Boglár Lajos (szerk.)

Fehérvirág 9 csillagozás

Portugál népmesék
Boglár Lajos (szerk.): Fehérvirág

Merész ​álmú, kicsiny nép él Európa végső nyugati szirtfokán: a portugál. Hajói egykor büszkén szelték a tengert, három világrész nyögte hódítói vasát, és földrésznyi területek fogadták a portugál nyelv és kultúra ihletését. Csak odahaza maradt mindmáig hontalan, csak otthon szakadt föl marcona hadfiakból az ősi portugál életérzés, a mélabú páncélpattintó sóhaja.
Fehérvirág népe kifelé kevély pillantást vetett a világba – csak meg ne lássák könnyeit! – de meghitt magányában, az alentejói és minhói esték csöndjében megszűnt a hatalmi mámor szülte színlelés: meséiben megvallotta, hogy olyan nép ő, mint a másik, egyszerű és jóságos, van öröme, van bánata, tiszteli az igazságot, megveti a hamisságot.
A portugál mesék tárgyi elemei még szemléletesebben vallanak: számtalan közismert fordulat – a három legény vagy három leány szimbolikája, a legkisebb gyerek leleményessége, a varázslat és más csodás elem, népi humor, népi bölcsesség, a váratlan meggazdagodás: a szegény ember… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa

>!
Európa, Budapest, 1959
84 oldal · Fordította: Boglár Lajos

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

disznópásztor


Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Boglár Lajos (szerk.): Fehérvirág

Először azt terveztem, hogy minden nap elolvasok egy mesét a könyvből, de néha kettő sikerült. :-) Az osztják népmesék után felüdülés volt a portugál népmesék olvasása (habár ebben is előfordult erőszak, de nem olyan naturalisztikusan leírva és durván), sokszor hasonlítottak a magyar mesékhez ezek a történetek. Ettől függetlenül nem érzem, hogy feltétlenül mind gyerekeknek való lenne, de érdemes elolvasni, hogy egy más nemzet népmesekincsét egy kicsit megismerhessük.
Na, jó, ennyi futotta nekem a meseértékelésekhez, többet nem tudok. :-))

ÁrnyékVirág P>!
Boglár Lajos (szerk.): Fehérvirág

Furcsa, az általam legjobban ismert magyar népmeséktől sokban eltérő történetek ezek. Sok volt köztük, aminek az ismétlés adta meg a dallamosságát, szívesen meghallgattam volna ezeket portugálul, egy történetmondó által elregélve, Algavre partjain ücsörögve valahol. Néhány mese kifejezetten ironikus, másik meg pesszimista végű. Szereplők az antropomorfizált állatok, a szegény ember, királyok és királylányok.
Kellemes utazás volt.

Habók P>!
Boglár Lajos (szerk.): Fehérvirág

Nem tetszettek. Értem én, hogy párlapos kötet, figyelni kell az oldalszámra, de akkor sem így kellene. Olyan, mintha minden meséből kihúzták volna a lényeget. Azt, amitől a mese igazából mese. Száraz események, magyarázat vagy ok nélkül. Például a legények odamennek a királyhoz, a király lefekteti őket a lányai szobájába, aztán sutty, levágja a fejüket, illetve helyettük a lányait fejezi le. Sok meséből ismert fordulat, de azokban van előzmény, itt meg nem tudjuk, miért. Az sem tetszett, hogy sokszor a hamis, a lusta a csaló boldogul. (Jó, az életben is gyakran így van, de a mesének nem ez a lényege.) Erre a kötetre kár volt az idő.

anesz P>!
Boglár Lajos (szerk.): Fehérvirág

Tulajdonképpen újdonságot nem igazán fedeztem fel bennük, mindegyik mese ismerős volt máshonnan. Nagyon rövidek is voltak, néha az volt az érzésem, hogy némelyik zanzásítva van.
Viszont az illusztrációk tetszettek, kis színes képecskék foglalták össze a mese lényegét, vagy fő motívumait.
Összességében azért többet vártam.

DrEmergencyGrooveHouse>!
Boglár Lajos (szerk.): Fehérvirág

Az elmúlt sok-sok-sok évben ez volt az első alkalom, hogy modern európai nép meséit olvastam, és igen nagy meglepetés volt. Metafizikája nagyon homályos, átláthatatlan, megkockáztatom sovány. Szinte végig csak a furfang, a lelemény dicsőítése, meg a mag elültetése hogy örüljünk ám az eszünknek és ha csak tudjuk, használjuk! Mintha azon kívül nem is lenne más. Nyilván most csak én élezem ki ennyire a dolgot, mert ha csak fátyolvastagságban, de fellelhetőek a puszta racionalizmuson túlmutató elemek is. Lehet, a nagy és fejlett Európában ezek a dolgok átkerültek a nép kezéből az individuális írók, költők tollába.

