Tócsatükör 0 csillagozás

Válogatott és új versek (2013–2018)
Birtalan Ferenc: Tócsatükör

Ez év tavaszán meghalt Birtalan Ferenc, a Ligetre hagyva még készülő-formálódó verseskötetét. Úgy éreztük, az új versek közreadása mellett időszerű, hogy az elmúlt öt esztendőben megjelent öt kötetéből is bőséges válogatást kínáljunk – hogy digitalizáltan is hozzáférhető legyen szerethető költészete.

„mit vehet el a halál tőlem
mindenem szétosztottam
aki akart kapott belőlem
talán csinálhattam volna jobban
eldönti kinek hatalma
mennybe jutok pokolra
csakis így lehetett élnem
vagy nem én lettem volna”

>!
Liget Műhely Alapítvány, Budapest, 2018
472 oldal · ISBN: 9786155419324

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

(Rákoskeresztúri) Új Köztemető


Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

>!

38-as villamos

mint amikor aput vártam
számolgatva jövő villamost
míg besötétedett
a fénnyel hitem is fogyott
mentem a kerítés mellett
visszanéztem hátha még

eltelt azóta hatvan év
megfordulok
kopasz nyárfákra néz az ablak
mögöttük sápadt templomok
talán angyalszárnyon oda jár a jóság

mire hajnal lesz megtagadlak
ha hallom a második villamost

116. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

ősz

Véget ért harangjáték az ősz.
Ultrahangba átmenő remegés.
Ruhádat szél kötötte szét.
Hangod becéző, ibolyántúli kék.

35. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

jobb illatuk van a száradt ruháknak ha magukba isszák a napsugarakat

347. oldal, Amikor harmadszor álltam (részlet) (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

A szél a kerteken
susogó zenét hoz át.
És holdat, sok-sok csillagot
ringatnak lent a fák.

66. oldal, Balatoni anziksz (részlet) (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

Őszi vers, Bogárnak

Az ablakon a madarak belesnek:
Október mindent bronzba önt.
A jegenye zörgő levelet peregtet.
Riadt szívünkig ér a csönd.

Valahol avar ég. Kósza füstje
tömjénez. Válunk templomosra.
Aranyba öltözünk, ezüstbe.
Készülünk a végső nem-tudomba.

Majd jön a szél, hogy elröpítsen:
találjunk boldogabb hazát.
Valahol él talán egy isten,
ki a menthetetlent menti át.

67. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

Novemberi elégia

Ősz öregasszony, ködhajú Gorgó,
itt a november, kedvesem.
Hamuszín hajnalt űz a csikorgó
szél a kifosztott kerteken.

Így élünk rendben, negyven éve.
Megint Halottak Napja van.
Nem fázunk, jutott kenyérre,
de nincs szavad, már nincs szavam.

Negyven év. Latyakra, sárra
hártyát terít a dér, a fagy.
Szöknénk idegen, messzi másba,
de lennünk már csak itt szabad.

Ébreszt, betér hozzánk a reggel,
fölröptet éhes varjakat.
Forró a kávé, a cukrot keverd fel.
Valahogy ez az ősz is elmarad.

68. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

Anyu horgolt függönyei jutottak eszembe

sok gyöngyfüzérnyi rojt
a lakást elborító kis-nagy terítők
ahogy ujjára karikázódik a fenyő-perle
így kértem a Röltexben ha fogyóban volt
néztük szaporodnak a pici minták
ég csillagai örök éjben

mikor nem volt több fonal
és beterítettek mindent a csipkék
testét összekaszabolta a rák
aprócska díszei messzire vitték

így leszünk kiraboltak
hurkolgatjuk perceinket
páfránylevélminták
sarlóvá fogyó holdak
seholsincs anyák figyelnek minket
szaporítják szűkítik a sort
a fonalak fogynak
ölben ugráló gombolyag
olyan természetes a holnap
kicsit lecsúszott szemüveg
látom mozog a szája
várj éppen számolok
még egy sima egy fordított
és elfogynak a csillagok

111. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

>!

Új köztemető, október

törött üveg mögött gyereklány arca
temetőjárások ideje ősz van
megyek rothadó avarban
borostyántengeren
krizantémzivatarban
körülöttem az örökre hazatértek
nyugtató a béke
takarítom a mohos köveket
nem nézek föl az égre

418. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)

Kapcsolódó szócikkek: (Rákoskeresztúri) Új Köztemető
>!

Ez is egy karácsony volt

üres december hótlan
két lépés közötti csend
vársz aztán újra koppan
nem tudom mit üzen a szent

szemem törtfényű ablak
máriaüvegrejtély
hitetlen mit tagadjak
szerettél nem szerettél

árvácskák sárga-kékje bennem
más mit láthat helyettünk
pillangó nincsen tenyeremben
rég semmié a kertünk

a madarak mind elmaradnak
nem jön rigó se cinke több
őrzője búcsúzó szavadnak
néma pók emléket szövök

467. oldal (Liget Műhely, 2018)

Birtalan Ferenc: Tócsatükör Válogatott és új versek (2013–2018)


Hasonló könyvek címkék alapján

Petri György: Összegyűjtött versek
Terék Anna: Duna utca
Faludy György: Vitorlán Kekovába
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Terék Anna: Halott nők
Bereményi Géza: Versek
Baka István: Versek
Szöllősi Mátyás: Állapotok
Lelovics Zoltán: Szűrt realizmus
Csukás István: Összegyűjtött versek