Verhovina ​madarai 236 csillagozás

Változatok végnapokra
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tűntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének? Az olvasó hajnaltájt érkezik meg Bodor Ádám regényvilágának kellős közepébe – a mindenkori periféria, a civilizációs végvidék centrumába. A Verhovina madarai alcíme változatok végnapokra. A kisebb történetelemekből, elbeszélés-mozaikokból panorámaszerűen felépülő regényben az emberi érintkezések megdermednek és felolvadnak, a kultúra természetté bomlik, a csend pedig beszédes lesz. „Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnének, az egész világ jegesen becsorog a füleden." – És talán soha nem hagyjuk el Verhovinát.

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Magvető, Budapest, 2022
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
>!
Magvető, Budapest, 2015
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
>!
Magvető, Budapest, 2013
256 oldal · ISBN: 9789631429756

2 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Anatol Korkodus · Hamilkar Nikonuk · Klara Burszen · Nika Karanika

Helyszínek népszerűség szerint

Verhovina


Kedvencelte 61

Most olvassa 14

Várólistára tette 155

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Ha egy könyv legelső mondata rögtön azzal indít, hogy a főszereplő egy láncfűrészt kap ajándékba, akkor azért sejthető, hogy ezt az eszközt használni is fogják, mégpedig nem éppen fájdalommentesen. Mindenesetre kényes munka, jól gondolja meg, csak úgy összecsapni nem lenne szerencsés dolog.
A fűrész minősége remek, Verhovinán pedig arat az erőszakos halál. A bánya bezárt, a meddőhányó álmosan tátong, a vonat már régen nem jár, a föld mélyéről előtörő termálforrások pedig olyan bűzösek, mint a kénköves pokol.
Verhovina népe azonban sosem adja fel. Lassú tűzön rotyog a berbécstokány, csodás recepteket és legendákat kínál Eronim Mox szakácskönyve, virul a vízgazdálkodás és zsong az erdő, a Jablonka völgye. Elképesztő szereplők adják egymásnak a kilincset a falusi fogadóban és tűnnek elő fejezetről fejezetre, a fekete humor pedig bármikor átválthat gyönyörű, lírai nyelvezetre.
A pusztuló, elnéptelenedő falu, a diktatúra árnyéka, a jegyrendszer, a besúgók hálózata mitikus tulajdonságokat viselő regényalakok természetfeletti erővel véghezvitt tetteivel kapcsolódik össze, a végeredmény pedig különös ötvözete a valóságnak és a sűrű mágiával meghintett sötét mesének.
Száz év magány a kelet-európai végeken, hosszú, fagyos téllel és a pusztulás dögletes bűzével.

8 hozzászólás
gesztenye63>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Napokig vártam, hogy objektíven írhassak a semmiről. Vártam, hogy múljék belőlem az érzés. A bomlás, romlás, porladás érzése. A semmibe olvadásé, az emlékké válásé. Majd később, a valót átíró, képzelet szárnyán megéledő mesékbe kötés érzése. S még későbben, a tiszta, egyszerű, totális feledésé. Azé a feledésé, amely nem ismeri már a madarak énekét, amelynek furcsa, disszonáns meglepetésként csendül fel majd a magyar szó is, és a szép magyar nyelv írásos emlékei csak a kályha tüzét élesztő, gyújtósnak való, zagyva ákombákomok lesznek a porladó papíron.

Mára elengedtem a szándékot. Képtelenség, nem lehet ebből a semmiből kivonódni, vegytiszta véleményt lepárolni.
Hiszen elmúlik egy nap, majd újra egy éj, és csak nem múlik a semmi érzése. Csak nem akar igazi semmivé válni az elmúlás, a szétesés, a leépülés egykedvű körtánca. Még ha nem gondolok is rá, akkor is rám kacsint valahonnan, a valóságnak hátat fordítani igyekvő tudat mélyéről. Kifordulok a konyhából és dacosan éledő valóságérzetemet Anatol Korkodus szavai csapják pofán. Kinézek a tavaszra nyíló kertbe és Edmund Pochoriles hívogat valami nekem tetsző itókára, majd este a tollasbálba menvén, egyszerre csak Nika Karamika csábító idomai sejlenek át a fürdőkabin párás ajtaján.
Tudom, hogy mindez csak a képzelet csalfa játéka. Ám csakis azért teheti ezt velem, mert mégsem engedi végső porladásnak a szórványt. Nem hagyja, hogy a Jablonka völgye és lakói az enyészeté legyenek. Nem nyugszik bele, hogy a jeges víz csobogása örökké a lebomló emlékezet üres poharába fagyjon, amit majd a konok idő és a természet könyörtelenül szilánkokra pattint.

