Ötvenezer ​lándzsa (Anjouk 5.) 96% 144 csillagozás

Aztakutyamindenit!
Lendületes és fordulatos, ahol a történelem életre kel az olvasó előtt. A sorozat kiemelkedő darabja lett. Emelem kalapom, gratulálok Szabolcs!
https://gaboolvas.blogspot.com/2018/06/otvenezer-landzsa.html

Kedvenc sorozatom méltó folytatása ez az ötödik rész. Nagyon vártam már a megjelenését. Nagy elvárásokkal vetettem bele magam az olvasásba, de Bíró Szabolcsban most sem kellett csalódnom! Hozta a kötelezőt, és a tőle megszokott precizitást.
A kötetet nem tudtam letenni szinte olvastatta magát. Folyamatosan történik benne mindig valami. A humor, az ármánykodás, a szerelem, a bosszú, és a jó csatajelenetek összessége teszi a könyvet izgalmas történelmi regénnyé. Kedvencemmé lépett elő!
További értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.com/2018/06/biro-szabolcs-anjo…

Kb. a feléig lassan csordogál a történet, ami más könyvek esetében bőven elegendő ok arra, hogy húzzam a számat és gondolatban már vonjam lefelé a csillagokat. Na de ez egy Anjouk-kötet, kérem szépen. Itt még az is érdekes, ha nem történik semmi. Nem tudom, mit tett velem Bíró Szabolcs, de tőle még azt is szívesen venném, ha egész fejezetek szólnának a katonák által fogyasztott szárított hússzeletek készítéséről. Persze nem kell félni, nem teszi ő így próbára az olvasók türelmét, mindenből annyi van ebben a részben is, amennyi kell, és a kezdeti lassú építkezés után úgy felpörög a cselekmény, hogy lehetetlen lesz letenni a könyvet.
Egyes események bekövetkezését történelmi tanulmányainkból adódóan előre tud(hat)juk, viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy együtt érezzünk a szereplőkkel és drukkoljunk nekik, hogy elkerülhessék az elkerülhetetlent.
Nem ez a kedvenc részem a sorozatból, de ez az egyik legjobb (eddig), lelkesen várom a következőt.

Azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az ötödik kötet lett a sorozat legjobb darabja. Valószínűleg ez néhány olyan elemnek köszönhető, amellyel csak most szembesülünk a könyvek folyamában. Fény derül a narrátor kilétére, bár ez semmilyen meglepetést nem okoz az olvasónak, így kicsit közelebb kerülnek hozzánk a leírt események. (Nem véletlenül lehet ezt az eszközt felfedezni más történelmi regénysorozatok esetében is).

A másik eszköz viszont maga a történelem, illetve a történelmi eseményeknek azon sora, amelyről az olvasó tudja, hogy meg fognak történni, ám a regény szereplői értelemszerűen nem. Ráadásul a Zách Felícián-féle merénylet kap egy erős felvezetést, és hogy még rosszabb legyen nekünk, a főhőst is érintetté teszi a szerző. Tudjuk, hogy mi vár rá, és mégis nagyon szeretnénk, ha valahogy nem következne be az az érzelmi megpróbáltatás, ami rá vár. A sorozatban eddig felvonultatott szereplők megkapják a maguk „játékidejét” is, ezúttal nem marad ki Erzsébet királyné sem.

A legjobban az tetszett, ahogy a szerző magabiztosan használta a középkori Visegrád ismert tereit, mert a legtöbbeknek talán felsejlik valami a fellegvárról meg a királyi palotáról, ám biztosan tévednek, ha úgy vélik, hogy I. Károly bármelyikben lakott volna. Ahogy Az ötvenezer lándzsában olvashatjuk, ekkoriban az alsó vár, vagyis a Salamon-torony és környéke jelentette a királyi palotát, a korai ispáni vár pedig a Sibrik-dombon erre az időszakra valóban rommá lett.

Hasonlóan magabiztosan mozog a középkori környezetben is, bár néha egy kicsit kilógott a lóláb, a damaszkolás bemutatására szerintem a regény megálmodása óta készülhetett a szerző. :) Azt egy kicsit sajnálom, hogy kevesebb részletesen leírt étel került a könyv lapjaira. Két esetben mégis úgy vélem, hogy egy apró tévedést el lehetett kapni. Az egyik, hogy a kardokon végighúzódó pengevájatot vércsatornának hívja, ennek kapcsán pedig én többször hallhattam Hidán Csabától, hogy ne hívjuk vércsatornának, mert az egy utólagos elnevezés, ráadásul nincs sok köze a funkciójához. A másik pedig a damaszkoláshoz hasonlóan bekerült sakkozós jelenet, amelyben a leírás alapján úgy vélem, mintha a mostani lépéseket használnák a felek, pedig akkoriban a sakkban máshogy léptek. Ennyi legalábbis megmaradt nekem az azóta elhalt, történelemmel kombinált sakkozás iránti érdeklődésemből.

