Az ​utolsó ember 86 csillagozás

avagy C. Robinson különös története
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter – mint ez a könyve is bizonyítja – a tudományos-fantasztikus műfaj avatott szerzője. Robinson mai különös történetéhez az ihletet minden bizonnyal az utóbbi években megerősödött fegyverkezési hajsza kiszámíthatatlan következményein való tűnődés adta. Rejtélyes, megmagyarázhatatlan okból, talán egy téves gombnyomás következtében, egy utolsó „mohikán” kivételével megsemmisül az emberiség. Mit csinál Robinson félelmetes, észvesztő magányában? Hogyan próbálja megőrizni civilizáltságát, emberi formáját? Mit ér az élet a társadalmon kívül? Erről szól a szerző nem mindennapi fantáziával, leleménnyességgel megírt könyve. Mi az, ami az ember életét emberivé, minősíthetővé teszi? Az emberi kapcsolatok – válaszolja Bogáti, aki épp egy ezektől radikálisan megfosztott hőst ábrázol. A magány számtalan megpróbáltatása után Robinson világjáró útra indul, hátha valahol mégis…

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
Kossuth, Budapest, 1982
218 oldal · puhatáblás · ISBN: 963091994X

Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Ez egy kolosszális gondolatkísérlet. Én Bogáti ifjúsági könyvei, pl. Az ágasvári csata, ill. A Hóvirág másodkormányosa és a Halló itt Mátyás király nyomán jutottam el ehhez a SCI-FI-hez. A történések nagyon logikusak benne, a túlélő ember sorsán való elmélkedés, filozofálás tán kissé hosszabb, mint kellene, de még tán belefér. S az út a tengerhez, minden élet ősforrásához, valamint a reményt keltő vég és az utóirat nagyon gondolatgazdag. Fiatalon kifejezetten odavoltam érte, most egy kicsit realistábban látom, de még mindig kiemelkedő…

2 hozzászólás
>!
mcgregor
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Az utolsó ember egy érdekes gondolatkísérlet, amely egy természettudományos gondolkodású, ám hosszas egzisztencialista lamentálásokra hajlamos túlélőnek a világ pusztulása utáni magányát mutatja be. Az én ízlésemnek túlságosan hosszúra sikerült a filozofáló rész, még akkor is, hogyha az apokaliptikus helyzethez illően teljesen releváns kérdéseket is felvet.
Nehéz szabadulni az érzéstől, hogy ez a könyv jócskán lerövidítve élvezhetőbb lett volna, ugyanis hosszú oldalak telnek el önmarcangolással, alkoholos delíriumban átélt furcsa elképzelések taglalásaival és folyamatos értelmezési kísérletekkel. Ami egyfelől a Földön utolsónak életben maradt ember pszichológiai folyamatai szempontjából akár teljesen érthető lehet, de regényként helyenként egyszerűen kicsit elvonttá és kevéssé élvezhetővé teszi. Az egyik legérdekesebb rész a lezárása, de még inkább a szerző utószava, amely egyúttal magyarázattal is szolgál és a körforgás-mítosz szép példájává teszi a művet, sokat javítva az összbenyomáson.

