Boglár Lajos (szerk.)

A ​boldogtalan kolibri 4 csillagozás

Dél-amerikai indián legendák és mesék
Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri

Ezek ​az indián mesék nem híres-neves kultúrák üzenetét hozzák, nem a büszke inka, azték vagy maja folklór gazdagságát hirdetik, hanem a dél-amerikai őserdők primitív népeiről vallanak. Ismeretlen táj, ismeretlen természet, furcsa élet, furcsa ember tárulkozik ebben a mesevilágban és sok-sok meglepő külsőséget kell lehántanunk, hogy közel férkőzzünk ennek a sejtelmes világnak lelkületéhez, gondolkodásához. „Egyszer két kisleány meghallotta, hogy a kolibri furulyázik. Olyan szépen játszott, hogy az egyik kisleány így szólt: >A felesége akarok lenni.< Felkereste a kolibrit és vele aludt.” – Ilyen üde színek váltakoznak nekünk oktalan, szokatlan drasztikummal, varázslattal, olykor suta költőiséggel, de kópé-derűvel és bölcselő kedéllyel is. ha figyelmesen olvassuk, mi mindent gondol a kóbor halász-vadász önmagáról és környezetéről, a sok furcsaság mögött valami nagy megnyugtató tanulságot lelünk: egy kissé rokonok vagyunk, mert talányai-honnan-hogyan-miért jött létre az ember és… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa

>!
Európa, Budapest, 1957
118 oldal · Fordította: Boglár Lajos · Illusztrálta: Loránt Péterné

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Pennmenelien P>!
Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri

Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri Dél-amerikai indián legendák és mesék

Érdekes mesék, főként eredettörténetek vannak a kötetben, illetve elvétve egy-két tényleg állatmese. Merthogy sokszor nem igazán tudja az ember, hogy akkor most állatról vagy emberről olvas, viszont ha máshonnan nézzük megdöbbentő, hogy mennyire egyek voltak a természettel. Sök történet szól arról, hogy az égboltra hogyan kerültek fel a különböző csillagok, miért dörög az ég (erről 2-3 mese is van), illetve magáról a Tejút eredetéről is van olvasnivaló. Rövid kis mesék, alig volt pár, amikor 3-4 oldalas volt, de mindegyik könnyen olvasható. Azért az ősi azték véres múlt több helyen felsejlik, de valahogy úgy volt leírva, hogy egyáltalán nem tűnt brutálisnak, bár néhol igencsak kerekedett a szemem. A jegyzetek és utószó is segít a mesék és kultúra értelmezésében, azt is ajánlott elolvasni.

DrEmergencyGrooveHouse>!
Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri

Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri Dél-amerikai indián legendák és mesék

Izgalmas mesék, helyenként világos, helyenként ködösebb metafizikával. Ez a szubjektív véleményem.

Egyébként a Karib szigetektől megy délre Guyanán és Suriname-n keresztül, egészen Észak-Brazíliától le Bolíviáig. Van benne pár nagyon aranyos állatos mese, elsősorban teremtésmítoszok. Némelyik igen durva.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

graphoman IP>!

    Egy asszony beleszeretett a lajhárba. Akárhányszor kiment az ültetvényre vagy az erdőbe, mindig vitt magával elemózsiát. Ott aztán így kiáltott: „Hau! Hau!” A lajhár ekkor lemászott a fáról az asszonyhoz és szerelmesen cirógatták egymást.
    A faluban szóbeszéd tárgya lett, vajon miért visz az asszony mindig ételt-italt magával, ha elmegy hazulról. Egy fiatalember másnap követte az asszonyt az erdőbe; hallotta, amint „szerelmem”-nek nevezte, és látta, amikor simogatta a lajhárt. De a lajhár, ahelyett, hogy viszonozná az asszony gyöngédségét, megkarmolta és a haját tépte. Az asszony erre így szólt:
    – Féltékeny vagy, haragszol talán?
    Valóban, a lajhár rendkívül haragos és féltékeny volt, hiszen észrevette a fa mögül leselkedő fiatalembert. Az asszony nem tudott semmiről s hazafelé indult Alighogy elment, a fiatalember előugrott rejtekhelyéből s megölte a lajhárt.
    Amikor az asszony másnap arra ment s holtan lelte a lajhárt, nagyon bánatos lett. Keserű könnyeket ejtett:
    – Ki ölt meg, szerelmem?
    A fiatalember, aki most is követte, előlépett s vigasztalta:
    – Ne légy ostoba, a fürge legény csak többet ér a lusta lajhárnál. Fogadj el kedvesednek!
    Az asszony így is tett.

