Az a helyzet, hogy a könyv szerzője régesrég ízlésőröm , ami molyos körökben nem kis dolog. :) Szóval olyasvalaki számomra, akire érdemes odafigyelnem hogy mit olvas, ráadásul nagyon kedvelem az értékelései stílusát is. Ezért aztán rettentően megörültem, amikor kiderült, hogy könyvet írt, ráadásul a szívemnek olvasóként is annyira kedves műfajban. Persze nyilván izgultam is a dolog miatt, féltem, nehogy úgy járjak, ahogy Turi Timi írja a versében:
„ (…) ez épp olyan,
mint egy túlvárt találkozás egy levélbaráttal,
aki pedig a képen, amit küldött magáról, szép volt
és szőke. (…) ”
De szerencsére nem így történt. :) @atalant mesét éppolyan szórakoztatóan ír, mint értékelést. Sőt, a könyv legnagyobb erénye szerintem épp a szöveg humora, hangulata. Sajnos sok kortárs műben a szöveg csak a történet hordozója, ha önmagában nézed, elvonatkoztatva a sodró cselekménytől, igénytelen és dögunalmas. „A ló” szövege nem ilyen. Borzasztóan élveztük olvasni! Elsőre tényleg meghökkentő az alapötlet, azt nekünk is szokni kellett, ugyanakkor ha az ember túlteszi magát ezen az első meghökkenésen (lótakonytorta fúúúj!) , akkor rengeteg családi belső poén, ugratás apropója ami gazdagítja az olvasók életét. (Pl a férjem tüsszent, mire én: „ Na, dobostorta nincs?” El tudom képzelni hogy hasonlók születnek ebből gyerekes családokban is és a humor az egyik legjobb közös élmény szerintem. @deardurr éknak pl szívből ajánlanám majd kicsit később).
Imádtuk a neveket, a görbe tükröt, amit a mese a világnak tart. Fütyülős Maca és Koczkáék állatsereglete nagy kedvencünk, Emese anyukájának ábrázolása nem különben.
Ugyanakkor persze nem hibátlan könyv. Vannak benne apróbb félrefogalmazások. Matyi foglalkozását tekintve nem hátas ló, hanem igás. ( @olvasóbarát esetleg erről érdemes megkérdezni a témában szakértő leányod). Mert nem a hátán ülnek, hanem szántanak vele. A szél az ágakat nem tudja döntögetni, max a fákat, és az már elég para egy vihar. Az ágakat maximum rázza, fújja a szél. Hiányzott nekem a végéről egy félmondat arról, hogy Józsi apó megbánta volna hogy el akarta adni Matyit, erre jó lett volna ráerősíteni. A szentjánosbogarakkal voltak még problémáim, hogy sose néznek ki úgy, mint egy világító ablak, mert szanaszét mászkálnak-repkednek, nem egy kupacban vannak, ez félre vezető lehet azok számára, akik még nem láttak ilyet. És ha az ember gyerekkönyvet ír, óhatatlanul ismeretet is terjeszt. A gyerekek idővel el tudnak vonatkoztatni a beszélő tulipánoktól, ami nyilvánvalóan nem így működik a valóságban, de esetleg megmaradnak ilyen tévedések. (Pl rengeteg régi gyerekkönyvben szerepel hogy a mókus téli álmot alszik. Azt soha senkitől nem hallottam, hogy a mókus beszélne, mint a mesékben, de a téli álom valamiért beégett még felnőtteknek is). Ezeknek érdemes utána nézni legközelebb.
De a könyv elég erős hozzá, hogy elbírja a kritikát is és ez is az értékét mutatja. Ami szerintem menthetetlenül rossz, (és még csak fel se bosszant eléggé) azokról a könyvekről inkább nem írok semmit. Amin nincs mit javítani, azon nem segít a kritika. :P @atalant munkája viszont több mint ígéretes! :) Nagyon jó az irány, csak így tovább!
A könyv külalakja is abszolút tetszetős, a borítón a nyitott szájak valahogy furák, de a belső rajzok nagyon kedvesek. Az meg rólam mond el valamit, hogy legjobban a tündér tetszett. :)) Innen is gratulálok az illusztrátornak is, csodaszép munka!