>!
pwz ISP
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Emésztős mű! Néhányan már írtak ilyen történeteket, nem csak korábban, hanem azóta is sőt, filmen ( A számkivetett, Legenda vagyok, Az út) is találkozhatunk hasonló próbálkozásokkal. Jó kis „One Man Show” lett, bár az író kihasznál minden olyan lehetőséget, amivel ezt a „szűk” keretet – egy? ember maradt a Földön – ki lehet valahogyan bővíteni. Itt elsősorban arra a több mint 100 oldalra gondolok – a regény közepén – ami az önvizsgálat címszót is kaphatná. Ahogy nézem, ez nem mindenkinek jött be. Nem baj :D! Nekem ez volt a kedvenc! :)
Bogáti ifjúsági és történelmi regényekkel „melegített” a sci-fi műfajra. Hihetetlen mennyiségű rejtett és nem is annyira rejtett – történelmi és társadalmi – utalás van a műben, de nemegyszer visszájára fordítva, nem a megszokott formában van jelen. Ezt csak az tudja megcsinálni, aki kisujjból rázza ki ezeket a dolgokat. Bogáti ezt tudta, nemegyszer humoros vagy éppen groteszk formában.
Néha olyan eretnek gondolataim is voltak, hogy ezt a könyvet úgy is értelmezhetnénk, hogy bemutat egy olyan „embert, aki a fennálló társadalmon kívül rekesztve érzi magárt”… Megint csak a nézőpontok…
Érdekes, hogy a korábbi ifjúsági művei után ezzel a történettel vágott bele a sci-fibe. Nem rossz kezdés! A többit a Galaktikákban, a Roburban és néhány könyvben lehet megtalálni. Ha igaz, amit S. Sárdi Margit írt az SFPortal-on a nekrológban (miért ne lenne igaz?), akkor még több kiadatlan sci-fi maradt utána, elsősorban az időutazás témakörben. Ezzel kapcsolatban nem is olyan régen (2005) megjelent egy sci-fi/ifjúsági regénye Utazások a lopott tojáson címmel, ami a 86-os Roburos Időtojás remake-je volt. A még – egyelőre – kiadatlan műve az Időzavar címet kapta. Kíváncsi vagyok! :)
Végezetül egy kis emlékidézés, megint csak S. Sárdi Margit nekrológjából, ami nagyon is illik ehhez a könyvhöz (is):

Temetésén a saját szavaival – hangfelvételről – búcsúzott a hátramaradottaktól, a rá jellemző, pátosz és póz nélküli hangon. A halottnak, mondta, már semmije sincs: „még az emléke sem az övé. Hanem a tiétek.”
Ha egyáltalán van, ami vigasztal a gyász napjaiban, akkor az éppen ez: hogy az emléke a miénk. A személyiségéből áradó életszeretet fennmarad, mert művei megőrzik.
BOGÁTI PÉTER
1921. december 15. – 2012. október 17.
http://www.sfportal.hu

Bogáti Péter emlékolvasás – 2. rész

>!
pat P
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Remek, nagyon jól felépített gondolatkísérlet, olyan gondolatmenetekkel, hogy kettéállt a fülem. Kiváló ellenpélda, ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy ami sci-fi, az ponyva, irodalmi értékkel nem rendelkező iromány.
Néhány kisebb kifogás:
1. Hát igen, egy olyan könyv, ami javarészt az egyetlen szereplő belső monológjából áll, nehezen lesz pörgős, követhetetlenül izgalmas.
2. A gomba nem növény.
3. Nem vagyok biztos benne, hogy a papucsállatka az amőba.
És tényleg igaz, hogy az atomreaktorok primer hűtővizében élnek algák és baktériumok?

