A ​sárkány, aki nem akart tüzet okádni (A sárkány, aki... 2.) 87% 45 csillagozás

Nem minden hülyeség, amire a szüleink meg akarnak minket tanítani, még ha elsőre, másodszorra, többedszerre nem is látjuk az értelmüket, sőt. Majd amikor olyan helyzetbe kerülünk, akkor egy csomó mindenről ki fog derülni, hogy a szüleinknek márpedig igazuk volt. Ráadásul még dohányzásellenes tanulsága is van.
Még jobb lenne, ha lennének benne képek, egy gyerekkönyvnél sokat számít a nézegethetőség. Az üzenetei azonban kompenzálják ezt a hiányosságot. Az igazi, fontos mondanivaló teszi valóban értékessé a gyerekkönyveket, és ez itt megvan. Közös, családi olvasásra, de a szöveg jellegénél fogva akár önálló olvasásra is.

Rövid, aranyos kis történet a dacos, de alapvetően kedves kis sárkányról, aki nem akar tüzet okádni, majd maga jön rá, hogy a sárkányok ősi hagyományában mégiscsak lehet valami. Óhatatlanul párhuzamot vontam olvasás közben Jill Tomlinson kicsi baglyával, aki bagoly létére félt a sötétben. Ugyan abban a történetben az alapkonfliktus nem a nem akarás, hanem a félelem, viszont a bagolyfióka szülei, különösen édesanyja érettebb pedagógia érzékről tesz tanúbizonyságot, amikor hagyja – de közben emlékeim szerint egyúttal finoman rá is vezeti –, hogy gyermeke maga jöjjön rá, milyen izgalmas és csodálatos a sötétség, amire bizony szükség van. Itt a sárkányapuka, bár tagadhatatlanul türelmes volt ő is a tűzokádás technikájának átadásában, számomra kihagyta a legfontosabb kérdés megválaszolását, hogy miért kell minden sárkánynak tüzet okádnia, mire lehet ezt az ősi tudást felhasználni. Emiatt nekem kis hiányérzetem maradt olvasás után még úgy is, hogy erre a kérdésre maga Sárkányfi kap választ a történet végi bátor helytállása során.

Édes kis történet.
Egyszerű, mégis megvan benne a kellő tanulság, ami a kicsi gyerekek számára átadható, miközben élvezik egy kis sárkány nem mindennapi kalandját.
Egyedül a kígyó neve akasztott meg, hát, beletört a nyelvem rendesen.

Azt hiszem én leszek az első, akinek ez a mese nem jött be, de nagyon nem. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a szerző nagyon történelmi regényeket ír, de kicsit abban is, hogy az ő gyereknevelési felfogása igen-igen különbözik az enyémtől sajnos.
A történet szerint a kissárkány, mivel betöltötte a harmadik életévét, meg kell tanulnia tüzet okádni, de mivel ez egy kellemetlen folyamat, nem igazán szeretné folytatni a tanulás, és így tüzet okádni.
Nekem az alap koncepcióval van egy óriási problémám: az apuka motivációja. Mármint hány gyereket lehet meggyőzni arról, hogy valamit meg kell tanulnod, mert a hagyományok, meg mert apu azt mondta? Szerintem egyet se (maximum idősebb korban), mert a gyerek ha nem fogja tudni mire használni a tanított készséget, akkor nem fogja érdekelni, hogy meg kell tanulni. Nem véletlen, hogy első osztályban a számolást almákkal végezzük, mert így a gyerek tudja valamihez kötni, hogy oh igen, ez tudom mire jó, de jó, akkor van értelme megtanulni (így is lehetnek problémák a tanulásban, de így már tudunk egy célt megnevezni, hogy ez arra és arra jó hogy). Ebben a történetben például jó lett volna, ha a hagyománytisztelet mellett elmondja az apuka, hogy ez a mi védekezésünk mások (a veszély) ellen, és mindenki védekezik a veszély ellen például a süni a tüskéivel, meg a szalamandra hogy beleolvad a környezetébe. Ezzel az egy momentummal egészen más helyre kerülne a könyv (és lőn, még ismeretet is terjesztene).
A másik furcsaság számomra, hogy a történet egy része azzal megy el, hogy minden barátját keresi (tehát nem olyan lényegi dolgokkal, hogy a tanulság felé haladunk). Amikor pedig megtalálja őket, a mentési akció rögtön az új tudása felszínre törését jelenti, miközben igazán kipróbálhatta volna valami mást is. Egyrészt, mert az agresszió elsőre nem biztos, hogy olyan kellemes olvasmány a gyerekeknek spoiler másrészről nem tudjuk meg, hogy mondjuk a sárkánynak az ereje elég lett volna, hogy a rácsokat szétfeszítse vagy sem, vagy más kreatív megoldások, amikkel próbálkozhatott volna. (a népmesei alaphoz illeszkedett is volna a népmesei hármas, és hogy kétszer kudarcot vall).
A történet tanulsága számomra az, hogy tanuljuk meg a megtanulnivalót, akkor is, ha kellemetlen és lemondásokkal jár, mert az hasznos is lehet. Ám ez a tanulság nem igazán szimpatikus számomra, hiszen ha a visszatérünk az elején írtakhoz, apuka kezdhette volna ezzel is, hogy édes fiam ezért és ezért hasznos a képességed. Így gyakorlatilag a mese is feleslegessé válik valamilyen szinten.
Bár sok rosszat írtam róla, azért nem ennyire rossz a mese. Nagyon érdekes megközelítése volt a sárkánynak, és nagyon tetszett, hogy megpróbál igazodni, idomulni ehhez a képhez, például a sárkánnyelv megkérgesedésével. Ugyanígy tetszett, hogy a tűzokádás itt is feladással jár, mint nagyon sok készség elsajátítása.
Voltak a mesében ötletes részek, de sajnos számomra nem elég, hogy azt mondjam, jó mesekönyv. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a szerző másik mesekönyvére is, hiszen lehet, hogy csak a megközelítés miatt volt számomra ez a történet nem annyira kellemes, és a másikban a történet felépítése már másmilyen lenne, így bízom benne hogy az a mese jobban is tetszene (illetve ha a jövőben ír még mesét a szerző érvényes arra is).

Aranyos kis mese volt, olvastam volna még tovább is :)

Nagyon aranyos mese! Azt hiszem, most mindannyiunknak füstöl a feneke, bár nem a sárkány zavart bennünket haza!

Tök cuki mese. A végén még a legyintést is láttam, hogy hát tök semmiség barátnak lenni.:)

Aranyos mese volt. Örülök, hogy a szerző ingyen letölthetővé tette. Kicsit sajnálom, hogy nincsenek illusztrációk, de anélkül is bőven megállja a helyé.

Aranyos a történet a kis sárkányról, akit apja tanít tüzet okádni. Szórakoztató kis mese.

Bűbájos. Köszönöm az írónak, hogy hozzáférhetővé tette! Szerzett vele egy jó délutánt.