11. oldal, A szerelmes lajhár (Aravak)

Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri Dél-amerikai indián legendák és mesék

Kapcsolódó szócikkek: lajhár
4 hozzászólás
Hajós_Eszter I>!

A NAGY KÍGYÓ
(Moszetene)

Volt egyszer egy férfi meg egy asszony. Szerettek volna valami állatot szerezni, hogy fölnevelhessék. Betértek az erdőbe, de nem találtak egyetlen állatot sem. Végül egy füves síkságra jutottak és egy főszálon meglátták Nyokót, a gilisztát.

– Vigyük haza és neveljük fel! – szólt az asszony.

Hazavitték Nyokót, készítetek egy egészen kicsi tálacskát agyagból és abba helyezték. Meg akarták etetni. Banánt adtak neki, de nem ette. A giliszta úgy megnőtt, hogy nagyobb tálba kellett áthelyezni, mert a régiben már nem fért el. Mindenfélét adtak neki, de nem evett semmit.

Egy napon a férfi lőtt egy madarat. Nyoko abból sem evett. A férfi végül a madár szívét adta neki: azt megette!

Most végre megtudták, mit eszik a giliszta. A férfi minden áldott nap több madarat is lőtt, és szívüket Nyokónak adta. Nyoko ugyancsak megnőtt már, tányért kellett készíteni, hogy belefeküdjön. A férfi mindenféle madara és vaddisznót, meg tapirt is lőtt. A giliszta csak a szívüket ette. Annyira megnőtt, hogy egy hatalmas edényt kellett készíteni, mert mér csak abban tudott feküdni. A férfi egyre-másra lőtt mindenféle állatot, de a giliszta – már akkora volt, mint egy kígyó – csak a szívüket ette. Olyan nagyra nőtt, hogy már nem fért az edénybe és így a kunyhó előtt a földön feküdt. Nyoko evett és nőttön-nőtt. A férfi vadászott, folyton csak vadászott, de egyszer csak kipusztult minden állat. A férfi most már az emberekre kezdett vadászni és azoknak a szívét adta a kígyónak. Az emberekre karvastagságú nyilakkal lőtt. Végül már a környéken lakó embereket is megölte, így egy másik településhez ment. Ott is nagyon sok embert megölt és a szívüket Nyokónak adta. Csodálkoztak az emberek, vajon ki öl meg ennyit közülük. Jaguár biztos nem lehet.

Egy napon férfi, szokás szerint, a faluhoz ment, hogy emberekre vadásszon. Egy kisleány üldögélt az egyik kunyhó előtt. A férfi lenyilazta és szívét kivette. A leány fivére a kunyhó belsejében éppen nyilakat készített; meglátta ezt, kiugrott a kunyhóból, kitépte a férfi kezéből a nyilakat, megölte a támadót. A falubeliek mind előjöttek és a férfi hulláját a főtérre vitték, majd testét telilőtték nyilakkal.

Néhány nap múlva az asszonyt nyugtalanította férje távolmaradása. Nyoko pedig éhezett. Az asszony töprengett férje hollétén, majd szólt a kígyónak, hogy keresse meg apját.
Nyoko először nem mozdult. De végül felkelt. Fejét felemelte és elindult az ég felé. Feje már az égboltot érte, de farka még a földön volt. Ahogy feljebb mászott a Nap, úgy csúszott feljebb a kígyó is. Pontosan délben lefelé indult. Körülnézett és meglátta a nyilakkal teletűzdelt férfit a falu főterén.