A Zách-féle merénylet kapcsán tudnám egy kicsit megróni a művet, mert reméltem, hogy Felícián skizofréniájának komoly szerepe lesz az elkövetett merényletben, ehelyett mégis a klasszikus Arany János-féle történetfeldolgozáshoz nyúl vissza a szerző. Egy kicsit sajnálom, mert az ötlet eredeti volt, fel is lett vezetve a könyvben és a korábbi részekben, mégsem lett igazán kihasználva.

Mindettől függetlenül, mint írtam, eddig ez a legjobb kötete az Anjouknak, és kíváncsian várom a folytatást, mert nem lesz könnyű a második trilógiát hasonló színvonalon lezárni.

Őszintén szólva soha nem lelkesedtem azért a történelmi korszakért, amit Szabolcs a tizenöt kötetesre tervezett sorozat alapjául választott, de határozottan megjött a kedvem ahhoz, hogy bizonyos dolgokra később rá is „guglizzak.” Bátran merem állítani, hogy a második trilógia középső része – na, nem mintha bármelyik korábbival probléma lett volna – sikerült legjobban az általam eddig olvasottak közül. Habár a terjedelem gyarapodott, a minőséget megőrizni és tovább emelni is sikerült, túlzás nélkül kiváló page turner a lassan csordogáló, finomabb hangszerelésű, valamint sodró lendületű, izgalmas jelenetekben egyaránt bővelkedő Ötvenezer lándzsa.

Bizonyos szempontból nem fog meglepetést okozni, hiszen nem a történelmi tények átszínezése vagy szándékos agyondicsőítése a cél – így sok esetben aligha lehet happy az a bizonyos befejezés, ráadásul most Arany János is partnerül szegődik egy rész erejéig. Aki kíváncsi rá, hogy milyen csodálatosan sikerült a cselekménybe ágyazni Zách Klára és Felícián történetét, s egyáltalán miért annyira hiteles, megkapó ez a regénysorozat, ne habozzon akár önállóan is belevágni ebbe a pompás kötetbe!

Immár ötödik részéhez érkezett Bíró Szabolcs Anjouk regényfolyama, mely egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete is. Akik eddig szerették a sorozatot, most sem fognak csalódni. Továbbra is remek stílusban, igényes nyelvezettel megírt, sodró lendületű, izgalmas, érdekes és hiteles történelmi regénnyel folytatódik a sor.
Felütésként a regény egy „időn kívüli” jelenettel, egy visszaemlékezéssel kezdődik, mely tragédiát irányoz elő, és mely aztán baljóslatúan lengi körül az ezt követő majd háromszáz oldalt. A feszültség végig ott lapul a sorok között, ahogy az olvasó halad előre a történettel, egyre inkább görcsbe rándul a gyomra, hiszen már sejti… már tudja… De ne szaladjunk ennyire előre!
A cselekmény pontosan ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt: a kovácsműhelyben Péter rátalál az idő közben felcseperedett Bátor Szilárdra. Ebből már kitalálhatjuk, hogy míg a trilógia első kötetének főszereplője Lackfi István volt, most a történet visszakanyarodik a Bátor nemzetséghez, és ezúttal Szilárd sorsának alakulásán keresztül ismerhetjük meg az 1328 őszétől 1330 őszéig tartó két esztendő főbb eseményeit. (…)
A főhős-váltás logikájából is adódik, hogy ebben a részben a történet szála elszakad az országos közügyektől, és a szerző a személyes sorsok felé tereli a figyelmünket, ami lehetővé teszi az árnyaltabb karakterábrázolást. (…)
Természetesen ez a kötet sem maradhat hadjárat, illetve csata nélkül. spoiler Bár nem szűkölködik a cselekmény emberi tragédiákban, a legmeghatóbb jelenet mégis a Vöröstoronyi-szorosnál vívott ütközet során játszódik, ahol a hűség és hősiesség mintapéldájával találkozhatunk. (…)
Továbbra is szeretem a sorozatban, hogy az események történelmi hűségén kívül rengeteg információt megtudunk a kor viszonyairól: az emberek öltözködéséről, fegyverzetéről, kulináris szokásairól. Jelen kötetben például nagyon érdekes és részletekbe menő leírást kapunk a dömöckölt kard kikovácsolásának folyamatáról, illetve egy lovagi torna lebonyolításának módjáról.(…)
Bár most kevesebb volt a tényleges történelmi elem, nem adhatok kevesebbet, mint 5 csillagot. És még egy gondolat. Olvasás közben mindvégig azon gondolkodtam, vajon mikor derül már fény a kötet címének jelentésére, és kinek kell szembenéznie azzal az ötvenezer lándzsával. Olvassátok, és Ti is megtudjátok!
Ezúton is szeretném megköszönni a könyvet a Kiadónak!
Vágatlan rendezői változat itt:
https://konyvesmas.blogspot.com/2018/06/hisztorik-biro-…

Ha lehetne csillagos ötöst adnék rá!
Amit Szabolcs művel, az már kialvatlanságot okoz nálam! Ezt egyszerűen nem lehetett letenni! Annyira pörgős, olyan izgalmas, annyira eleven…. Legszívesebben én is beálltam volna a sziklagörgető csapatba… Néhol igen torokszorító…
Köszönöm, öröm volt olvasni.
És amiért én külön pontot adok neki, az Zách Felicián története. A Nápolyi Johannában olvastam már erről, de ott, mint szellem fordul elő, aki Erzsébet királynőt kísérti, de most igazán megtudhattam miért is.

