Sehol 105 csillagozás

Bodor Ádám: Sehol

Bodor ​Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.
Hol van ez a Sehol? Valahol a közvetett közelünkben, a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén. A Dvug folyó mocsaras partján, a pitvarszki réten, a Hlinka-tetőn, a maglaviti fegyházban vagy éppen a földrajzi valóságban is létező máramarosi Leordinán. Merthogy a többi hely is létezik: megismerjük természeti sajátosságaikat, legerősebb törvényeiket. Temetések és találkozások, árulások és menekülések, háromszögek és mindenféle bonyodalmak. Atombomba az éjszakában. Bodor Ádámnak a kései Beckettet idéző elbeszélései csavarokban és fordulatokban gazdag történetek, elképesztő nyitásokkal és a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2019
150 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438574
>!
Magvető, Budapest, 2019
150 oldal · ISBN: 9789631439175

Enciklopédia 3


Kedvencelte 5

Most olvassa 4

Várólistára tette 74

Kívánságlistára tette 74

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Bodor Ádám: Sehol

Hemingway-hősök egy Beckett-drámában. Ordát esznek a zsírpapírból fenn a havason, távolba néznek, erkölcseik kő-erkölcsök, mert „az évek során átszállt rájuk is a kövek természete”. Aztán történik valami, valami nagyon különös, amitől kénytelenek visszacsomagolni az ordát. Letakarják egy olajos ronggyal – nehogy elvigye valami mókusszerű állat –, elintézik azt a különös dolgot, majd visszaülnek, és zörög tovább a kezükben a zsírpapír. Különben meg semmi sem változott.

(Mihez viszonyítsunk, ugye, ez gyakori értékelői kérdés. Ahhoz, amit a szerző eddig írt, vagy az ún. „nagy magyar átlaghoz”. Mert alighanem nem ezek a bodori életmű csúcsai. Viszont a magyar novellisztika egynémely csúcsát éppen Bodor írta meg, és ezek a szövegek, ha nem is sikerültek olyan óriásira, de azért tekintélyes kis hegyecskeként meredeznek a honi elbeszélések között. Ingadozom. Az bizonyos, hogy ami egyes erdélyi szerzőknél patetikus és fenséges, az Bodor csodálatos tollán üres, szótlan, lelakott és vészjósló. Olyan atmoszférát képes teremteni, amiben a málló vakolatok, a rozsdás vasak mágiával telnek meg. Sokat köszönhet neki a magyar próza. Ami egy közhely, de nem véletlen vált azzá.)

4 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Bodor Ádám: Sehol

Vicces, amikor a nagy tudású kritikus* tudja, hogy milyennek kell lennie a jó novellának, a jó Bodor novellának – olyannak, mint a korábbiaknak –, aztán hosszasan és meggyőzően bizonyítja is, hogy ezek az újak rosszak, önismétlők, magyaráznak, mondanak és nem ábrázolnak, satöbbi, aztán egy másik helyen egy másik nagy tudású kriitikus** szinte rajongva ír ugyanarról a kötetről – most akkor kinek van igaza?

Nekem tetszett. Nekem nagyon tetszett. Első olvasásra az első novellával volt csak bajom, privát életrajzi okok miatt, de aztán arról is olvastam egy harmadik helyen*** egy remek elemzést, ami meggyőzött, hogy az a novella is jó, és funkcionálisan pontosan illeszkedik a kötet elejére.Erről Keller Mirella is ír A halál van erre cím alatt****, nekem leginkább ez a rövid recenzió tetszett.

Milyenek is ezek a novellák? Titokzatosak, költőiek, mégis földhözragadtan reálisak. Összetéveszthetetlen hangúak, többnyire már az első mondatok után fel lehet ismerni a szerzőt: megszólal egy korlátozott kompetenciájú narrátor, egy szereplő, aki értelmileg és/vagy érzelmileg-erkölcsileg korlátozott. Mesél, többnyire szörnyű dolgokról, faarccal, érzéketlenül, aztán a történet, a mese váratlanul elkanyarodik valami más irányba, amiről nem tudhatjuk, hogy van-e bármi funkciója, aztán meg a végén úgy szállunk ki a történetből, hogy a végkifejlet minden drámaisága ellenére teljesen hétköznapi.
Gyönyörű tájak, fantasztikus nevek, ridegség és tragédia – ezek a bodori jellegzetességek most is itt vannak, ismerősek és megunhatatlanok, én legalábbis így érzem.

