Jézus 90% 14 csillagozás

Elsősorban történelmi igényű munka, rendkívüli alapossággal részletezi Jézus korát, életének politikai, vallási és társadalmi körülményeit. Kétféle munkamódszert egyesítve dolgozza fel az eseményeket: egyrészt az újszövetségi evangéliumokat regényes formában kiszínezve tárja elénk, másrészt igyekszik a történelmi kutatások terjedelmes anyagát beleszőni a regényes szövegbe. Ahol a Szentírás annyit ír, hogy Jézus „bement Kafarnaumba”, ott ez a könyv így meséli a történetet: „Azon a napon a tömeg követi Jézust lefelé a hegyről, keresztül a magas tavaszi fűvel borított mezőkön, kikerülve a nagyobb mészkőkoloncokat, el a gabonával frissen bevetett kaszálók mellett, a nyomában maradva mindvégig, amíg meg nem érkeznek Kafarnaumba”. (Mt 8,5 vö. 147. p.)

Komoly szellemi munkát végzett a szerzőpáros: a fantáziadús előadásmód és a gazdag, igényes nyelvezet olyan hatást kelt, mintha mozifilmhez irodalmi forgatókönyvet írtak volna. Az külön elismerésre méltó, hogy mindeközben nem téveszti szem elől a történeti hűséget sem, mely nem pusztán alapos felkészültségre vall, de mikrotörténeti ismeretekre és precizitásra is. A népszerűsítő ismeretterjesztői szándékot értem, a befektetett energiát is tisztelem, mégis – a nagy bőség ellenére erős hiányérzetem volt mindvégig.

Először is, a bibliai evangéliumok legnagyobb erénye, hogy a kevesebb – több. Máté, Márk, Lukács és János beszámolói felülmúlhatatlan, jáde-tisztaságú szövegek, melyek a lényeg közlésére szorítkoznak, utánozhatatlan nyelvezettel, pontosan annyi szóval, amennyi szükséges. Felmerül a kérdés, hogy indokolt-e bármilyen okból ezeket regényesíteni? Másodszor, a történelmi Jézus személye természetesen fontos, ahogy a kor is, melyben élt, de tartok tőle, a tudományos kutatás közben elhalványult az események spirituális jelentősége. Például Jézus megkeresztelésekor megtudjuk, hogy „Keresztelő János derékig a folyó hideg, barna vizében áll, és türelmesen vár arra, hogy a következő zarándok is a folyóba gázoljon, majd mellé álljon”; de a mennyekből megszólaló hang és a Szentlélek megjelenése már csak a lábjegyzetben olvasható. (101; 111.p.) A „kivégzés igaz története” is kellően részletes, ám a legfontosabb rész, a feltámadás és mennybemenetel – a tulajdonképpeni Örömhír –, már csak az utószóban kapott helyet.

Legalább ennyire problémás, sőt már-már gyanús, hogy a kényszeresen realista írói szándék miatt néhány momentum kifejezetten fals zöngét kapott. Amikor Jézust a názáreti zsinagógában mondott beszéde miatt le akarják taszítani a város határában lévő szakadéknál, Lukács evangéliuma sejteti, hogy megmenekülése szintén valamiféle csodához köthető: „ő azonban átment közöttük, és eltávozott”. (Lk 4,30) Ebből a finoman titokzatos közlésből is csak egy bántóan profán leírás marad Bill és Martin tolmácsolásában: „A feldühödött tömeg végül szétszéled, Jézus pedig sértetlenül megússza”. (137. p.)

Ugyanígy, a terméketlen fügefa történeténél szándékosan Márkot idézik, akinek beszámolójából szintén hiányzik a csodatétel. Ám a négy evangéliumot egyben kell nézni, mivel egymást kiegészítik (nem pedig gyengítik). Mikor Jézus azt mondja a fának: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé”, Máté evangélista azt is hozzáteszi: „És azonnal elszáradt a fügefa”. (Mk 11,14 vö. Mt 21,19; 197-198. p.) Sajnos, több másik példázattal egyetemben ennek spirituális jelentősége is homályban marad – a hitről szóló tanítással együtt. Látszólag érthetetlen, mi az oka annak, hogy Jézus „nagyon méregbe gurul” a fa terméketlenségén, mikor még nem is jött el a fügeérés ideje. Nyilván nem kapunk útbaigazítást afelől, hogy ez a korai szüret a teremtett világunkban hirtelen és bármikor bekövetkező isteni számonkérést jelképezi; a „csak levelek” a céltalanul vegetáló, hedonizáló életet, mely sehova sem visz; a parancsra való elszáradás pedig a hit erejét: „ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz”. Ráadásul Máténál az egész példázat még ennél is messzebbre mutat, mert az imádság meghallgatásának reményével ér véget: „És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok”. (Mt 21,21-22)

