Sorskönyv ​nélkül 9 csillagozás

Birtalan Balázs: Sorskönyv nélkül

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat?
És ha az életedet?

Birtalan Balázs író, költő, aktivista és terapeuta méltán népszerű blogján mindig is lenyűgöző őszinteséggel és bölcsességgel mesélt az életről, a gondolkodásról, döntéseinkről és általában önmagunkról. Ez a kötet a Sorskönyv nélkül című blog alapján készült, az esszéket tematikus rendbe szerkesztve, valamint kibővítve önéletrajzi vallomásokkal és számtalan korábban nem publikált cikkel.

A Sorskönyv nélkül magával ragadó és elgondolkodtató írásain keresztül bepillanthatunk az emberi psziché működésébe, megismerhetjük az erőszakmentes kommunikáció elsajátításának titkait, és nemcsak válaszokat, hanem új, izgalmas kérdéseket is találhatunk. A könyv igazi kaland a pszichológia iránt érdeklődők számára, egyszerre tükör saját magunkhoz és útikalauz az élethez, de elsősorban végtelenül élvezetes, letehetetlen olvasmány.

>!
Magnólia, Budapest, 2017
1000 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634193050

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 11

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

vargajudit P>!
Birtalan Balázs: Sorskönyv nélkül

Közérthető és élvezetes stílusban megírt bemutatása néhány főbb pszichológiai irányzatnak – tranzakcióanalízis, sématerápia, meseterápia, kognitív pszichológia, pszichoterápia, erőszakmentes kommunikáció –, plusz a szerző őszinte és bátor személyes írásai.
Az első betűtől majdnem az utolsóig lelkesedtem érte, a legutolsóval, a Harry Potteressel nem tudtam mit kezdeni, de egyszer majd újraolvasom, hátha.
(Teljesen meddő dolog az élet igazságtalansága fölött keseregni, mégsem bírtam olvasás közben elszakadni a gondolattól, hogy miért kellett Birtalan Balázsnak 47 évesen meghalnia.)

brácsa_lant>!
Birtalan Balázs: Sorskönyv nélkül

Közös ismerősökön keresztül ismertem meg Birtalan Balázs írásait. Követtem a blogjait, nagyon tetszett a világlátása és a fogalmazása korrektsége is. Ez a hatalmas kötet főleg a szakmai blogjának a könyv-alakja (a címe is ugyanaz), kiegészítve eddig meg nem jelent írásokkal is. Az utolsó, amit életében összeállított.

Az önéletrajzi részben főleg arról szerettem volna olvasni, amiről végül nem írt (és ezt meg is indokolta). Egyszer régen valahogy találtam egy írást arról az időszakról a személyes oldalán, de ez később eltűnt, és azóta semmi. De igaza van: ennyire érzékeny magánéleti részletek nem ránk tartoznak.

A pszichológiai írások (most már bevallhatom) online túl hosszúak voltak nekem, a szakmai blogot nem olvastam teljesen lelkiismeretesen. De papíron nagyon élveztem az egészet. Amit jelenleg a pszichológiáról és a terápiáról gondolok, annak a nagy része tőle származik – ezt akkor vettem észre magamon, amikor nem sokkal a könyv olvasása után ilyen témában vitatkoztam egy barátommal, és állandóan rá hivatkoztam. Ezt kimondva persze felmerül bennem, hogy bármi félremehetett a befogadás során, és biztosan nem pont az ő álláspontja van a fejemben, hanem a saját interpretációm róla – de Birtalan Balázs nagyon érthetően (és ráadásul élvezetesen) ír, és a fontos dolgokat sokszor ismétli, ezért remélem, a torzítás nem volt nagy.

Számomra talán a nem pszichológiai témák voltak a legérdekesebbek a kötetből. Sok dologban nagyon hasonló a világnézetünk, ezért kicsit buborékban vagyok, amikor őt olvasom, de ez jól esik, mert nagyon szimpatikus stílusban fogalmazza meg a véleményét, és meggyőzően érvel.
Amikor a fenntarthatósággal kapcsolatban írt, ami az egyetlen olyan téma, amivel legalább valamennyire foglalkoztam mostanában, akkor az alapvetéseivel ugyan egyetértettem, de a részletekről azért szívesen beszélgettem volna vele.

Nem ismertem személyesen. Amikor egyszer láttam, nem mertem odamenni hozzá, később pedig nem mertem írni – gondoltam, nincs szüksége plusz egy üres rajongóra. De mire lenne neki valódi mondanivalóm, már nincs itt…


Népszerű idézetek

morcos>!

A fejlődéslélektan az a tudomány, amely azt vizsgálja, hogy a homo sapiens, aki általában hülye, különböző életkorokban hogyan hülye.

85. oldal, Alkalmazott fejlődéslélektan (Magnólia, 2017)

1 hozzászólás
morcos>!

És ha már József Attila: hallottam róla egy anekdotát, ami nem tudom, igaz-e, de szívesen idézgetem: Valaki egyszer számonkérte rajta, miért beszél olyan mocskosan. Azt felelte: „Nekem szabad, mert én tudok másképp is.”

115. oldal, Az elbaszott stílusomról (Magnólia, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: József Attila
morcos>!

Olvasási szokások tekintetében nagyon sokan maradnak kamaszok, csak ezt egy bizonyos életkor után már sznobériának hívják. A felnőtt az, aki ismét azt olvassa, ami érdekli, vagy ami a kezébe akad; olvasmányválasztásával nem akar megfelelni, sem elhatárolódni.