* Szolláth Dávid: Fáradt, fanyar önparódia
https://www.es.hu/cikk/2019-05-17/szollath-david/faradt…

** Jánossy Lajos: Mindig
https://litera.hu/magazin/kritika/mindenhol.html

*** Domján Edit: Hol is tartunk?
http://kulter.hu/2019/06/hol-is-tartunk/

**** Keller Mirella: A halál van erre
https://www.filmtekercs.hu/papirfeny/bodor-adam-sehol

7 hozzászólás
>!
giggs85 P
Bodor Ádám: Sehol

Szerencsére elég sok olyan kortárs szerzőnk van, akire oda kell figyelni, és akinek minden egyes új könyve eseményszámba megy. Az egyik ilyen Bodor Ádám, aki nemcsak az utóbbi idők, de a magyar próza összességét tekintve is az egyik legfigyelemreméltóbb kisprózaírónk. Legjobb történetei már-már regénnyé is összeállnak, mint talán legismertebb műve, a Sinistra körzet, vagy a 2011-ben kiadott a Verhovina madarai esetében. Az utóbbi évszámból látható, hogy a most megjelent alig 150 oldalas Sehol nyolc évnyi csöndet tört meg.

Engem kicsit becsapott a fülszöveg, mert előzetesen arra számítottam, hogy ismét egy regénnyé összeálló művel lesz dolgom, de ebben az esetben sem egy közös pontba futó vagy onnan kiinduló történetet, sem egy egységes és körülzárt körzetet (mint a Sinistra vagy Verhovina) nem kapunk – igaz, mind a hét elbeszélés hasonló tájakon, mindig pontosan és akkurátusan leírt helyszínen játszódik, amelyek homályosan, elemeikben ismerősek lehetnek más Bodor művekből. Helyette hét kisebb-nagyobb történetszilánkot olvashatunk egy olyan vidékről, ahol végtelen számú körzet és végtelen számú nyomorúság lehetséges, és ahol bármikor bármi megtörténhet.

Bár említettem, hogy a tájak a maguk időtlenségével és maguk nyomorával ismerősek lehetnek bármelyik korábbi Bodor műből, de az idő (furcsa mód?) itt sem állt meg. Erre tökéletes példaként szolgál az első történet, „A Matterhorn mormotái”, melyben a tudományos területen tevékenykedő, Nyugatra is sokat utazó, és egyébként rágcsálók megfigyelésével foglalkozó elbeszélőnket felvilágosítják, hogy ebben a szép új világban bizony hozzáférhetővé váltak az ügynökakták, és mindenki elolvashatja, hogy róla mit jelentettek az álnéven futó ügynökök. Egy ilyen történet merőben idegen a már jól megszokottaktól.

Aztán a következőben, mely a „Paraszkíva” címet viseli, már ismét a jól ismert, határszéli és többnyire ködbe vesző tájakon járunk, ahol a narrátorunk mostohaanyja haláláról és az azt követő napról számol be nekünk. Alapvetően nem sokkal vidámabb a harmadik sztori, a „Hekk” sem, melyben világvégi telepen lakó marcona alakoknak kell főnökük, a nemrég érkezett pénzes arab parancsát teljesíteniük az előbb fagyba dermedő, majd szinte kitavaszodó tájon, hogy végül olyan tragikomikus fordulatot vegyen minden, amit nem is várt a tisztelt olvasó.

A többi négy is egyedi hangú, jól felépített vagy éppen ide-oda ingázó alkotás – van, amelyikben itt-ott átüt valami fanyar, kesernyés humor, és van olyan, amelyikben talán úgy ér véget a világ, hogy éppen csak az elbeszélőnknek nem tűnik fel…

Elmondható, hogy mind a hét történet közös vonása, hogy a halálról és / vagy a szerelemről szól, ráadásul úgy, hogy mindez roppant életszagú, és gyakran fogalmunk sincs, hogy ez az egész (még ha sokszor ismerős is) hova fog kifutni. Abban teljességgel egyet tudok érteni a fülszöveggel, hogy Bodor Ádám nem novellákat ír (mint ahogy eddig sem tette), hanem történeteket vagy még inkább történetszilánkokat mesél, melyek talán egy nagy Egészről pattantak le egykor, és amelyek néha kerekek, befejezettek, néha hiányosak, töredezettek, de mégis egyediek és jó látni (még ha valószínűleg nem a Sehol lesz az első kötet, ami beugrik róla), hogy a 83. születésnapját nemrégiben ünneplő szerző továbbra is ilyen aktív és tevékeny.

