Verhovina ​madarai 159 csillagozás

Változatok végnapokra
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tűntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének? Az olvasó hajnaltájt érkezik meg Bodor Ádám regényvilágának kellős közepébe – a mindenkori periféria, a civilizációs végvidék centrumába. A Verhovina madarai alcíme változatok végnapokra. A kisebb történetelemekből, elbeszélés-mozaikokból panorámaszerűen felépülő regényben az emberi érintkezések megdermednek és felolvadnak, a kultúra természetté bomlik, a csend pedig beszédes lesz. „Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnének, az egész világ jegesen becsorog a füleden." – És talán soha nem hagyjuk el Verhovinát.

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Magvető, Budapest, 2015
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
>!
Magvető, Budapest, 2013
256 oldal · ISBN: 9789631429756
>!
Magvető, Budapest, 2012
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 40

Most olvassa 13

Várólistára tette 119

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

A kortárs magyarhoz még mindig félve közelítek (általában inkább a halottak vagy a kortárs halottak – értsd: nem olyan beláthatatlanul régen elhunytak – között sikerül megtalálnom a számításomat), de az olyan kellemes meglepik, mint a Verhovina madarai, sokat segítenek abban, hogy továbbra se hagyjak fel az óvatos kísérletezéssel.

Bodor Ádám művéből igencsak érdemes lenne illatos és illusztrált könyvet készíteni, annyira színes és bódító az egész. Olvasás közben a belső filmem hol az idősebb Bruegel stílusában ábrázolt figurákat, hol a japán mangakák teremtette világokat (például Ayumi Kasai vizuális univerzumába vidáman passzinthatónak érzem egyik-másik jelenetet) vetített elém, néhány nagyon mai elkanyarítás és utalás pedig, mely azt sejtette, hogy itt korunk hőseiről és a huszonegyedik századról van szó, egy kicsit mocskos, kicsit saras, fiús művészfilm képkockáit villantotta fel, mely bár bőséggel dolgozik népmesei meleg színekkel, azokat időről időre felváltja a kétségbeesés, nyugtalanság és fojtott düh szürkéje, kékje és jeges rózsaszínje. Számomra sok tekintetben amolyan testvérkönyv Tarasz Prohaszko Jelesek című alkotásával, bár míg említett műnél azt éreztem, hogy ha egy kicsivel tovább tartana, az elvontsága már átlépné az egészségügyi határértéket, a Verhovina madarainál nem támadt ilyen benyomásom: még kétszázötven oldal után is csordogáltam volna tovább békésen és kíváncsian Bodor gondolatfolyamán.

Ami pedig a nagy megfejtést illeti… Nem tűnődöm agygörcsig azon, vajon mire gondolt a köl… író, vajon hogyan kéne értelmeznem az olvasottakat. „Ha lehunyom a szemem, oktalan öröm árad szét bennem, megüli a lelkemet. Ringok a puha mindenség fölött.” Nos, én hasonlóan tettem, mint az elbeszélő, Adam. Lebegtem a mindenség fölött, és hagytam, hogy a szöveg felvegye a lelkemnek megfelelő formát.

A jégbe fagyott egereket meg csapnám a hónom alá, és vinném haza lendületből. Hát milyen jópofák már…? Az élőszereplős filmváltozatban Adam hurcolhatná őket tömböstül magával; tiszta vadkeleti Hamupipőke.

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
eme P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Várjuk, hátha jön valaki. (…) Hátha jön valaki, és megmondja, mi végre vagyunk itt. Vagy nem jön ide többet senki.
Igazából csak az idő múlását várjuk.

