Az ​őszinteség perce 75% 26 csillagozás

A szabadon választott érettségi tantárgyamnak én a rajzot választottam ki. Igen, igen….nem nagyon tudok rajzolni, de számomra nem jelentett akadályt. Viszont a rajz érettségi nehéznek ítélt művészettörténeti részébe annál nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam. Azt kell, hogy mondjam, nagyon élveztem, és egy kicsit igazságtalanul elhanyagoltnak érzem a középiskolás művészettörténet oktatást. Hisz van egy jó pár kötelező olvasmányunk, matekból is gürcölünk egy csomót, csakúgy, mint történelemből, általánosan műveltnek is mondhatjuk magunkat, de a már évezredek óta velünk lévő művészetről, csodás alkotásokról alig tudunk valamit. Őszintén kijelentem, nagyon jól szórakoztam az érettségire való készülés közben, ahogy megismertem a festmények, szobrok, épületek történeteit, jellegzetességeit, ahogy a megszerzett új ismereteim összefonódtak a már történelemből megismert adatokkal.
Így hát nagyon megörültem, amikor a könyv fülszövegében azt olvastam, hogy a történetben nagy szerep jut a művészettörténetnek is.
Folytatás itt:http://konyvutca.blogspot.nl/2016/01/bjrn-sortland-az-o…

Roppant érdekes alkotás. Egyszerű kis szerelmi történet tele művészettörténeti, vallási információkkal. Elképesztő volt számomra Jakob tudása, ahogy átadta Fridának abszolút érthető, érdekes volt. Tetszett, hogy mellékletben megtalálható az összes alkotás, amiről szó van a könyvben, tehát nem csak olvashatjuk, hanem meg is nézhetjük hogy miről van szó. Kötelező olvasmánnyá tenném középiskolába. Ez azon könyvek közé tartozik, amiből tanulni is lehet. Mondhatnám egy kis alapműveltséget lehet szerezni.

Ez a könyv csoda. Nagyon művészi, szerelmes, őszinte, és minden egyes jó tulajdonság. I need Jacob. New crush :D A suliban utáltam a művészettörit, itt viszont minden oldala magával ragadott. És mi az a vége???? ilyet nem csinálunk, ez… aaajjj. Az utazásos könyveket eleve szeretem (pl: A soha határa), és új kedvencre leltem Frida történetében. Nesze neked, Ida xddd Az elején mondjuk még szerintem is kicsit túlreagálta a betegséget a mi főhősnőnk, de hát a negativitás ezt képes kihozni az emberből. Jacob projektje is magával ragadó volt. Imádtam.

Eleinte csak úgy faltam a könyvet. Izgalmasnak, érdekesnek találtam a rengeteg művészettörténeti információt és a sok-sok leírást a képekről. Mert engem igenis érdekel. Mindig is érdekelt a művészet. De ilyen mennyiségben egy idő után már túl sok volt. Kicsit össze kellett volna sűríteni, mert nehéz egyszerre ennyi információt megemészteni. Inkább több gondot kellett volna fordítani a szerelmi szálra.

Bevallom, nem tartottam magam számon die-hard reneszánsz fan-ként, és ez most sem jellemző rám. De ez a könyv képes volt belevinni abba a gondolatkörbe, hogy „nahát, ez egész érdekes, majd ha több időm lesz, akkor beleásom magam a témába, és talán még elolvasok egy-két könyvet és megnézek néhány képet is”. Ez persze soha nem fog teljesülni, de a tény, hogy idáig eljutottam, máris jelent valamit. Ezzel egy polcra került a következőkkel:
– a szekrényemben bujkáló puzzle-lel, ami 1000 darabos, és még világít is. Egyszer majd megcsinálom.
– a történelemkönyveimmel, amiket tervezek újra átolvasni, hogy felfrissítsem az emlékezetemet, és dicsekedhessek a műveltségemmel. Soha nem fog megtörténni.

Szóval, tetszett a könyv, és tényleg új területek felé nyitottam. Jó volt, hogy a képek ott voltak középen, így mindig lehetett nézegetni, összehasonlítgatni. E nélkül mondjuk nem lett volna sok értelme.
A szereplők meg….. háááááát. Furcsa viszonyom lett velük. Szerettem őket, meg nem is. Frida valahogy kicsit sokat nyavalygott, bár az tény, hogy elképesztően valósnak éreztem őt, fogalmam sincs miért.
Maga a sztori, a történet kiindulópontja küzd néhány logikai problémával, de ez igazán nem a lényeg.
Ami még szintén tetszett, az az volt, hogy nem zuhantak azonnal egymás karjaiba. Szeretem a hosszan húzott, feszültséggel teli szerelmi szálakat.
Elég megosztó könyv, úgy gondolom. Akit hidegen hagy a művészet, az meg se próbálkozzon. valószínűleg eszében sincs ilyen, mert nem hülye De akit valamilyen szinten is érdekel a festészet, vagy akár most szeretné elkezdeni ezt a jó szokását, az bátran próbálkozzon.

