Wayward ​Pines (Wayward Pines-trilógia 1.) 87% 363 csillagozás

Imádtam. Hihetetlen érzés volt olvasni. Imádtam minden percét az olvasásnak, és annyira lenyűgözőt volt a története. Megkedveltem Ethan Burke-t, és alig várom, hogy a folytatást is olvassam. Nagyon kíváncsi lettem mi lesz ennek a vége. Eszméletlenül lenyűgöző ez a világ, amibe Ethan, és családja keveredett. Még most is a hatása alatt vagyok. :-)

Valami perverz okból kifolyólag nagyon szeretem az amerikai kisvárosos történeteket, mindenféle médiumban. Az első irodalmi példa a The Lottery volt Shirley Jacksontól, amivel találkoztam (olvasd el, rövid és jó, és többek közt olyasmik is kinőttek belőle, mint Az éhezők viadala: https://sites.middlebury.edu/individualandthesociety/fi… ), amit követett hamar a Lovecrafti munkásság (vö. Árnyék Innsmouth fölött), innen meg már nyilván nem lehetett megállni, Hawthorne, Stephen King, volt itt minden. És akkor még az Alan Wake ráerősített game szinten, most jött a Life is Strange…
Meg a Wayward Pines.

Éreztem én, hogy nekem ez kell. Tulajdonképpen lényegileg két és fél napba telt az elolvasása, atomfáradtan a Könyvfeszttől, és ritka kellemes volt. Azok a rövid tőmondatok, amik a magyar nyelvnek annyira nem állnak jól ilyen mennyiségben, mint az angolnak, nos, itt még ők se zavartak annyira.
Maga a sztori, spoilermentesen szólva, thrillernek indul: adott egy szövetségi ügynök, aki masszívan hiányos emlékezettel ébred fel egy folyóparton, sérülten, a legideálisabb kis városkában a világon, ahol mindenki pszichopata módon bánik vele – vagy ő érzi csak így? A regény közepe táján kiderül, hogy most akkor ki is a hülye, néhány nagyon ügyesen elhelyezett kis jelenet nem Ethan szemszögéből mindent más megvilágításba helyez, de csak a legvégén áll össze a mozaik. Nagyon ki van találva, és annyi kis jel utal előre a végkifejletre, hogy az nem igaz, de azok alapján nem lehet kisakkozni, mi lesz, a végén csap az ember a homlokára, hogy baaaaaakker, már értem!
És nekem elhihetitek, a vége az én kis sci-fis lelkemet is megfogta, leültette egy fotelbe, a kezébe nyomott egy sört, és még meg is masszírozta finom olajjal a lábát. Az Idlewild óta nem tetszett még így sf világ, mint itt. Egy amerikai kisvárosban. YAY!

Kérem szépen a második könyvet.
Még szépen, de ha nem jutok hozzá hamar, elkezd tikkelni a szemem, sajogni a fejem, és mindenki nekiáll hülyén viselkedni körülöttem…

Ez valami elképesztő volt!

spoiler Az alapsztori izgalmas, ám mind inkább azon merengtem, hogy milyen szinten kiszolgáltatottá vált a pasi pénz, emlékek, iratok és igazából minden nélkül egy ellenséges helyen, ahol folyton ütik-vágják, és a kórházban akarják tartani, amíg csak lehet. Rossz belegondolni Ethan Burke borzasztó kiszolgáltatottságába… A köd miatt kicsit befigyelt nálam a Silent Hill horroros utánérzése és a közérzetem se a legjobb, amikor napok óta ködben áll a városkám… :D

Nem tudtam, hogy mi ez a helyen és mit akarnak szegény Ethannel, de a pasi annyira kitartó volt, hogy idővel egész megkedveltem és elkezdtem drukkolni neki! (Öreg hiba…) Egyetlen dologban voltam biztos, abban, hogy valaki vagy valami miatt időzavarban vagyunk. Semmi nem stimmelt az idővel! Olyan, mintha nem is lett volna, mintha az író kihagyta volna a regényből az IDŐT…

A könyv vége felé, amikor kiderültek a dolgok, akkor szó szerint pofán csapott az igazság. DöBBENETES. Sokkal logikusabb, mint az olvasás közben fejben felállított sok h_lyeség, amivel próbáltam megmagyarázni a dolgokat.

Össz-értékelés: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/12/wayward-pin…

Ez aztán érdekes volt :D
Egy pici Twin Peaks hangulatot idézett fel bennem (is)*-* Bizonyára ezért varázsolt el (vagy csak azért, mert ezer éve nem olvastam hasonlót sem)! A vége különösen tetszett! Most viszont nagyon érdekel a 2. része….