12 hozzászólás
>!
Mandragoria
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Könyvtári leselejtezés alkalmával akadt rá Párom, de – bár nem különösebben fogott meg a fülszövege, amire olvasás előtt már nem is emlékeztem és meg se néztem –, én is elolvastam. Így nem igazán tudtam, hogy mit kapok, de a cím egyértelmű és sokat elárult. Ehhez viszonyítva fura volt az eleje, a kutatóintézet meg az egész KL-dolog (amit nem teljesen tudtam magam elé képzelni, ebből kifolyólag nem is igazán értettem a mibenlétét, inkább csak sejtettem és a katasztrófa bekövetkeztekor kicsit közelebb került), és mire kezdtem volna belerázódni a szereplőkbe meg a helyzetekbe, mire kirajzolódott volna valami személyes konfliktus, célok és okozatok, hirtelen huss: volt és nincs. Jöttek máris a nagy filozófiai elgondolások az emberi természetről és a társadalomról meg a magányról, amit szépen körbevettek az élet újrateremtéséhez és fennmaradásához szükséges tudományok és ismeretek. Ez egy idő után kicsit unalmas volt már, pedig a természet megváltozása és a katasztrófa kitalálása még érdekes volt, de az amőbák kutatása és a könyvtárak bemutatása pl. már nem különösebben izgattak és túl sok volt, aminek a témájába az író bele-belekapott.
A sok tudományos ismeret megszerzésére irányuló törekvéseket az egyéni emberi gondolatok és cselekedetek szakították meg, amik a kezdetleges szabadságérzésből szinte átmenet nélkül váltottak át nagyfokú kétségbeesésbe, és elhagyatottságba, amik hallucinációk és sokkok hadát eredményezte és ösztökélte egyre képtelenebb tettekre Robinsont, de végül mégsem törik meg, kitart az emberiség emléke mellett és teljesíti a magának kirótt valamilyen cél elérését.
Fizikailag nagyon hosszú utat jár be, ide-oda autózik, s ezek az indíttatások nem voltak mindig követhetőek, hogy mi miből következett, miért kellett elmenni a könyvtárba vagy megírni a „dolgozatot”, hisz ezeknek (ahogyan gyakorlatilag semminek sem) nem volt kézzelfogható következményük.
Az, hogy aztán a végére miért jutunk el a tengerre, szintén homályos volt, elveszett a számtalan múlt körül játszódó gondolat között. S bár reményt ad, egyben nyugtalanítóan óriási hiányt is.
spoiler
A szerző utószavából kiderül, hogy valós kutatási ismeretekre (Selkirk-Robinson-tekercsek) alapozta a regényt, de ez nem helyezi más világításba, kicsit érdekes volt ugyan, ez igaz.
Bár nem egyedi a téma, de az írói stílus – a fentebb említett részektől eltekintve, illetve azokkal együtt összevetve – mégsem teszi unalmassá. Néhány részt sokallok bele, de egyszeri olvasásra jó volt.

>!
verkat
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Ezt a könyvet méltatlanul felejtették el. Nagyon nagyon jó volt. Igazi képzeletjáték, amit mindannyian játszunk nap, mint nap. Hogy egyszer csak egyedül maradunk. De teljesen. Hogy akkor mihez kezdünk. És ezt a szerző tökéletesen kibontja, végigviszi. Persze annyi szerencséje van ennek a modern Robinsonnak, hogy kizárólag az élővilág pusztult el, a növények és a tárgyak megmaradtak. És mellette még egész jól filozofál. Olvassátok

>!
Blissenobiarella
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Nagyon elmélkedős, nagyon filozofálós, nagyon elmélyülős, szépirodalmi igénnyel megírt, élvezetes könyv ez. Egyes pontjait egyenesen zseniálisnak találtam.
A szerző utószava különösen érdekes.

Ugyanakkor megvallom, most nem tudott annyira lekötni, amennyire illett volna odafigyelnem rá; túl pörgősek a napjaim, ebbe most nem fér bele igazán az, amit ez a könyv megkövetel. Mindenképpen újra fogom még olvasni, mert van ennek mélysége bőven.

nem bírom ki A nevek viszont borzalmasak végig: Albert, Etel, Birike….. mintha valami hülyenevű szereplők versenyén akarna indulni a könyv.

    

