Életem ​leckéi 5 csillagozás

Biró Márta: Életem leckéi Biró Márta: Életem leckéi

Tarts velem, hiszen magadra ismerhetsz egy-egy valós élethelyzetemben. Látni fogod, hogyan éltem át, amikor a sors megtépázott, hogyan álltam talpra, legtöbbször
egyedül, a saját erőmből.

Átélheted velem, erőt meríthetsz tőlem, megoldást találhatsz,
hogyan maradj életvidám.

>!
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150060361

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Biró Márta: Életem leckéi

Mindannyiunk életében vannak leckék, amelyek tanítanak bennünket valamire. Események, amik azért történnek velünk, hogy a javunkra fordítsuk őket, elgondolkozzunk azon, hogy azzal most mit akar nekünk megmutatni az élet és hogyan tudjuk a legjobban megélni, átélni, túlélni.

Tragédiák, amelyeket nem értünk meg és nem tudunk felfogni, azt pedig végkép nem értjük, hogy ez miért történt éppen velünk. Ezt senki sem tudja, viszont azt megtudhatjuk magunkról, hogy mennyire vagyunk erősek, mit bírunk ki, miből meríthetünk erőt és kire támaszkodhatunk a bajban.

Bíró Márta, az Életem leckéi című könyvével megtette azt a bátor lépést, hogy elmesélte az életét. Azt az életét, amely erőssé és keménnyé tette, rátermetté és találékonnyá, amellyel megmutatta, hogy kilátástalan helyzetből, a gödör aljáról már csak felfelé lehet menni, mindössze annyi a titok, hogy sosem szabad feladni.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.com/2019/12/biro-marta-elete…

Lovebooks>!
Biró Márta: Életem leckéi

Példamutató önéletrajz, amiből bőven lehet erőt meríteni. Segít elhinni, hogy képesek vagyunk felállni, kitartani, cselekedni, lépni, csak tenni kell érte.

Judy22>!
Biró Márta: Életem leckéi

Az embernek mindig magáról írni a legnehezebb. Szívesen csevegünk a külvilággal másokról, az élet hozta helyzetről, az időjárásról, a műsorról vagy bármiről, csak magunkról ne kelljen. Ha mégis, akkor is csak a jót, a szépet, a csilli-villit mondjuk, mutatjuk. Pedig az élet nem egy habos torta. Épp ezért olvastam olyan nagyon szívesen Márta könyvét. Ő megmutatta, hogy a legnagyobb pofonokból is fel lehet állni. Hogy az élet nem rózsaszín, sokszor igenis nehéz. Beleszőtte azt is könyvébe, hogy a legtöbb, hátrányból induló embernek van valami „szuper képessége”, csak meg kell találja. A túléléshez tökélyre kell fejlessze azt. A könyv a valóságot tárja elénk! És a való élet a legnagyobb mesemondó!

Bővebben: https://read-blog.blog.hu/2020/03/20/az_elet_a_legjobb_tanito

BookTime>!
Biró Márta: Életem leckéi

Ez a könyv a lehető legjobbkor talált rám és hiszek benne, hogy ez igencsak a véletlen műve lehet, mert szinte biztos vagyok benne, hogy a sors akarta, hogy olvassam eme sorokat. A könyv olvasása után percekig csak ültem és próbáltam felfogni az olvasottakat és még ezek után is egy hét kellett nekem, hogy minden teljesen leülepedjen bennem és beszélni tudjak a könyvről.
A könyv minden egyes sorával sokkolt, nem egy alkalommal volt olyan, hogy még a hideg is kirázott az olvasoktaktól és az egészben az a legfájóbb, hogy ez nem fikció, minden szava a kőkemény igazság a mi zord világunkról. Az alkotás olvasása után a saját gondjaim meglehetősen aprónak tűntek már, az egész világot egy más színben kezdtem el látni…
De a könyv nem csak lesokkolt, hanem nagyon sok mindent tanított is nekem, inspirált és motivált, megmutatta, hogy bármit is hoz az élet, arra mindig kell legyen egy megoldás is…
Kötelezővé tenném ezt az írást mindenki számára, mert ez a könyv parányi méretével is olyan igazságokat tartalmaz, amiket talán az egónk nem enged felfedezni a saját életünkbe. Köszönöm az írónőnek ezt a földöntúli élményt, ezerszázalékos vagyok benne, hogy még nemegyszer fogok visszatérni a műhőz, hogy a sorai között vigaszra és menedékre leljek…

emotionisland I>!
Biró Márta: Életem leckéi

Azt gondolom, elég sok ember van, aki sokszor azt érzi, folyamatosan csak akadályokba ütközik. Már – már meg sem lepődik az újabb nehézségeken, amit a sors elé állít. A könyv tulajdonképpen az író életének megpróbáltatásairól szól. A cím is abszolút árulkodó: életem leckéi, azaz leckék Márta életéből.

Bővebben: https://girlnexttothebookshelf.blogspot.com/2020/11/bir…


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Fontos a barátság. Ha igaz barátokat akarsz, légy magad is igaz barát, érték! A legfőbb támogatóid ők lesznek.

16. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Mindannyian hibázunk, de fel kell ismerni, ki kell mondani, tudni kell bocsánatot kérni, ki kell javítani.

16. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Nem számít mit mondanak mások, nem számít, mit akarnak mások. Az számít, hogy saját magatokat becsüljétek, és ne térjetek el a terveitektől, álmaitoktól!

114. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Tudom, hogy belül, a testemben, a lelkemben, a gondolataimban él tovább, aki eltávozott, s akit szerettünk.

110. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Milyen „királyfi” vagyok én, akit elküldtek szerencsét próbálni, de még terepen van? Eljön valaha az a végtelen „boldogan éltek, míg meg nem haltak” végkifejlet?

111. oldal

Judy22>!

A rátermettségem és a találékonyságom kulcsa volt a kezemben, semmi másom nem volt, a sorstól ezt kaptam.

(első mondat)

Judy22>!

Próbatételeim sokasága erősített meg engem már gyermekkoromban. Ezzel a kihívással végeztem el a gyermekkor leckéit. Beleégett az elmémbe, hogy másképp fogom felnőttként élni az életem.

Judy22>!

Nem rogyhatunk össze, hiszen nem támogathat bennünket a világ, magunkra számíthatunk.

Judy22>!

Megtanultam azt, ha lesz gyermekem, soha senki miatt nem áldozom fel, nem szorítom háttérbe, nem engedem, hogy bántsák, inkább én szenvedek, de neki nem lehet semmi baja, és ameddig élek, én leszek a támasza.

Judy22>!

Nehéz egyedül lenni a világban, de ha erősen akarják jobbá tenni az életüket, ha elhatározták, hogy ők jobban és gondosabban fogják végig csinálni, akkor tartsanak ki, mert mindig történik valami, ami segít és vezérli őket a jobb élet felé.


Hasonló könyvek címkék alapján

Claire Bidwell Smith: Az öröklés szabályai
Emilly Palton: Néma bűnök
Epres Szonja Lili: Éjszakánként furcsa hobbim lett 1.
Jászai Mari: Jászai Mari emlékiratai
Nyíri János: Madárország
Berghoffer Róbert: Tabu
Lévai Katalin: Bábel – Budapest
Szőke Szakáll: Vonósnégyes Casablancában
Mónos Magdolna Magdaléna: Dal-Ma
Zsuga Miklós: A pokol feneke