Legendák, babonák, homály, titokzatosság, talány ködbe burkolózott, kénes szagú termálvizek borította tájain járunk. Kietlen helyeken, ahol már a madár sem jár. Legfennebb pár vén varjú, a még itt lévők elmúlására várva. Meg büntetésüket töltő, életet tanulni ideküldött javítóintézeti „madarak”, akik azonban kevés kivétellel tovább is repülnek. Mert itt már felbomlott a rend. A régi, megszokott, menetrendszerű rend. Lassan eltűnik, szétfoszlik minden, fogy az élet, felejtődnek a nyelvek, elmennek, akik ezer éve viselték gondját az életet fenntartó hévizeknek, túl későn jön a megjövendölt „herceg”. Ami marad – a kristályba, jégbe fagyott múlt. Konzerválódott emléke a valaha voltnak. Fölöslegessé – tüzelővé vagy érthetetlen olvasmánnyá váló könyvek. Néhány makacs ember egyrészt a közös hagyomány, másrészt a hidelmek, legendák, jövendölések szövedékébe bonyolódva. Egyik haláláig ragaszkodik a számára már érthetetlen könyvhöz és az eljövendő tisztről szóló jóslathoz, a másik mosodát épít, irányítja, dokumentálja a verhovinaiak életét. De úgy tűnik, hiába. Túl késő már. Vagy talán mindig is az volt. A mosoda falán már ott vannak a jelek, a felhőkben kirajzolódott az N betű. Nikita megszületett… Meg hát a vizek maguktól is folynak, a madarak meg úgyis elrepülnek. Mi tennivaló van, lehetne még itt?
Persze jelen van itt a kiismerhetetlen, láthatatlan, néhány talányos alakban néha mégis testet öltő hatalom, a hatóság is, amely intézkedik, feltérképez és dokumentál. Ha kell, vízfecskendőt hoz, ha kell tüzet gyújt, új állatfajokat telepít… Madarak helyett rókák…

Miben segíthet itt Eronim Mox szakács-mesekönyve? Mert valljuk be, az igazság az, hogy lassan „csak” ez marad már meg nekünk. Éhségünk csillapítására.
Az ínycsiklandó receptekben és a múlt talányos történeteiben a szemfüles olvasó számára bölcs útmutatások rejlettek nem várt események megértéséhez. De értjük mi még ezt a nyelvet? Össze tudjuk rakni a mese, a múlt és jövő bonyolult kirakósát? Vagy csak érthetetlenül állunk Verhovina fölött, és nézünk, anélkül, hogy látnánk?

(…) nem kizárt, valakik megalkudtak a fejünk fölött. Itt lakunk ugyan, de a föld alattunk már rég nem a mienk. Meddig tarthat még a titokzatos ismeretlen ”gondoskodása”? A végnapokat szinte végtelenbe nyújtó, időt megállító senyvedés fenntartása? Talán már nem sokáig. Szaporodnak a lakantusz bogarak, változik a termálvizek összetétele. Változóban van a táj. Visszatértek a rozsdafarkúak… Még nem tudom mit jelent ez.

Nem tudom azt sem, mennyire csak néztem, vagy láttam is valamit Verhovinából. Az biztos, hogy élmény volt megmártózni ebben a büdös, kénes, meleg forrásban. Van valami otthonos benne, bármennyire is bizarr és különös. Otthonos, mert magam körül érzem atmoszféráját annak történelmi, társadalmi, egyéni egzisztenciális rétegeivel együtt. És otthonos, mert irodalmi vonatkozásban is a nagy kedvencek légkörét idézi körém. Mintha sátántangót járna, Macondo mágikusságába feledkezne, bibliai időket élne, Godot-ra várna vagy K.-val járná a padlásterek homályos folyosóit. Egyszerre mindez, és mégis más. Bodoros. Jó. Újra és újra elolvasandó.

2 hozzászólás
egy_ember>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Nem mondom, hogy megértettem ezt a regényt, de élveztem.
Verhovina határhely, határhelyzetekkel. Olyan hely, ahol napok egyformák és meglehetősen egyhangúak. Nem történik semmi, az emberek mégis állandóan készenlétben állnak. Mint egy laktanya. Vagy láger. Mint a dzsungelben felejtett japán katonák. Vannak, várnak. Halnak. De az itt nem esemény. A kis mocskos csodákat is közönyösen veszik tudomásul.
Elkényelmesedett agyam folyamatosan tiltakozik az egyértelmű információk hiánya miatt. Kik ezek az emberek? Honnan jöttek? Mit akarnak? Mit cselekszenek?
Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés lengi be az egész tájat, mint a kénes források gőzei. Okok és válaszok nélküli vidék. Csak következmények és kérdések vannak. Miért tűntek el a madarak? Miért akarják letartóztatni a brigadérost? Kik a titokzatos kámzsás alakok? Egyáltalán léteznek? Egy dolog biztos: valami a végéhez közeledik. Mindenhol baljós jelek tűnnek fel. És Eronim Mox szentkönyvként kezelt szakácskönyve sem ad válaszokat.
Olyan ez a könyv, mint egy hatalmas tabló, aminek egyszerre csak kis darabjait tudja befogadni az ember. Mint a Magyarok bejövetele, de itt nem jönnek a magyarok, csak egy, egy összefagyott tiszt, akire évekig hiába várt valaki. És amikor megjön, őt is csak baljós hírnöknek tekintik, mint a lóarcút. És baljós hírnök lesz Nikita is, az egyetlen gyerek, akinek születéséről az évek során hírt kapunk. Baljós jel, mert a Nikita név itt a halált jelenti. Megszületett a halál. De Nikitának állítólag három lába van, mint a vidék védőszentjének. Megszületett a megváltó.
De nincs se végső pusztulás, se megváltás. Csak ez a múlás van.