Nyoko a falu felé igyekezett. Először sok-sok, mindenféle színű kígyóvá alakult. Amint egy kígyó a kunyhóba kúszott, az emberek megölték. Helyében azonnal megjelent egy más színű. Nyoko végül körülölelte a falut: egyetlen ember se tudott kijutni. Az emberek a kígyó testét telilőtték nyilakkal, mint a sündisznó tüskéi álltak ki belőle a nyílvesszők.

Nyoko nőtt, folyton csak nőtt, és végül egészen ránőtt a falura és így minden embert megölt. Aztán férfivá változott, felélesztette nevelőapját és együtt megették az emberek szívét.

100–101. oldal

Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri Dél-amerikai indián legendák és mesék

Hajós_Eszter I>!

AZ ÁLLATOK ÜNNEPE
(Tembe)

Réges-régen az állatok több napig tartó ünnepet ültek. Mindenki kapott meghívást: őzek, tapirok, vaddisznók, jaguárok, meg mindenféle madarak. Már rengetegen összegyűltek, de még folyton új vendégek érkeztek. Virohuete, a nagy sólyom trombitálása már messziről hallatszott: „Bu-bu-bu!” Az állatok örömmel állapították meg.

– A nagy sólyom is jön már, hogy velünk táncoljon!

De a sólyom még sokáig készülődött, csinos akart lenni a táncmulatságon. A majmok is hiányoztak még.

Amikor a táncban elfáradtak, szünetet tartottak, és megkérték az öreg jaguár fiát, énekeljen egyet. Az öreg jaguár először kioktatta fiát, hogyan énekeljen, és akkor a kicsi dalolni kezdett. De milyen szépen! Majd az öreg jaguárnak is szóltak, ő is daloljon már! Felesége kérte, ne gúnydalt énekeljen, de az öregjaguár mégis így kezdte énekét: „Vaddisznóbőr teli van dongóval-dongóval!” – Ezzel magára haragította a vaddisznókat. Az öreg aztán így folytatta: „Őzbőr teli van dongóval-dongóval!” – Most meg az őzek bosszankodtak. Az énekes felesége így beszélt:

– Igazán énekelhettél volna valami kedveset is, miért kell másokat megsérteni?!

Megint hallatszott a nagy sólyom trombitálása, de mire ő odaért, az ünnepség már a végéhez ért. Ugyanis közben Arapuha-Tupana, az őzisten, az asszonycsoport közepén felállt és énekelt. Hosszú időn át dalolt, és senki sem énekelhetett együtt vele, mert aki ezt megteszi, az halál fia. Hirtelen fújt egyet és eltűnt. A fuvallat villámsebességgel szétterjedt a résztvevők között, és ettől mindnyájan állatokká változtak. Mire a majmok is megérkeztek, az ünnepségnek már nyomda sem volt. Nagyon dühösek lettek. Elmentek a közeli ültetvényhez, kukoricát loptak, utána pedig fáról fára ugráltak gyümölcs után. Így tesznek a majmok azóta is.

Ha a jaguár annak idején szebben viselkedik, az állatok a mai napig emberek maradtak volna és még mindig tudnának énekelni.

61–62. oldal

Boglár Lajos (szerk.): A boldogtalan kolibri Dél-amerikai indián legendák és mesék


Hasonló könyvek címkék alapján

Jékely Endre (szerk.): Hogyan győzte le a jaguárt a teknős?
T. Aszódi Éva (szerk.): Tündérek, törpék, táltosok
Manitou ajándéka
Miloslav Stingl: Meli Antu
Walt Disney – Kicsi Hiawatha
Walt Disney – Hiawatha és az Óriás Sas
Walt Disney – Pocahontas és a sasfióka
Erdős István: Aprótörpe indiánok
Mikola Anikó: Az Arany-patak
Miguel Torres: A két valóság szárnya