Az ​informatika elméleti alapjai 1 csillagozás

Bodnár István – Magyary Gyula: Az informatika elméleti alapjai

A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban vagy a felsőoktatásban részt vevők, illetve az önképzéssel tanulók. A könyv céljai a következők: megismertetni a felhasználót az informatika, a számítástechnika elméleti alapjaival, illetve segítséget nyújtani az olvasó számára az érvényes ECDL vizsgára való felkészüléshez az Informatika elméleti alapjai című modulból. A könyv anyaga alkalmas mind a középiskolai, mind a felnőttoktatásban való használatra.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Informatikai füzetek Kiskapu

>!
Kiskapu, Budapest, 2005
192 oldal · ISBN: 9789639301955

Kedvencelte 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

pelikanbence>!
Bodnár István – Magyary Gyula: Az informatika elméleti alapjai

Ma azaz 2020. Március 23-án azaz Hétfőn találtam meg az előszobánkban lévő fali kosarunkban ! :) A számítástechnika alapjai olvashatóak ebben a tankönyvben és így a számítógépek korában elég hasznos Számomra. IMÁDOM EZT A TANKÖNYVET !!!! :))))


Hasonló könyvek címkék alapján

Angster Erzsébet: Programozás Tankönyv I.
Bártfai Barnabás: Excel a gyakorlatban
Huzsvai László – Balogh Péter – Csipkés Margit – Nagy Lajos – Pocsai Krisztina: Statisztika gazdaságelemzők részére
Pintér Miklós: AutoCAD tankönyv és példatár – 2008–2009
Gordon Erzsébet – Körtvélyesi Gézáné – Sós István – Székely Zoltán: Pascal programozási nyelv
Varga Ibolya: Adatbázis-kezelő rendszerek elméleti alapjai
Szűcs Sándorné – Zólyominé Székely Gyöngyi – Kocsis Sándorné: Négyjegyű függvénytáblázat – Matematika, fizika, kémia, informatika
Hack Frigyes – Fülöp Ferenc – Kugler Sándorné – Radnai Gyula – Urbán János – Szabados László – Nemerkényi Antal – Balázs Lóránt – Büki András: Négyjegyű függvénytáblázatok, összefüggések és adatok
Czenky Márta – Tamás Péter – Vágási János: Tanuljuk együtt az informatikát!
Nagy Gábor: Beruházás, felújítás, karbantartás számvitele