>!
balagesh IP
Bodor Ádám: Sehol

Kellett az erős önellenőrzés, hogy tényleg van-e minőség, és nem pusztán a nagy-nagy várakozás-vágyakozás hozza az élményt. De egyből az elején megnyugodhattam. Az első novellát különlegesen jónak találtam, és dicsértem magamban „a nagy írót”, aki a titkos akták, jelentések végtelenszer kitárgyalt témakörében számomra teljesen új szempontokra mutatott rá, már-már szinte szájbarágósan (a kikérő dilemmái, a megfigyelés mint alaptermészetünk vonása, amivel a démonizált témát visszatömködte hétköznapi kisszerűségeink sorába). Ez a nyitás két szempontból is megnyugtatott: jó volt, értékeltem, de nem hozta elő a Bodor-imádatot (tehát a mester profi, én meg józanul olvasok).
Aztán a második novellánál már beindult valami, és a Hekk címűnél átszakadt a gát: elöntött az eufória. Semmi, de semmi közöm nem lehet azokhoz az emberekhez, azokhoz az élethelyzetekhez és azokhoz a tájakhoz, amelyek itt felbukkannak. Semmi. És éppen ettől a távolságtól világossá vált számomra, hogy mitől jó Bodor Ádám. Ezekből a 20-30 oldalakból minden kiderül. Minden egyes alkalommal részletek helyett egészet kapunk. Mindent megtudtam minden szereplőről, minden élethelyzetről, minden döntésről és történésről. Láttam és értettem minden részletet. A fülszöveg nagyon pontos, de félrevezető is, mert mintha azt sugallná, hogy ezek a történetek nem önálló világok. De inkább talán arra utal, hogy ezek a történet-világok a Bodor Ádám-föld részei (Bodoria, sőt: Bodória).
Mi közöm lehetne falvak között kacsázó vándorfestő-hajárusokhoz, börtönkonyhásokhoz, révészekhez? Nem sok. Legalábbis a napi teendők szintjén. De – és ez nem nagy megállapítás – a mozgatórugók ezekben a nyers helyzetekben nincsenek Moncsicsinek öltöztetve: feltárulnak nyers valójukban.
Az első írás mérsékelt csodálatán túl egyedül a Pitvarszk cíművel nem nagyon tudtam mit kezdeni – a többi káprázatos.

8 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Bodor Ádám: Sehol

Újabb variációk a végnapok ködébe vesző, periférikus vidékek jeges latyakjában gázoló, névtelen, de legalábbis kilátástalan sorsokról, lepusztultságukban is dermesztő szépségű tájakon a semmiből sehová sem tartó életek múlnak el s ki úgy, hogy másnapra már csupán egy pár marék levágott vagy kihullott haj marad, s holmi éjbe szűkölő sóvárgás az olvasóban.
Mint minden Bodor-értékelésemben eddig, úgy ezúttal is ki kell térjek a páratlanul gyönyörű nyelvezetére, a költőiségére, mely leginkább tán a természeti jelenségek leírásaiban mutatkozik meg, valamint a jellegzetesen fanyar humorára, és arra a már-már szociopátiás, méla közönyre, amellyel a szereplők egymás és tulajdon életük nem éppen derűs fordulatait viselik.

Továbbra is a csúcsok csúcsa nekem Bodor, akárhányszor elvesznék a szövegeiben. Nem is maradna utánam más, mint a jegecesedő sárba süppedt lábnyomaim felszínén megképző, finom jéghártya.