24 hozzászólás
Tarja_Kauppinen IP>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

A börtönét megszerető rab oktalan ragaszkodása lenne a patriotizmus – akármilyen kénkőszagú bodorádámi táj is az otthonod, azért mégis csak az otthonod, hiába savanyú és sárga, nem pótolhatja semmi sem? Csodaszép kristályok csak a számkivetettség forrásában teremnek.
Túlzás volna azt állítani, hogy mindig magabiztosan tájékozódom Bodor Ádám vízióiban. Eltévedt vagabundus voltam inkább, aki nyomasztóan kevés turistajelzés és egy foszlányosra ázott térkép segítségével próbál rájönni, hol is tévedhetett le a civilizáció biztonságos ösvényéről oda, ahol még a madár se jár.
Odaadom a sapkámat annak, aki elárulja, mit is akart BÁ közölni ezzel. Telik, de nem múlik? Remélem, előtted van a kép, amint fejlámpával egy Bodor Ádám-szöveg nyakig sáros lapján futok.

Fiammetta P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Nagyon rákészültem, hogy majd mennyire nyomasztó lesz a regény, de inkább csak nyugtalanítónak találtam.
A külvilágtól majdnem tökéletesen elzártan, teljesen a maga szabályai szerint működik ez az elvarázsolt-elátkozott hely. Ezek még az általános természeti szabályokat is hatályon kívül helyezik, az idő dimenzióját is beleértve. Nemcsak abban az értelemben, mintha egy nehezen meghatározható ponton megállt volna és azóta másképp telne Verhovinán az idő, hanem az olyan, az előző jelenséggel talán összefüggő furcsaságokban is, hogy anya és lánya teljesen összetéveszthető egymással, vagy hogy itt még a terhesség sem addig tart, mint máshol. De akár a történetmesélés sajátosságai is idesorolhatók: mindegyik történet befejezetlennek vagy hiányosnak hat, és a lezárást egy másik történetből tudjuk meg, mintegy említésképpen. Ennek megfelelően a könyv elején szereplő láncfűrész olyan, mint a színházi közhelyben szereplő pisztoly: biztosak lehetünk benne, hogy spoiler Erre az egyre lehetett számítani, a többi esemény a kívülálló számára megjósolhatatlanul, a helyiek számára viszont magától értetődően alakul. Zárt és megközelíthetetlen rendszer ez, talán ebben rejlik a nyomasztósága.

lzoltán IP>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Szürkébe olvadó szárnyakat kötni a gondolatok és érzelmek vállára, reptében kavarja fel az elmúlás illatát, de egyet köhintve a táj hidegébe, már nem is talál fogást. Elbizonytalanodik. Melyiket válassza? A vég megszakad, és nem kell hogy variációk ezreit sorakoztassa fel. Na, melyiket válassza? Legyen az a kis rozsdafarkú. (:

