A ​jó anya 75% 53 csillagozás

Egy problémás családdal rendelkező traumaterápiás pszichiáter elveszti szakmai objektivitását pácienseivel, ami súlyos következményekkel jár. Saját feldolgozatlan drámája miatt a dolgok kikerülnek az ellenőrzése alól, ami elvezet a tragédiához. Nagy szerepet kap benne az anyaság kérdése, félelem, aggódás gyermekeink viselkedése, annak megfelelő lereagálása, a szakmai munka és magánélet összeegyeztetése. A jó anya szól szeretetről, veszteségről, felelősségről, bűntudatról, szakmai elhívatottságról, útkeresésről. A könyv szerzője maga is klinikai pszichológus. Engem megérintett, elgondolkodtatott.

Egy anya, aki elvesztette a gyermekét. Egy pszichológus, aki olyan emberekkel foglalkozik, akik súlyos traumákon estek át. Az anya önmagát hibáztatja: Amiért nem látta előre, amiért nem értette meg, amiért nem tett semmit. A pszichológus profi a szakmájában: Mindig helyesen dönt, mindig tárgyilagos marad, mindig tudja, mit kell tenni és mondani. A két személy egy és ugyanaz.

Leginkább a dráma és a pszichológia ötvözete ezt a történet. Lassú tempójú és sokat mondó. Az emberi tragédiák útvesztője. Kicsit olyan, mintha két személy életétébe nyernénk betekintést, akik egyre inkább összemosódnak, ahogy haladunk előre.

A mű első felében a lassúság dominál, aztán jön egy olyan fordulat, amivel kisebb sebességre kapcsolnak a dolgok. A végén pedig egy hatalmas csavarral és megdöbbenéssel kerítve ért véget.
(Bea)

A teljes értékelésem itt elérhető: https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2019/09/20/bev_thomas…

Az eleje nagyon zagyva volt, nem is gondoltam, hogy ebből még jó is kisülhet, de aztán magára talált a történet.
Túlságosan titokzatos akart lenni az író, minden szálat próbált ködös homályba vonni, de szerintem a kevesebb néha több jobb megoldás lett volna.
Volt, hogy untam, de a végére egész jó lett, szerintem jól vitte végig, azt, hogy min megy keresztül az anya a fia/családja problémái miatt, a páciensei miatt és hogyan fogadja el a sorsát. Kedvelem az olyan történeteket, ami jól alkalmazza a pszichológiát, sajnos nagyon kevés ilyen van a thrillerek között.

Vacilláltam, hogy erre vajon mennyi lenne az ideális csillagozás. Talán még túl is pontoztam. Valahogy az egész könyv egy hatalmas agónia volt, aminek szinte se füle se farka. Ahogy a főszereplő szenvedett, úgy szenvedtem én is, sajnálatos módon én nem a történtek miatt szenvedtem, hanem azért, hogy végre a végére érjek.

Azt hittem, soha nem érek a végére. Nagyon lassan tudtam csak haladni, mert egyáltalán nem kötött le. Megtévesztő a krimi címke. Én nem szeretem az olyan könyveket, amikor a (fő)szereplő csak mesél és mesél, csapongva a múltban történt események és a jelen között.

Ruth teljes mértékben a múltban él. Olyannyira, hogy még a munkájára is kihat. Hazugságokba keveredik, rengeteget hibázik. Számomra majdnem a végén, a huszadik fejezetnél indul be igazán a történet, amikor kezdjük megérteni a miérteket. Igazán csak az utolsó fejezet tetszett. Olyan érzés volt, mintha egy hosszú, kanyargós, sötét útvesztő után hirtelen egy napsütéses tisztáson talátam volna magam.

Ezután mindenképpen egy könnyed könyvet kell elővennem..

3 és 4 csillag között, de talán jobb, mint 3,5…

1. Megtudtam, hogy az írónő valójában egy klinikai pszichológus volt kb 25 éven át Angliában, és ez érezhető is volt, ahogy a terápiákról, egyes elméletekről, betegsékről, az egészségügyi ellátásról úgy általában írt. Ezeket a részeket nagyon élveztem.

2. Nagyon fontos és nehéz témákról van szó, de mindezt nagyon „befogadhatóan” tálalja: nemi erőszak, depresszió, öngyilkossági kísérletek, anyaság, elengedés, gyász, trauma, ragaszkodás.

3. Amúgy viszont egy rettenően lassú könyv, alig történik benne valami, hosszú fejezeteken át csak azt tudjuk meg, hogy nagyon-nagyon szerette a fiát, ragaszkodott hozzá.

