Hah! 14 csillagozás

Birgül Oğuz: Hah!

A szeretett apa halott, lánya pedig a gyászolók között sürgölődik, teát kínál a siratóknak, s közben a lelkében kavargó érzések valódi természetén elmélkedik, melyek ugyan elmondhatatlanok, de nem kifejezhetetlenek, és bár ép ésszel felfogni nem lehet őket, nagyon is átérezhetők. Ehhez azonban először meg kell találnia a megfelelő nyelvezetet. Ez lehet akár egy egyszerű, lineáris elbeszélésforma, de akár a szürreális szabadversek határait súroló tudatfolyam is. Vagy egyszerre mindkettő.

A török írónő műve a gyász feldolgozhatatlan mélységeibe kalauzolja olvasóit. A hét és fél, egymással hol lazábban, hol szorosabban összefüggő (jobb szó híján) novellában a gyász és a veszteség míves irodalmi szöveggé alakulását figyelhetjük meg. A Hah! egy fájdalmas, a lélek mélyéből felszakadó, szűnni nem akaró, de végül melankóliává szelídülő hatalmas sóhaj, mely miközben megpróbálja a veszteség felett érzett kínt szavakba önteni, eleddig járatlan irodalmi területeket tár fel.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2016
118 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632798738 · Fordította: Tasnádi Edit
>!
Typotex, Budapest, 2016
118 oldal · ISBN: 9789632798738 · Fordította: Tasnádi Edit

Enciklopédia 1


Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

n P>!
Birgül Oğuz: Hah!

Sokféle gyászkönyvet, naplót, novellát, verset olvastam már, de ilyet még nem. Az eddigiek is mind egy-egy sóhajtások voltak, de nem így. Itt egyetlen sóhajtásban benne van mindenki és minden. Az emlékfoszlányok összemosódnak, a felvillanó képek cikázva, irányt és célt vesztve jönnek elő. Ki, mire és miért éppen arra emlékszik. Olyan, mint amikor elmész a könyvespolc előtt és meglátod a könyvét. Nem is olvastad el, pedig még akkor beszélgeti kellett volna róla. Aztán télen előkerül egy sapka, és egy pillanatra nem is tudod, hogy… de aztán igen, az övé volt. Sokáig elöl hagysz tárgyakat, úgysincs hova tenni, a fiók tele. Majd később mégis már csak keresve találod meg. Szavak jutnak az eszedbe, nem a tiéid, de jó ideje használod őket. Még fotók sem kellenek, hogy tudd, mikor merre jártatok. Néha szóba kerül és mások könyvei, sapkái, lépései sorakoznak mellé. Aztán ezt viszed, mint egy el nem hagyható csomagot. Mondjuk, egy hátizsákban.
A barna bőr hátizsákban. Valahogy így.

1 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Birgül Oğuz: Hah!

Még inkább: Hhhhhaaa-ah. Mert hát igencsak távol esik a magyarban képzelt lelkes meg kihívó meg színpadias hah!-tól. Olyannyira, hogy a biztonság kedvéért a fülszövegbe is bekerült a félreértések elkerülésére: sóhajról van itt szó, elegáns formátummal 120 oldalra kihúzott fájdalom-elfújásról.

Egynapos, még inkább egylevegős, egyféle zaklatottságból a másik felé ívelő, prózát és szabadverses formát váltogató folyam. Ami benne történik, az inkább mellette, mögötte, alatta és közben, hogy mikor ki beszél, majdnem mindegy. Ha van kedved megkeresni (nekem nem mindig volt), ki kicsoda (pedig nincsenek sokan, de akkor se), meg hogy hányan vannak, akik szót kapnak végül is, valószínűleg jobban hasonlít novellára. Mert ez így inkább olyan, mint bekapcsolni a rádiót egy idegen nyelvű opera közepén – nem tudom, nem értem, nem biztos, hogy érdekel, de a dallam húz előbb a fülemnél, aztán az idegeimnél, az agyamnál. Ilyeneket mond: bádogdüh, lepkeeső, zizegéssel ébredő vágy, ujjhegyre pillangósodott várakozás. Meg olyanokat, hogy iránytaxi, zsetonpénztár, teáspohár, néven szólítás helyett szívem – úgy lapul meg a törökség a szövegben, hogy aki egyszer már járt ott, látta, beszéli vagy tanulja, integet az ismerős tárgyaknak és bólogat, Şükran nénit szörnyű illetlenség lenne nem nénizni, valahányszor hozzászól az emberhez, ez a nyelv már csak ilyen. Aki pedig nem látta, nem beszéli, és Şükran néni helyén egyszerűen a saját nagynénikéjét vagy efféléjét látja, az sem jár semmivel sem messzebb attól, amit Birgül Oğuz körül próbál írni. Azt a gyászolással töltött, kifordult időt, amiben túl sok a fény, az ember és a kéretlenül elősunnyogó emlék.

iniesta>!
Birgül Oğuz: Hah!

Nagyléptékben ez a könyv rendben van, az ív valóban kiad valami olyasmit, ami az alkotói célnak tűnhet ("a gyász könyve", mondanám konyhanyelven, de hadd ne kelljen ilyen szintre alászállni).

