Verhovina ​madarai 177 csillagozás

Változatok végnapokra
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tűntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének? Az olvasó hajnaltájt érkezik meg Bodor Ádám regényvilágának kellős közepébe – a mindenkori periféria, a civilizációs végvidék centrumába. A Verhovina madarai alcíme változatok végnapokra. A kisebb történetelemekből, elbeszélés-mozaikokból panorámaszerűen felépülő regényben az emberi érintkezések megdermednek és felolvadnak, a kultúra természetté bomlik, a csend pedig beszédes lesz. „Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnének, az egész világ jegesen becsorog a füleden." – És talán soha nem hagyjuk el Verhovinát.

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Magvető, Budapest, 2015
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
>!
Magvető, Budapest, 2013
256 oldal · ISBN: 9789631429756
>!
Magvető, Budapest, 2012
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 49

Most olvassa 14

Várólistára tette 136

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Ha egy könyv legelső mondata rögtön azzal indít, hogy a főszereplő egy láncfűrészt kap ajándékba, akkor azért sejthető, hogy ezt az eszközt használni is fogják, mégpedig nem éppen fájdalommentesen. Mindenesetre kényes munka, jól gondolja meg, csak úgy összecsapni nem lenne szerencsés dolog.
A fűrész minősége remek, Verhovinán pedig arat az erőszakos halál. A bánya bezárt, a meddőhányó álmosan tátong, a vonat már régen nem jár, a föld mélyéről előtörő termálforrások pedig olyan bűzösek, mint a kénköves pokol.
Verhovina népe azonban sosem adja fel. Lassú tűzön rotyog a berbécstokány, csodás recepteket és legendákat kínál Eronim Mox szakácskönyve, virul a vízgazdálkodás és zsong az erdő, a Jablonka völgye. Elképesztő szereplők adják egymásnak a kilincset a falusi fogadóban és tűnnek elő fejezetről fejezetre, a fekete humor pedig bármikor átválthat gyönyörű, lírai nyelvezetre.
A pusztuló, elnéptelenedő falu, a diktatúra árnyéka, a jegyrendszer, a besúgók hálózata mitikus tulajdonságokat viselő regényalakok természetfeletti erővel véghezvitt tetteivel kapcsolódik össze, a végeredmény pedig különös ötvözete a valóságnak és a sűrű mágiával meghintett sötét mesének.
Száz év magány a kelet-európai végeken, hosszú, fagyos téllel és a pusztulás dögletes bűzével.

8 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Napokig vártam, hogy objektíven írhassak a semmiről. Vártam, hogy múljék belőlem az érzés. A bomlás, romlás, porladás érzése. A semmibe olvadásé, az emlékké válásé. Majd később, a valót átíró, képzelet szárnyán megéledő mesékbe kötés érzése. S még későbben, a tiszta, egyszerű, totális feledésé. Azé a feledésé, amely nem ismeri már a madarak énekét, amelynek furcsa, disszonáns meglepetésként csendül fel majd a magyar szó is, és a szép magyar nyelv írásos emlékei csak a kályha tüzét élesztő, gyújtósnak való, zagyva ákombákomok lesznek a porladó papíron.

Mára elengedtem a szándékot. Képtelenség, nem lehet ebből a semmiből kivonódni, vegytiszta véleményt lepárolni.
Hiszen elmúlik egy nap, majd újra egy éj, és csak nem múlik a semmi érzése. Csak nem akar igazi semmivé válni az elmúlás, a szétesés, a leépülés egykedvű körtánca. Még ha nem gondolok is rá, akkor is rám kacsint valahonnan, a valóságnak hátat fordítani igyekvő tudat mélyéről. Kifordulok a konyhából és dacosan éledő valóságérzetemet Anatol Korkodus szavai csapják pofán. Kinézek a tavaszra nyíló kertbe és Edmund Pochoriles hívogat valami nekem tetsző itókára, majd este a tollasbálba menvén, egyszerre csak Nika Karamika csábító idomai sejlenek át a fürdőkabin párás ajtaján.
Tudom, hogy mindez csak a képzelet csalfa játéka. Ám csakis azért teheti ezt velem, mert mégsem engedi végső porladásnak a szórványt. Nem hagyja, hogy a Jablonka völgye és lakói az enyészetté váljanak. Nem nyugszik bele, hogy a jeges víz csobogása örökké a lebomló emlékezet üres poharába fagyjon, amit majd a konok idő és a természet könyörtelenül szilánkokra pattint.

