A ​Million Suns – Milliónyi Csillag (Túl a végtelenen 2.) 105 csillagozás

Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Három ​hónap telt el azóta, hogy Amyt lekapcsolták.

Az általa korábban ismert élet véget ért. Bármerre néz, az Isten áldása űrhajó falait látja.
De talán van még remény, Koros átvette a hajó irányítását, és végre a saját, józan eszére hagyatkozhat: nincs több Phidusz, nincs több hazugság.
Ám Koros megdöbbentő hírt hall a hajóról, és Amyvel versenyfutásba kezdenek, hogy feltárják, milyen igazság rejtőzik az Isten áldásán fenntartott élet mögött. Együtt kell megoldaniuk egy több száz éve titokban tartott rejtélyt. A sikerük – vagy a bukásuk –határozza meg az Isten áldása fedélzetén utazó 2.298 utas sorsát. Az utazás minden egyes lépéssel egyre veszedelmesebbé, a hajó működése egyre kaotikusabbá, a köztük bontakozó szerelem elleni küzdelem egyre lehetetlenebbé válik.
Beth Revis az űr távoli zugaiba katapultálta az olvasóit a New York Times bestseller könyvével, a Túl a végtelenennel. A Milliónyi Csillagban Revis akcióval, izgatott várakozással,… (tovább)

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
440 oldal · ISBN: 9789634570752 · Fordította: Dobó Zsuzsanna
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
440 oldal · ISBN: 9789634570769 · Fordította: Dobó Zsuzsanna
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2018
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634570738 · Fordította: Dobó Zsuzsanna

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Amy Martin · Koros · Marae


Kedvencelte 11

Most olvassa 3

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 95

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

MissFortune>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Olyan függővéget kaptunk, hogy legszívesebben toporzékolnék. A könyv legjobb részénél maradt félbe az egész.

Volt benne pár logikai baki, Amy is felidegelt a végére, de még így is azt tudom mondani, hogy tetszett.
Koros nagyon fiatal a hajó vezetéséhez, néha rossz döntést hoz, nehéz a drog nélkül irányítani egy ekkora hajót. Tulajdonképpen megértettem a lázongást, megértettem Korost is.. A végére elég jól ment neki az Ősfő szerep.
Amy kutatása érdekes volt. Vártam a nagy titkot, őszintén szólva nem is próbáltam találgatni, szóval teljesen váratlanul ért. Azonban,az ahogy Amy reagált a dolgokra… Mintha teljesen megveszett volna. Hisztizni rohadt jól tudott, ésszerűen gondolkodni már kevésbé.

Biztosan olvasni fogom a következő részét.

2 hozzászólás
Niitaa P>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.com/2018/07/beth-revis-milli…

„Mindent egybevéve úgy érzem, a Milliónyi csillag kivételesen jól megírt könyv. Nem szenved középsőkönyv szindrómában, sőt, messze fölülszárnyalja a sorozat első részét is. Számomra egy igen élvezetes olvasmány volt, melyet alig bírtam letenni. A történet folyamatos pörgése nem ad esélyt arra, hogy unatkozzunk, s emellett a két fiatallal együtt próbáljuk mi is megoldani a fennálló helyzeteket. Szerettem, hogy nincs túlidealizálva, igenis történnek rossz dolgok, melyek elkerülhetőek lettek volna több odafigyeléssel vagy épp egy erősebb kézzel, ám akkor a szereplőink mit sem tanultak volna a helyzetből.
A Milliónyi csillag bemutatja Koros felnőtté válását, Amy jellemfejlődését, egy kolónia megmentésére tett kísérletet, s egy rendszer megreformálását. Rámutat, mire képes a szabad akarat, s az emberi összefogás. Megmutatja, hogy elég egyetlen szikra ahhoz, hogy minden lángra kapjon körülöttünk, ugyanakkor rávilágít arra is, hogy az embereknek igenis szükségük van hierarchiára, mert enélkül elveszettnek érzik magukat.
Kalandos ifjúsági regény tele meglepő fordulatokkal, melyet az író egy feszes tempóban tár az olvasó elé. Türelmetlenül várom a harmadik részt is, hiszen a történet még csak most kezdődik igazán.”

