Bodnár Gyula (szerk.)

Pécs 1 csillagozás

Bodnár Gyula (szerk.): Pécs

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1934

>!
16 oldal · puhatáblás

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Pécs


Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Gabriel6>!
Bodnár Gyula (szerk.): Pécs

Egészen véletlenül bukkantam rá erre a kincsre.
Kihíváshoz kerestem olyan írót, aki velem egy hónapban, februárban született. Ahogy nézegettem az adott kalendáriumot, váratlanul szembetalálkoztam egyik dédapám fotójával. Néztem, a név is stimmel. Nahát, micsoda meglepetés! Azt tudtam róla, hogy a Sorbonne-on tanult Párizsban, később tanár lett Budapesten, egyetemen. Ő volt „a macskás professzor”. Azt is tudtam, hogy francia nyelvkönyvet szerkesztett. De ez az iskolavonatos sorozat igazi meglepetés volt. Ráadásul Pécs-ről szóló is van köztük, hát be kellett szereznem nekem is. Sajnos nem hozhattam ki a könyvtárból, mivel nagyon sérülékeny. Végeredményben egy pici, puha lapos, 16 oldalas füzet az egész, térkép melléklettel. Viszont kedvesek voltak a könyvtárban, beszkennelték nekem.
A könyv nagyon részletesen írja le magát az utazást. Amerre jár a vonat, azokról a területekről, településekről is olvashatunk mindenféle tudnivalókat. Pécsről is kapunk info-t, bár a legrészletesebb a Székesegyház bemutatása. Nekem a személyes kedvencem a bevezető, ahol az utazó diákokat látják el, ma már erősen megmosolyogtató utasításokkal.


Népszerű idézetek

Gabriel6>!

PÉCS.
Tengerszínfeletti magasság a Széchenyi-téren 152 m. Lakosság
száma: 61.800. (86% magyar, 10% német. 82% katolikus, 5%
református, 3% ág. ev., 9% izraelita).
Pécs szab. kir. város, Baranya vármegye székhelye,
nemcsak festői fekvésénél fogva, az erdőborította Mecsek
déli lejtőjén, nemcsak több évezredes múltja és emlékei
révén, de mai magas kultúrája, kereskedelme és fejlett
ipara által is az ország egyik legnevezetesebb városa.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Baranya megye · Mecsek · Pécs · Széchenyi tér, Pécs
Gabriel6>!

1.
Az utazás a tanulásnak legkellemesebb formája, mert egyben gyönyörűséget is nyújt. Élvezni azonban csak akkor tudjuk, ha mások rendetlenkedésükkel nem zavarnak. Mi se zavarjunk tehát másokat. Mindig és mindenütt arra gondoljunk, hogy a főváros egész ifjúságát képviseljük. Tegyük magunkat szerény, csendes, tapintatos viselkedésünkkel kedvessé a vendéglátó vidéki városok szemében.
2.
A kirándulásra ne vigyünk podgyászt. Ebédünk kis kézi csomagban is elfér. Szükséges ellenben esernyő vagy esőálló felöltő, és nagyon kedves örömet szerez a fotografáló gép okos használata.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: utazás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bodnár Gyula (szerk.): Eger
Bodnár Gyula (szerk.): Ják, Szombathely
Bodnár Gyula (szerk.): Vác, Visegrád
Bodnár Gyula (szerk.): Győr
Bodnár Gyula (szerk.): Székesfehérvár
Farkas László (szerk.): Nagyvárad, Félixfürdő
Farkas László (szerk.): Bánffyhunyad, Kolozsvár
Bodnár Gyula (szerk.): Érsekújvár – Komárom
Dombi József (szerk.): Esztergom
Bodnár Gyula (szerk.): Debrecen, a Hortobágy