Kinek mit jelent Verhovina madarainak dala, éneke, csiripelése, csippantása, vagy egyenesen kárálása. Kinek mit hoznak el a rozsdafarkúak
Nekem az örök körforgást. Az észrevétlenül, szinte titokban életre ébredő halált, a vicsorgó fájdalom mosollyá szelídülését az arcokon. Lelkek rezdülését, szívek első dobbanását, néha még a hitet is.
Az újrakezdést, a tavaszt.
spoiler

eme>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Várjuk, hátha jön valaki. (…) Hátha jön valaki, és megmondja, mi végre vagyunk itt. Vagy nem jön ide többet senki.
Igazából csak az idő múlását várjuk.

Legendák, babonák, homály, titokzatosság, talány ködbe burkolózott, kénes szagú termálvizek borította tájain járunk. Kietlen helyeken, ahol már a madár sem jár. Legfennebb pár vén varjú, a még itt lévők elmúlására várva. Meg büntetésüket töltő, életet tanulni ideküldött javítóintézeti „madarak”, akik azonban kevés kivétellel tovább is repülnek. Mert itt már felbomlott a rend. A régi, megszokott, menetrendszerű rend. Lassan eltűnik, szétfoszlik minden, fogy az élet, felejtődnek a nyelvek, elmennek, akik ezer éve viselték gondját az életet fenntartó hévizeknek, túl későn jön a megjövendölt „herceg”. Ami marad – a kristályba, jégbe fagyott múlt. Konzerválódott emléke a valaha voltnak. Fölöslegessé – tüzelővé vagy érthetetlen olvasmánnyá váló könyvek. Néhány makacs ember egyrészt a közös hagyomány, másrészt a hidelmek, legendák, jövendölések szövedékébe bonyolódva. Egyik haláláig ragaszkodik a számára már érthetetlen könyvhöz és az eljövendő tisztről szóló jóslathoz, a másik mosodát épít, irányítja, dokumentálja a verhovinaiak életét. De úgy tűnik, hiába. Túl késő már. Vagy talán mindig is az volt. A mosoda falán már ott vannak a jelek, a felhőkben kirajzolódott az N betű. Nikita megszületett… Meg hát a vizek maguktól is folynak, a madarak meg úgyis elrepülnek. Mi tennivaló van, lehetne még itt?
Persze jelen van itt a kiismerhetetlen, láthatatlan, néhány talányos alakban néha mégis testet öltő hatalom, a hatóság is, amely intézkedik, feltérképez és dokumentál. Ha kell, vízfecskendőt hoz, ha kell tüzet gyújt, új állatfajokat telepít… Madarak helyett rókák…

Miben segíthet itt Eronim Mox szakács-mesekönyve? Mert valljuk be, az igazság az, hogy lassan „csak” ez marad már meg nekünk. Éhségünk csillapítására.
Az ínycsiklandó receptekben és a múlt talányos történeteiben a szemfüles olvasó számára bölcs útmutatások rejlettek nem várt események megértéséhez. De értjük mi még ezt a nyelvet? Össze tudjuk rakni a mese, a múlt és jövő bonyolult kirakósát? Vagy csak érthetetlenül állunk Verhovina fölött, és nézünk, anélkül, hogy látnánk?

(…) nem kizárt, valakik megalkudtak a fejünk fölött. Itt lakunk ugyan, de a föld alattunk már rég nem a mienk. Meddig tarthat még a titokzatos ismeretlen ”gondoskodása”? A végnapokat szinte végtelenbe nyújtó, időt megállító senyvedés fenntartása? Talán már nem sokáig. Szaporodnak a lakantusz bogarak, változik a termálvizek összetétele. Változóban van a táj. Visszatértek a rozsdafarkúak… Még nem tudom mit jelent ez.

Nem tudom azt sem, mennyire csak néztem, vagy láttam is valamit Verhovinából. Az biztos, hogy élmény volt megmártózni ebben a büdös, kénes, meleg forrásban. Van valami otthonos benne, bármennyire is bizarr és különös. Otthonos, mert magam körül érzem atmoszféráját annak történelmi, társadalmi, egyéni egzisztenciális rétegeivel együtt. És otthonos, mert irodalmi vonatkozásban is a nagy kedvencek légkörét idézi körém. Mintha sátántangót járna, Macondo mágikusságába feledkezne, bibliai időket élne, Godot-ra várna vagy K.-val járná a padlásterek homályos folyosóit. Egyszerre mindez, és mégis más. Bodoros. Jó. Újra és újra elolvasandó.

