Krónikák 85% 26 csillagozás

A nagyzoló történetek közül a Moby Dicket, a pecás hencegések csúcsteljesítményét szerette a legjobban.

23. oldal

Egy este Bono, a U2 énekese jött át vacsorára néhány közös barátunkkal. Bono társasága olyan, mintha egy vonat étkezőkocsijában vacsorázna az ember – az az érzése támad, hogy mozog, megy valahova, Bonoban egy ókori költő lelke lakik, óvatosnak kell lenni a közelében. Ha felmordul, a föld is megremeg. Mellesleg zugfilozófus. Hozott magával egy rekesz Guinness sört is. Olyan dolgokról folyt a szó, amelyekről téli együttlétek során beszél az ember – Jack Kerouacról beszélgettünk. Bono jól ismeri Kerouac műveit. Kerouac megörökítette az amerikai kisvárosokat – Tiuckee, Fargo, Butte vagy Madora csupa olyan zug, amelyekről az amerikaiak nagy többsége nem is hallott. Fura, hogy Bono többet tud Kerouacról, mint a legtöbb amerikai. Néha olyanokat tud mondani, hogy az ember megtántorodik. Olyan ember ő, mint az a pasi a régi filmben, aki puszta kézzel addig agyabugyálja a gonosztevőt, amíg ki nem préseli belőle a beismerő vallomást. Ha Bono a huszadik század korai évtizedeiben Amerikában élt volna, rendőr lett volna. Rengeteg mindent tud Amerikáról, és amit nem tud, arra is kíváncsi.

161. oldal

Nagyon szerettem a francia írót, Balzacot is, elolvastam A szamárbőrt meg a Pons bácsit. Balzac nagyon mulatságos volt. Filozófiája egyszerű és világos: alapvetően azt mondja ki, hogy a tiszta materializmus az őrület alapja. Balzac számára az egyetlen igazi tudás a babonában rejlik. Minden elemezhető. Az ember halmozza fel energiáját. Ez az élet titka. B. úrtól sokat lehet tanulni. Szórakoztató partner. Szerzetesi csuhában jár, és szakadatlanul issza a kávét. A túl sok alvástól eldugul az agya. Egyszer kiesik egy foga, mire felkiált: – Mit akar ez jelenteni? – Rákérdez mindenre. Egy gyertyától lángot fog a ruhája, mire elgondolkodik, vajon a tűz jó előjelnek számít-e.

45-46. oldal

Jóformán bármi gerjeszthet félelmet. Nekem például az volt a legnagyobb félelmem, hogy a gitárom elhangolódik.

Az elveszett föld

Az hiszem, azt kerestem, amit az Útonban olvastam – a nagyvárost, a sebességet, a hangzását: azt, amit Allen Ginsberg így nevezett: „a hidrogénezett wurlitzervilág”. Lehet, hogy egész életemet ebben éltem le, erről fogalmam sem volt, de akkor sem nevezte így senki. Lawrence Ferlinghetti, egy másik beatköltő ezt mondta róla: „a műanyag vécéülőkék, női tamponok és taxik csókálló világa”. Ez is rendben volt, de Gregory Corso verse, a Bomba: még lényegretörőbben, jobban ragadta meg a kor szellemét – eltékozolt és elgépiesedett világ – sok nyüzsgés, tolakodás – rengeteg polcot kell letörölgetni, rengeteg dobozt feltornyozni.

216. oldal

Az életvezetési tanácsok szerint ha az ember sikeres akar lenni, akkor legyen individualista akarnok, de azért bizonyos mértékig alkalmazkodjon, mert szükség van konformizmusra. Így válik az ember egy szempillantás alatt individualista akarnokból konformistává.

84. oldal

Amikor kijelenti, hogy az erkölcs helyét a politika vette át, és a politika nyers erőből áll, az nem gyerekjáték. Azt el lehet hinni neki. Akárki vagy, pontosan azt teszed, amit mondanak neked. Beadod a derekad, vagy véged. Kímélj meg a reménységről, az igazságosságról szóló hülyeségektől. Nézzünk már a mélyére a dolgoknak. Erkölcsi rend nem létezik. El lehet felejteni. A morálnak semmi köze a politikához. Nincs is közöttük átjárás. Az ember vagy fent van, vagy lent. Ilyen a világ, és ezen semmi sem változtathat. Eszelős, zűrzavaros a világ, ezzel szembe kell nézni.

45. oldal - Az elveszett föld

A folkénekesek királynője viszont csak Joan Baez lehetett. […] Képtelen voltam levenni róla a szemem, még pislogni sem akartam, hogy annyi időre se veszítsem szem elől. Kegyetlenül nézett ki – fényes fekete haj, amely leért a finom vonalú csípőjéig, hosszú szempillák, félig hunyt szempár, nem afféle Szurtos Manci. Már a látványtól be voltam lőve. És akkor ráadásul még a hangja is. Ez az a hang, amelyik elűzi a rossz szellemeket. Olyan volt, mintha egy másik bolygóról érkezett volna.

232. oldal

Volt egy könyv Sigmund Freudtól, a tudatalatti királyától: A halálösztönök és életösztönök. Épp azt lapozgattam egyszer, amikor Ray bejött, meglátta nálam a könyvet, és azt mondta: –
Annak a szakmának a legjobbjai ma reklámcégeknél hajtanak. Levegővel kereskednek. – Visszatettem a könyvet, és soha többé nem vettem kézbe.

47. oldal

1941 tavaszán születtem. Európában már dúlt a második világháború, és az Egyesült Államok is hamarosan hadba lépett. A világ darabokra szakadt, az újonnan érkezőket a káosz fogadta az arcukra mért ökölcsapásokkal. Aki akkoriban született, vagy akkor már életben volt, az mind érezte, hogy a régi világ elmúlik, és elkezdődik az új. Olyan volt, mintha visszacsavartuk volna az órát abba az időkbe, amikor a Kr. e. helyét átvette a Kr. u. Mindenki, aki akkoriban született, amikor én, részese volt mindkét korszaknak. Hitler, Churchil, Mussolini, Sztálin, Roosevelt: kimagasló alakok, amilyenekt többé nem lát a világ: férfiak, akik saját meggyőződésükre támaszkodtak, lett légyen jó vagy rossz, mindegyikük elszánta magát, hogy egyedül cselekedjék, nem törődve az elismeréssel, nem törődve a vagyonnal, szeretettel – az emberiség sorsának alakulását irányították, és romba döntötték a világot. Elődeik hosszú sorához, a Nagy Sándorokhoz, Julius Ceasarokhoz, Dzsingisz kánokhoz, Nagy Károlyokhoz és Napóleonokhoz hasonlóan ők is úgy szeletelték a világot, mint valami ínyenc vacsorát. Akár viking sisakot hordtak, akár középen választották el a hajukat, nem lehetett nemet mondani nekik, és lehetetlen volt kiszámítani őket – durva barbárok, akik végigcsörtettek a fold hátán, és pörölycsapásokkal valósították meg a földrajzról alkotott elképzeléseiket.

36-37. oldal