Középléptékben már vannak problémák: bár a nagyon látványosan kirakott szerkezet (szimmetrikus tagolás: 3-1-3) és az ezt erősítő imperatív fejezetcímek igyekeznek – legyünk igazságosan megengedőek: nem is egészen sikertelenül – elkenni-elfedni, de a hét kapcsolódó elbeszélői képsor súlyai nagyon aránytalanok. Sőt, arról sem lettem meggyőzve, hogy valóban van hét egyedi egyáltalán; többnek mélyéről ugyanaz szól (a negyedik, egyben középső így is jól sikerült, esetleges felfejtéséhez tudom ajánlani Peter Scatterpatter nagyszótárát). Ez a legnagyobb alkotói hiba, ami alól Oguz esetében sem lehet felmentés. (Hiába tehát a valóban kész és működőképes koncepciója, ha azt tartalmilag nem sikerül egészen feltöltenie.)

Kisléptékben pedig teljes a káosz: csak minden harmadik tartalmi kép van eltalálva, csak minden negyedik allúzió működik, satöbbi. Emiatt néha mintha a nyelv is botladozna (durván szólva: mintha nem is lenne meg), holott a mondatok többnyire rendben vannak. Ez a rendbenlevőség mutatja véthetőnek a rengeteg hibát alkotóilag és védhetőnek olvasóilag, és emiatt van az is, hogy a fentebb említett konstrukcionális elégtelenség jóval dühítőbb.

Összességében (hadd kössem kivételesen így): kiadói dézsávű, az alkotó hosszabb távon talán ígéretes, de a konkrét könyv megkötések nélkül nem ajánlható (lásd még: https://moly.hu/ertekelesek/2186143).

Georgina77 P>!
Birgül Oğuz: Hah!

Itt a bizonyíték arra, hogy az írónő hisz a testelhagyásban. Kétféle nézőpontot kapunk. Van a friss halott teszetoszasága, mert elképzelni sem tudja, mi történt vele, zavarodott a lelke.
Azután ott vannak a magukra maradt családtagjai is – főleg a kislány –, akik szintén felkavarodott lélekkel állnak a történés után. Vissza-visszaröppennek a múltba, amikor még együtt lehetett a család. De legfőképp, a haláleset utáni tépelődést mutatja velősen a könyv, mindkét oldalról.
Majd lezárásként, a megnyugvás után, a temetést követően, az elhunyt lelke is békéssé válik. Eme békében tud távozni a földi szférából oda, ahol lennie kell azután.

Mortii>!
Birgül Oğuz: Hah!

Nagyon vártam ezt a könyvet, azt gondoltam, hogy jó lesz, de alulmúlta a várakozásomat.
Voltak benne nagyon jó 'jelenetek', de nekem nem ilyen a gyász. Lehet, hogy férfi szempont, meg szerencsére ennyire közelről még nem érintett, de annyira nem volt erős, „halálszagú” a történet.


Népszerű idézetek

Dün P>!

Találj magadnak egy csúcsot. Magányosat. Menj föl.

42. oldal

4 hozzászólás
Typotex_Kiadó KU>!

Nincs mit tenni, ha egyszer így van megírva. Köszönjük a részvétnyilvánítást. Nem szállhatunk a halottal a sírba. Sokszor próbáltuk – nem megy. Ha hosszú is az élet, elviseljük. Legyen neki könnyű a föld; nekünk legyen könnyű a gyász viselése.

13. oldal, Fordulj

Typotex_Kiadó KU>!

Úgy érezte, hogy egy kemény héj veszi körül. Arra gondolt, hogy a belseje és önmaga között távolság keletkezett. Puha, langyos és sötét a belseje. A világ nem ért el a belsejéhez. A világ folyik, ennyi. A héja és a belseje között egy olyan helyen, amelyik nem tartozik hozzá.

87. oldal, Érintsd

Typotex_Kiadó KU>!

Az élet összevisszaság
Sörétes puskával szórták rám

86. oldal, Érintsd

Szelén>!

A fájdalom összehozza az embereket, de nem tartja együtt őket.

25. oldal

Szelén>!

Az emberi húsnál is nehezebb a szív fájdalma.

25. oldal

Dün P>!

Az április a legkegyetlenebb hónap (…).

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: április
1 hozzászólás
Dün P>!

    Az idő sebesen fogy, és amikor a nullaponthoz ér, megtisztul a lehetőségtől és a helytől. Ezt képtelen felfogni az ember, de megérezheti.

105. oldal

pitypang14>!

Mégis meglehetősen régi az a hímzőráma, amelyre, nem is tudom, mikor kerültek az első öltések.

65. oldal

pitypang14>!

És szíved keltette szél vagy, a melled bal oldalán.

42. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Selja Ahava: Az égből leeső dolgok
Anna Kim: Jéggé dermedt idő
Horváth Viktor: Török tükör
Adam Foulds: Eleven útvesztő
Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg
Milen Ruszkov: Felmagasztosulás
Claudiu M. Florian: Játszadozások kora
Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka
Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo
Tiit Aleksejev: A zarándokút