„Te ​csak most aludjál, Liliom…” 2 csillagozás

Fedák Sári emlékiratai
Bognár József (szerk.): „Te csak most aludjál, Liliom…”

"Fedák ​Sári (1879-1955) a XX. század első évtizedeinek legnagyobb hatású operettprimadonnája volt. Nem elsősorban szépségével, énektudásával, hanem mindenekelőtt kisugárzásával, a belőle mindig áradó életerővel hódított. Olyan írói nagyságok, mint Ady Endre vagy Németh László rajongtak érte. Igazi halhatatlanságának az is bizonyítéka, hogy neve fogalom lett az őt már nem látható későbbi generációk számára is. Hiszen például az ultiban a „fedáksári” a legutolsó, a végső, a mindent felülmúló kontra neve. Fedák Sári egész életében vérbeli primadonnához méltóan állandó beszédtéma volt, hol szerepei, hol magánélete okán. De nemcsak sikerekben és rajongó szeretetben volt része, hanem kudarcokban, ellene irányuló gyűlöletben és börtönbüntetésben is. Az 1945-ben berendezkedő új hatalom háborús bűnösnek nyilvánította. Alaptalan vádaskodások áldozata lett. Pedig csak két bűne volt, az őszintesége s a hazaszeretete. Kiszabadulása után a Nyáregyházára kitelepített művésznő magányában írta meg… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Ház könyvek

>!
Magyar Ház, Budapest, 2009
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639335615

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

szia777 I>!
Bognár József (szerk.): „Te csak most aludjál, Liliom…”

Csodálatosan szerkesztett, hiteles életrajzi írás. Elvarázsolt, magával ragadott. Rengeteg új információhoz jutottam általa.


Hasonló könyvek címkék alapján

Reviczky Ádám: Vesztes háborúk – megnyert csaták
Mayer Antal: „Én már választottam hazát…”
Naszvadi József: Proliregény
Tóth György – Tóth Györgyné: Katonaévek 1965–1968
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.
Vona-Szabó Kriszta: Idáig jutottunk
Keczán Mariann (szerk.): Szabó Magda Debrecene
Fekete István: Tojáshéjdarabkák
George Hannmer: Fáj-dalom
Barta György – Kunszabó Anna – Tárkányi Ákos: Senki gyermekei