Likvidált ​szerelem (A holtak arca 1.) 51 csillagozás

Bihary Péter: Likvidált szerelem

A 2010-es években az ISIS terrorszervezet tagjai azon munkálkodtak, hogy észrevétlenül eljussanak Európa nagyvárosaiba, ahol az újraszerveződő alvó sejtek a kalifátus parancsára bármikor képesek lettek nagyszabású terrortámadások végrehajtására.
A különlegesen kiképzett izraeli csapat, élén Dovval ezeket az embereket hivatott kiiktatni. Munkájuk során ezernyi veszély leselkedik rájuk, és minden tudásukra szükségük van a feladat végrehajtásához.
Azonban a harcosok emberi oldala is megmutatkozik, amikor az izraeli csapatvezető szerelmes lesz a titokzatos arab szépségbe, aki a terroristák fedő szervezeténél dolgozik.
Lehet jövője egy eleve halálra ítélt szerelemnek? Feloldhatók az évezredes konfliktusok, és győzedelmeskedhet az emberi jóság?
Bihary Péter elképesztő fordulatokban, izgalmas akciókban bővelkedő regénye kegyetlen őszinteséggel mesél életről, szerelemről, halálról.

>!
Álomgyár, Budapest, 2021
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701056
>!
Álomgyár, Budapest, 2021
248 oldal · ISBN: 9789635701063

Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

kratas P>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Kívántam egy kis tesztoszteront, megkaptam.
Dov nagy arcánál csak egy dolog zavart jobban: az összetett mondatok hiánya. De az nagyon. Idegesítő volt. A végére már vagy megszoktam, vagy a szerző volt hajlandó összefűzni az egybe tartozó mondatokat.
A történet amúgy pont azt adta, amire számítottam, az akciók izgalmasak voltak, a szerelmi szál.. hát, az nem feltétlenül kellett volna, de legalább egy jó pont jár a kis Egyesnek, mert amúgy nagyon szögletesek a szereplők, valaki vagy rosszfiú, vagy jó, nincsen árnyalat igazán.

Beszterczei_Erika>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

„Éreztem, hogy ez szerelem, de azt is, hogy ez a világ legtörékenyebb szerelme.”

Fájdalmasan őszinte, izgalmas és kegyetlen írás, de mégis szenvedélyel teli. Imádtam minden egyes oldalát! Várom a következő részt! Dov ❤
Első könyvem volt az írótól, de nem csalódtam ❤
@biharypeter

Ficere_Barbara>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Egy igazán letaglózó,kőkemény írást kaptam @Peter_Bihary tollából! Mindezek ellenére imádtam ezt a könyvet! Voltak fejezetek ahol izgultam, féltem és volt pillanat amikor a főhőssel szerettem, illetve a főhős lelkével halt meg az enyém is!
“Farkasok voltak mind” ! Egy elit alakulat, egy család, egy cél, egy küldetés ! Mély betekintést kapunk a terrorizmus világába, a kegyetlen valóságba, és ebben a kemény világban az érzések erejében.
Ez a könyv megmutatja, hogy mit is jelent a csapat, a hit, mit takar a lelki erő! Fájdalmasan erős írás amit mindenkinek olvasnia kell!
Hálásan köszönöm Neked @Peter_Bihary ezt a könyvet , rettenetesen várom a folytatást.
“Érezted már ezt valaha? Volt már veled olyan, hogy amikor meglátták valakit, szinte megsemmisültél? Amikor a szemébe nézel és elveszel benne? Megszűnsz létezni, és semmi mást nem kívánsz Istentől, csak hogy vele lehess? Érzed , hogy egyedül senki vagy és csak arra vágysz, hogy a másik birtokoljon, védelmezzen, és soha többé ne engedjen el? “
Köszönöm szépen az érzelmek sokaságát amit a könyv által kaptam! ♥