Kinek mit jelent Verhovina madarainak dala, éneke, csiripelése, csippantása, vagy egyenesen kárálása. Kinek mit hoznak el a rozsdafarkúak
Nekem az örök körforgást. Az észrevétlenül, szinte titokban életre ébredő halált, a vicsorgó fájdalom mosollyá szelídülését az arcokon. Lelkek rezdülését, szívek első dobbanását, néha még a hitet is.
Az újrakezdést, a tavaszt.
spoiler

Ezüst P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

A kortárs magyarhoz még mindig félve közelítek (általában inkább a halottak vagy a kortárs halottak – értsd: nem olyan beláthatatlanul régen elhunytak – között sikerül megtalálnom a számításomat), de az olyan kellemes meglepik, mint a Verhovina madarai, sokat segítenek abban, hogy továbbra se hagyjak fel az óvatos kísérletezéssel.

Bodor Ádám művéből igencsak érdemes lenne illatos és illusztrált könyvet készíteni, annyira színes és bódító az egész. Olvasás közben a belső filmem hol az idősebb Bruegel stílusában ábrázolt figurákat, hol a japán mangakák teremtette világokat (például Ayumi Kasai vizuális univerzumába vidáman passzinthatónak érzem egyik-másik jelenetet) vetített elém, néhány nagyon mai elkanyarítás és utalás pedig, mely azt sejtette, hogy itt korunk hőseiről és a huszonegyedik századról van szó, egy kicsit mocskos, kicsit saras, fiús művészfilm képkockáit villantotta fel, mely bár bőséggel dolgozik népmesei meleg színekkel, azokat időről időre felváltja a kétségbeesés, nyugtalanság és fojtott düh szürkéje, kékje és jeges rózsaszínje. Számomra sok tekintetben amolyan testvérkönyv Tarasz Prohaszko Jelesek című alkotásával, bár míg említett műnél azt éreztem, hogy ha egy kicsivel tovább tartana, az elvontsága már átlépné az egészségügyi határértéket, a Verhovina madarainál nem támadt ilyen benyomásom: még kétszázötven oldal után is csordogáltam volna tovább békésen és kíváncsian Bodor gondolatfolyamán.

Ami pedig a nagy megfejtést illeti… Nem tűnődöm agygörcsig azon, vajon mire gondolt a köl… író, vajon hogyan kéne értelmeznem az olvasottakat. „Ha lehunyom a szemem, oktalan öröm árad szét bennem, megüli a lelkemet. Ringok a puha mindenség fölött.” Nos, én hasonlóan tettem, mint az elbeszélő, Adam. Lebegtem a mindenség fölött, és hagytam, hogy a szöveg felvegye a lelkemnek megfelelő formát.

A jégbe fagyott egereket meg csapnám a hónom alá, és vinném haza lendületből. Hát milyen jópofák már…? Az élőszereplős filmváltozatban Adam hurcolhatná őket tömböstül magával; tiszta vadkeleti Hamupipőke.

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
eme P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Várjuk, hátha jön valaki. (…) Hátha jön valaki, és megmondja, mi végre vagyunk itt. Vagy nem jön ide többet senki.
Igazából csak az idő múlását várjuk.

Legendák, babonák, homály, titokzatosság, talány ködbe burkolózott, kénes szagú termálvizek borította tájain járunk. Kietlen helyeken, ahol már a madár sem jár. Legfennebb pár vén varjú, a még itt lévők elmúlására várva. Meg büntetésüket töltő, életet tanulni ideküldött javítóintézeti „madarak”, akik azonban kevés kivétellel tovább is repülnek. Mert itt már felbomlott a rend. A régi, megszokott, menetrendszerű rend. Lassan eltűnik, szétfoszlik minden, fogy az élet, felejtődnek a nyelvek, elmennek, akik ezer éve viselték gondját az életet fenntartó hévizeknek, túl későn jön a megjövendölt „herceg”. Ami marad – a kristályba, jégbe fagyott múlt. Konzerválódott emléke a valaha voltnak. Fölöslegessé – tüzelővé vagy érthetetlen olvasmánnyá váló könyvek. Néhány makacs ember egyrészt a közös hagyomány, másrészt a hidelmek, legendák, jövendölések szövedékébe bonyolódva. Egyik haláláig ragaszkodik a számára már érthetetlen könyvhöz és az eljövendő tisztről szóló jóslathoz, a másik mosodát épít, irányítja, dokumentálja a verhovinaiak életét. De úgy tűnik, hiába. Túl késő már. Vagy talán mindig is az volt. A mosoda falán már ott vannak a jelek, a felhőkben kirajzolódott az N betű. Nikita megszületett… Meg hát a vizek maguktól is folynak, a madarak meg úgyis elrepülnek. Mi tennivaló van, lehetne még itt?
Persze jelen van itt a kiismerhetetlen, láthatatlan, néhány talányos alakban néha mégis testet öltő hatalom, a hatóság is, amely intézkedik, feltérképez és dokumentál. Ha kell, vízfecskendőt hoz, ha kell tüzet gyújt, új állatfajokat telepít… Madarak helyett rókák…