2 hozzászólás
deen>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Régen olvastam az első részt, mégis emlékeztem, hogy mi történt benne, és könnyedén felvettem a folytatás fonalát. A cselekmény most sokkal pörgősebb, gyorsan követik egymást az események, és izgalmas is. Korosnak meg kell küzdenie a most már eszüknél lévő emberekkel, és gyorsan tejed az elégedetlenkedés és az önállóság kívánalma. Egyre több a rendbontás és még Koros jogát a vezetéshez is megkérdőjelezik. Közben Amy megpróbál megfejteni egy rejtvényt, melynek végén hatalmas titokra derülhet fény, legalábbis erre számít. Amy az egyedüli emberi lény, aki kilóg a sorból, nehezen találja a helyét és egyetlen reménye a továbblépésre, ha megfejti a nyomokat és kideríti mit titkolt Ősfő és valójában mi is történt az Isten áldásán korábban. Miközben Koros próbál helytállni és Amy keresi a megoldásokat, valaki a háttérben mindent megtesz, hogy a változást megakadályozza. Most csak azt sajnálom, hogy megint éveket várhatok a folytatásra, ha egyáltalán megjelenik még nagymama korom előtt. Nagyon szeretném tudni, hogyan végződik Koros és Amy története, mi vár még rájuk.

Lisie87>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Amennyire tetszett az első rész, annyira nem a második! :/
A felénél felrobbantottam volna az űrhajót, az egész idióta társasággal együtt.Tulajdonképpen sok sebből vérzett a történet. Adott egy űrhajó, ami a Földtől ment, egy másik galaxisba, isten tudja hová, utazott fényéveket, eltelt sok generáció és…hirtelen kiderül, hogy a hajtó mű nem „haldoklik”, hanem nem működik és ÁLL az űrhajó valahol. Van egy tiszti kar, akik elvileg irányítják a hajót és NEM TUDJÁK, hogy hol vannak, SŐT, nem is látják, mert hogy a hídon nézik a fém falat, amit spoiler Brühühühü… És utána.. brühühühü le akarnak szállni a csillagközi űrhajóval a bolygó felszínére ( !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!), úgy, hogy megnyom a főszereplő egy gombot. ( !!!!!!!!!!!!!!!)
Egyéb kiakasztó részek. A két főszereplő annyira tiniként viselkedik és gondolkodik. 16 éves fiú vezessen egy több, mint 2500 főből álló űrhajót, nuku élettapasztalat. A csajszi…Nem lehetek szerelmes a srácba, mert rajta kívül nincs más korombeli, ergo nincs választásom, tehát ez nem lehet szerelem. Ezt a logikát bammeg.
Na most ez alapján. Összekerül egy csaj egy korabeli fiúval, aki mondjuk nem jön be neki, mert nem a zsánere, nem szimpatikus neki, stb…akkor nem lesz belé szerelmes. Viszont, ha megvan a szimpátia és vonzalom, akkor kialakulhat szerelem, akár van ott más fiú is, akár nem. De lehet, hogy csak én nem érzem át a helyzetet.
Inkább nem is ragozom tovább. Pffffffff… YA szerelmi megoldások… Jaj de még, hátha Vira kollegina olvassa az értékelést! :D spoiler

Jó, hát na, ez van.

9 hozzászólás
Levandra>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Íme, egy tökéletes YA. Majdnem tökéletes. Klasszikus probléma: amennyire tetszett az első rész, annyira elégedetlen voltam ezzel. A karakterek jellemhibái felerősödtek, vagy csak nekem nyílt ki a szemem, de teljesen hiteltelenné váltak számomra a szereplők. Koros, szinte mindenre alkalmatlan, nemhogy egy hajó vezetésére a maga 16 évével. Persze tudjuk, amúgy is abszurd és nem igazán reális elképzelés. 2500 főt képtelenség vezetni, igazgatni és ellátni nulla élettapasztalattal, de a YA írókat és olvasókat általában nem akasztja meg, hogy mennyire megvalósíthatatlan lenne. Persze, hozhatjuk példának A tizenöt éves kapitányt, vagy a Kétévi vakációt, de tudjuk, ott is voltak bonyodalmak.