Bíró Szabolcs sorozata az első betűtől kezdve remek, valószínűleg a legjobb történelmi regénysorozat amit eddig olvastam (pedig végeztem már jónéhánnyal). Legjobban az tetszik, hogy a korszak valós személyeit testközelbe hozza, sokkal jobban el lehet képzelni egy-egy uralkodót vagy hadvezért, mint a történelemkönyvek száraz lapjai alapján. Emelett a fiktív személyek ízesítik meg igazán a történetet, ők hoznak bele kiszámíthatatlanságot, az ő sorsuk alakulását követhetjük igazán izgalommal.
Jelen kötetben tovább követhetjük Károly Róbert és Lackfi István életét, bevonva a Bátor család legfiatalabb tagját. A cselekmény itt lassabban csordogál kicsit mint amit eddig megszokhattunk, mivel nem annyira az országos ügyeket, mint inkább Bátor Szilárd személyiségét és jellemét mutatja be az író. A lassú történetvezetés egyúttal előkészíti a nagy csúcspontot, a Merényletet, ami valójában ennek a kötetnek most a fő mondanivalója, gyakorlatilag erre épül az egész cselekmény. Érdekes módon itt a szerző inkább a szépirodalmi, romantikus elképzelések alapján kitalált motivációkat használja a regényben, nem pedig a kutatások szerint valószínűsíthető magyarázatot. Ettől függetlenül jár az 5 csillag, és kíváncsian várom a következő részt.
Azt meg kell jegyeznem, hogy az én könyvpéldányom elég csúnyán félrenyomtatottra sikerült, a könyv utolsó 30-40 oldalán nem párhuzamos a szöveg a lap szélével, lejtenek a sorok befelé, meglehetősen zavaró.

A múltat idéző kötet alátámasztja, hogy miért is kedvelem annyira ezt a sorozatot. Bátor Szilárd – Péter – Klára története feleleveníti Attila – Umberto és Ágnes korai éveit, amit korábban szintén nagy lelkesedéssel olvastam. Ebben a kötetben ismét előtérbe kerül a jellemábrázolás és kicsit hátrébb sorolódik a háborúskodás, az öldöklés. Valószínűleg női mivoltomból eredően kevésbé rajongok a hadviselésért, ugyanakkor szükségszerűen szívesen tájékozódom a harctéri jelenetekről is. Az Ötvenezer lándzsa lendületes, pörgős és izgalmas része a sorozatnak.

Egészen addig nem is éreztem, mennyire hiányzik egy érzelmesebb szál a történetből, amíg Bíró Szabolcs nem kínálta elém ezüsttálcán. És nem feltétlenül a szerelemre gondolok most ez alatt. Egyszerűen arról van szó, hogy Bátor Szilárd színrelépésével olyan adag lélek, olyan erős karakterdráma került előtérbe, aminek a bűvköréből nem tudtam szabadulni. Mondjuk nem is igazán akartam. Az elveszett, majd frissen megkerült ifjú kész kovácsinassá fejlődött, annak minden fizikai megnyílvánulásával kiegészülve. Azonban nem csak testben, de lélekben is egészen más, mint gyerekként. A hű Péter nem is érti milyen írtózatos viharok dúlnak a legényben, mennyire nagy az a páncél, amit az elvárásoknak megfelelően ki kellene töltenie.

Szeretem a történelmi regényeket, de még inkább szeretem, amikor valós érzelmek jelennek meg, amitől úgy igazán átérezhetővé, tapinthatóvá, színes-szagos történetté válik. Nem gondoltam volna, amikor a Non nobis dominet először fogtam kézbe Visegrádon évekkel ezelőtt, hogy én visszatérek még ebbe a világba, és főleg nem gondoltam volna azt, hogy ilyen mélyen tud érinteni a szereplők sorsa. Márpedig Szilárdot úgy megrugdossa az élet az Ötvenezer lándzsa történetében, hogy bizony néhány könnycsepp ki-kicsordult olvasás közben.

Bíró Szabolcs könyvei egyre csak jobbak és jobbak, nem adva olyan opciót, hogy a következő részt ne akarjam elolvasni. Egyre mélyebb a mondanivaló, egyre gördülékenyebb a szöveg és egyre szerethetőbbek a karakterek is, akik a stílussal együtt fejlődtek, váltak olvasóközelebbivé.

https://csakegypercre.hu/otvenezer-landzsa-az-egyik-leg…