Az ​utolsó szénégetők 55 csillagozás

Tárcák 1978−1981
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Bodor ​Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre „feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik „elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között.
Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kisívű történetek elmesélésére… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2014
168 oldal · ISBN: 9789631428827
>!
Magvető, Budapest, 2010
162 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427677

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

gesztenye63 >!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Az előtanulmányokról:
Az ünnep előtt gyanútlanul szemezgetem a könyvtári kínálatot Bodor-ügyben és hopp, balról hirtelen torkon ragad a szekunder szégyen, hogy aszongya tárcák 1978-1981, Az utolsó szénégetők címmel. Hogy én erről még nem is hallottam talán off, hogy én azt még csak nem is tudtam, hogy a Bodor Ádám valaha tárcákat is, meg hogy már mikor, meg hogy anno még az erdélyi Utunkban, hiszen az még javában a kis görcs suszterinas érájában volt ám… Nosza, gyere velem, megyünk haza. Otthon meg lóhalálában rákeresni a neten és rögvest szembe is jön velem a ’11-es interjú a Helikonban Selyem Zsuzsával. Ott olvasom, hogy a rövidpróza akkor sem volt megbecsült műfaj, a regény kiadónál, olvasónál akkoriban is élt-visszaélt a prioritásaival. Nyugatabbra, könyveim idegen nyelvű megjelentetői is elsősorban regényt kérnek, a rövid írás a kiadói tapasztalat szerint a regényhez képest kevésbé eladható. Tovább haladva pedig azonmód magyarázatot találok a mindig is bennem motoszkáló érzésre, hiszen Bodor maga is úgy vall magáról, hogy (r)egényt valóban szerettem volna írni, egész addig, amíg rá nem jöttem, hogy erre alkatilag teljesen alkalmatlan vagyok. Én novellában, a novella látványában, hangulatában, dimenzióiban, eszközeiben gondolkodom. Az persze más kérdés, hogy egy 10-15 darabból álló novellafüzér azonos helyszínen, nagyjából összefüggő cselekménnyel, azonos szereplőkkel, tulajdonképpen regénynek tekinthető. link Ennek szellemében meg is érkezünk Sinistrára, a körzetbe, meg aztán ott vagyunk a Dolinán is.
Ámde maradjunk még cseppet itt, a múlt század utolsó évtizedeiben, a kies Romániában, a Ceaușescu jegén kapálódzó erdélyi magyar-létben.

A kötetről:
Ismét csak Selyem Zsuzsától lopok (mert, bár a mondat egy kérdésben fogalmazódik meg, mégis kijelentésként is annyira helytálló): A Bodor-írások zöme egy zárt, megfigyelt, ellenőrzött, behatárolt világra utal, ugyanakkor jellemző a lazaság, rafinált átverések és kibúvások sorozata, egyfajta szabadság megidézése. Természetesen egyet is értek a megállapítással.
Mindazonáltal ezek a rövidke írások (bár jelentős részük bekerült későbbi elbeszéléskötetekbe) számomra jóval földközelibbek, mint a majdani Bodor-univerzum alkotásai, sokszor inkább tudósítás jellegűek, külhoni utazások invencióinak „fotóemlékei”. Többször úgy érzem, mintha csak előtanulmányok lennének a perspektíva kiválasztására, a fókusz, a képkeretbe sűrített tartalom megtartására, a fények és árnyak játékának bemutatására.
Mindazonáltal már ott vannak a későbbi ciklusokban olyannyira jellemző motívumok, mint a rendszeresen visszatérő, különös, groteszk helyzetekbe keveredő karakterek (itt jelesül pl. Menyhárt doktor, vagy épp Weisz Gizella), vagy a hatalom árnyékában megbúvó dacos suttogás, az általában lélekölő, sivár környezet, az elnyomás, a szellemi bujdosás, a besúgás, az árulás nyomasztó aurája. Vagyis mindaz, ami majd uralja az életmű későbbi darabjait.
Tulajdonképpen sajátos átmenetet képeznek ezek az írások a hírlapi publicisztika és a széppróza között, a végeredmény pedig igencsak izgalmasra sikerül.