3 hozzászólás
>!
Csabi P
Bodor Ádám: Sehol

Azt hiszem Szolláth Dávid az ÉSben mindent leírt, amit erről a könyvről gondolok.
Ez nem egészen az a Bodor, amit a legtöbben vártak, valóban van benne egy önreflektív, öngúnnyal megspékelt hang. De ne felejtsük el, a szerző már 83 éves, megengedheti magának, hogy ne kelljen megfelelnie senkinek, hogy ne akarjon már újabb csúcsokat meghódítani. Még ha ezeknek a történeteknek egy része nem is ragadott magával, de az irodalmi igényesség, amivel megszólalnak, tagadhatatlan. És ez nem kis szó ebben a korban, amikor egyes szerzők évente préselnek ki magukból egy újabb kötetet, megengedem, anyagi kényszerből is.
A legtöbb írás Bodorlandban játszódik, kivéve mindjárt az elsőt, ami városi történet, a titkosított ügynökakták ügyét mutatja a maga torz valóságában, ez a leghumorosabb írás a kötetben, de mi mást is tehet egy felelősségteljes ember egy világban, ahol az egykori ügynököket még mindig jobban védik, mint a megfigyelteket, hogy röhög az egészen.
Az utolsó novella volt még szokatlan nekem, ezzel az apokaliptikus lezártsággal, ennek az írásnak, és így a könyvnek a végén is már nincs remény a feloldozásra, a pusztulás biztos.
Még a Milu című novelláról szólnék pár szót, ami egy kicsavart Sámson történet, szokatlan ez a nyíltan misztikus vég, ami a hajlevágás után történik. Sámsont még a szerelem és az ármány győzte le, Milut viszont csak a mindennapi ostobaság. Ráadásul ő már új esélyt sem kap, nincs bosszú, mert nincs kin bosszút állni, Milu egyedül maradt, vagy legalább is a kevesekhez tartozott.
Akinek ott sorakozik a polcán Bodor eddigi életműve, ezt a kötetet is nyugodtan odateheti.

>!
gesztenye63 P
Bodor Ádám: Sehol

Első Bodorom. …vagy tán mondhatom, (Bodrom) (?!)
Alapvető tartozékai a következők:
Leginkább elképzelt határövezetek, komfort nélkül való territóriumok. Katonák (ha lehet határőrök), halottkémek, mészégetők és sitten lévő, vagy a jövőben sittre kerülő embertársaink, akik lelki rútak és gonoszok, vagy éppen áldozatnak való törmelék. Van itt még halál és fájdalom bőviben, no meg nyomokban valamicske egészséges emberi érzület.
…hát valahogy így.

Ha nem is az életmű legerősebb darabjai ezek a novellák a hosszú hallgatás után, arra azért éppen megfelelnek, hogy erős vágyakozás gyúljék bohó keblemben ama bizonyos Sinistra körzete után.

Amúgy pedig a következőket olvastam a kötetben:

A Matterhorn mormotái
Érdekes illeszték a múltra nyíló levéltárak és e kedves kis, félénk rágcsálók között.
Spináth Joliról és a Szűz Macska kétes hitelű vargabéleséről olvasva, vajon miért motoszkál bennem az érzés, mintha a „Csernabandi” korosabb, tán valamelyest letisztultabb stílusú, végtelenül bölcs, de töretlen ifjonti hévvel nyűgöző történetmondó alteregója mesélne nekem?
Bizonyára csak a csalfa képzelet játszik velem. De jól teszi!

Paraszkíva
…azaz Piroska. Fura hangulatú, keserű (szomorú)játék, vendégségben a halálnál.
Végig kerestem a megfelelő kifejezést a bennem motoszkáló, taszító érzésre. Varga Zsoltnál találtam meg: érzéketlenség.
Ez lehet az a különleges „bodori” írásmód? Kiderül…

Hekk
Randevú a halállal (1. felv., 2. szín), új szereplőkkel, más környezetben.
Mégis minden ugyanaz marad, de ha lehet, akkor még inkább illik ide egyik kedvenc közhelyem, miszerint „mindig van lejjebb” (persze a lehető legjobb értelemben).

Leordina
Lám csak, egy novella, amely nyomokban valami szerelem-féleséget tartalmaz, de nagyon kell ám figyelni, hogy felleljük az utalásokat. Azonban megnyugtathatok minden érdeklődőt, hogy romantikának itt aztán nyoma sincs.

Pitvarszk
„Whiskey Staropramennel! Kemény team, halálbrigád (…)”
Ehhez még a farkasordító hideg… Vigasztalan fagyott világ, még a tö..dről is jégcsapok lógnak. S ha ez mind nem lenne elég, hát bekacsint Marlenka csábos szelleme és Betty, a maga kőkemény hús-vér valójában.
Különös világ ez. Taszít, de nem hagy érintetlenül.
De, vajon tudod-e merre van Pitvarszk?

Milu
Kényelmes, idilli viszonyok egy világvégi börtönkonyhán. Aztán egyszer csak a cél nélküli, értelmetlen gonoszság legmélyebb bugyrai, maga a mindent elborító szépségvakság.
A kötet legkeményebb, legocsmányabb és egyben legszebb darabja.

Rebi
Gombafelhő, radioaktív esők az elkóborolt kecskék fölött.
Tulajdonképpen teljesen lekerekített mese egy képzelt világ értelmetlen pusztulásának első felvonásáról, de számomra mégis túl rövid, túl foghíjas.
Meg akarom ismerni Rebit.

Szóval fanyalogjanak a Bodorban jártasak, nekem inkább kedvet csinált.

4 hozzászólás
>!
eme P
Bodor Ádám: Sehol

Én Bodorról csak elfogultan tudok írni, még akkor is, ha igyekszem nem elfogultan olvasni. Bevallom, picit én is féltem ettől a kötettől, nem akartam csalódni, ahogy sajnos jó pár nagy kedvencben is kellett az utóbbi időben. Az első pár novella után azoban megkönnyebbülten lélegeztem fel. Igen, fellélegeztem ott, ahol, bár nem idegen a humoros-ironikus hangvétel, alapjában mégiscsak sűrű ködtől párás, nyomasztó a csípősen hideg levegő, ahol szinte rád telepednek rettentő súlyukkal a hegyek, és nyomorúságos emberi testek-lelkek kigőzölgései fojtogatnak. Hamisítatlanul bodori atmoszférába csöppentem, annak ellenére, hogy a kötet kicsit Thomas Mann-os körülményességgel és bodoridegen alpesi levegővel indít. De jó ez a kezdés, pont úgy jó, ahogy van. Megszabja az irányvonalat – a menekülését, a kezdetben magabiztos, a személyes tapasztalatok úttörőnek szánt írásba foglalását tervező tudós-író-megfigyelőből megfigyeltté vált egyén gyors visszahúzódását, iszkolását. Az olvasó meg követi a menekülőket: a rémület elpotyogtatott kis barna darabkái mutatják az utat. A félelem, a kiszolgáltatottság, a megaláztatás és tehetetlenség kis barna darabkái. Ez marad utánu(n)k. Zsigeri ösztön ez, személyes kis titkaink védelme, rejtélynek maradni mindenáron, még önmagunk számára is, hisz ne adj’ Isten még megtudok magamról is valamit. Aztán akarom tudni?.
Van benne egy adag önirónia, sőt kissé parodisztikus íz is, akár a továbbiakban, mégis, halálbiztosan érzi az ember, közeleg a tél, sőt itt is van már. Nem kétséges. A világ sötét és vészjósló, mágikus és titokzatos, elhallgatásokkal átitatott. Homályos, sinistra tájak, emberek és sorsok, sorsokká alakuló véletlenek kavarognak benne. Bár a helyszín ezúttal is a kelet-európai peremvidék, érezni, hogy egy ennél sokkal általánosabban értendő küszöbön-előtéren vagyunk, a révben, ahonnan már nem sokáig tart az út… A sajátosan bodori (gyakran beszélő) nevek, furcsa emberek, jellemek, szokások mellett számos mitológiai utalás bukkan fel, amely kitágítja a teret és az időt, ahogy az egyéni perspektívák, sorsok, tragédiák mögött is egy átfogóbb, az egész társadalomra, emberiségre vonatkozó, a záró novellában nagyon is konkrét formát öltő tragédia sejlik át. A középpontban szinte mindig az elmúlás, a halál, a meglepetés, a szokatlan, amely mégis belesimul a hétköznapokba. Szinte visszhangtalanul merül el a megszokottban. Pedig vannak, lennének lehetőségek és vannak tanúk, megfigyelők és elbeszélők, első személyben megszólalók. De épp az, ahogy megszólalnak, ahogy mesélnek, teszi bizonyos értelemben visszhangtalanná, jelentéktelenné az eseményeket. Mert ezek az elbeszélők is menekülnek, menekülnek az erkölcsi kérdések elől, a szembenézés elől, a felelősségvállalás elől. A változás lehetősége elől. A „kanyarlátás” csodája elől. Mintha mindenki félne a megismeréstől. Attól, hogy megtudhat valamit másokról és önmagáról.
Bodor remekül érzékelteti narrátorai révén a menekülés különböző módjait azáltal, ahogy azok az elbeszélést alakítják, ahogy viszonyulnak a történtekhez, feldolgozzák azokat, ahogy maszkok mögé bújnak, ahogy kerülik a válaszadást. Pedig kérdés van bőven, erkölcsi, egzisztenciális… Elhaló, semmibe futó kérdések. Ami fontosabb: a látszat fenntartása, a szerepek eljátszása, belesimítani mindent a rutinba.
Erős, egymással hajszálerekkel érintkező, föld- és rothadásszagúan realista, ugyanakkor sejtelmektől átitatott, lírai írások. Szerettem őket.

4 hozzászólás
>!
Annamarie P
Bodor Ádám: Sehol

Hét teljesen más, mégis valahogy ugyanolyan novella lapul Bodor Ádám kötetében. Van ebben valami megnyugtató, és én, aki szeretem az érdekes irodalmi kísérleteket is, nagyon jóleső érzéssel vettem tudomásul ezt a kiegyensúlyozott, teljesen sima stílust.

Egyik írás kapcsán sem jelent meg semmi katartikus élmény nálam, inkább egy nyugalom, hogy lám-lám, az élet és a halál mégiscsak valami pont ilyen dolog.
Mind a hét alkotásra jellemző, hogy ezt a végtelenségét onnan meríti, mintha egy nagy egységből ragadták volna ki minden egyes jelenetét. Pár oldal alatt úgy teremti meg a szerző a szereplők plasztikusságát, hogy pont annyit tudunk róluk, ami a számunkra fontos lehet. Nincs kérdésünk, az adott kellékekkel felépítjük a minijeleneteket.

https://annamarie-irkal.blogspot.com/2020/01/bodor-adad…

5 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Bodor Ádám: Sehol

„Újabb variációk végnapokra.” (fülszövegből)

Hét novella, keresztmetszet életről, halálról, temetésről, árulásról, csalásról. Nők és férfiak körül bonyolódó történetek. Lecsupaszított helyszínekkel és érzelmekkel.
A megfigyelt reagálása az adatokhoz való hozzájutás bonyodalmaira, a besúgók személyiségének védelme ágyazódik be a tudományos fejtegetéssel induló első történetbe, A Matterhorn mormotái , a kötetben itt található némi vidámság, és a női szépség említése.
Többször előjön az „ingoványos mély titok”, amely sok dolgot formál át. Paraszkíva
A Hekk a mészégetők világába kalauzol bennünket. „Rideg magaslatok, kemény, szótlan, maguknak való, szívtelen emberek”, akik megoldást találnak egy felmerült problémára.
Leordina érzelmi háromszögében is meghatározó szerepe van a levágott hajnak.
Pitvarszk egy téli edzésből induló történet, amely a múlt kérdéseire is választ keres.
a Milu korszerű Sámson történet, majd feltűnik az égbolton a világító, gomba formájú felhő, a Rebi című novellában.
Bodor Ádám nekem új oldaláról is megmutatkozott ebben a kötetben. Amikor Szegeden a könyvbemutatón beszélt a műről már akkor feltűnt a humor, amely az első novellában érhető tetten, de írásai általában búskomorak, a meghatározó szín pedig a szürke. Olvasás közben többször eszembe jutottak a találkozón elhangzottak. Más lett a kapcsolatom a könyvvel, mintha csak olvastam volna. Szeretem az ilyen többoldalú megközelítéseket.
Olvastam volna még, a kortárs magyar széppróza meghatározó mestere.


Népszerű idézetek

>!
lzoltán IP

     Spináth Joli még javában a szabógallérlevest kanalazza, amikor leteszik elé a vargabélest is. Nem remeg lazán, izgatóan, finom vaníliaillatú párákat eregetve, inkább úgy fest – ha szabad benyomásomnak engedve megnyilatkoznom –, mint a mulandóság komor hírnöke, valami sötét titokkal fénytelen, szikkadt kérge alatt. A metélt rejtekéből néha megtörten kipereg egy-egy szem életunt mazsola.

13. oldal, A Matterhorn mormotái

>!
olvasóbarát P

Köztudott, hogy tudósember sem reménykedhet vállalkozása sikerében, ha szellemi erőfeszítéseivel párhuzamosan sem fordít gondot a megfelelő testi erőnlétre, így egy kora délelőtt elballagtam a sarki közérbe, lépéseket tenni rozskenyér, kacsazsír, zöldhagyma és néhány palack sör beszerzése tárgyában.

8. oldal, A Matterhorn mormotái

Kapcsolódó szócikkek: sör
>!
lzoltán IP

Aki nem járt Európa tetején, nem látta a Matterhorn égnek meredő jeges ormát, az alatta elterülő kis fennsíkot a komor sziklák között pajkosan hancúrozó bumfordi mormotákkal, az valamely tárgyszerű leírás alapján aligha képes átérezni a látvány nagyszerűségét. (…)

(első mondat)

>!
Annamarie P

Az este egész jól indult, ugyanis három és fél hét után kibékültünk. Egyik pillanatról a másikra történt, hirtelen egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Egyszerre fáradtunk bele a haragba. Fel volt húzva bennünk a harag órája, akkorra éppen lejárt.

Rebi

>!
nagydviktor P

Ha belegondolsz, a mindenkori helyes emberi magatartás nem lehet más, mint minden szubjektumnak a világ egyetemlegességében való szemlélete. Hogy megértsd, amiről beszélek, köznapi példával élve arra kell gondolnunk, hogy akár a lószarnak, explicite, mint létező dolognak az anyagi jelenlétén túl igenis érzékelhető eszmei háttere van.
A ló segge, jegyeztem meg. Az neki az érzékelhető háttere.

3 hozzászólás
>!
Cipőfűző MP

Spináth Joli fölött kétségtelenül elsuhant majd másfél évtized, de az idő kíméletesen bánt vele, amúgy jolánosan kitelt itt-ott, ám jótékonyan, inkább csak az olyan tanulmányozásra méltó helyeken, ahol egyébként is szívesen elidőzik a magamfajta tudós ember vizsgálódó tekintete. Mi tagadás, nem túlzok, amikor azt állítom – talán kissé profán módon, ám igazságosan kilences alá osztályozva –, ha nem is éppen jackpot, de még mindig luxuskategória. Most, hogy megpillantott, kicsit ki is húzta magát.

10. oldal, A matterhorn mormotái

>!
turim86 P

A szomszéd asztalnál lila gyümölcsleves, mellette cáfolhatatlan metafizikai jelenség, egy irdatlan halom túrós csusza.

12. oldal

>!
Chöpp 

Valami bajod van, mert hülyeségeket kérdezel.

65. oldal Hekk

>!
Chöpp 

A reggeli kukoricakása a kásák királya. A pépes, kicsit sós, kicsit édes mennyei eledel nálunk ugyebár minden konyhai tevékenység próbaköve. Ha elszúrod, elszúrtad valamennyi elítélt bajtársad egész napját is, mert ők egész éjszaka a reggelit várják. Eltalálni a pillanatot, amikor abbahagyod a kavargatást, a fazekat félrehúzod, a kását átüríted a cseberbe, és rohansz vele kiosztani, mielőtt kezdene merevedni. Az ám, amíg még olyan, hogy akár ki tudnád a csajkából szürcsölni. Amikor a tetején már kezd hártyásodni, alatta már nem tudjuk, mi történik, ott már ismeretlen erők működnek. A bőre alatt, odabenn a kásában is az alattomos idő dolgozik. Úgy biza. De mi nem vétjük el soha. Soha, de soha, de soha…

130-131. oldal Milu

Kapcsolódó szócikkek: polenta, puliszka
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bartis Attila: Tizenegy novella
Böszörményi Zoltán: Füst
Bartis Attila: A kéklő pára
Ugron Zsolna: Van egy
Láng Zsolt: Kovács Emma születése és más elbeszélések
Bogdán László: A felesleges utazás
Lőrincz László: Kerítés az erdőben
Bálint Tibor: Látomás mise után
Szilágyi István: Sorskovács
Bartis Attila: A Lázár apokrifek