Világos, hogy ez a kötet az Emberfiára és földi működésére fókuszál; kétségkívül nagyon fontos ez is, hiszen Jézus beszédei soha nem múlnak el; de Pál apostol szavaival szigorúan fel kell hívni a figyelmet, hogy ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a keresztények hite. „Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1 Kor 15,17-19)

Ha a spirituális részt és a csodákat háttérbe tesszük, hogy emberi módon közelebb hozzuk másokhoz Jézus Krisztus személyét, akkor az élet vizének folyamaiból csak pusztán egy moralizáló történelmi és társadalmi leírás marad, az Örömhírből pedig csak egy üres sír megfejthetetlen talánya: „A názáreti Jézus testét mindmáig senki nem találta meg”. (266. p.) Ugyanakkor az is igaz, hogy akik már a hit útjára léptek, azok számára nagyon hasznos lehet egy ilyen szűken historikus szempontú megközelítés, ebben pedig magasan kiemelkedik ez a kötet.

Bill O'Reilly és Martin Dugard egy jó könyvet írtak, kifejezetten olvasmányos, de számunkra, akik felismertük Isten hangját, Jézus mérhetetlenül több, mint egy „karizmatikus forradalmár” a történelem színpadán. Az Ő helye ugyanis nem a történelem nagy szereplői között van – hanem felettük.

Több lehetőségre is számítottam. Gondoltam arra, hogy O'Reilly és Dugard könyve szkeptikusan, a Jézus-szeminárium liberális felfogásával közelít majd Krisztus karakteréhez. Az is felmerült bennem, hogy ez a kötet csupán szórakoztató ismeretterjesztés lesz, ami kicsit jobban megvilágítja Jézus korának sajátosságait, ezáltal közelebb hozva életének történetét.

De arra végképp nem gondoltam, hogy pont egy szekuláris kiadó ad a kezembe egy olyan könyvet, amit nyugodtan nevezhetek lelkiségi irodalomnak. A „Jézus” olyan olvasmány, ami nagyon kiegyensúlyozottan érinti meg az ember értelmi és érzelmi dimenzióit. Intellektuális kielégülést ad azoknak, akik inkább a történelmi kontextusra kíváncsiak, ám emellett felemelő lelki élményt is nyújt olyan olvasóknak, akik szívesen azonosulnak Jézus karakterével. A szerzők mélyen beleásták magukat a kutatásba, és számomra rengeteg friss adalékkal szolgáltak, de be kell vallanom, tárgyi tudásuknál nagyobb katarzist jelentett számomra spirituális hozzáállásuk.

Még azt a képtelennek tetsző állítást is meg merem kockáztatni, hogy a HVG kiadó egyfajta evangélizációs segédanyagot dobott piacra a kötet kiadásával – legalábbis a könyv tartalmának jó része könnyen felhasználható lehet egy Jézus melletti kampányban. Mindenkinek ajánlom, aki még nem döbbent rá arra, hogy Krisztus nem csupán egy ember a többi között.

Megpróbákoztam ezzel a könyvvel, mert a szerzőpáros könyveiből már olvastam, így gondoltam ennek is adok egy esélyt. Nem vagyok túlságosan vallásos, sőt, egyáltalán nem, és egyáltalán nem foglalkozok semmmivel, ami ezzel kapcsolatos.
Nem is igazán jött át, de nem a téma miatt. Nekem valahogy túlzottan részletes volt, rengeteg számomra jelentéktelen jelenet volt, nagyon túlírtnak tűnt. Olyannak, amit el lehetett volna mondani 3 mondatban, de azért írtak 30-at. Sok újat nem tudtam meg, egy idő után pedig már nem is érdekelt.

Néha kicsit dagályos és hatásvadász, de kétségtelenül hiánypótló. A Biblia mellé el kell olvasni ezt is hogy teljes legyen a kép.

Tényleg nagyon jól összeszedve mutatja be az akkori viszonyokat, de ennél egy kicsit többre számítottam. Nem igazán tudtam meg újat a könyvből, pedig nem igazán olvastam eddig utána az életének nem vallási oldalról, de ezek az információk többsége azért szembe jön az emberrel, ha néha kezébe vesz egy könyvet, vagy leül egy ismeretterjesztő műsor elé.
Az viszont mellette szól, hogy szépen, összegyűjtve tárja az olvasó szeme elé a fellelhető tényeket Jézusról és arról a korról, amiben élt.