Bicskei Zoltán (szerk.) · Tolnai Ottó (szerk.)

Kovács ​Antal szobrász birkózása az agyaggal 0 csillagozás

Bicskei Zoltán – Tolnai Ottó (szerk.): Kovács Antal szobrász birkózása az agyaggal

„Kovács ​Antal szobrászatának rendkívüli voltáról valamit már Berlinben, a Szög a nadírban című kis kötetet írva, a kis kötet fotóanyagát válogatva is megsejtettem, de akkor inkább az egyes eredményeket igyekeztem felsrófolni, illetve érzékeltetni azt, milyen fontosak számunkra, mennyire részei életünknek. Most, amikor Bicskei Zoltán módszeres fotózása közben egyszer csak egy nagy, gazdag, teljes életművel találtam szembe magam, nagyobbal, sokkal gazdagabbal, mint valaha is gondoltam volna, zavarba jöttem. Majd minden munkája létével való nehéz, könyörtelen harcáról tudósít.” (Tolnai Ottó)

„Régóta érik bennünk e könyv, és a több évig tartó fotózás alatt – a több ezer képet nézve – lassan fölsejlett a forma és a műfaj is, egy kiadvány, amelyben láthatóvá válik az út a klasszikus formázástól a démoni, belső viaskodáson át a letisztult, abszolút szobrászvilágig. Megkönnyebbülve láttuk, nem tévedtünk megérzésünkben: egy nagy formátumú szobrász nőtte ki magát a szemünk előtt.”… (tovább)

>!
Forum, Újvidék, 2019
148 oldal · keménytáblás · ISBN: 9788632311022

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Rokon Ilonka evangéliuma
Révész Róbert: Az idő ráncai
Ricz Géza: Peripheria
Szombathy Bálint: B+B
Tolnai Ottó: Titorelli faiskolája
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái
Rolf Toman – Birgit Beyer – Angelika Gundermann (szerk.): Román stílus
Zima Szabolcs (szerk.): Remekművek
Ybl Ervin: Robbia
Képes könyv – 500 híres művész 500 alkotása