Hátizsákkal ​a vadonban 90% 59 csillagozás

Irigylem az ilyen embereket, akik képesek megszakítani a hétköznapi mókuskerék forgását és több-kevesebb felkészülés után nekivágni egy több ezer kilométeres túrának, lesz ami lesz alapon, mi pedig a kényelmes fotelunkban pihenve olvashatjuk nem mindennapi kalandjaikat.
Bill és útitársa Katz 44 évesen és vajmi kevés felkészülés után, de annál lelkesebben vág neki a meseszép és kegyetlen Appalance-ösvénynek, amely majd 3500 kilométer hosszan nyúlik végig az Egyesült Államok keleti partvidékén Georgiától Maine-ig, mint a világ leghosszabb összefüggő gyalogösvénye.
Vicces előkészületek után egyből belecsapunk a lecsóba, indul a két hősünk meghódítani az ösvényt, megküzdeni a vérszomjas mackókkal és túlélni a jól megszokott fánkok és kényelem nélkül. A körülményekhez képest egész jól bírják a gyűrődést és Bryson végig ébren tart minket is, szinte látjuk merre járnak, milyen kalandokat élnek át és persze vele bosszankodunk az ottani „természetvédő” bürokrácia ostobaságain és rombolásán, amikre sorra rámutat, csomó tudományos adatot is felsorakoztatva, mégsem unalomba hajszolva. De a lényeg is nagyon rendben volt, a termeszetleírások, a furábbnál furább túratársak, nagyokat nevettem és élveztem minden szitut! :))
Szóval ez egy nagyon szórakoztató és tanulságos utazás spoiler, szívesen csatlakoznék hozzájuk bárhova is tartanak legközelebb! :)

Emberek. Ez egy 3400 kilométeres túra.
Főleg hegyeken és völgyeken. Medvék és válogatott idióták között. 25 kilós hátizsákkal.
Kinek jut ilyen egyáltalán az eszébe?!

És amíg kiderül, hőseink túlélik-e a borzalmakat, legyőzik-e az ösvényt, vagy netán megjön a józan eszük, és szépen hazamennek a puha ágyba, csomó kultúrtörténeti érdekességet tanulhatunk, számtalanszor felhördülhetünk a természetpusztító emberi hülyeség láttán, és természetesen hülyére is nevethetjük magunkat.
És ha ez megvan, már indulhatunk is túrázni…

Tetszett, de nem feltétlenül, néhol idegesítettek a leírások.
A hatalmas vállalkozásra felcsillant a szemem, és bizonyára megtudhatjuk, hogy nálunk hol a határ, de ez egy nagyon veszélyes út. Először is nagyon hosszú, másodszor vadállatokkal (medvék!!!) tele vidék. Hiszen ott ők vannak otthon.
A mellékes történetek is tetszettek, bár a vérfagyasztóan rosszul sikerültek nem. Bryson hoz egy csomó statisztikát is, ami nem igazán tett jót a lelkemnek.
Nagyon érdemes elolvasni egyébként.

Nagyon szeretnék elmenni ilyen hosszan túrázni, nap nap után csak rakni a lábam abban a kissé katatón állapotban, amit a teljesítménytúrákon is annyira élvezek.
Bill Bryson könyve sok-sok adattal, leírással, nagyon is realista leírása a túrázásnak, a vele járó kínlódásnak és örömnek. Nagyon élveztem olvasni.

Az egyik legjobb könyv, amit mostanában olvastam, csak úgy faltam a lapokat. Bill Bryson magyar fordításban is HILARIOUS!!! Szerencsére nem ő Bear Grylls, úgyhogy tudtam azonosulni vele, ahogy gyakorlatilag végigszenvedi magát az ösvényen. Az utolsó lapok egyikén írja, hogy ő se tudja, hogy utálja-e vagy imádja-e az ösvényt. Szerintem ez végig kijött, mert minden borzasztó, és te is szenvedsz, de akarod tovább, tovább, tovább olvasni, ahogy ők meg akarna menni, mászni, haladni.
Nem vagyok egy nagy túrázó, de most megjött hozzá a kedvem! :)

Nagyon tetszett!
Kicsit többet olvastam volna magáról az útról, a túrázásról, de azért nem baj, hogy helyet kaptak a könyvben a különböző történeti és helyi érdekességek is.
A stílusa kimondottan könnyed, vicces, ez alapján úgy képzeli az ember, hogy ha két (egy?) ilyen tökkelütött figura több-kevesebb sikerrel megpróbálkozott az útvonallal, miért ne merném én is?
Néha azért úgy éreztem, hogy kissé túlzottan borongósra, elrettentőre veszi a túrázókra való megpróbáltatások leírását, ilyen szempontból és összességében Cheryl Strayed Vadon című könyve jobban tetszett (bár az egy másik túraútvonalról szól).
A vége egészen hátborzongatóan alakult (sikerült átélnem a helyzetet, én is tévedtem már el erdőben…).
Legszívesebben azonnal venném a bakancsomat és indulnék, ha nem is az Appalache-hegységbe, de legalább ide a Vértesbe:-) Reméljük, szép idő lesz holnap!