Én bedőltem annak, hogy ebből a könyvből sorozat készül(t). Magam sem értem, de valamiért azt gondoltam, hogy akkor csak eszméletlen jó lehet. Figyeltjeim se nagyon olvasták. Ahogy nézem itt a molyon sem annyira népszerű… Valamiért én mégis állandóan ezzel a könyvvel találkoztam mostanában. Úgyhogy beadtam a derekam.
Nem mondom, hogy rossz volt, de mély nyomott nem hagyott bennem. Az írásmód rettentően idegesített.
Tőmondatok mindenhol.
Tördelve.
Egy mondat egy sor.
Teljesen indokolatlanul.

Senki nem volt szimpatikus a könyvben, igazából Ethan sorsa nem nagyon érdekelt, és valahogy olyan „ezt már olvastam valahol” érzésem volt végig. Sokkal jobb lehetett volna a könyv, ha jobban van megírva. Ezt ki kell mondanom.
Egynek elment, de én nem fogom folytatni. A sorozatban bőven elég lesz.

Már az első pár oldal után tudtam, annyira tetszik a stílus, hogy szeretni fogom, bármiről is szóljon. Így utólag pedig azt kell mondanom, hogy szeretném, bármilyen is lenne a stílusa. Vagyis egy nagyon jó stílusban megírt nagyon jó történet. Talán a borító miatt meg voltam győződve, hogy ez egy krimi. Nagyon nem az. Bár rejtély és találgatás van benne bőven. A baljós hangulatról nem is beszélve. Aztán lassan összeállnak a darabkák és egy olyan egészet kapunk, ami egyszerűen letaglóz. Az író egy percig sem kíméli a főszereplőt, mégsem éreztem túl soknak, s egyre inkább megszerettem Ethant a kitartásáért és a céltudatosságáért. Nagyon erős kezdés, muszáj továbbolvasni.

Az első reakcióm ennyi lenne: eszement.
Na és akkor a többi: izgalmas, csavaros, agyafúrt, rejtélyes.
Rettentően lendületes, nem nagyon lehet abbahagyni az olvasását. Jól kitalált történet, annyira elragadja az embert a rejtély, hogy minden pillanaton ezen kattogtam. Mi lehet ez? Hogyan függnek össze a dolgok? Mi ez a nagy titokzatoskodás? Ááá, szétvetett az ideg, hogy mikor kapom meg a válaszaimat.
Drukkoltam Ethannek, hogy sikerüljön túlélnie; elképesztő kitartó figura, szimpatikus volt végig. Szerencsétlen fickót jól kikészítette az író, de végül megkapta ő is, és én is a válaszokat. Nagyon élveztem.

Horrort meg thrillert tízévente, ha egyszer veszek kezembe, és akkor még sokat mondtam. Helyesebb lenne azt mondani, hogy messziről és nagy ívben kerülöm, a Keserű ébredés után is féltem végigmenni a sötét utcán, és általában a gyerekeknek való szellemes-nyomozós-izgalmas történetek (például ez is ilyen) jelentik az ingerküszöböm végét.

Erre jön @Jeffi, és ódákat zeng erről a trilógiáról. Nem ez az első eset, hogy hallgatok rá… Úgyhogy kölcsönkértem, aztán kis kerülgetés után elolvastam.
Nem is tudnám megmondani, hogy tetszett-e vagy sem. Ha visszagondolok a regényre, az a két fő emlékem, hogy a főhős spoiler, illetve hogy nem mertem esténként olvasni.

Folytatni fogom a következő kötettel, de azt is szigorúan csak nappal, úgy, hogy esténként levezetésnek megtartom a Nyakigláb Apót, különben nem fogok jól aludni.

Hűűűű… Egészen komolyan sírhatnékom lett ettől a könyvtől, annyira tetszett, annyira vágytam már valami hasonló élményre.. Visszatért a kedvem az olvasáshoz! :)
Éjfél körül tettem le tegnap, de természetesen nem hagyott aludni, éjjel is ezen gondolkoztam, hogy mi miért van, és mi lehet a „nagy titok” megoldása. Természetesen sok dologra gondoltam, de erre aztán végképp nem :)
Rettentően bejött ez a végtelenül nyomasztó, komor, kisvárosi hangulat, olyan szintű feszültséget keltett az író, hogy végig izgalmas tudott maradni a könyv, egy másodpercre sem unatkoztam, de néha már nagyon lapoztam volna előbbre, hogy megtudjak dolgokat.. :)
Egy másodpercig sem zavartak a nem agyonbonyolított, hanem néha inkább tőmondatai, szerintem ezekkel is bőven elmondott mindent, amit érdemes volt tudni.
Egyértelműen kedvenc lett, bár most nem vagyok teljesen biztos abban, hogy mindenkinek, akivel általában hasonló az ízlésünk, tetszeni fog. Én viszont alig várom, hogy nekiülhessek a folytatásnak! :)

20% misztikum, 70% brutalitás, 10% sci-fi
Nagyon adja, olvasni kell. Nyugtalan lettem tőle, és mikor főhősünk végre gyilkolt, elégedett voltam. Ilyen a hatása.