Miben segíthet itt Eronim Mox szakács-mesekönyve? Mert valljuk be, az igazság az, hogy lassan „csak” ez marad már meg nekünk. Éhségünk csillapítására.
Az ínycsiklandó receptekben és a múlt talányos történeteiben a szemfüles olvasó számára bölcs útmutatások rejlettek nem várt események megértéséhez. De értjük mi még ezt a nyelvet? Össze tudjuk rakni a mese, a múlt és jövő bonyolult kirakósát? Vagy csak érthetetlenül állunk Verhovina fölött, és nézünk, anélkül, hogy látnánk?

(…) nem kizárt, valakik megalkudtak a fejünk fölött. Itt lakunk ugyan, de a föld alattunk már rég nem a mienk. Meddig tarthat még a titokzatos ismeretlen ”gondoskodása”? A végnapokat szinte végtelenbe nyújtó, időt megállító senyvedés fenntartása? Talán már nem sokáig. Szaporodnak a lakantusz bogarak, változik a termálvizek összetétele. Változóban van a táj. Visszatértek a rozsdafarkúak… Még nem tudom mit jelent ez.

Nem tudom azt sem, mennyire csak néztem, vagy láttam is valamit Verhovinából. Az biztos, hogy élmény volt megmártózni ebben a büdös, kénes, meleg forrásban. Van valami otthonos benne, bármennyire is bizarr és különös. Otthonos, mert magam körül érzem atmoszféráját annak történelmi, társadalmi, egyéni egzisztenciális rétegeivel együtt. És otthonos, mert irodalmi vonatkozásban is a nagy kedvencek légkörét idézi körém. Mintha sátántangót járna, Macondo mágikusságába feledkezne, bibliai időket élne, Godot-ra várna vagy K.-val járná a padlásterek homályos folyosóit. Egyszerre mindez, és mégis más. Bodoros. Jó. Újra és újra elolvasandó.

2 hozzászólás
egy_ember>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Nem mondom, hogy megértettem ezt a regényt, de élveztem.
Verhovina határhely, határhelyzetekkel. Olyan hely, ahol napok egyformák és meglehetősen egyhangúak. Nem történik semmi, az emberek mégis állandóan készenlétben állnak. Mint egy laktanya. Vagy láger. Mint a dzsungelben felejtett japán katonák. Vannak, várnak. Halnak. De az itt nem esemény. A kis mocskos csodákat is közönyösen veszik tudomásul.
Elkényelmesedett agyam folyamatosan tiltakozik az egyértelmű információk hiánya miatt. Kik ezek az emberek? Honnan jöttek? Mit akarnak? Mit cselekszenek?
Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés lengi be az egész tájat, mint a kénes források gőzei. Okok és válaszok nélküli vidék. Csak következmények és kérdések vannak. Miért tűntek el a madarak? Miért akarják letartóztatni a brigadérost? Kik a titokzatos kámzsás alakok? Egyáltalán léteznek? Egy dolog biztos: valami a végéhez közeledik. Mindenhol baljós jelek tűnnek fel. És Eronim Mox szentkönyvként kezelt szakácskönyve sem ad válaszokat.
Olyan ez a könyv, mint egy hatalmas tabló, aminek egyszerre csak kis darabjait tudja befogadni az ember. Mint a Magyarok bejövetele, de itt nem jönnek a magyarok, csak egy, egy összefagyott tiszt, akire évekig hiába várt valaki. És amikor megjön, őt is csak baljós hírnöknek tekintik, mint a lóarcút. És baljós hírnök lesz Nikita is, az egyetlen gyerek, akinek születéséről az évek során hírt kapunk. Baljós jel, mert a Nikita név itt a halált jelenti. Megszületett a halál. De Nikitának állítólag három lába van, mint a vidék védőszentjének. Megszületett a megváltó.
De nincs se végső pusztulás, se megváltás. Csak ez a múlás van.