Update 2018:
Bővebben: http://www.cinegore.net/2018/06/25/bogati-peter-az-utol…

>!
Xinti
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Miközben olvastam a könyvet mindenféle szörnyű kritikát akartam írni, hiszen biológusként majdnem minden tudománytalan baromságnál szíven akartam szúrni magam. Hiszen ne legyünk már ennyire amatőrök kedves Bogáti Péter, kinyitunk egy középiskolai biológia tankönyvet és megnézzük a megfelelő fejezetben, hogy a gomba az nem növény, a baktériumok azok a baktériumokhoz tartoznak, tehát se nem állatok se nem növények, attól, hogy a növényke fényben felesleges O2-t gyárt, attól még neki is ugyanúgy vannak oxidációs folyamatai, nem minden állatnak van hemoglobinja (durva lenne, lecsapom a pókot meg a legyet és minden tiszta piros lesz). Ha megnézek egy halott papucsállatkát egy mikroszkóp alatt, akkor annak nincsen maradó csontváza, amiből én megállapítom, hogy igen ez a papucsállatka halott, hiszen csak a váza úszkál itt. A filozófiai elmélkedésekben, az egyedülléttel vívott harcban néha elveszítettem a fonalat. A történet végére éreztem már valami tisztaságot a gondolatokban, de pl (SPOILER!!!) amikor eljöttek a földönkívüliek olyan sok végtelenül logikátlan gondolatmenetet olvastam… A legnagyobb gond, hogy az író megpróbált tudós fejjel gondolkodni, de ez nagyon nem megy neki. Amikor a földönkívülivel beszél, megítélésem szerint a rossz kérdéseket teszi fel és azokra még rosszabb válaszokat ír. Kallódtam, szenvedtem a történetben, ami számomra egyáltalán nem sci-fi. Aztán elérkezett az Utószó a Selkirk tekercsek történetével. És ez teljesen megzavart. Azóta sem tudom hova rakni az Utószót, mert nagyon gonosz és nem illik a történetbe. Egyszerűen nem hiszem el, hogy valami időutazó tekercseket rejtett el, vagy egy korábbi emberi civilizációból ennyi maradt, és egy több ezer éves magnetofonszalagon még a földönkívüliek eljövetele is hallható. És tényleg csak ennyi maradt egy civilizációból, semmi más nyom, és természetesen az evolúció mindent ugyanolyan formában újra elkészített. (Höhö, persze) Csak az eredeti Alexander Selkirk-ről találok bármit, aki skót tengerész volt, a Robinson Crusoe történet eredeti hőse.

>!
Eltiron
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Kamaszkoromban nagy hatással volt rám, később újraolvasva viszont csak egy feleslegesen fecsegő, unalmasan pszichologizáló tucatkönyvnek tűnt.

>!
szeretemakönyveket
Bogáti Péter: Az utolsó ember

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

Érdekes írás, bár én is kihagytam volna pár felesleges kört belőle.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
chhaya P

Az alma, amit a kígyó megetetett velünk, az egocentrizmus volt. A tudás, amelyet a halhatatlanságért cserébe kaptunk, mindössze egy téveszme: azt hittük, miénk a világ. Nos, a világ emlékeztetett rá bennünket, hogy szó sincs róla, s mivel a halhatatlanságot már elkótyavetyéltük, benyújtotta a számlát. Ennyi az egész.

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
psych P

Hiányzott az úgynevezett alapzaj, amely minden várost, minden nagyobb emberi közösséget jellemez, s amelynek létét úgy megszoktuk, hogy észre sem vesszük, csak amikor már megszűnik. Ezúttal megszűnt. Hiányzott a járművek motorhangja és keréksurrogása, a szomszéd vízcsapjának zuhogása, gyerekcipők robaja a lépcsőházból, slágerek a rádióból, egy távoli repülőgép zúgása, az alagsori műhelyből a köszörűkő sistergése, a rendőr füttye, egy csecsemő sírása, a fal mögött nem csattant csók, se revolverdörrenés, se sikoly: nem öltek meg senkit. Csend volt.

45. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
psych P

Van, aki nem kedveli a kalandokat. Aki többre becsüli, hogy a tankönyvben leírt képletek alapján dolgozhat és nem kívánják tőle, hogy ő találjon ki képleteket. Aki már reggel szereti tudni, kivel fekszik le este, és nyugodtan alszik el este, mert tudja, mire ébred reggel. Aki elengedi a kellemes meglepetéseket annak fejében, hogy nem érik kellemetlenek sem.

