Wayward ​Pines (Wayward Pines-trilógia 1.) 86% 636 csillagozás

Imádtam. Hihetetlen érzés volt olvasni. Imádtam minden percét az olvasásnak, és annyira lenyűgözőt volt a története. Megkedveltem Ethan Burke-t, és alig várom, hogy a folytatást is olvassam. Nagyon kíváncsi lettem mi lesz ennek a vége. Eszméletlenül lenyűgöző ez a világ, amibe Ethan, és családja keveredett. Még most is a hatása alatt vagyok. :-)

Valami perverz okból kifolyólag nagyon szeretem az amerikai kisvárosos történeteket, mindenféle médiumban. Az első irodalmi példa a The Lottery volt Shirley Jacksontól, amivel találkoztam (olvasd el, rövid és jó, és többek közt olyasmik is kinőttek belőle, mint Az éhezők viadala: https://sites.middlebury.edu/individualandthesociety/fi… ), amit követett hamar a Lovecrafti munkásság (vö. Árnyék Innsmouth fölött), innen meg már nyilván nem lehetett megállni, Hawthorne, Stephen King, volt itt minden. És akkor még az Alan Wake ráerősített game szinten, most jött a Life is Strange…
Meg a Wayward Pines.

Éreztem én, hogy nekem ez kell. Tulajdonképpen lényegileg két és fél napba telt az elolvasása, atomfáradtan a Könyvfeszttől, és ritka kellemes volt. Azok a rövid tőmondatok, amik a magyar nyelvnek annyira nem állnak jól ilyen mennyiségben, mint az angolnak, nos, itt még ők se zavartak annyira.
Maga a sztori, spoilermentesen szólva, thrillernek indul: adott egy szövetségi ügynök, aki masszívan hiányos emlékezettel ébred fel egy folyóparton, sérülten, a legideálisabb kis városkában a világon, ahol mindenki pszichopata módon bánik vele – vagy ő érzi csak így? A regény közepe táján kiderül, hogy most akkor ki is a hülye, néhány nagyon ügyesen elhelyezett kis jelenet nem Ethan szemszögéből mindent más megvilágításba helyez, de csak a legvégén áll össze a mozaik. Nagyon ki van találva, és annyi kis jel utal előre a végkifejletre, hogy az nem igaz, de azok alapján nem lehet kisakkozni, mi lesz, a végén csap az ember a homlokára, hogy baaaaaakker, már értem!
És nekem elhihetitek, a vége az én kis sci-fis lelkemet is megfogta, leültette egy fotelbe, a kezébe nyomott egy sört, és még meg is masszírozta finom olajjal a lábát. Az Idlewild óta nem tetszett még így sf világ, mint itt. Egy amerikai kisvárosban. YAY!

Kérem szépen a második könyvet.
Még szépen, de ha nem jutok hozzá hamar, elkezd tikkelni a szemem, sajogni a fejem, és mindenki nekiáll hülyén viselkedni körülöttem…

Egy könyv, ami végre tompított kicsit a csorbán, mikor a címkék közt szerepel a disztópia szó is, és én előre sikítva dobom el a hajam. Valahogy sosem fogtam ki olyat, ami tetszett volna, sőt, szinte csak disztópiák olvasása közben éreztem azt, hogy falhoz vágnám a könyvet. Bumm neked elfojtott agresszió.
De itt jött Crouch, akinek egy könyvén már túl vagyok, és azt szerettem is, így nagy kedvvel vágtam a következőbe. És itt ért a meglepetés, hogy nagyon jól haladtam, élveztem, végre nem támadtak ön -és írócsonkítási gondolataim, de végig bennem motoszkált, hogy valahol el fog csúszni egy banánhéjon. Aztán jött is a héj, meg is csúszott rajta erőteljesen, de nem csattant pofára, csak én, viszont most kellemes értelemben. Mivel egészen addig, míg egy-két erős logikai buktató be nem ficcent, még a bestéket is megbocsátottam, csak disztópia, szóval kellett bele disztópikus elem (Riszperidon világmegváltó gondolatát olvashatta a kedves molytársadalom). Kicsit Doom, kicsit Kaptár, de üsse kő, mert itt végre tényleg nem zavart.
Úgyhogy most ott tartunk, hogy nagyon örülök, hogy végre egy disztópia tetszett, de pár egyéb elem és a logikai furcsaságok miatt nem adok öt csillagot csak négyet. Plusz erős késztetést érzek, hogy minél előbb folytassam. Mindemellett egyre jobban csípem ezt a Crouch fickót!

