„… ha a kárhozottak belehörögnek az arcodba, akkor mindegy, mekkora hatalmad van a földön, azonmód menekülőre fogod!”
Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma c. regénye az Athenaeum Kiadó egyik idei újdonsága. A szlovákiai magyar író az Anjouk c. történelmi regénysorozatával lett méltán népszerű az olvasók körében. Ebben az új írásában egy olyan elképzelt világot teremtett meg önmaga, és olvasói szórakoztatására, amely nagyban eltér eddigi komolyan felépített munkáitól. Ezúttal is visszarepít bennünket az általa oly alaposan ismert Anjou királyok korába, ám egy bravúros csavarral pestis helyett zombikat szabadít szeretett hőseire.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy én, mint többnyire széplélek, mégis mit szeretek ezen a nagyon abszurd, véres műfajon. Nos, a válaszom az, hogy nem a hörögve járkáló, emberhúst zabáló, vérre szomjazó élőholtak képezik a fő vonzerőt számomra. Az ebben rejlő lehetőséget szeretem, hogy a túlélőknek esélye van jellemfejlődésre. Egy ilyen járvány világméretű elterjedése olyan helyzetet teremt ezekben a fantáziákban, amelyben az ember már nem maradhat a filozofálgatás biztonságos ösvényén, hanem kénytelen cselekedni. És ezekben a cselekedetekben mutatkozik meg, kicsoda valójában az adott ember. Gondoljunk csak a rokonszenves koreai származású fiatalember, Glenn emlékezetes karakterére a The Walking Dead c. AMC sorozatból, vagy a kevésbé ismert, de zsenális dél-koreai Kingdom c. széria gyermekarcú, agilis, vakmerő tigrisvadászára. Míg az előbbi egyszerű pizzafutárból lesz ezrek ügyeletes kedvence, az utóbbi egy koszos, kócos, kétes múltú közkatonából növekszi ki magát mindenki szíve csücskévé. A koncepció valós és működő. Ezekért a szereplőkért nem csak a nők, de a férfi nézők is odáig vannak, mert „állati menők”, mert példaképek. Hősök.
Bíró Szabolcs azonban mást gondolt: már eleve legendás, méltán híres alakokat vonultat fel ebben az alternatív közjátékban, melyet a Lázár evangéliuma jelent munkásságában. Anjou Lajos, Toldi Miklós, Lackfi István, Holló Tamás. Ó, Toldi Miklós szálegyenes, bivalyerős alakja az élőholtak tömegében harcolva micsoda kivételes húzás! Őszintén? Katartikus élmény! Imádtam! A regény maga nem hozott semmiféle újítást a műfaj tekintetében, mi több, nyilvánvaló szubkultúrális utalásokkal él, és ezt nagyon okosan is teszi. Ne aperito! Mortui insunt! – Ne nyisd ki! Holtak odabenn! Csak hogy a legnépszerűbbet említsem meg, amivel széles mosolyt csalt az arcomra.
A Lázár evangéliuma eredetisége ezek alapján talán vitatható, de kétségkívül izgalmas és szórakoztató, főleg ilyen színpompás, választékos nyelvi környezetbe oltva, mely az író jellegzetes, gyönyörű sajátja. Nem árulok el nagy titkot: a szereplők menekülnek, harcolnak, kitörnek és visszavonulnak, ráadásul hullanak is szépen sorban, akár a legyek. A drámai fordulatokban gazdag, a műfaji sajátosságokat jól kihasználó regény magával ragadó, helyenként torokszorító, és igazán lendületes. Az alapkoncepció egy zombijárvány rohamos elterjedése, mint a középkori biológiai hadviselés katasztrofálisan balul végződő kísérlete. Az Itáliából hazatérő Anjou Lajos vert seregének maradéka öntudatlanul hurcolja magával a kórt, és az úgy terjed el a Magyar Királyság városaiban, mint a tűzvész. Az életre kelt holtak hordái kímétlen, ellenállhatatlan gyorsasággal lepik el, és szakítják darabokra az országot. Hőseink kiszolgáltatottak. A kilátástalanság, a bizonytalanság, a kőkemény megpróbáltatások hol megtörik, hol új tettekre sarkallják őket.
Őszintén megmondom, a Lázár evangéliuma c. történelmi horror regénynek ugyanaz a titka, mint bármelyik másik fiktív, zombi apokalipszisen alapuló történetnek: nem szabad komolyan venni. Feszültséggel teli, ügyes munka, a műfaj jeles, igényes képviselője. A történelmi hitelességtől egy ponton okosan elhatárolódik, ezáltal – és ez nagyon fontos! – önmagát sem veszi túl komolyan. Célja kristálytiszta: szórakoztatni akar, de azt mesterien teszi. Az egyetlen, amit hibaként fel tudok róni neki az az, hogy túl tömör és sűrű. Szinte elveszünk a szereplők kavalkádjában, és a zsúfolt eseménysorozat brutálisan pörgő sodrában. Ebben az esetben a több kifizetődőbb lett volna, némi ráérősség nem vált volna hátrányára, és persze a lezárás is feltétlenül folytatásért kiált. Mint a bejegyzésem elején említettem, számomra az ilyenfajta történetek fő vonzerejét a hősök jelentik, a nagy jelentőségű tettek kiemelkedő, kiélvezhető (hatásvadász?) pillanatai. Itt ezekből sajnos nem akadt sok, főként a megfeszített tempó okán. Nem adatott idő arra, hogy bizonyos cselekedetek súlyát megeméssze az olvasó, és hogy bizonyos szívbemarkoló jelenetek elérjék a kívánt hatást. Egyszóval, az egyetlen hibája, hogy úgy olvastam volna még!
Kinek ajánlom? Bíró Szabolcs elkötelezett híveinek mindenképpen kötelező. A zombi horror ínyenc fanatikusainak szintén remek csemegével szolgál. Azoknak is, akik nem róják fel a történelmi akkurátusság hiányát egy szórakoztató regényben, tudnak lebegni az árral, és azoknak, akiknek különleges élvezetet nyújthat Toldi Miklós termetes növése, amint a csatában súlyos buzogányával élőholtak koponyáját zúzza ripittyommá.
Az eredeti bejegyzés a blogomban található:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2020/09/biro…