Egy egészen különleges helyet foglalnak el a szívemben azok, akik könyvet ajándékoznak nekem, és a páholy ott is azoké, akik csak úgy spontán ajándékoznak nekem könyvet. Imádlak titeket!
Annyira szép ez a lány a borítón, és mivel az arca a könyv gerincén is folytatódik, elég sok kitekerten nevetséges pillanatot okozott ez.
A könyv nyelvezete valami egész különleges, lehet, hogy ez norvég vonás, vagy csak a fordítás miatt van, nem tudom, de nagyon tetszett. Életközépi válság, sosem gondoltam bele, hogy lehetne ezt magyarra fordítani. Nagyon élveztem a sok norvég nevet, ebből a szempontból a köszönetnyilvánítás nagyon hatásos.
Elképesztően vicces volt, tele abszurd hasonlatokkal, és imádtam, hogy annyira közvetlen a történetmesélés, semmi hatásvadászat, egyszerűen úgy van leírva minden, ahogy Frida eszébe jut, végig jelenidőben, és ettől nagyon valóságosnak hat az egész.
Tetszett a könyv szerkesztése, hogy a kezdő idézetek dalszövegek, hogy van benne egy Képgyűjtemény szekció, ahol minden képről van egy másolat, amit megnéztek. Fényes és színes, csak azt bánom, hogy néhány kép minősége elég rossz.
A művészetről, az alkotásokról részletesek a beszámolások, a legjobban határozottan Dalí festménye tetszett. Nagyon örültem, hogy van Goghról is volt benne szó, és amikor Monet volt a téma, a tévében éppen akkor futtatta végig a kezét Jack a Vízililiomok felett (igen igen Titanic).
A szerelem része eléggé esetlen, gyerekszerelem, de ez is inkább humoros, mint hányingerkeltő.
(…)

Vegyes érzelmeim vannak – az utazás, a művészettörténet egyértelműen pozitívabb irányba tolta az értékelésem. Ugyanakkor a szerelmi szál bosszantó volt; kíváncsi voltam, mi lesz a vége ennek a „butaságnak”, viszont se Frida, se Jakob nem volt (legalábbis számomra) kedvelhető karakter… A zárkózottságuk, illetve a félelmekből eredő, önmaguk védelmét szolgáló hazugságaik által nem tudtak igazán kibontakozni (érthetőek voltak az okok és tulajdonképpen erre építkezett az író, de az olvasáskor nem feltétlen jön át úgy, emiatt kimondottan zavaró tényezőnek éltem meg… Csak akkor tudod elfogadni, ha jobban belegondolsz!). Lényeg a lényeg: Fenntartotta az érdeklődésemet a könyv a nem tetsző, szinte már fájó pontok ellenére is, amikor csak tehettem, többször is kézbe vettem.

Már rég szemezgettem vele a könyvtárban, de csak most szántam rá magamat.
Igazából, nagyjából ilyenre számítottam, szóval jó volt, de nem mondanám, hogy a kedvencem lesz, vagy bármi ilyesmi. Lehet, hogy csak azért mert elég sokáig tartott elolvasni (neem, nem kell agyontanulnia magát a gyereknek az iskolában…), de nagyon sokat gondolkoztam azokon a dolgokon, amik Frida fejében is megfordultak. Az is lehet, hogy azért, mert tetszettek a gondolatai, olyan őszinték voltak, és rég éreztem azt, hogy valakivel ennyire egyetértek egy könyvben. Egyedül a Jakobbal való kapcsolata volt az, amit nem tudtam hova tenni, ugyanis néha kifejezetten bosszantott a nyomulása, amit így utólag nem mondanék eredménytelennek. (Bár ki tudja, lehet ha én is készülnék elveszteni a látásomat nem gondolnám meg minden egyes mondatomat. )
Az egyetlen negatívum számomra Jakob volt. Egyszerűen nem volt szimpatikus a karakter, ez az egész Ida meg minden… A művészetre pedig bár felkészültem, azért egy hangyányival kevesebbet vártam, időnként már soknak éreztem. Az viszont tetszett, hogy ha belelapoztam a közepén található mellékletbe, akkor meg tudtam nézni, hogy miről is beszélnek.
Legjobban az őszinteség percek tetszettek. Ilyet mindenkinek tartania kéne.

Meglepően kevésnek tartom a százalékot, amit e könyv kapott. Számomra zseniális, átütő erejű volt. Méltán köszönhető a kiváló fordításnak is, mely Patat Bence munkája. Minden elismerésem az övé, hogy ilyen nagyszerűen átültette ezt a norvég remeket a mi nyelvünkre. Frida egy átlagos norvég kamasz lány, aki értesül egy, a szemét megtámadó betegségről. Ahelyett, hogy betartaná az orvosi utasításokat, fogja magát és világot látni indul, mielőtt elvesztené a látását. A művészettörténeti szál rendkívüli, sokat tanultam belőle, ebből a szempontból is érdemes elolvasni ezt a regényt. Összegezve számomra ez egy kiváló kötet, igaz, hogy még az év elején járunk, de nálam eddig ez az év könyve.