A fülszöveg és mások ajánlása alapján elég nagy elvárásokkal álltam neki a könyvnek. Szerencsére már az első pár oldal után éreztem, hogy be is fogja váltani a hozzá fűzött reményeimet. Izgalmasabbnál izgalmasabb részek követték egymást, igazi „beszippantós” történet. Ami a legjobban tetszett, az a fojtogató, nyomasztó kisvárosi légkör, ahol semmi sem az, aminek látszik. Ezt a hangulatot mesterien át tudta adni az író, tényleg élmény volt olvasni.
Nagyon meglepett a csavar a történetben, én teljesen más vonalon gondolkoztam. A következő résznek is fogok adni egy esélyt, kíváncsi vagyok, mit lehet még ebből kihozni.
Bátran tudom ajánlani, a hozzám hasonló félősek is nyugodtan tehetnek vele egy próbát, teljesen jól tolerálható. Persze ami engem illet, egyes részeknél kevesebb brutalitással is beértem volna, de tudjuk be ezt a finom kis lelkemnek :)

Ez valami elképesztő volt!

spoiler Az alapsztori izgalmas, ám mind inkább azon merengtem, hogy milyen szinten kiszolgáltatottá vált a pasi pénz, emlékek, iratok és igazából minden nélkül egy ellenséges helyen, ahol folyton ütik-vágják, és a kórházban akarják tartani, amíg csak lehet. Rossz belegondolni Ethan Burke borzasztó kiszolgáltatottságába… A köd miatt kicsit befigyelt nálam a Silent Hill horroros utánérzése és a közérzetem se a legjobb, amikor napok óta ködben áll a városkám… :D

Nem tudtam, hogy mi ez a helyen és mit akarnak szegény Ethannel, de a pasi annyira kitartó volt, hogy idővel egész megkedveltem és elkezdtem drukkolni neki! (Öreg hiba…) Egyetlen dologban voltam biztos, abban, hogy valaki vagy valami miatt időzavarban vagyunk. Semmi nem stimmelt az idővel! Olyan, mintha nem is lett volna, mintha az író kihagyta volna a regényből az IDŐT…

A könyv vége felé, amikor kiderültek a dolgok, akkor szó szerint pofán csapott az igazság. DöBBENETES. Sokkal logikusabb, mint az olvasás közben fejben felállított sok h_lyeség, amivel próbáltam megmagyarázni a dolgokat.

Össz-értékelés: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/12/wayward-pin…

Ez aztán érdekes volt :D
Egy pici Twin Peaks hangulatot idézett fel bennem (is)*-* Bizonyára ezért varázsolt el (vagy csak azért, mert ezer éve nem olvastam hasonlót sem)! A vége különösen tetszett! Most viszont nagyon érdekel a 2. része….

A sorozat elkezdése után rájöttem, hogy kíváncsi vagyok a könyvre is, így bele is kezdtem gyorsan. Aztán arra is rá kellett jönnöm, hogy sok mindenben különbözik a regény a sorozattól, így felhagytam a nézésével. A világ melyben játszódik nagyon magával ragadott. Ennek ellenére nem élnék a földi paradicsomban: Wayward Pines-ban, mert tuti gyorsan belekattanék, aminek a következménye egy jó kis búcsú lenne.

Az első reakcióm ennyi lenne: eszement.
Na és akkor a többi: izgalmas, csavaros, agyafúrt, rejtélyes.
Rettentően lendületes, nem nagyon lehet abbahagyni az olvasását. Jól kitalált történet, annyira elragadja az embert a rejtély, hogy minden pillanaton ezen kattogtam. Mi lehet ez? Hogyan függnek össze a dolgok? Mi ez a nagy titokzatoskodás? Ááá, szétvetett az ideg, hogy mikor kapom meg a válaszaimat. Drukkoltam Ethannek, hogy sikerüljön túlélnie; elképesztő kitartó figura, szimpatikus volt végig. Szerencsétlen fickót jól kikészítette az író, de végül megkapta ő is, és én is a válaszokat. Nagyon élveztem.

Már az első pár oldal után tudtam, annyira tetszik a stílus, hogy szeretni fogom, bármiről is szóljon. Így utólag pedig azt kell mondanom, hogy szeretném, bármilyen is lenne a stílusa. Vagyis egy nagyon jó stílusban megírt nagyon jó történet. Talán a borító miatt meg voltam győződve, hogy ez egy krimi. Nagyon nem az. Bár rejtély és találgatás van benne bőven. A baljós hangulatról nem is beszélve. Aztán lassan összeállnak a darabkák és egy olyan egészet kapunk, ami egyszerűen letaglóz. Az író egy percig sem kíméli a főszereplőt, mégsem éreztem túl soknak, s egyre inkább megszerettem Ethant a kitartásáért és a céltudatosságáért. Nagyon erős kezdés, muszáj továbbolvasni.

Én bedőltem annak, hogy ebből a könyvből sorozat készül(t). Magam sem értem, de valamiért azt gondoltam, hogy akkor csak eszméletlen jó lehet. Figyeltjeim se nagyon olvasták. Ahogy nézem itt a molyon sem annyira népszerű… Valamiért én mégis állandóan ezzel a könyvvel találkoztam mostanában. Úgyhogy beadtam a derekam.
Nem mondom, hogy rossz volt, de mély nyomott nem hagyott bennem. Az írásmód rettentően idegesített.
Tőmondatok mindenhol.
Tördelve.
Egy mondat egy sor.
Teljesen indokolatlanul.

Senki nem volt szimpatikus a könyvben, igazából Ethan sorsa nem nagyon érdekelt, és valahogy olyan „ezt már olvastam valahol” érzésem volt végig. Sokkal jobb lehetett volna a könyv, ha jobban van megírva. Ezt ki kell mondanom.
Egynek elment, de én nem fogom folytatni. A sorozatban bőven elég lesz.