Az egyébként igen magas színvonalú Népek Meséi sorozatból eddig messze ez volt a leggyengébb. Kurtasága, és ritkaságából adódó borsos ára miatt legfeljebb könyvtári olvasásra ajánlom, egy szűk óra alatt végezni is lehet vele. Érdekes, hogy ebben igen sok átfedést találtam több szépirodalmi művel. Pl. A három fivér poénját Li Hszing-tao Krétakör c. művéből már ismerhetjük, vagy Lusta János figuráját akár ki is cserélhetnénk Mário de Andrade Makunaímájával. Az Azori szigetekről gyűjtött Kanász c. mese egy az egyben megegyezik a madagaszkári Ikotofeci és Imahaka egyik kalandjával. Ez a véletlen azért különös, mert a késő XIX. századi romantikus geológiai irányzatok előbbi szigetcsoportot Platón Atlantiszának, utóbbi szigetet pedig Sclater Lemuriájának mondják. Legalábbis ami e két nevezetes elsüllyedt kontinensből megmaradt. Persze ezt tényleg nem gondolom többnek véletlennél. :)

A kötet gazdagabb metafizikájú meséi: A felfuvalkodott csibe, Bábeltornya és Az öreg Queceras.


Népszerű idézetek

csgabi P>!

– Én vagyok a szorgos hangya,
Kiszedem a beledet,
Kifurom a hasadat.

18. oldal, A fehér nyulacska

2 hozzászólás
graphoman IP>!

Volt egyszer egy gazda, aki a malacok őrzésére kanászt fogadott. Egy napon a kanász épp a legelő felé tartott, amikor eléje toppant egy ember:
– Add el ezt a hét malacot!
– Csak hatot adok, de a pénzen kívül a hat malac fülét és farkát is kérem.
Az üzletet nyélbe ütötték. A fiú megkapta a pénzt, és az ember ott helyben levágta a disznók fülét és farkát. A fiú egy mocsárhoz ment és az ingoványos talajba dugta a füleket, farkakat. A hetedik malacot is félig a mocsárba nyomta. Utána nagy ordítozást csapott, gazdáját hívta, segítse a mocsárba süllyedő malacokat kihúzni. Rohant is a gazda, kihúzta volna az egyiket, de csak füle maradt a kezében. Félt, hátha elveszti minden malacát, és megkérte, a kanászt:
– Szaladj haza, kérd el az asszonytól a két ásót, azzal talán kiszedjük a malacokat.
A kanász tudta, hogy gazdájának van két zsák pénze, ezért így beszélt:
– A gazda azt üzeni, adja ide a két zsák pénzt.
Az asszony gyanakodott, de a kanász azt mondta, menjen ki az erkélyre, és onnan kiáltson a férjének, kell-e mindkettő.
– Mindkettő kell? – kérdezte az asszony.
– Igen, add oda mind a kettőt.
Az asszony átnyújtotta a fiúnak a két zsák pénzt. A fiú elinalt a zsákmánnyal és egy mellékútra tért. Meglátott egy őzt, megölte, kiszedte a belét és inge alá rejtette. Az úton szembe jött vele gazdájának egyik komája, és a fiú ekkor így szólt:
– Kivágom a beleimet.
Neki is látott: az őz beleit felaprította. A gazda eközben hazatért, és megtudta, hogy a kanász meglopta. Azonnal utána eredt, útközben találkozott a komájával, megkérdezte tőle, nem látta-e a fiút.
– Dehogynem, sőt azt is láttam, kivágta a beleit, mert gyorsabban akart futni – válaszolt a komája.
– Azt én is megteszem, hogy utolérjem.
A gazda belevágott beleibe és holtan rogyott össze. A fiú megtudta, visszatért gazdája házához és feleségül vette az özvegyasszonyt.

A kanász (Azori-szigetek)

Kapcsolódó szócikkek: disznó · disznópásztor
2 hozzászólás
imma P>!

A kutya így szólt a macskához:
– Én bemászom az ágy alá, te pedig a konyhába mész, ecetbe mártod a farkadat és a gróf orra alá tartod. Ha felemelkedik tüsszenteni, én kihúzom alóla a dobozt, aztán usgyi, elszaladunk!

31. oldal, Az örökség

imma P>!

– Parasztok, adjatok kukoricát, hogy a vargának adjam, őtőle cipőt szerzek a kovácsnak, attól majd kapát kapok, hogy az ároknak adjam, az majd vizet juttat a legelőnek, hogy a legelő füvet adjon; ezért a tehéntől tejet szerzek a nyúlnak, az meg ezért visszaadja a farkamat.
De a parasztok a cséphadaróval agyonverték a macskát is, meg a nyulat is.

64. oldal, A nyúl meg a macska

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve
Kovács Ágnes (szerk.): Icinke-picinke
Ágh István (szerk.): Parazsat evő paripa
Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék boldog öregekről
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti mesék lányoknak
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti mesék fiúknak
A fortélyos öreg
Antalfai Márta: A női lélek útja mondákban és mesékben
Bajzáth Mária (szerk.): Én, senki, segítség
Boldizsár Ildikó (szerk.): Esti mesék a boldogságról