4. A főszereplő nekem nem tűnik hitelesnek… anyaként/vagy inkabb a szemelyes eleteben mintha teljesen elfelejtette volna mindazt, amit a doktorihoz megtanult, teljesen értelmetlenül viselkedik, aztán szakmailag is súlyos hibákat vét, csak fogtam a fejem, hogy most ez komoly, hogy viselkedhet így egy professzionális orvos?

5. A többi szereplő, férj, fiú, ikertestvér, más betegek, stb. közül egyikük se fogott meg igazán, talán azért, mert az egész könyvben a nő mesél, így a többiek csak olyan tessék-lássék voltak kidolgozva.

6. Nem krimi, de nem is psczihológiai dráma, még olyan nagy rejtély sincs benne, inkább mondanám családi drámának talán.

Pszichológusként számomra más élményt nyújthatott ez a regény, mint az átlag olvasónak. Sok ismerős fogalom és számomra már természetessé vált történés jelenik meg a történetben, ami otthonossá tette azt számomra. Kissé szétfolyó, inkább lélektani történetvezetés mellett azért van izgalom is, de a cselekmény a háttérbe szorul. Bár a regény szomorú fordulatot vesz a végén, a lezárás feloldotta a nyomasztó hangulatot. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de szerintem is inkább egy monodrámára emlékeztetett ez a könyv és nem thrillerre. Ami pedig a címet illeti, maradhatott volna a szó szerinti fordítás, az „elég jó anya”, ha már egy szakfogalmat alkalmazott eredetileg az írónő.

Ki a jó anya? Egy gyermekét elvesztett pszichoterapeuta tud jó anya lenni? Jó anyja a másik gyermekének? Esetleg tud úgy viselkedni a betegeivel, mintha az anyjuk lenne? Egy jó anyjuk? Vajon pszichoterapeutaként és anyaként is tévedett? Magát is hibáztatja a bekövetkezett tragédiákért?
Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert azt írja a borítóján, hogy pszichothriller. Hát… nem is tudom… én ezt megkérdőjelezném. Van benne gyilkosság is igaz és pszicológia is, de számomra ez még nem pszichothriller. Egy egész könnyen olvasható családi dráma, egy gyermekét elvesztett pszichoterapeuta vívódásairól, munkájáról, eseteiről és magánéletéről.
Nem egy könnyű téma, ennek ellenére nekem tetszett, mert mély volt és elgondolkodtató. Megmutatja, hogy sokszor egy apró hiba is olyan helyzet elé tudja állítani az embert, amely az egész életét befolyásolja.

Nem egy könnyű olvasmány, főleg a jelenlegi helyzetben, ennek ellenére nekem tetszett, mert mély volt, elgondolkodtató. Megmutatja, hogy egy terapeuta munkája nemcsak játék és mese. Sőt olyan helyzet elé is tudja állítani az embert, ha egyszer is hibázik, vagy nem elég alapos, hogy azt örök életére megemlegeti.
Bővebben:
https://edeskiskonyvkritikak.hu/2020/03/25/bev-thomas-a…

Tetszett a könyv lelkisége, ahogy a vége felé együtt lassult le a tempó, Ruth életével, lelki világával párhuzamosan. Sokkal inkább lélektani regény, mint krimi, így teljes mértékben nem is azt kaptam, amire számítottam, hanem valami még annál is jobbat. Habár ezt eleinte nem igazán értettem még, nehezményeztem is a történet akadozását, nehézkességét. Érdekes, hogy a valódi krimi-szerű motívumok alig 10-20 oldalt tettek ki a 400 oldalból, de ezt mégis elképesztően későn realizáltam. Nagyon könnyű volt belehelyezkedni Ruth életébe, rendkívül jól vannak megírva az érzései és az életében történtek, végig vele együtt sodródtam.
Habár maradtak homályos foltok a Dan-nel kapcsolatos szálban, szépen van megírva, sok benne az értékes gondolat, Ruth magánya és gondolatai nagyon látványosan változnak a cselekmény során, mindig más aspektusból ismerhetjük meg az ezekkel kapcsolatos érzéseit. Érdekes, ahogy a családja is apránként távolodik el tőle, majd apránként közelít felé, ez hullámszerűvé teszi a könyv felépülését.
Nagyon jó a fejezetek felosztása, nem tudom, hogy véletlen-e vagy szándékos, de sokszor esett meg, hogy egy-egy izgalmas részletet remekül késleltetell egy új oldal, vagy jó pár oldallal odébb egy újabb fejezet.
Az is nagyon látványos, ahogyan Ruth végre megismeri és megérti a fia hajdani szenvedélyét, sőt, ő is elkezd nyitni a természetközeliség felé.
Ha nem is került be az idei évem legeslegjobb olvasmányai közé, mindenképpen egy érdekes és emlékezetes darabnak tartom.