Nagyon örülök, hogy a kezembe kellett vennem ezt a könyvet egy kihívás kapcsán, különben nem hiszem, hogy valaha elolvastam volna.
Nem olvasok ilyen típusú könyveket, ezért nem is tudtam mire számítsak. Azt hittem, hogy csak arról fog szólni, milyen volt túrázni az Appalache-ösvényen, de ennél sokkal több mindent kaptam. Rengeteg információt, ami valahogy kapcsolatban állt az ösvénnyel, de annyi minden mással is. Olyan képet kaptam Amerika ezen részről, amit nem is gondoltam volna. Jól esett ez a fajta információ áradat, közelebb kerültem a kontinenshez, ami mindig is érdekelt, de nagy valószínűséggel sosem fogom látni, most mégis megjelent lelki szemeim előtt, a maga rideg valójában. Szomorúan vettem tudomásul azokat a tényeket, amik a ternészet pusztulását/pusztítását taglalták.
De nem csak száraz tényeket kaptam, sőt száraz egyátlán nem volt. Bill Bryson humorosan és olvasmányosan ír, élveztem a stílusát. Aminek pedig külön örültem, hogy nem egyedül vágott neki a vadonnak. Stephen Katz jelenléte feldobta és színesítette ezt az utazást.

Már a fülszöveg alapján is remek könyvnek ígérkezett, aztán a sok dicsérő értékelés láttán felcsillantak a szemeim és még kíváncsibban kezdtem bele. Sajnos elég hamar rá kellett jönnöm, hogy én nem tartozom a többséghez, nekem ez nem igazán tetszik.
Egy darabig elszántan küzdöttem én is, ugyanúgy, ahogy Bryson és Katz, a kezdeti fejezetek egyébként még jobban le is kötöttek, de amint Bryson elkezdett kevesebbet foglalkozni magával a túrával és folyamatosan arról szóltak a részek, hogy bemutatott random túrázókat, illetve az adott állam természetkárosító munkáját ecsetelte, elég hamar eluntam, lényegében minden fejezet után félreraktam kicsit és rápihentem a következőre. Nagyon vártam a végét..
Voltak benne érdekes részek, sőt a humora is betalált helyenként, de összességében alulmúlta a várakozásaimat, képek hiányában elképzelni sem volt mindig feltétlenül egyszerű az ösvény adott részét, én egy ilyen típusú könyvben szerettem volna képeket is látni. Egynek mindenesetre elment.

Bryson kiváló ismeretterjesztő könyvek írója. Érdemes volt előásni először 1997-ben kiadott könyvét, amely az Appalache-ősvényen barátja társaságában megtett túrájáról szól.
Nehezen tudjuk elképzelni, hogy milyen érzés hegyen-völgyön, hidegben, forróságban egy 25 kilós hátizsákkal a hátunkon battyogni nap mint nap hosszú heteken át, leggyakrabban minden komfortot nélkülöző helyeken éjszakázva. Kicsit unalmas lehet, hát még, hogy ebből érdekes könyv szülessen. És mégis! Úgy tud írni a napi rutinról, hogy isszuk a szavait. Szellemes leírások, nevettető kalandok és baráti megértés rajzolódik ki az oldalakon.
Megismertet minket az Appalche-hegységgel és a rajta kiépített 3450 km körüli (pontos hosszát többször mérték le, mindenkinek más eredmény jött ki) turistaútvonallal. Az ösvény az Amerikai Egyesült államok 14 államán fut keresztül, van miről mesélni. Különc emberek igyekeznek teljesíteni a távot, vagy csak belekóstolnak. Az itt élő fekete medvék természetét részletesen taglalja. Igazi medvekalandot nem élt át az író, de ha igazi lett volna, talán nem is lett volna módjában megírni. A közelben bányászott antracitról és a kőolaj-kitermelésről, azok környezeti hatásairól szemléletes leírást kapunk. A kihűlésről, mint halálos betegségről is lehet valami fogalmunk a leírtak alapján.
Visszatérő motívum a természetvédelmi hatóságok ekézése, akik aktív vagy passzív közreműködésükkel elősegítették számos állat- és növényfaj kipusztulását.
Végül összeadta a megtett kilométerek hosszát, ami az egésznek alig a felére jött ki. nem teljesítette a távot, viszont jobb könyvet írt, mint bárki, aki arra járt.

Bill Bryson az a típusú író, aki szinte bármiről tud mesélni az egyszerű átlagembereknek. Ugyan nem járták végig az Appalache ösvényt, de nem is a cél a fontos, hanem az út, az átélt kalandok sora, amitől változik valamennyit az ember. Főleg az egyszerű turista, minden tiszteletem Mr. Brysonnak és Mr. Katz-nak, mert ez nekik is egy óriási kaland volt. Az biztos, hogy az ösvény nagyon gyönyörű lehet és remélhetőleg a helyi természetvédő irodák a jövőben jobb munkát fognak végezni.