Dita_Sterk_van_Ziel P>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Úgy írom az értékelést, hogy már mindkét részen túl vagyok. A borító nagyon tetszik, ötletes , benne van az egész történet.
Maga a történet nyers, kegyetlen és én azért próbálok abba kapaszkodni, hogy ez nem a valóság, mert rossz belegondolni, hogy ilyen erőszakos világban élünk. Pár napig magával is ragadott álmomba a történet és okozott egy kis alvás zavart, a fantázia világom. Gyorsan haladtam vele, voltak benne dolgok ,amikre kimeredtem kicsit ,de azért izgalmas volt és kíváncsi voltam a végére. Sok mindenre a második részben kaptam válaszokat, így ki se térek Süheda és Dov kapcsolatára.

rókatündérlizi P>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Az egész könyv olvasása során az a gondolat motoszkált a fejemben, hogy ha nem tudnám, a szerző magyar, simán elhinném, külföldi író tollából született a mű.
Imádom, amikor Bihary Péter rendőrökről, katonákról ír, mert nagyon érződik, ez az ő terepe; otthon van. És, hogy mennyire jól sikerült? Láttátok a Fauda sorozatot? Nagyon hasonló. Kőkemény; cselekményben és érzelmekben egyaránt. Vegyél egy jó mély levegőt az első mondat előtt, mert az tuti benn ragad, míg olvasod! Izgalmas, kegyetlen, megrendítő az utolsó sorig.

barbyeegirl>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Gyorsan olvasható, viszi az embert a sztori, de azért vannak szemforgatós részek. Lehet csak engem zavartak ezek a dolgok:
– a MINDENT IS használata. Élőszóban vagy írásban sem szeretem, de könyvben egyszerűen borzasztó szerintem
– az elején kitalálható a nyelvezetéből, hogy magyar az írója, annyira tipikus a szóhasználat. Kellett idő mire hozzá szoktam. Oké, hogy nem emelkedett irodalom, de már túl egyszerű volt.
– a főszereplő… a f@asza csávó, akinek mindenki megvolt, mindenki azonnal fekszik neki… fú de macsó…
– 29. oldalon a nagyon gyenge A szürke ötven árnyalata utalás
– a főszereplő nővel való „kapcsolata”. Első találkozásra szerelem, kb 2 találkozás után szex a nő hátterével, na ne már. És, hogy a fiának kb 3 nap után bemutatja. Értettem én, hogy nem sok hely meg idő volt, de ez a szerelmi szál nagyon gyengére sikerül a végkifejletet tekintve pedig harmatgyenge.
Szórakoztató irodalomnak, vagy egy nyárinak azért nem írnám, mert bőven van benne brutalitás, kínzás.
Kíváncsi leszek a folytatásra, de az is csak könyvtári kölcsönzés lesz. Ezt sem vettem volna meg magamtól, csak akkor érkezett meg a könyvtárba mikor ott voltam és ajánlották, mint új könyvet. Én voltam a könyvtári példány első olvasója.

1 hozzászólás
takácsera>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Imádtam minden sorát! Izgalmakban, fordulatokban gazdag történet. Letehetetlen volt számomra. Nagy hatással volt rám érzelmileg, teljesen a hatása alá kerültem. Csodás a borító is. Köszönöm az élményt. Nagyon várom a folytatást!

Zsanett>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Nem is tudom, hogy mit is írjak. Ezt a történetet két szóval jellemezném brutális és kegyetlen. Romantikus az nem volt. Nem egészen erre számítottam, de ez a könyv most nem nagyon nyerte el a tetszésem. Gyorsan lehet vele haladni, mert egyébként tele van akcióval, a figyelmem fenn tudta tartani a végéig. Van némi hiányérzetem is, egy két dolgot ki lehetett volna egy kicsit bővebben is fejteni.Mondjuk Shüdiról többet szerettem volna meg tudni, mert nem vagyok biztos abban, hogy annyira nem tudott semmit. Dovval nem szimpatizáltam egyáltalán, nekem kicsit furcsa volt a „nagy szerelem” nagyon gyors volt minden. Ez a rész egy picit kusza. Lehet, hogy a folytatásból többet meg tudnék, de egyenlőre nem tervezem az olvasását, ami még változhat. Egyenlőre nem tudom eldönteni.

Gergely_Ildiko>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Lesokkolt teljesen!!! A Likvidált szerelem c. könyv brutál jóra sikerült!

Ma olvastam ki, és hát mit mondjak rá??? Keresem a szavakat…. Esküszöm olyan volt ez a könyv, mintha egy szuperjó akciófilmbe csöppentem volna. Tele volt izgalommal, brutális szituációkkal , romantikus szerelmi jelenettel, meglepő fordulatokkal…. ♥
Egy teljesen más Biharyt olvastam! NEM OLYAN VOLT, mint az eddig megszokott stílusa!
Sokkal de sokkal komolyabb, kidolgozottabb, kifinomultabb, precíz leírásokkal. Annyira jól sikerült ez a könyv, hogy pár hétig a hatása alatt leszek…. ♥ ♥ ♥
Köpni, nyelni nem tudok…. Egy zabszem sem fért volna a hátsó felembe, annyira izgultam, hogy mi lesz….. Óriási!!

Judit_Orsós_Veres>!
Bihary Péter: Likvidált szerelem

Nagyon izgalmas, helyenként egész brutális volt. Talán egy kicsit amit hiányoltam, hogy nem igazán lehetett a karaktereket megismerni, olvastam volna még róluk. De megint egy olyan világba vitt el Péter, ahova nem is biztos, hogy annyira el akartam menni.


Népszerű idézetek

Dyta_Kostova IP>!

Az Alfa csapat az ablakokat lőtte, ahonnan, mint egy hormonzavaros sündisznó, aki ezer tüskét növesztett, úgy tűntek elő a fegyvercsövek.

108. oldal

Ficere_Barbara>!

„Aki nem làtta a halált,nem érintette meg a szele, nem jàrt csatàban, nem tudja értékelni a békét.”

135. oldal

Ficere_Barbara>!

Aki eddig élet és halál ura volt, hatalmas pénzek és képzett gyilkosok felett diszponàlt, most a kínok kínjàt élte àt àltalam.

160. oldal

Ficere_Barbara>!

Gyorsan csőre baszta a pisztolyát, és vigyorgott, mint egy mérsékelten beszàmítható pszichopata sorozatgyilkos.

55. oldal

Beszterczei_Erika>!

„Éreztem, hogy ez szerelem, de azt is, hogy ez a világ legtörékenyebb szerelme.”

Beszterczei_Erika>!

„Engedtem az ösztöneimnek, és a tempót már én diktáltam. Birtokoltam. Testünk minden porcikája összeért, és átvettem a teljes hatalmat felette. Az orgazmus, mint egy atomrobbanás rázott meg minket egyszerre. Mintha egy légüres térben lebegtünk volna, a fekete semmiben egymásban összeölelkezve. Nem volt tegnap, nem lesz holnap, csak a pillanat van, ami sohasem múlik el.”

Ficere_Barbara>!

Mintha egy légüres térben lebegtünk volna, a fekete semmiben egymásban összeölelkezve. Nem volt tegnap,nem lesz holnap csak a pillanata van , ami sosem múlik el.

190. oldal

Beszterczei_Erika>!

Tudtam, hogy a szerelmem bármilyen parancsot felülírt volna az utolsó pillanatban.


A sorozat következő kötete

A holtak arca sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Csapó Ádám: Hotel California
N. Nagy Zoltán: Keselyű
Moskát Anita: Irha és bőr
Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton
Molnár T. Eszter: Hidegkút
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása
Andy Baron: Kárhozottak városa
Szép Zsolt: Kárpát Walzer
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Réti László: Budapest Boulevard