Barbara nem készített-e nekik oda valami ajándékot a cipőjükbe vagy a harisnyájukba, a várakozásnak ez a kegyelmi állapota elég volt ahhoz, hogy kellemessé tegye ezt a napjukat, a látogatási napot.
…és az apu önmaga szimbólumát fedezte föl ebben a sorompómázolásban, a sorsát, sorsának képét vette észre benne, élvezettel várta és végül kivárta, hogy a mázolómester legalább egyetlenegy csík festését befejezze. És az apu sorra kicserélte az oldaldeszkák tartóit és léceit, anélkül, hogy észrevette volna, hogy a White teherautónak el van törve a tengelye, meg van repedve a motorblokkja, hogy minden kerekének ripityára ment a kerékagya és a fékdobja, az apró részletekre összpontosított, és nem akart a lényegre gondolni.
157. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Karel Čapek: Elbeszélések 91% ·
Összehasonlítás - Jaroslav Hašek: Švejk 87% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Korfu-trilógia 95% ·
Összehasonlítás - Émile Ajar: Előttem az élet 92% ·
Összehasonlítás - Örkény István: Tóték 88% ·
Összehasonlítás - William Faulkner: Zsiványok 85% ·
Összehasonlítás - Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme 96% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára: Bezzeg az én időmben 95% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő 93% ·
Összehasonlítás - René Goscinny: A kis Nicolas kiadatlan kalandjai 2. 98% ·
Összehasonlítás