85. oldal, Alkalmazott fejlődéslélektan (Magnólia, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
cseri P>!

Társadalmunkban ugyanis azok, akik valamilyen pszichés problémával küzdenek (avagy nem küzdenek, hanem megadták magukat neki), nemhogy kisebbséget alkotnak: többségben vannak. Alkohol-, nikotin-, drogfüggés. Személyfüggés. Szorongás. Depresszió. Feldolgozatlan veszteségek. Túlevés, anorexia. Álmatlanság, aluszékonyság. Potencia- és orgazmusproblémák. Emberek tömege tapasztalja, hogy valami nem stimmel vele. És emberek tömege tapasztalja a másikról, hogy valami nem stimmel vele. Narcisztikus viselkedés. Családon belüli erőszak. Kiszámíthatatlanság, megbízhatatatlanság. Hűtlenség.
Még egyszer mondom: meggyőződésem, hogy a pszichés problémákkal küszködők többségben vannak. Alkalmilag nézzünk szét magunk körül: otthon, a munkahelyen vagy az utcán.

843. oldal

2 hozzászólás
vargajudit P>!

„Végre szabad vagyok!” – kiáltott az egyszeri hordó, miután lepattintotta magáról az utolsó abroncsot is – és abban a pillanatban széthullott dongáira, és megszűnt létezni.

692. oldal

cippo I>!

(…) az életre úgy szokás tekinteni, mint egy egydimenziós valóságra, amit egyetlen értelmes mérőszámmal lehet értékelni: a hosszával. Ezzel nem értek egyet. Az életnek a hosszán kívül legalább két másik releváns dimenziója van. Az egyik a szélessége: hogy mennyire változatos életet élt valaki. (…)
És van a harmadik dimenzió: az élet mélysége.

122. oldal

5 hozzászólás
cippo I>!

A képlet nem úgy néz ki, hogy van először is a nyelvtan, majd – másodszor – vannak azok, akik a nyelvtannak megfelelő szövegeket szíveskednek szóban és írásban létrehozni. Ellenkezőleg: van a nyelv – mint élő, autonóm organizmus –, ami tekeredik emerre, változik amarra. És vannak a nyelvészek, akik egyszer csak kapcsolnak, hogy „hopp, ennek a nyelvnek a szabályait le kéne írnunk”. Aztán nekilátnak leírni, hogy a nyelv hogyan működik. Nem pedig azt, hogyan működjön. A biológus sem mond olyasmit, hogy egy rovarnak „milyennek kell lennie”. Ha történetesen fölfedeznének egy hétlábú rovarfajt, akkor nem azt mondanák, hogy „ez egy hibás faj”, hanem módosítanák a rovar definícióját. A természettel nem lehet vitatkozni – ugyanígy a nyelvvel sem.

69. oldal

vargajudit P>!

Aztán az történt, hogy hatodikos koromban egy iskolai konfliktus során egy igazgatói intővel megerősítve elküldtek a kerületi nevelési tanácsadóba, hogy ott döntsék el rólam: vajon a szocialista társadalom és erkölcs reménytelenül megátalkodott ellensége vagyok, vagy van még esélyem arra, hogy megfelelő eszközökkel olyan gyerekké faragjanak, aki méltón viseli az úttörőnyakkendőt (ami – miként az iskolai ünnepségeken többször hallottam – „Lenin zászlajának egy darabja”; én ilyenkor rendszerint végignéztem a piros nyakkendős diákok tömegén, és arra gondoltam, hogy szegény Leninnek bizony kurva nagy zászlóval kellett boldogulnia).

223. oldal

vargajudit P>!

Ugyanis annak eldöntésére, hogy mi normális és mi nem, kultúránkban nem a pszichológia hivatott, hanem a fodrász, a taxis vagy a kigyúrt erősember, illetve a bíróság, a rendőrség, az egyház és a kormány – vagyis általában mindazok, akik sokat beszélnek és/vagy nagyot tudnak ütni.

315. oldal

morcos>!

A kényszeres ember ötpercenként kezet mos, vagy háromszor is visszamegy az ajtóból, hogy ellenőrizze a gázt (a vízcsapot, az ablakot vagy bármi egyebet), vagy rendszeresen végrehajt bizonyos ismétlődő mozdulatsorokat: ez lehet a terítő vagy a függöny megigazítása, de lehet a fülcimpa pöckölése, az orr vakarása, körömrágás, vagy épp a köröm pattintgatása. Az is lehet, hogy az asztalra tett kávéscsésze fülét „muszáj” mindig ugyanolyan szögbe fordítania. A lényeg, hogy valamilyen nagyon konkrét külső cselekvés mintegy kereteket ad az egyénnek – és ez mindig arról árulkodik, hogy ezekre a formális keretekre szükség van. Miért van rájuk szükség? Mert ha nem lenne külső keret, összeomlana a belső tartalom.

180. oldal, A társadalom kényszerbetegsége (Magnólia, 2017)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szondy Máté – Szabó-Bartha Anett: Démonaink
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa
Popper Péter: Praxis avagy angyalok a tű fokán
Feldmár András: Szabadíts meg a gonosztól
L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja
Feldmár András: A rettenetes, a csodálatos
Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról
Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi