1326. Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli.
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól.
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt… (tovább)
Szent György testvérei (Anjouk 4.) 145 csillagozás
Enciklopédia 4
Kedvencelte 10
Most olvassa 8
Várólistára tette 37
Kívánságlistára tette 26
Kiemelt értékelések
„Szabolcs az előző három részt egy trilógiának szánta. A Szent György Lovagjai egy új trilógiának az első része. Egy korszak lezárult Bátor Atillával a harmadik rész végén. Nagyon kíváncsi voltam, hogy is fog folytatódni a történet. Maradt pár lezáratlan történeti szál, amire gondoltam majd a folytatásban fog Szabolcs visszatérni. Ehelyett a negyedik részben Lackfi István felemelkedésének történetét meséli el az író.”
További gondolataim itt olvashatod a könyvről:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2017/11/biro-szabolcs-anjou…
Bíró Szabolcs alighanem magyar nyelven a legautentikusabb szerző a középkorban játszódó történelmi regények írói közül. Az irodalomjegyzéket böngészve nem nagyon találkoztam olyan tétellel, amelynek láttán felállt volna a hátamon a szőr, bár kétségtelen, hogy lett volna még ötletem a kiegészítésekre. Ezek azonban amúgy nem hiányoztak. Ha az eszközökről, az ételekről vagy a fegyverekről van szó, kevesen érnek a szerző nyomába, pedig az ezekről szóló leírások nélkülözik a fantasykre jellemző grandiózusságot vagy a patriótább regényeket átható múltszépítést is. Ott pedig, ahol a jelenlegi tudásunk nem alkalmas arra, hogy pontos válaszokat adjunk, nem ver hidat az információmorzsák közé, hanem elfedi a hiányosságokat. Ez igazából egy elég sajátos módszer, de nem éreztem egyetlen pillanatig sem, hogy zavarna. Az is egy mókás apróságnak számít a szememben, hogy miként dolgozta fel ugyanazt a tatár betörést, amit a korábban általam olvasott Csikász Lajos megírt.
Rengeteget dicsértem már a sorozatot a korábbi értékelésekben is, de azt hiszem itt az ideje, hogy az elmúlt három kötetben magamban félretett kérdőjeleket leírjam, avagy a dicséretek után azért a kritikának is helyet kell szorítani.
Bevallom, hogy az egyik kérdőjel bennem a könyv méretére vonatkozik. Tudom, hogy ronda dolog ilyet leírni, és alapvetően egy művet, még ha nem szépirodalmi alkotásról van szó, nem kilóra szokás mérni, de nem ez az első alkalom, hogy egy kicsit csalódottan teszem le a kötetet. Az a benyomás marad meg bennem, hogy ha ezt a könyvet választanám vásárlásaim célpontjául, akkor fél könyvet kapnék egy áráért. Ez az érzés pedig visszatart, pedig ami nagyon tetszett könyvtárból kihozva, azt gyakran megveszem. Az asztalomon olvasásra váró történelmi regények szinte mindegyike legyűri ezen a téren a sorozat darabjait.
A másik kritika, amit nehéz lenne elhallgatni, az az, hogy kissé darabos a történet. Időnként kiemelnek egy-egy személyt, (pl. Kálmánt, Károly fattyát), hogy utána másfél kötetre eltűnjön a szemünk elől anélkül, hogy kapcsolódna a fő szálakhoz. Vagy, hogy említsek egy másik példát: Erzsébet királynét láttuk tettre készen cselekedni a saját és a férje érdekében az előző trilógiában, ebben a könyvben viszont szinte meg sem jelenik Károly mellett. Szerintem a történet mérete elbírt volna még olyan jeleneteket, amelyek az „elhagyott” karakterek útját követik, és itt nem a nyilvánvalóan dramaturgiai célokkal az utolsó lapokon elővett szereplőre gondolok.
Mindezek a hiányosságok persze nem fognak megakadályozni abban, hogy könyvtárba szaladjak a folytatásokért is.
Ismét egy kiváló könyvet olvashattam. Mondom ezt annak ellenére, hogy szerintem eddig ez volt a sorozat legkevésbé izgalmas része. Nem volt annyira pörgős vagy fordulatos, mint az előzőek, de ugyanúgy olvastatta magát. Ráadásul valami egészen elképesztő hatással van rám: olvasás közben időről időre átjárt az az érzés, hogy a történelem egy csodálatos dolog. Aki eddig esetleg ezt nem így gondolta, annak talán érdemes lenne ezzel a sorozattal próbálkoznia :)
A sorozat előző részével Bátor Attila bosszútrilógiája lezárult, és kezdetét veszi egy új történet, ami persze szervesen kapcsolódik az előzményekhez. A főhős most Lackfi István, Magyarország fehér sárkánya, a kiváló katona és hadvezér, akivel már korábban is találkozhattunk. Személy szerint örültem ennek a fejleménynek spoiler hiszen így az egész történet ideje alatt a tűzvonalban maradhattunk. A cselekmény továbbra is mozgalmas, izgalmas, főleg az országos szintű politika sodrásában folynak az események, most kevesebb a fiktív, személyes szál. Akinek tetszettek a sorozat korábbi kötetei, most sem fog csalódni. Legfeljebb amiatt, hogy az ember rendesen bele sem merülhetett igazán az olvasásba, alig kezdődött el, már véget is ért a regény. A lezárás pedig olyan, hogy az ember rögtön nyúl a polcra a következő részért.