24 hozzászólás
fuzsa>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Szürke, nyákos, hideg idő van, néha egésznap borzongok, noha bent ülök a meleg szobában, levéltelen ágak, folyton hulló permet, károgó varjak, mintha egy világszéli városban lennék. Ritkán van ilyen, hogy a valós tér ennyire összecseng egy regénybeli tájjal, idővel, hangulattal. Bodor Ádám regényét valahogy így képzelem, csak ott több a jég, több a sár, több a halál és nincsenek madarak.
Verhovinán áll az idő. A mozdulatlanságot, ezt a furcsán rideg, tartózkodó (olykor bizalmaskodó), hallgatásokkal teli világot néha megtöri egy-egy idegen érkezése, de ezt csak ideig-óráig tartó kizökkenés. Aki nem ebben a kénes szagokkal átitatott, csúszós és sáros, mélycsendben álló világban él, az nem tud beilleszkedni, nem érti a szokásokat, nem érti a pillantások jelentését. Az idegenek ritkán teszik be a lábukat erre a peremvidékre, olyankor halált hoznak magukkal. Vagy az „idilli” zárványvilág pusztulását, ami a modern világ habzsoló, mindent magának akaró ingatlanfejlesztéséből adódna vagy egyszerűen csak ok nélkül eltávolítják helyéről a brigadérost, akit másnap megfagyva küldenek vissza egy lovas szekéren.
De a halál az idegenek nélkül is ott kering a vidék felett: hol villámcsapás, áram, fulladás, fűrész formájában, van, akit megölnek, van, aki csendben elalszik, de van, aki önként megy a halálba. De hogy itt minden a pusztulásra ítéltetett, mi sem mutatja jobban, mint a madarak eltűnése.
Egyébként közel sem ennyire depresszív könyv, néhol egészen lírai, tele van halmozásokkal, metaforákkal, alliterációkkal és erős szimbólumokkal. És a végén a madarak is visszatérnek.

2 hozzászólás
Tarja_Kauppinen IP>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

A börtönét megszerető rab oktalan ragaszkodása lenne a patriotizmus – akármilyen kénkőszagú bodorádámi táj is az otthonod, azért mégis csak az otthonod, hiába savanyú és sárga, nem pótolhatja semmi sem? Csodaszép kristályok csak a számkivetettség forrásában teremnek.
Túlzás volna azt állítani, hogy mindig magabiztosan tájékozódom Bodor Ádám vízióiban. Eltévedt vagabundus voltam inkább, aki nyomasztóan kevés turistajelzés és egy foszlányosra ázott térkép segítségével próbál rájönni, hol is tévedhetett le a civilizáció biztonságos ösvényéről oda, ahol még a madár se jár.
Odaadom a sapkámat annak, aki elárulja, mit is akart BÁ közölni ezzel. Telik, de nem múlik? Remélem, előtted van a kép, amint fejlámpával egy Bodor Ádám-szöveg nyakig sáros lapján futok.

Fiammetta P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Nagyon rákészültem, hogy majd mennyire nyomasztó lesz a regény, de inkább csak nyugtalanítónak találtam.
A külvilágtól majdnem tökéletesen elzártan, teljesen a maga szabályai szerint működik ez az elvarázsolt-elátkozott hely. Ezek még az általános természeti szabályokat is hatályon kívül helyezik, az idő dimenzióját is beleértve. Nemcsak abban az értelemben, mintha egy nehezen meghatározható ponton megállt volna és azóta másképp telne Verhovinán az idő, hanem az olyan, az előző jelenséggel talán összefüggő furcsaságokban is, hogy anya és lánya teljesen összetéveszthető egymással, vagy hogy itt még a terhesség sem addig tart, mint máshol. De akár a történetmesélés sajátosságai is idesorolhatók: mindegyik történet befejezetlennek vagy hiányosnak hat, és a lezárást egy másik történetből tudjuk meg, mintegy említésképpen. Ennek megfelelően a könyv elején szereplő láncfűrész olyan, mint a színházi közhelyben szereplő pisztoly: biztosak lehetünk benne, hogy spoiler Erre az egyre lehetett számítani, a többi esemény a kívülálló számára megjósolhatatlanul, a helyiek számára viszont magától értetődően alakul. Zárt és megközelíthetetlen rendszer ez, talán ebben rejlik a nyomasztósága.