A kötet a Bodor-életmű kedvelőinek, vagy a rövidpróza iránt amúgy is érdeklődőknek – feltétlenül ajánlott.

n P>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Bodor félpercesek, én csak úgy hívom, szösszenetek. Jártam már a Sinistra körzetben és jól éreztem magam, vártam az érsek látogatására is (a mai napig nem tudom, hogy végül megérkezett-e), és most a szénégetőkre is kíváncsi voltam. Kedvelem a Bodorádámos gondolatokat, még akkor is, ha befejezetlennek tűnnek. Sőt, akkor még inkább! Ezekben a rövid történetekben éppen az a jó, hogy nem mondja bele az olvasó fejébe, hogy most kiitták a vizespoharat, tehát üres, hanem csak annyit mond, hogy a vizespoharat egy kéz az asztalról felemelte. No, ezt a példát csak én hoztam fel (ilyen nincs a könyvben, tehát nem spoiler) :) , de valami ilyesmi hangulata van, ennek a szénportól feketéllő, mégsem komor történeteknek. Azt nem mondom, hogy nem nyomasztóak. Azok. Bodor Ádám írásaiban mindig megjelenik a szürreális világ és sokszor azt sem tudod, hol vagy, meg mikor és minek, kivel történik és mi a tanulsága, viszont olyan szabadságot ad ezáltal neked, hogy minderről azt és annyit gondolsz, amit és ahogy akarsz. Ez nekem nagyon tetsző írói hozzá(m)állás!

lzoltán IP>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Utolsók, de lehetnének az elsők is, vagy csak egyszerűen az egyetlenek – egyetlenek, többesszámban.
     Mocskos munka faszenet égetni, a fa lelki átformálódásának, vagy átdeformálódásának derengő víziója lebeg betűkormokat hagyva a lapokon, s lassan lerakódik, először az ujjbegyekre, majd a tenyérre, egy óvatlan szemdörzsöléssel már a szemhéjra, és az ideges pislogás csalta könny bemossa a szemfehérjébe, s láthatóvá válik a korom illata, beborítja az elmét, tudat alatt és fölött, arc előtt és hát mögött, s bizonytalan minden lépés, ha nincs fehér, ha nincs valami, ami kontrasztot adna, egy haloványan derengő korlát, így csak kapkod a levegő a mozdulatlan kéz után, a föld igyekszik a talpnak feszülni… ezek kiragadott pillanatok, a valahol, valami történt érzéséből.

>!
Magvető, Budapest, 2010
162 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427677
1 hozzászólás
Gelso>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Hol is kezdjem? Lehet, hogy a barátnőm előtt már unalmas leszek, mert tegnap felhívtam, hogy új „szerelmem” lett, csak az a gond, hogy előtte kb. egy hónapja mondtam ezt neki Grecsó kapcsán, a húgomnak @BabusM-nak meg a tavasszal Darvasi kapcsán, meg aztán már eleve itt volt nekem Vámos… túl sok a jó(líró) pasi… – mondjuk ez most számomra egyáltalán nem gond, meg aztán én ezt a gyengémet egyáltalán nem is szégyellem…
Kitárulkozásos önvallomásom után mivel is folytassam? Mik is vannak előttem? Állóképek? Álló, megmerevedett idő? Fekete-fehér fotók, vagy inkább diafilmek, amelyek ütemes el-elvétele, váltakozása alkalmával fokozatosan töltődnek fel őszi, barna-szürke-esőtől-fényes-ezüst-bézs színekkel, és oldódik mozdulatlan merevségük, valami mozogni kezd: egy villamos, a folyó, mozdul a bokor, előbújik egy gyerek, biciklijét munkába tolja a kertész, megszólal a köszöntő az úttörők ajkáról, itt elindul egy férfi, ott megérkezik a vonattal egy nő, amott nyílik a kocsiajtó, és kiszáll belőle egy férfi; fogja a távcsövét a lakótelepi panellakó, vagy akár a szénégető… mert tulajdonképpen ilyen mozzanatokat kapunk ebben az 56 tárcában. Vannak kedvesek, sőt kedvencek olyan kb. 35. Élettörténet darabok, életszösszenetek, lehulló (sütemény)morzsányi emberi tragédiák – megédesítik az olvasó lelkét, akármennyire keserű is némelyik… emberek, emberek, van nevük, de még milyen változatos nevük van: Pungucz, Porczolan, Rabuzin, Bajnesz, Bubenko, Morgendorf, Bahunek, és még sorolhatnám … na, és ott van még a másik szerelmem: Menyhárt doktor…, a legfrissebb… (Szeretném jobban megismerni Menyhárt dokit; minden titkával, titokzatosságával, esetleges rejtélyeivel, képzelgéseivel együtt; tudja valaki írt-e még róla máshol is a szerző? Cefetül sajnálom, hogy nem én voltam az a szerencsés hölgy, akit képviselőfánkra hívhatott azon a bizonyos pénteken a nyitott sliccre való figyelmeztetés megköszönése fejében…pedig nem is rajongok a képviselőfánkért…)
Aztán maradt ám még bennem kérdés a szerzőhöz – honnan ezek a távoli, legtöbbször grúz helyszínek, ahol békésen ünnepel együtt oszét, csecsen, avar, ingus, türkmén meg a grúz? Talán az ő látomása volt ilyen tekintetben az utolsó – azóta se történt ez meg…
…és végül, hogy teljes legyen a mozi, a fekete-fehér merev dia átváltozik mozgóképpé: nemcsak mozognak, de színek is gyúlnak a barnás árnyalatokba: piros málna, lila naplemente, piros úttörőnyakkendők, sárga krémes képviselőfánk, narancssárga murok a finomfőzelékhez, pirosló szamóca, állatkertben a pávák színes tolla, festett szárnyú verebek, uborka zöldje, prágai sonka vöröse…
Nekem szabadságot hoztak ezek az írások, grapefruit ízt a számba…
A mozdulatlan, sötét tónusú szóképekben feldobott , és le nem zuhanó kőként marad ott a téma; feldobott, de le nem zuhanó kő, amely bár gondolataidat elindítja, ott lebeg folyton a fejed felett… – olvasol, és közben visszaemlékezel, mosolyra nyílik a szád, hümmögsz, felhúzod a szemöldököd, könnybe lábad a szemed, köszörülöd a torkodat, kirobban belőled a nevetés, de meglehet, hogy épp a sírás – ez nekem Bodor Ádám…
(Na, jó befejezem…de úgy tetszenek a szépen egymás mellé rakosgatott szavak, na…)

@VERDI-nek köszönöm, nagyon tetszett, nagyon jó volt, bár nem kísérlek ma el, de lélekben ott leszek melletted, és hallgatom – első könyvem volt Bodor Ádámtól, de biztosan nem az utolsó, az ilyen pozitív ismerkedés után szívesen adnám az 5 csillagot is, talán egy-két rövid, számomra nem világos tárca tehet róla, talán még húzok az ötödik színén amennyit lehet…

Bárcsak így tudnám egymás mellé válogatni a szavakat, mint Bodor Ádám!

A Vendégünk Bodor Ádám, Szeged eseményfelhívásra olvastam és erre a kihívásra:
Másfél év a mágikus realizmus bűvöletében – @Dün (2/1)
                        __
@tgorsy: neked szeretettel ajánlom a 89. oldalon található írást… :-)

13 hozzászólás
cippo I>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Egyelném én ezt. Mer' amikor jó, akkor nagyonnagyonnagyon jó.
Máskor meg leginkább valami kis atmoszféramaszat: épp csak beleszagolok, azt' mán csapja is az ajtót az orromra, én meg olyankor csak lesek, mint Rozi a moziban.
Ja, az enigmatikus, az ölég jó szó rá. Csak amit nem tudok megfejteni, az általában az agyamra megy. Már elnézést kérek.

9 hozzászólás
sztimi53>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Hát úgy vagyok ezzel a Bodorral, hogy volt néhány randink. Volt, ami nem sikerült olyan jól, némelyik meg annyira jó volt, hogy úgy éreztem bele is szerethetnék. De nem történt meg. Eddig. De még megtörténhet.
(A Tar-túra emiatt is jó, ilyen könyveket kap az ember utána. Köszönet.)

2 hozzászólás
Mazsola_78 P>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Első tárcanovellák, amiket olvastam. Az elején kicsit nehezen hangolódtam rá, mert nagyon fura volt a rövidségük. Végül sikerült és a legtöbbje igen tetszett.
Fogok még tárcanovellát is olvasni, Bodor Ádámtól is tervezek, mert nagyon jó stílusban ír, kíváncsi lennék ezek után, hogy milyenek a regényei.

MortuusEst>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Szeretem Bodor Ádámot. Most már az egész életművét el fogom olvasni, úgy döntöttem. Ez a kötet már megvan egy ideje, de eddig volt időm belefogni. Bodort ugyanis nem szabad „csak úgy” olvasni. Az eddig tapasztalataim alapján művei súlyosak, egész embert igényelnek. A Sinistra körzet a kedvenceim közé tartozik, a Verhovina madarai pedig szerintem 2011 legjobb könyve volt.(Nekem.)
Az utolsó szénégetőknek így elég magas elvárásokkal kezdtem bele. Végül kicsit „csalódtam”,( A Sinistra körzet, meg a Verhovina madarai még sokáig a kedvenceim lesznek.) de még így is fantasztikus könyv. A novellák nagy része tipikusan Bodoros. (Eltekinthetünk a tárca előzménytől szerintem, hiszen eléggé novella-szerűek a megnevezés indokoltságához.) Mindegyikben van valami ballada-szerű elhagyás, vagy enigmatikus jelleg. Emiatt egyébként a befogadásuk is nehezebb, hisz sokszor az olvasónak kell a háttérben lappangó tragédiát összerakni a kis mozaikokból. Kicsit fura, hogy előbb olvastam a Sinsitrát, (Ez az oka, hogy kicsit csalódott vagyok?) hiszen keletkezését tekintve ez a kötet korábbi. Így önkéntelenül hozzá hasonlítom. A visszatérő motívumok már itt előfordulnak, például Menyhárt doktor alakja többször is felbukkan. Ezek most is megteremtik a kohéziót, de nem érzem annyira szorosnak a szerkesztő elvet, mint a Sinistra esetében. Azaz itt a novellák azért jobban megmaradnak önálló műveknek. (Ha a Verhovina madaraira gondolok, ott meg olyan erős a kohézió, hogy regényként lehet olvasni.)
Említettem, hogy nem szabad csak úgy olvasni. Ezt tessék komolyan venni. Minden egyes történet grammra pontosan adagolt. Nem számolgatnmám ugyan, de szerintem még terjedelemre is ki vannak porciózva. Feszes, rövid, tömör szerkesztés. Ehhez pedig jön egy semmihez sem hasonlítható egyedi légkör. Imádom.

K IP>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Nekem a novellái jobban tetszettek, illetve azok közül még azok, amelyek a tárca felé hajlanak. Pedig hangulatra ezek is hozzák a színvonalat. Viszont érdekesek voltak a messzi, de még nem távoli Keleten zajló momentumok, ezek egzotikusan hatottak. Amik tetszettek: Meghívó, A mesterség arca, Minden szerdán, Várakozás, Szünidő, Egy kis figyelmesség, Frontátvonulás, Játékfestöde, A gyalogos határátlépés örömei, Mater immaculata.

mzsuzsa89>!
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők

Tetszettek ezek a kis szösszenetek. Mindegyik ad valami gondolkodnivalót, hiszen rövidségük miatt a szerző sok mindent az olvasó képzeletére bíz. Ezért némelyiket nehéz is megérteni első olvasásra, de ez a misztikusság Bodor általam olvasott más műveire is jellemző. Az író igazán különleges, egyedi világot épített föl, amelynek sajátos atmoszférája van. Így még ha teljesen különálló történetekről is van szó, a hangulat, amit kelt az olvasóban (meg persze néhány vissza-visszatérő helyszín vagy szereplő is), összekapcsolja a novellákat. Ugyanilyen módon nyújt kapcsolódást a korábban olvasott köteteihez is, így azok szép kerek egészet alkotnak.


Népszerű idézetek

danaida>!

Alszik?
Nem. Maga sem?
Én sem. Ez a maga keze?
Azt hiszem.
Megharaphatom?

156. oldal

montika P>!

A málna jót tesz a csontoknak, suttogta.
Ezt honnan veszed?, suttogta Zsuzsanna-Annamária.
Egy Harkály nevű barátom mondta, suttogta Princz Tóni.
Harkály! Az meg miféle név?, suttogta Zsuzsanna-Annamária.
Madárnév, suttogta Princz Tóni.

A szeszgyár tűzfala

danaida>!

Igen, Beácska ma lett négy éves,adjon neki a jóisten még annyit.

78. oldal

5 hozzászólás
danaida>!

Magas, erősen szőke és derék, mint egy medve.

60. oldal

4 hozzászólás
danaida>!

… nadrágjára villantott és figyelmeztette: nyitva a slicce. Hozzátette: ne is haragudjék, mi már szinte ismerjük egymást.

149. oldal

2 hozzászólás
danaida>!

Dato Maharadze, agronómus egy Kutaiszi közeli teaültetvényen, útban tapasztalatcserére a harasztosi kollektív gazdaság hagymatermesztő részlege felé, fagyos téli estén szállt le a kocsárdi vasútállomáson.

39. oldal

5 hozzászólás
danaida>!

Hlebena most a fotelben ül átvetett lábakkal, egy könyvet lapozgat: Egész jó könyv, mondja, csak kár, hogy loptad a könyvtárból. Kikölcsönöztem, mondom, oszt nem adtam vissza. Hlebena elneveti magát, fölugrik az asztalra és megveregeti a vállamat. Csak vicceltem, mondja , onnan lopsz, ahonnan tudsz.

70. oldal

9 hozzászólás
danaida>!

Vlassza asszonyt tudta idegen van a házban, tudta a nyalintás neszeiből…

26. oldal

danaida>!

Nem kóvályog a járda fölött kevéske szegényes levesszag, így nem cikáznak errefele dongó legyek sem….

37. oldal

ciemat P>!

Jóval elmúlt éjfél, én meg állok Moszkvában a Vörös téren és nézem. …
Ketten vagyunk a Vörös téren, az a közeledő alak meg én. És Lenin.

106. oldal (Egy asszony átment a téren)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bartis Attila: Tizenegy novella
Németh Kriszta: Csücsök
Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?
Szilágyi István: Bolygó tüzek
Haász János (szerk.): A félig olvasott könyv és más történetek
Zsuppán András – Haász János (szerk.): Istennek nehéz és más novellák
Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
Varga Lajos Márton (szerk.): Expander
Bartis Attila: A Lázár apokrifek
Kemény István: Az ellenség művészete / Család, gyerekek, autó