2 hozzászólás
Ezüst P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

A kortárs magyarhoz még mindig félve közelítek (általában inkább a halottak vagy a kortárs halottak – értsd: nem olyan beláthatatlanul régen elhunytak – között sikerül megtalálnom a számításomat), de az olyan kellemes meglepik, mint a Verhovina madarai, sokat segítenek abban, hogy továbbra se hagyjak fel az óvatos kísérletezéssel.

Bodor Ádám művéből igencsak érdemes lenne illatos és illusztrált könyvet készíteni, annyira színes és bódító az egész. Olvasás közben a belső filmem hol az idősebb Bruegel stílusában ábrázolt figurákat, hol a japán mangakák teremtette világokat (például Ayumi Kasai vizuális univerzumába vidáman passzinthatónak érzem egyik-másik jelenetet) vetített elém, néhány nagyon mai elkanyarítás és utalás pedig, mely azt sejtette, hogy itt korunk hőseiről és a huszonegyedik századról van szó, egy kicsit mocskos, kicsit saras, fiús művészfilm képkockáit villantotta fel, mely bár bőséggel dolgozik népmesei meleg színekkel, azokat időről időre felváltja a kétségbeesés, nyugtalanság és fojtott düh szürkéje, kékje és jeges rózsaszínje. Számomra sok tekintetben amolyan testvérkönyv Tarasz Prohaszko Jelesek című alkotásával, bár míg említett műnél azt éreztem, hogy ha egy kicsivel tovább tartana, az elvontsága már átlépné az egészségügyi határértéket, a Verhovina madarainál nem támadt ilyen benyomásom: még kétszázötven oldal után is csordogáltam volna tovább békésen és kíváncsian Bodor gondolatfolyamán.

Ami pedig a nagy megfejtést illeti… Nem tűnődöm agygörcsig azon, vajon mire gondolt a köl… író, vajon hogyan kéne értelmeznem az olvasottakat. „Ha lehunyom a szemem, oktalan öröm árad szét bennem, megüli a lelkemet. Ringok a puha mindenség fölött.” Nos, én hasonlóan tettem, mint az elbeszélő, Adam. Lebegtem a mindenség fölött, és hagytam, hogy a szöveg felvegye a lelkemnek megfelelő formát.

A jégbe fagyott egereket meg csapnám a hónom alá, és vinném haza lendületből. Hát milyen jópofák már…? Az élőszereplős filmváltozatban Adam hurcolhatná őket tömböstül magával; tiszta vadkeleti Hamupipőke.

>!
Magvető, Budapest, 2011
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428735
Kalmár_Melinda P>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra


    A későn eszmélő ámulatával olvasom Bodor Ádám könyveit. Hja, így jár, aki évekig csak a külföldre figyel! És most írni szeretnék róla, de ez is a sor végén kullogók tanácstalanságát ébreszti bennem: mit mondhatok én egy olyan könyvről, melyet már több száz oldalon elemeztek hozzáértők, melyet egy Merítés rovat is „kivesézett” link, melyet itt a Molyon az értékelőknek több mint a negyede kedvencelt. Okos én itt biztos nem lehetek.
    Örültem, hogy felfedeztem, mennyi párhuzam található Bodor Ádám műve és a Száz év magány között! Nemcsak a mágikus realizmus miatt! Az elzárt falu, az ősapa szerű központi figura, a nyelv problematikája: Macondóban az álmatlanság-kór során az emberek elfelejtik a szavakat, Verhovinában egy senki által nem beszélt nyelven, magyarul olvasnak, jóllehet az olvasmány szavait nem értik. Márqueznél Melchiades ismeretlen betűkkel és nyelven írt családtörténet-jóslata központi fontosságú, itt a csodás könyv Eronim Mox mindenre segítséget nyújtó szakács-mesekönyve, melyet éjszaka sötétben is lehet olvasni, hiszen világítanak a betűi. És persze a madarak: Macondóban betöltik hangjukkal a falut, Verhovinába csak távoli vidékekről hallatszik madárdal, vagy az is csak a képzelet játéka? Persze rájöttem, hogy erről is mindent leírtak.
    Mondjam el én is, hogy Verhovinában megállt az idő? Várják, hogy múljon, teljen, de az itt élők, belekövesedtek egy állapotba, amelyből képtelenek kimozdulni, akár az örök tél fogságába esett malomban a jégbe fagyott, pusztulás elől menekülő egerek. Mintha ólmos fáradtság bénítaná az embereket. Akarattalanul élnek, minden csak úgy megtörténik velük.
    Vagy itt vannak a szentek! Sosem hallott nevű, fura szerzetek. Szent Militzenka, Verhovina védőszentje három lábán suhant valaha a rétek felett áldást osztva, most kőszoborba merevedve figyel a falu közepén. Szent Vaneliza magányos erdei kápolnája viszont minden csak nem menedék… Ellenben Demján és Kozma, Szent Damján és Kozma gyógyító szerzetesek alakmásai, egészen profán módon vannak jelen. Nincs bennük semmi szerzetesi, „a fogadó emeleti szobájából, a függöny mögül lesnek kifelé egész nap”. Nem mennek az emberek közé, senkit nem gyógyítanak. Egyetlen személy miatt jöttek, jóslat adta hírül érkezésüket, és van bennük valami baljós. Hogy is ne volna, hiszen látni csak Adam látja őket, mégis velük együtt tűnik el Verhovinából, spoiler. Csak róluk, akikről, ha jól számoltam mindössze négyszer esik szó a regényben, oldalakat lehetne írni.
    Ma egész nap ezt a könyvet lapozgattam, olvasgattam. Próbáltam felidézni, megragadni… Jegyzetelgettem… Rengeteg gondolatom támadt, és még több kérdés merült föl bennem. Nem véletlenül született az a több száz oldalnyi elemzés! A Verhovina madarai kimeríthetetlenül gazdag remekmű. Nem is elég egyszer elolvasni.

7 hozzászólás
egy_ember>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Nem mondom, hogy megértettem ezt a regényt, de élveztem.
Verhovina határhely, határhelyzetekkel. Olyan hely, ahol a napok egyformák és meglehetősen egyhangúak. Nem történik semmi, az emberek mégis állandóan készenlétben állnak. Mint egy laktanya. Vagy láger. Mint a dzsungelben felejtett japán katonák. Vannak, várnak. Halnak. De az itt nem esemény. A kis mocskos csodákat is közönyösen veszik tudomásul.
Elkényelmesedett agyam folyamatosan tiltakozik az egyértelmű információk hiánya miatt. Kik ezek az emberek? Honnan jöttek? Mit akarnak? Mit cselekszenek?
Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés lengi be az egész tájat, mint a kénes források gőzei. Okok és válaszok nélküli vidék. Csak következmények és kérdések vannak. Miért tűntek el a madarak? Miért akarják letartóztatni a brigadérost? Kik a titokzatos kámzsás alakok? Egyáltalán léteznek? Egy dolog biztos: valami a végéhez közeledik. Mindenhol baljós jelek tűnnek fel. És Eronim Mox szentkönyvként kezelt szakácskönyve sem ad válaszokat.
Olyan ez a könyv, mint egy hatalmas tabló, aminek egyszerre csak kis darabjait tudja befogadni az ember. Mint a Magyarok bejövetele, de itt nem jönnek a magyarok, csak egy, egy összefagyott tiszt, akire évekig hiába várt valaki. És amikor megjön, őt is csak baljós hírnöknek tekintik, mint a lóarcút. És baljós hírnök lesz Nikita is, az egyetlen gyerek, akinek születéséről az évek során hírt kapunk. Baljós jel, mert a Nikita név itt a halált jelenti. Megszületett a halál. De Nikitának állítólag három lába van, mint a vidék védőszentjének. Megszületett a megváltó.
De nincs se végső pusztulás, se megváltás. Csak ez a múlás van.

24 hozzászólás
sebzek>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Azt mondták „a Verhovina madarai olyan, mint a Sinistra körzet, csak jobb” . Nagy ajánló, mivel a Sinistráról olvasásakor és utána sem gondoltam jónál rosszabbat.

A fejezetek maradnak itt is. A változatok végnapokra többrétűen is érthető. Egyrészről elveszi a reményt a történettől. Ha véletlenül örömteli dolog történik a tragédiák között, akkor az nyilvánvaló, hogy nem tart sokáig. Verhovinán ugyanis közvetetten tombol a diktatúra. A Sinistra esetében egy kemény kezű diktátor asszony pillanatnyi kívánságai érvényesültek, itt pedig… ki tudja kié.
A helyi főnök, Anatol Krokodus kivételesen nem zsarnok archetipus, próbálja egyensúlyozni, hanem valamennyire a természetet és az ember kapcsolatát. Legnagyobb segítsége Eronim Mox szakácskönyve, és Adam a nevelőotthonból elhozatott „fia”. A végnapok változatai pedig a ki tudja kik képében jelentkeznek, akik nem tudni mit akarnak. Többek között Anatol Krokodust nem ott látni.