lzoltán IP>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Szürkébe olvadó szárnyakat kötni a gondolatok és érzelmek vállára, reptében kavarja fel az elmúlás illatát, de egyet köhintve a táj hidegébe, már nem is talál fogást. Elbizonytalanodik. Melyiket válassza? A vég megszakad, és nem kell hogy variációk ezreit sorakoztassa fel. Na, melyiket válassza? Legyen az a kis rozsdafarkú. (:

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
1 hozzászólás
Chöpp P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Lassú-lassú, gyors-gyors-lassú… Nekiiramodó, áradó, zúgó, majd újra apadó, alig-alig csorduló volt nekem, mint (a túlságosan emberi) Anatol Korkodus vízügyi brigadéros jablonska poljanai vizei. Egyszerű, kegyetlen, szép és rettenetes. Sírva vigadó, varázslatos és szomorú, régóta haldokló madártalan vidék átok sújtotta embereinek végtelenül kilátástalan történetei. Ahogy azt az alcím is elárulja: Változatok végnapokra
Ne olvasd, ha szomorú, csalódott vagy, vagy csak egyszerűen fáj a gyomrod.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Fölöttem, a magasban gyöngyházfényű felhő csillog, belőle mint a túlvilág selyem suttogása, halk zsongás hull a Jablonka völgyére. Nyugtalanító csivitelés, mint amikor gyöngygolyók mocorognak egy kis bársonyerszényben.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

3 hozzászólás
Fleurs>!

A tartós csendnek, amikor egyre csak nyúlik, nyúlik, egyszer csak hangja lesz. Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnék, az egész világ jegesen becsorog a füleden.

16. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

2 hozzászólás
szadrienn P>!

A vacsora étrendje így szólt: tejszínes vadkömény leves csurgatott galuskával, majd kakukkfüves aludttejben pácolt, roston sült pisztráng petrezselymes burgonyával és fokhagymamártással, valamint kapros-ordás rántott palacsinta vörösáfonya-öntettel. És Ed Pochoriles, aki konyháján maga főz a vendégeinek, ne feledje zsályafüves tökmagolajjal öntözgetni az izzó parazsat, hogy füstje illatos mázzal vonja be a piruló halat.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

2 hozzászólás
szadrienn P>!

Én is itt fogok lakni?
Lakni te ma este a karanténba mész. Kerek három hétre. Itt ez a szokás, tudod, a bacilusok miatt.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Kapcsolódó szócikkek: karantén
petibácsi>!

Mert más a hangja a csendnek, amikor valaki van benne, és megint más, amikor a falak között nem tartózkodik senki, amikor még a lehelet is visszhangosan ütközik meg a kietlen falakon, mivelhogy a környéken senki emberi lény lelkével nem találkozik.

102. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

18 hozzászólás
egy_ember>!

Te teszel kakukkfüvet a haramia módra készült berbécstokányba, vagy csak fokhagymát és babérlevelet?

90. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

madárka>!

Ha nincs visszaút, hát nincs, akkor egy dolog marad: az ember pontot tesz a dolgok végére.

197. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

danaida>!

Mi itt errefele nem használunk magánhangzókat. Mássalhangzókat írunk, a többit mindenki hozzágondolja. STLN- mond ez magának valamit? Nem? Akkor nincs miről beszélni.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

12 hozzászólás
egy_ember>!

Klara Burszen vidám vénlánynak született…

140. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

1 hozzászólás
Chöpp P>!

Egyszer mindenkiről kiderül valami. Minek magunkat mindig csak takargatni.

36. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra


Hasonló könyvek címkék alapján

Dragomán György: Máglya
Dragomán György: A fehér király
Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae – A tűz és a víz állatai
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai
Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Bánki Éva: Összetört idő
A. O. Esther: Frigg rokkája V.
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Vámos Miklós: Apák könyve