Elég gyorsan sikerült elolvasnom ezt a kötet is, aminek legfőbb oka, hogy nagyon könnyen olvasható, izgalmas és végig fenntartja az érdeklődésemet. Szerintem ez a titka Bíró Szabolcs könyveinek. A történet bemászik az ember bőre alá, nem hagyja nyugodni és szegény olvasó kénytelen végig olvasni minél hamarabb a kötetet, mert annyira kíváncsi a folytatásra. Ez érvényes a köteten belül és persze a történet végére is, ami megint egy olyan befejezés lett, hogy azonnal elkezdtem folytatni az ötödik részt. Ezért szeretem én ezeket a könyveket, egyszerűen zseniális amit Bíró Szabolcs csinál az olvasóval.
Ne lepődjön meg senki, ezt a kötetet is imádtam. Kezdem úgy érezni, hogy Bíró Szabolcs nem tud rosszat írni. Nagyon örülök annak, hogy ebben az évben elkezdtem olvasni az Anjouk sorozatot, mert nagyon sokat adott nekem. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt a sorozatot végig olvastam, akkor is olvasni fogok még valamit Bíró Szabolcstól. Engem egyszerűen megnyert magának ez az író. Ő az, aki megszeretette velem a komolyabb történelmi regényeket, és én ezért nagyon hálás vagyok neki.
Érdeklődve figyeltem az új karaktereket, mint amikor a gyerekek bottal böködik a süniket és várják, hogy reagálnak (Kedves Gyerekek! Ne böködjétek a süniket bottal, mert utálják, és ha tehetnék, leharapnák érte a fél karotokat). Kíváncsi voltam és tartózkodó egyszerre, próbáltam felmérni, kik léphetnek elő első számú kedvenccé, és vajon ki töltheti be a Bátor Attila halálával keletkezett űrt a jövőben. Lack fia István elég erőteljesen pályázik a helyre, de frissen megjelent öccse, Pál is versenyben van. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy vonzódok az íjhoz. Ki tudja, voltam-e voltam előző életemben lóhátról hátrafelé nyilazó hun legény?
Károly Róbert negyedévszázada uralkodik, ekkorra sikerült biztosítania egy aránylag stabil, egységes országot, a magyarok sokat köszönhettek neki. Mintha azonban az ország és tartományai egészen másként gondolnák, újra meg újra felüti a fejét valahol egy elégedetlenkedő, vagy éppen túl nagy hatalomra pályázó úr, akit karddal kell megregulázni. Lackfi István hátborzongató hadvezérnek bizonyul, nem szívesen harcolnék ellene, annyi szent. Hol van már a száz embert irányító, nagyszájú, örökösen morgó férfi? A Károly Róbert által megalapított Szent György Lovagrend tagjává ütik, a király egyik legfontosabb hadvezérévé lép elő, aki családjuk nevének naggyá tételén dolgozik szakadatlan. Nem kis sikerrel.
Az én olvasatomban ez Lackfi könyve volt, sütkérezhetett a reflektorfényben. Azért kaptunk egy kis ízelítőt a királyi család életéből is, Péter, Bátor Attila hű fegyverhordozója mellé is szegődhettünk, a kötet végén pedig felvillan egy régi szereplő, akire nagyon kíváncsi vagyok és bízom benne, hogy egyre nagyobb és nagyobb “játékidőt” kap majd a további kötetekben. Nálam pallérozottabb elméjű, történelemben jártasabbak talán unják a nevek és a hozzájuk tartozó tisztségek újra és újra említését, nekem viszont pocsék a névmemóriám, így tárt karokkal üdvözöltem az ismétlést. A Szent György testvérei egy kellemesen rövid olvasmány, néhány délután alatt el lehet olvasni, mégis élményt hagy maga után és vágyakozást a következő részekre.
Az a baj a hosszú regényciklusokkal, hogy eljön az idő, amikor búcsút kell vennünk a régi kedvenc szereplőktől, és mielőtt jön az új nemzedék, akit a szívünkbe zárhatunk, mindig van egy átmenet, amelyben látszólag nem történik semmi, holott éppen abban történik a következő felvonások megalapozása. Nos, a Szent György testvérei pontosan ez a kötet, és hiába került ugyanolyan magas színvonalon megírásra, mint az összes többi rész, egyszerűen nem tudott magával ragadni, mert nem volt olyan főhős, akinek tiszta szívből tudtam volna szurkolni. Viszont az utolsó oldalon volt egy akkora fordulat, hogy azonnal olvasnám a folytatást. Ismét csak fejet tudok hajtani Bíró Szabolcs hatalmas történelmi tudása, és egyre virtuózabb írástechnikája előtt, de a Bátorok nélkül az Anjouk – sorozat nem az igazi. A hős és bátor templomos lovagok ideje lejárt, az utódoké még nem érkezett el, az átmenet pedig távolról sem volt unalmas, a kalandokból most is jutott a szereplőknek jócskán, de az igazi szenvedély valahogy hiányzott a történetből. Történelemmániás énem ujjongott, hiszen az 1326-tól 1328-ig tartó időszaknak még sohasem írták meg ilyen átfogóan, szórakoztatóan, és érzékletesen a történetét, továbbá öröm volt látni, hogyan fejlődik az író kötetről kötetre, mégis maradt bennem egy kis hiányérzet. Nem tudok belekötni sem technikai, sem dramaturgiai hibába, egyszerűen az a problémám, hogy hiányoztak a Bátorok. Lackfi is érdekes karakter, de nálam sajnos nem tudta betölteni az a hiátust, amely Attila után támadt a sztoriban. Károly Róbert is hozta a szokásos formáját, a nagypolitikai kitekintés is remekül került bemutatásra, csatában sem volt hiány, a humort is jól adagolta a szerző, mégsem ez lesz a kedvenc kötetem a remélhetőleg minél hosszabb sorozatból (15 rész a terv, most tartunk a negyediknél, vagyis nem fogunk unatkozni a következő néhány évben). Jó volt, de az a bizonyos plusz hiányzott belőle.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/11/07/konyvkritika_b…
Folytatódik Anjou Károly története, megszületnek az örökösei, az ország gazdagodik, viszonylag békében él. A könyv feléig-harmadáig. Bátori Attila története az előző részben lezárult, itt jó barátja, Laczkfi István életét, a ranglétrán való haladását , családi történéseit olvashatjuk. No meg persze a király/királyság és Magyarország történetét. Sodró, lendületes, igazán olvasmányos, de ezt kezdem megszokni Szabolcstól! És nagyon tetszik!
Népszerű idézetek
– Zavaros dolog a politika, öcsém – ásított a férfi. – Károly szeret jóban lenni a szomszédaival, ami valóban nem rossz dolog. János király országa bővelkedik az arany- és ezüstbányákban, csakúgy, mint a mi szép hazánk. Az sem elhanyagolható gondolat, hogy komoly katonai szövetséges lehet. A Habsburg hercegek meg igaz, hogy rokonai Károly őfelségének, de nem mások civakodó szószegőknél. Magyar nemeseket bírnak árulásra, továbbra is megszállás alatt tartják Pozsonyt és a Muraközt, s leginkább csak kérni meg ígérgetni lehet képesek, ennyiből áll a tudományuk. Ha engem kérdezel, inkább cimborálok ezer sörvedelő cseh anyaszomorítóval, mint akár egyetlen Habsburg bájgúnárral. Erről ennyit, a többi már tényleg nem rajtunk múlik.
199. oldal
– Ők miért nem jönnek velünk? – faggatta bátyját a zöldfülű katona. – Miért maradnak itt? Valami baj történt?
– Baj? Ó, dehogy! – nevetett fel Lackfi, aki fivérével ellentétben most érezte csak igazán, hogy él. – Nincs itt semmi baj, sőt! Pozsony ismét a magyar korona alá tartozik, mi pedig megyünk tovább, és úgy elpalljuk ezeket a mocsok bükurva zelegor osztrákokat, hogy a végén pillogatni se tudnak majd!
282. oldal
A sorozat következő kötete
 | Anjouk sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bene Zoltán: Isten, ítélet 76% ·
Összehasonlítás - Bán Mór: Az üstökös lángja 91% ·
Összehasonlítás - Benkő László: A korona ára 95% ·
Összehasonlítás - Benkő László: Aranysarkantyús lovagok ·
Összehasonlítás - Henryk Sienkiewicz: Kereszteslovagok 86% ·
Összehasonlítás - Rebecca Gablé: Fortuna mosolya 97% ·
Összehasonlítás - Nemere István: Királyi páncélban 94% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Chadwick: Az oroszlános címer 91% ·
Összehasonlítás - Hunyady József: Hollós vitéz 91% ·
Összehasonlítás - Hendrik Conscience: Flandria oroszlánja ·
Összehasonlítás