Talán egy fokkal puhább könyv, mint a Sinistra. A diktatúra arctalan és névtelenségével itt lassan, és fokozatosan telíti a poharat. Bodor dialógusain azonnal megelevenedik ez az állandó veszély, ami talán belelustul a hétköznapokba, de végig figyelmeztet, milyen hely Jablonska és környéke.

A Verhovina madarai úgy szól a diktatúráról, hogy nem egy mázsás regény. Az elején nehezen maradnak meg a nevek, de a könyv nem kíméletlen, hagy kapaszkodókat, és egy idő után beáll a rend. Én most éppen egy diploma munka írása közben olvastam, és egyáltalán nem éreztem megterhelőnek, annak ellenére, hogy egyesek szörnyű halált halnak benne. A bodori próza egyébként ezeket nem tolja az arcba, és a regény alapvetően mesésebb karakterrel rendelkezik.

Az elején idéztem, és bár az idéző nem lehetek, a Verhovina madarait egy korrekt regénynek tartom, ami néha egy csipetnyivel több mágiát tartalmazott, mint nekem jól esett volna. Apropó, egy receptet biztosan megfőzök belőle.

Petiko>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Olyan nagy, nagy a csend.

Verhovinán nagy a csend. A madarak is elhagyták a vidéket. Egyes ottani emberek is egészen csendesen tűnnek el. És mégis, ebben a csendes létben gazdagon hatnak az ingerek. Érezzük a farkasboroszlán bódító, a bimbozó kökény fanyarkás illatát, máskor avas zsírszagot, dögszagot hoz a szél, s mindent áthat a termálvíz kénes-sós szaga. Szemünket csípi a háztetők fölött terjengő füst és a termálvizek lengedező gőzpászmái, megcsodáljuk a víz alatt ide-oda cikázó, csilingelő ezüst-kék lakantusz-bogarakat, s néha látjuk, ahogy a távoli vonulatok a bánatos ködben elvesznek a semmiben. S közben a konyhákban készül a tejfölös puliszka, a berbécstokány, a Nyegrutz-féle cakkos lángos, a púpos rántotta fokhagymás-tejfölös eresztékkel.

Nem is olyan sivár vidék ez, másoknak is megtetszik. S aki útban van, azt nem esik nehezükre likvidálni. Aztán ezen a vidéken is csak emberek élnek, van aki áruló lesz, és van akit elárulnak.

Csodálatos könyv volt, a hangulata sokáig velem marad.

spoiler

fuzsa>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Szürke, nyákos, hideg idő van, néha egésznap borzongok, noha bent ülök a meleg szobában, levéltelen ágak, folyton hulló permet, károgó varjak, mintha egy világszéli városban lennék. Ritkán van ilyen, hogy a valós tér ennyire összecseng egy regénybeli tájjal, idővel, hangulattal. Bodor Ádám regényét valahogy így képzelem, csak ott több a jég, több a sár, több a halál és nincsenek madarak.
Verhovinán áll az idő. A mozdulatlanságot, ezt a furcsán rideg, tartózkodó (olykor bizalmaskodó), hallgatásokkal teli világot néha megtöri egy-egy idegen érkezése, de ezt csak ideig-óráig tartó kizökkenés. Aki nem ebben a kénes szagokkal átitatott, csúszós és sáros, mélycsendben álló világban él, az nem tud beilleszkedni, nem érti a szokásokat, nem érti a pillantások jelentését. Az idegenek ritkán teszik be a lábukat erre a peremvidékre, olyankor halált hoznak magukkal. Vagy az „idilli” zárványvilág pusztulását, ami a modern világ habzsoló, mindent magának akaró ingatlanfejlesztéséből adódna vagy egyszerűen csak ok nélkül eltávolítják helyéről a brigadérost, akit másnap megfagyva küldenek vissza egy lovas szekéren.
De a halál az idegenek nélkül is ott kering a vidék felett: hol villámcsapás, áram, fulladás, fűrész formájában, van, akit megölnek, van, aki csendben elalszik, de van, aki önként megy a halálba. De hogy itt minden a pusztulásra ítéltetett, mi sem mutatja jobban, mint a madarak eltűnése.
Egyébként közel sem ennyire depresszív könyv, néhol egészen lírai, tele van halmozásokkal, metaforákkal, alliterációkkal és erős szimbólumokkal. És a végén a madarak is visszatérnek.

2 hozzászólás
Tarja_Kauppinen IP>!
Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

A börtönét megszerető rab oktalan ragaszkodása lenne a patriotizmus – akármilyen kénkőszagú bodorádámi táj is az otthonod, azért mégis csak az otthonod, hiába savanyú és sárga, nem pótolhatja semmi sem? Csodaszép kristályok csak a számkivetettség forrásában teremnek.
Túlzás volna azt állítani, hogy mindig magabiztosan tájékozódom Bodor Ádám vízióiban. Eltévedt vagabundus voltam inkább, aki nyomasztóan kevés turistajelzés és egy foszlányosra ázott térkép segítségével próbál rájönni, hol is tévedhetett le a civilizáció biztonságos ösvényéről oda, ahol még a madár se jár.
Odaadom a sapkámat annak, aki elárulja, mit is akart BÁ közölni ezzel. Telik, de nem múlik? Remélem, előtted van a kép, amint fejlámpával egy Bodor Ádám-szöveg nyakig sáros lapján futok.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Fölöttem, a magasban gyöngyházfényű felhő csillog, belőle mint a túlvilág selyem suttogása, halk zsongás hull a Jablonka völgyére. Nyugtalanító csivitelés, mint amikor gyöngygolyók mocorognak egy kis bársonyerszényben.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

3 hozzászólás
szadrienn P>!

A vacsora étrendje így szólt: tejszínes vadkömény leves csurgatott galuskával, majd kakukkfüves aludttejben pácolt, roston sült pisztráng petrezselymes burgonyával és fokhagymamártással, valamint kapros-ordás rántott palacsinta vörösáfonya-öntettel. És Ed Pochoriles, aki konyháján maga főz a vendégeinek, ne feledje zsályafüves tökmagolajjal öntözgetni az izzó parazsat, hogy füstje illatos mázzal vonja be a piruló halat.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

2 hozzászólás
Fleurs>!

A tartós csendnek, amikor egyre csak nyúlik, nyúlik, egyszer csak hangja lesz. Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnék, az egész világ jegesen becsorog a füleden.

16. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

2 hozzászólás
szadrienn P>!

Én is itt fogok lakni?
Lakni te ma este a karanténba mész. Kerek három hétre. Itt ez a szokás, tudod, a bacilusok miatt.

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Kapcsolódó szócikkek: karantén
Annamarie P>!

Mert nincs is finomabb a bimbózó kökény fanyarkás illatánál.

216. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Kapcsolódó szócikkek: kökény
1 hozzászólás
petibácsi>!

Mert más a hangja a csendnek, amikor valaki van benne, és megint más, amikor a falak között nem tartózkodik senki, amikor még a lehelet is visszhangosan ütközik meg a kietlen falakon, mivelhogy a környéken senki emberi lény lelkével nem találkozik.

102. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

18 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!

Ha meg találnék halni, a kettes számú, kékköves forrásban helyezzetek nyugalomra. Eresszetek bele ruhástól, kövekkel a zsebemben. Meglátod, évekig elállok benne. Ha látni kívánsz, mondjuk a névnapomon, kisétálsz a forráshoz egy szelet kaláccsal meg egy kanna borral és megnézel.

35. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

egy_ember>!

Te teszel kakukkfüvet a haramia módra készült berbécstokányba, vagy csak fokhagymát és babérlevelet?

90. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Kalmár_Melinda P>!

A párna többé nem bírta fölvenni igazi alakját. A legrémisztőbb jele annak, hogy onnan valaki eltűnt örökre.

103. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra

Kalmár_Melinda P>!

És távol, valahol a Néma erdő sűrű csöndje mögött, ismeretlen erdőkből, mint a túlvilág üzenete, a kakukk egykedvű hívása visszhangzott. Tavaszodott már a messzi magaslatokon is.

45. oldal

Bodor Ádám: Verhovina madarai Változatok végnapokra


Hasonló könyvek címkék alapján

Vida Gábor: Egy dadogás története
Bartis Attila: A vége
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Dragomán György: A fehér király
Bartis Attila: A nyugalom
S. A. Locryn: Gyufaláng
Vida Gábor: Senkiháza
John Cure: Istentelen vidék
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Bereményi Géza: Magyar Copperfield