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
1 hozzászólás
Chöpp >!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Lassú-lassú, gyors-gyors-lassú… Nekiiramodó, áradó, zúgó, majd újra apadó, alig-alig csorduló volt nekem, mint (a túlságosan emberi) Anatol Korkodus vízügyi brigadéros jablonska poljanai vizei. Egyszerű, kegyetlen, szép és rettenetes. Sírva vigadó, varázslatos és szomorú, régóta haldokló madártalan vidék átok sújtotta embereinek végtelenül kilátástalan történetei. Ahogy azt az alcím is elárulja: Változatok végnapokra
Ne olvasd, ha szomorú, csalódott vagy, vagy csak egyszerűen fáj a gyomrod.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Ugyan kérem, dehogyis Bodor Ádám meg Verhovina madarai! Ez itt Eronim Mox mese- és szakácskönyve.
Mese a nyál ízéről. A didergő Fabritiusról, Damasskin Nikolsky surranó rókáiról, a kalácsról és a borról, Anatol Korkodus brigadérosról, aki az örökkévalóság kék vizeiben ázik, a ködlő Paltinsky réten. Mese a selyem seregélyekről, az égbolton tündöklő gyöngyházfényű N betűkről, az örök alkonyatban derengő végnapokról.
Szomorú, reménytelen, nyomasztó és büdös mesék, de mesék.

szembeszomszed>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Akárhogy is nézzük, nem véletlenül árasztom magamból a szégyen kénköves bűzét, amiért ilyen lassan olvastam el a Verhovina madarait – annak ellenére, hogy egyébként milyen nagyon tetszett.
Ilyen jó könyvet ilyen lassan én még soha.
És ezáltal néha éppen olyan nem túl szívesen látott vendégnek, betolakodónak éreztem magam, mint például a mű végén felbukkanó fontoskodó fotográfus. Pedig nem csupán a szereplők ruhájába és bőrébe, hanem bizony az én lelkembe is beleette magát a források jellegzetes kénszaga, vele/velük lélegeztem hosszú heteken át.
Elképesztő karakterek (hősöket ne keressünk!), bizarr történések, maguktól értetődő, teljes természetességgel végbemenő, beteljesedő sorsok, fagyos, jeges hangulat és persze megint a mindezeken átszűrődő sokszor fekete, abszurdba hajló humor, melynek felfedezése közben azon gondolkodtam, hogy vajon ezt csak én látom-e, vajon csak én nevetek fel olykor-olykor hangosan, akár a buszon is, avagy tényleg ott van, és időnként tényleg nevettetni akar? Nem vagyok benne biztos – talán csak velem van valami baj. Viszont ezt a bajt akkor Verhovina okozta. És ezért hálás vagyok neki.

Csabi P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Ez meg mi volt? Ezen töprengek, és még nem látom tisztán, mi lesz a vége. Mármint ennek az irománynak.
Kezdjük a borítóval, úgyis azt látja meg először az ember, az első benyomás, ugye. Holdbéli táj, vagy inkább ismerve BÁ világát ciános bányameddő. Miért, mikor a regény egy hegyvidéken (hát mondanám, hogy érintetlen, bizonyos szempontból az is, de azért eléggé érintett is), forrásoktól buzgó vidéken játszódik? Na igen, a vizek, talán ez a könyv fő motívuma, nincs fejezet, amiben ne kapna szerepet, belebegi az egész regényt, párás, gőzös a hangulat, persze szó sincs semmiféle megtisztulásról, hiába lenne ennek általános szimbóluma a víz, mert az itteni vizek kéntől bűzlenek, hiába mossák benne a helyiek magukat, a ruhájukat, büdösebbek lesznek utána, mint előtte voltak. Mégis ez az egyetlen megtartó erő itt, az elszállított vízért kapott kuponokon él az egész közösség. De hát a kuponnak nincs szaga.
Magába zárt közösség, szinte semmi kapcsolatuk a világgal, a regény végére még a vasútjuk is felszámolódik. Azért írom így, szenvedőbe, mert csak úgy, valamikor a holtidőben. Abból van sok, mert a fejezetek nem összefüggőek, sok a kihagyás, a regény egy része bizonyos szűkebb időben játszódik, aztán évek telnek el, megnyúlik itt-ott a regényidő, és ez engem zavart, nem az, hogy megnyúlik, hanem, hogy hol ilyen, hol olyan. Na szóval itt ez a zárt közösség, de BÁ-tól szokatlan módon nem valamiféle azonosíthatatlan tájon (na jó, hát persze, arrafelé), azonosíthatatlan időben, hanem nagyon is tudjuk, hogy Kárpátalján, és a napjainkban. Nem szokás ez Bodornál, mintha valamit nagyon közölni akarna velünk, hogy ez itt nekünk szól. Mit is? Hát egyrészt itt van a természet pusztítása (hát már madarak sincsenek), aztán meg, hogy mi lesz ezen a tájon a magyarral, vezérmotívum a magyar nyelv egzotikuma errefelé, és persze a hatalom, ami ott van, körös-körül, láthatatlanul, de már nyújtogatja ragadós csápjait Verhovina felé. Miért is? Ja persze, a gyógyvíz, valami wellness épülne ide, gondolom, de szerencsére ez a szó nem fordul elő a regényben.
Na, szóval itt van ez a nyomorúságos, bűzlő vidék, miért nem húz el innen mindenki, de azonnal? A szülőföld megtartó ereje? Nem, szerencsére Bodor nem akarja ezt a mázt rákenni a képre, de nem is nyújt helyette más kapaszkodót. Egyszerűen csak ragaszkodnak az emberek ehhez posványhoz, minden ésszerűség ellenére, mert az olyan jó, hogy szembehelyezkedünk azokkal, akik onnan kintről nyújtogatják azokat a csápokat. Különösen Adam, az elbeszélőnk, aki nem is itt született, a lelencből került a faluba, mégis, végzetes tettekre ragadtatja magát, hogy megőrizze a … mit is? hát erre most nem tudnék válaszolni. Még egy jó dugás sem jut neki az egész regényben.
Na, rövidre zárom, mert ilyen hosszú értékeléseket én sem szoktam elolvasni. Valahogy nem fogott meg most ez a könyv, pedig a korábbiakat szerettem.