138-139. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
mcgregor

Három éve ismertem Etelt. Társaságban mutatták be, és hamarosan megkedveltük egymást. Azon kevés nők közé tartozott, akikkel szívesen jártam színházba, étterembe, társaságba is, mivel Etel mutatós megjelenésű volt. Magas, arányos termet, rövid, szőke hajjal és szabályos arcéllel. Külső eleganciáját – kicsit sportosan öltözött – nem hangsúlyozta, de nem is leplezte nőiességét. Etel úgynevezett önálló nő volt, a garzonférfi megfelelője, de a szerencsésebb változatból, amely függetlenségében is megőrizte szexualitását. Talán azért, mert csinos volt, míg a legtöbb független nő magányos, vagy azért, mert csúnya, vagy azért mert elhagyták. Etel alighanem azért volt oly önálló, mert bármely percben elkelhetett volna. Nem akarta lekötni magát, szerette a változatosságot, amiben egyébként része is lehetett, mivel egy nagyvállalat jónevű üzletkötőjeként bejárta a világot. Sosem kérdeztem meg, hogy ilyenkor mivel tölti az estéit, igaz viszont, hogy Etel sem rendült meg, ha azt hallotta, hogy másokkal is előfordulok. Nem akartunk egyebet, mint csupán annyit, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Szabad társulás volt ez, távolról sem mértékletes, de feltétlenül előzékeny és tapintatos. Ami tény, az tény: alkalmasabb partnert keresve sem találhattam volna, s ezt méltányoltam annyira, hogy ne rontsam el fölös érzelmességgel.

35. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
Ajándék_Szabó

Sokat ás módszeresen olvastam. Ez egyedül élő ember számára különben is elkerülhetetlen. Még a rossz házasságban is van mivel elütni az időt, akár veszekedéssel is… voltak „szabad” estéim, s e szabadság ingatag értékét se alá- se túlbecsülni nem tanácsolom.

88. oldal 9. fejezet

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
mcgregor

Etel nem várt egyik kanyarban sem.
Lehetséges?
Azt hiszem, lehetséges. Neki ebben a játékban nem volt szerepe. Ő nem játszott. Ő a tét volt. Elveszítettem, azután visszanyertem, ahogyan az már ilyenkor szokás. Nem látszott meg rajta; a zsetonok nem kopnak.

209. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
mcgregor

Jóleső a nyugalom, amely betölt. A lábadozók józansága ez, azoké, akik idegükben még a halál rémületével, de tudatukban már a győzelem örömével, mozdulatlanul fekve viháncolnak. Övék a bizonyosság, hogy már csak idő kérdése, amikor felugorhatnak és virágot szedhetnek a többiekkel.

173. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
Galambdúc

Csekély bolygó a Föld a mindenségben. De bőre, amit szilárd kéregnek mndunk, még csekélyebb. S rajta a civilizáció csupán atomnyi hártya. Egy kevés törleszkedés a világűr porához és a hártyából semmi sem marad.

211. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
mcgregor

A magamra utaltság – ez pillanatonként bizonyosodott be – találékonnyá tesz: bizonyos, hogy az életösztönnek nincs jobb vizsgája az egyedüllétnél.

75. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története

>!
psych P

Hiába. Nem lelek olyanra, amely kedvemre eligazítana. Platón emlékeztet arra, hogy ember vagyok; Descartes, hogy gondolkodó ember vagyok; Marx, hogy társadalmi ember vagyok. De ki mondja meg, mit kell tenni és gondolni, ha utolsó ember vagyok?

91. oldal

Bogáti Péter: Az utolsó ember avagy C. Robinson különös története


Hasonló könyvek címkék alapján

Juhász István: Menekülés a Földről
Zsoldos Péter: Ellenpont
Szentmihályi Szabó Péter: A tökéletes változat
Bán Mór: Az ezeréves háború
Raana Raas: Árulás
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Raana Raas: Elágazó utak
On Sai: Lucy
Zsoldos Péter: Távoli tűz
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája