Félelem 1 csillagozás

Trump a Fehér Házban
Bob Woodward: Félelem

BENNFENTES ​TÖRTÉNET AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉRŐL, AHOGYAN CSAKIS BOB WOODWARD TUDTA MEGÍRNI
Bob Woodward, aki leginkább a hivatalban lévő amerikai elnökökről írt könyveivel betonozta be a nevét szerzőként – Nixontól Obamáig nyolc államfő kormányzását mutatta be –, ezúttal a Donald Trump igazgatta Fehér Ház zűrzavaros életét tárja fel példátlan alapossággal, és leleplezi, hogyan hozza meg döntéseit az elnök fontos bel- és külpolitikai ügyekben.
Soha korábban nem jelent meg ilyen aprólékos portré hivatalban lévő elnökről úgy, hogy a szóban forgó vezető az első évét töltötte a pozícióban. Woodward könyve elsősorban az Ovális Irodában, az Air Force One fedélzetén és a Fehér Házban zajló parázs viták és döntéshozatali folyamatok bemutatására koncentrál.
A szerző belsős forrásokkal készített több száz órányi interjú, tárgyalások során rögzített feljegyzések, valamint személyes naplók, hivatalos akták és dokumentumok alapján írta meg a könyvét. Az egészen apró… (tovább)

Eredeti mű: Bob Woodward: Fear

>!
GABO, Budapest, 2018
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634067306 · Fordította: Bihari György, Bojtár Péter, Pétersz Tamás

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Donald Trump


Most olvassa 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi 
Bob Woodward: Félelem

Bob Woodward: Félelem Trump a Fehér Házban

Aztarohadt….

Annak idején, amikor Trumpot megválasztották, mondtam is magamnak, hogy na nesze nektek, kaptatok ti is egy Gyurcsányt, amit aztán se kiköpni, se lenyelni nem tudtok majd.

Bingó.

A könyv szenzációs.


Népszerű idézetek

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi

– Fel tudsz jönni velem New Yorkba?
– Minek?
– Hogy találkozz Donald Trumppal.
– Minek?
– Fontolgatja, hogy indul az elnökválasztáson.
– Melyik országban?
– Nem, de komolyan – erősködött Bossie.
Hónapok óta értekezett és dolgozott együtt Trumppal. Trump kérte ezt a találkozót.
– Öreg, nekem nincs időm faszverésre – jelezte Bannon. – Donald Trump sose lesz elnök. Felejtsd el. Obama ellen? Ne szórakozz már. Nincs nekem időm baromságokra.

Bob Woodward: Félelem Trump a Fehér Házban

Kapcsolódó szócikkek: Donald Trump
1 hozzászólás
>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi 

A valóság az volt, hogy az Egyesült Államok 2017-ben hozzákötötte magát egy érzelmileg túlfűtött, állhatatlan és kiszámíthatatlan vezető szavaihoz és tetteihez. Az elnök beosztottai készakarva hiúsították meg azokat a lépéseket, amelyeket vezetőjük legveszélyesebb ötleteinek tartottak. A világ legerősebb országának végrehajtó hatalma idegösszeomlást kapott.
A könyv ennek a történetét meséli el.

Bob Woodward: Félelem Trump a Fehér Házban

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi

Megrendítette, amikor a Timesban azt olvasta, hogy Trumpot képtelenség civilizálni. „Francba! – gondolta. – Ez nagy baj! A kampány széthullóban van. Bár ez nem is kampány, hanem egy vicc.

Bob Woodward: Félelem Trump a Fehér Házban

Kapcsolódó szócikkek: kampány

Hasonló könyvek címkék alapján

Jimmy Carter: Teljes élet
Erik Prince: Amerika szolgálatában
Frank Tibor: Amerika világai
Condoleezza Rice: Washingtoni emlékeim
Joseph S. Nye Jr.: Véget ér-e az amerikai évszázad?
Soros György: Az amerikai hatalmi lufi
Avar János: Carter útja a Fehér Házba
Ronald Reagan: Egy amerikai élet
George Bush – Brent Scowcroft: Átalakított világ
Jonathan Alter: Az ígéret