Őrnagy ​úr, keressen magának ellenséget! 82% 17 csillagozás

Mindig is izgatott Amerikába emigrált honfitársaink sorsa, különösen azoké, akik Világost követően menekültek ki, és a magyar szabadságharc után részt vettek az amerikai polgárháborúban is. Közülük amerikai viszonylatban is talán a legismertebbről szól ez a könyv, Zágonyi Károlyról, a híres springfieldi roham hőséről, de az ő alakjára fókuszálva azt is bemutatja, általában miként boldogultak nemesi származású honvédtisztjeink az Államokban, milyennek látták a századközép Amerikáját.
Bogáti Péter jó tollú író, elhittem neki, hogy mindez akár Dancs Lajos kapitány visszaemlékezése is lehetne volt bajtársára, ahogy azt a kerettörténet állítja, olvasás közben mégis hiányérzetem volt. A történet ugyanis elég egyszerű és egysíkú, és az Ujházi lányok megrendítő jellemfejlődése után itt is vártam volna valami hasonlót. De talán szándékos koncepció volt ez az író részéről, hiszen ha komolyabb tervei lettek volna a történettel, akkor nem csak kétszáz oldalban írja meg, és nem is ifjúsági regényként jelenik meg. Így azonban kicsit fájlaltam a kihagyott lehetőséget, ugyanakkor értékeltem a pontos forrásfeldolgozást* és az olvasmányos stílust. Mindent összevetve ez négy csillag.

*spoiler

Regény emigráns magyarokról, aki részt vettek az amerikai polgárháborúban. Csak hát ez nem regény. Talán anekdotagyűjtemény, többé-kevésbé időrendben elmesélve. Ahhoz képest, hogy háborúval kezd, és szinte azzal végez, ez a „regény” nekem túlságosan rózsaszínű. Miközben a szereplők szöknek, nincs pénzük, nincs hasznosítható képességük, alig van segítő kapcsolatuk, ezek szinte mulattató történetek. Ennyire nem kellene félteni a fiatalokat (sem). De ha már így fogja fel az író, legalább írta volna meg érdekesen. Mert ez így (nekem) unalmas.

Bogáti Péter egyik kedvenc témája az amerikás magyarok, azon belül is az 1848-49-es szabadságharc után az amerikai földrészre került magyarok története.
Hallottatok Springfieldről? A Homér és Bart Simpson kedvelők bizonyára :), de itt a Missouribeli Springfieldről van szó, amit egy magyar őrnagy, Zágonyi Károly vezette északi lovas(huszár)csapat 1861. október 25-én 160 fővel, huszáros rohammal elfoglalt. Mennyien voltak a déliek? 1800-an!!!! :D Abban az időben mindig a déliek győzedelmeskedtek, úgy kellett a győzelem a jenkiknek, mint egy falat kenyér! Frémont tábornok megtiltotta a támadást, korábban pedig fel akarta oszlatni a testőrszázadot. Zágonyi azonban – ha szigorúan vesszük, akkor parancsmegtagadóként – szó szerint huszáros rajtaütéssel, az ír, skót és német farmerekkel a 48/49-es szabadságharcban használt taktikát alkalmazva kisöpörte a délieket Springfieldből, Így lett egyébként Missouri az Unió híve.
Zágonyi „halállovaglása” George Henry Bokert, a költőt is megihlette. A St. Louis News, majd az összes unionista lap megjelentette a verset:

ZÁGONYI (1861. október 25.)
Testőrkapitány, ez a vers
hőstettedért dicsér!
A hangom harsány, néha nyers;
döntsd el magad, mit ér.
Bár unom már a sok vitézt,
ki mindig éljenezni készt,
bolond, ki most kitér!

Sarkantyúd a fülembe cseng,
szablyád a dobverőd…
Vérem vadul pezsdül, kereng,
látván a bősz erőt,
amint lezúdul századod,
s marad nyomán ezer halott!
Te vágtatsz mind előtt.

Pisztolynak puska válaszol,
harcodról énekel…
Szúr, vág, cikázik, elsodor,
pengéd ösvényre lel!
És újra sújt – nyílt útja van…
Nagy ég! Minő lovasroham!
Ki tartóztatja fel?!

Követte mind a jó vezért.
El senki sem futott.
Sebét feledte és a vért,
ki téged láthatott,
amint élőn és holton át
vívtad könyörtelen csatád:
s nyomodban vágtatott!

Csak így tovább, derék vitéz.
Soká élsz, úgy hiszem!
Válladra vágyódik e kéz,
te hős. Bár ismerem
a vakszerencse útjait,
veled megyek, ha kardod int:
halál – vagy győzelem!

Később még Lincoln elnök is fogadta.
Zágonyi és sorstársai élete elevenedik meg a lapokon Dancs Lajos „szájába/tollába adva”. Érdekes életút…, érdekes történetek… A springfieldi roham csak egy a sok közül…

Bogáti Péter emlékolvasás – 3. rész

Az első három fejezet nagyon ígéretesen haladt, aztán valami okból leült a sztori. Nem állítom, hogy az emigráns magyarok életének hétköznapjai ne lennének érdekesek, csak… a cím nem erre utalt.
Röviden elég az hozzá, hogy nem annyira a katonai eseményekről szól ez a könyv, mint inkább a hétköznapokról. Ez se rossz, W.E.B Griffin Tengerészgyalogosok – sorozata is erre épül, csak az valahogy érdekesebb.
Arról nem szólva, hogy az amerikai polgárháborúban több magyar, több csatában vett rész, mint amit itt megemlítenek. (Pl, Asbóth Sándor csatája Pea Ridge-nél.)
Nem pont azt kaptam, mint amire számítottam, ráadásul nem is annyira érdekes stílusban előadva.
Egynek jó volt.

Valószínűleg, ha tizenéves fiú lennék, sokkal jobban tetszett volna a könyv, de azért így is érdekesnek és izgalmasnak találtam. Kicsit sajnálom, hogy történelem órákon az amerikai polgárháború oktatásakor kimaradt, hogy magyarok is hősiesen részt vettek benne.
Bár a történet elején olvashattuk Zágonyiról, hogy „tehetségtelen sakkozónak bizonyult mindig: csak az éppen soron levő lépést tudta, a stratégiával sosem törődött..”, de ha ez igaz lenne, nem tudta volna Springfield ostrománál olyan eredményesen vezetni lovasait.
Nagyon érdekes volt, látni, hogy Amerikában mennyire más volt az élet és az értékrend az 1850-60-as években, mint Magyarországon.

A felnőttkoromban olvasott delfinek közül eddig ezt tetszett a legjobban. Gyerekként nem vonzott a holt unalmas borító és az erőltetett cím. Megtörtént esemény, történelmi alakok, kalandos, pergő, izgalmas történet, vándorlások, szerelem, küszködés, csata, egy kis politika. A mesélő figurája is remek, nincs ott a fő történetnél, csak néha lesz résztvevő. Több helyen kimondottan mulatságos szöveg, rengeteg anekdotával. És eddig nekem ez az első Delfin, amiben nem rajzok vannak, hanem fényképek, ez külön érték.