Népszerű idézetek

Fleurs>!

A tartós csendnek, amikor egyre csak nyúlik, nyúlik, egyszer csak hangja lesz. Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnék, az egész világ jegesen becsorog a füleden.

16. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

2 hozzászólás
petibácsi>!

Mert más a hangja a csendnek, amikor valaki van benne, és megint más, amikor a falak között nem tartózkodik senki, amikor még a lehelet is visszhangosan ütközik meg a kietlen falakon, mivelhogy a környéken senki emberi lény lelkével nem találkozik.

102. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

18 hozzászólás
egy_ember>!

Te teszel kakukkfüvet a haramia módra készült berbécstokányba, vagy csak fokhagymát és babérlevelet?

90. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

madárka>!

Ha nincs visszaút, hát nincs, akkor egy dolog marad: az ember pontot tesz a dolgok végére.

197. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

danaida P>!

Mi itt errefele nem használunk magánhangzókat. Mássalhangzókat írunk, a többit mindenki hozzágondolja. STLN- mond ez magának valamit? Nem? Akkor nincs miről beszélni.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

12 hozzászólás
egy_ember>!

Klara Burszen vidám vénlánynak született…

140. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

1 hozzászólás
egy_ember>!

…és most sárga blúzában, amely derűs napokon le nem hull róla, a napon sütkérezett, és a lepkéket fogdosta, amelyek a mellére telepedtek. A sárga szín vonzza a pillangókat, de Danczura kipárolgásától, amint rászállnak, el is ájulnak, ilyenkor ő leveszi őket és megeszi.

64. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

4 hozzászólás
Goofry P>!

Csak vicceltem. De maga próbáljon nem gondolni rá.

77. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Chöpp >!

Egyszer mindenkiről kiderül valami. Minek magunkat mindig csak takargatni.

36. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Csabi P>!

Neked meg hová lett a hajad?
Megnyírtak.
Látom. Pont ilyenkor télen jut eszedbe?
Jókat kérdezel. Bejöttek ketten, hogy miféle frizura ez, hogy is képzelem, és megnyírtak. A fene akarta.
Ez mikor történt?
Ma hajnalban.
Kik voltak?
Honnan tudjam.

138. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra


Hasonló könyvek címkék alapján

Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae – A tűz és a víz állatai
Tamási Áron: Jégtörő Mátyás
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Halász Margit: Gyöngyhomok
Vámos Miklós: Apák könyve
Lőrinczy Judit: Ingókövek
Dragomán György: Máglya
Halász Margit: Éneklő folyó