A fő probléma és a nagy titok egyik része, hogy a hajó spoiler

Konfliktus, konfliktus hátán, amibe szinte belefulladok, bár egyikkel sincs túl nagy hiba, de egyszerűen túl tömény. Szokták mondani, a kevesebb, néha több. Nyilvánvaló, hogy Koros nem tud megbirkózni a problémával, hogy a hajón lévő tisztek is tehetetlenek, de a fagyottakat nem ébresztik fel, mert nem! Pedig hátha lenne közöttük olyan szakember, aki tudna megoldásokat a fennálló helyzetre. Na és Koros hisztije, hogy nem ébresszük fel Amy szüleit, mint egy ötéves, aki attól fél elveszít valamit, ami csak az övé, mert ha ott vannak a szülők, akkor ugye a lány figyelme megoszlik. Nekem ez jött le. Korossal sok problémám volt, nagyon gyenge, alapvető problémáknál még csak vitába se tud szállni, se visszaszólni, ha őt éri sérelem, se visszakérdezni, mintha nem is vett volna részt az Ősfő képzésen.

Ahhh! Meditapaszt mindenkire!
spoiler
spoiler

Dawnofmyth>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Az első része jobban elkapott, de nem mondom, hogy ez ne tetszett volna. Ez is eseménydús volt és izgalmas volt, alig vártam az első rész befejezése után, hogy olvashassam. Koros tetszett benne a legjobban, ahogy megpróbált felnőni a feladatához. Nem mindig értettem vele egyet, de értettem a miérteket, és persze nem minden sült el túl jól. Amy ebben a részben számomra semleges maradt, annyira nem szerettem a részeit, túl sokat dilemmázott, bár a nyomozás izgalmas volt. Nos ez a rész is hozta az első rész végi hangulatot, mert alig várom, hogy megtudjam, mi vár rájuk…

perpetua P>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Túl régen olvastam már az első részt, és az emlékek kicsit megkoptak. Kellett idő, hogy visszarázódjak a sorozatba.
Kevesebb leíró rész volt és mintha kicsit több cselekmény és sorra jöttek a nagy meglepetések. Az alapszituáció továbbra is szimpatikus és egyre nehezebb a helyzet, ahogy Koros veszi át a hajó vezetését. Amy küzd a bezártsággal, hiányoznak szülei. Az újabb nyomozás segít kicsit elterelni a gondolatait és végül közös erővel próbálnak megoldást találni a kialakult helyzetre. Legjobban az tetszett a könyvben most is, hogy nem minden nagy meglepetés a végére tartogat az írónő, hanem haladva a történettel szétszórja őket.
Kíváncsian várom, mit tartogat a lezárás.

molybarby>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Hú, volt pár ember, akit én is el tettem volna láb alól. Utálom mikor valaki ennyire értetlen. Amyt is párszor felpofoztam volna, hogy viselkedjen már normálisan. Ezeken valahogy mégis túl tudtam lépni, mert annyira vitt előre a történet, annyira olvastatta magát és én annyira kíváncsi voltam, hogy mi lesz még ebből, hogy élik túl ezt az egészet. Megértettem mind a két fél gondolkodását, Korosét is és Amyét is. Szerencsére megtalálták az arany középutat. A vége persze a lényegnél ért véget, hol máshol? A folytatást pedig szinte kötelező elolvasni.

diamondfox>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Teljes értékelés: https://hogyacsudaba.blogspot.com/2018/11/beth-revis-mi…

„Úgy érzem, hogy Beth itt akarva-akaratlanul is olyan morális döntések elé állította a szereplőit, ami nem lehet véletlen. Hiszen Mi, akik olvassuk, Amy-vel tudunk igazán együtt érezni és egyet is érteni, mert mi is ismerjük a szabadságot, a végtelen kék égboltot – és ha egy teknőben kellene a fémfalakat tovább bámulnunk meg is őrülnénk. Ahogy jó páran meg is tették a kötetben, de Luthor karaktere volt számomra a legfélelmetesebb. spoiler Picit újra hittem abban, hogy minden rendbe jön.”

buzavirág>!
Beth Revis: A Million Suns – Milliónyi Csillag

Ott ért véget, ahol pont folyatnám, nagyon érdekel a spoiler kíváncsi leszek hogyan képzeli az írónő. De ne rohanjunk ennyire előre, elég mozgalmasra sikeredett ez a rész is, bár voltak benne felesleges körök. Nem érettem minek kimenni, ha csak egy ablakot kell elhúzni? Egész jó lehetett volna a nyomozás amit Amy folytatott, titokzatos dolgok derültek ki, bőven maradt kétely a hajón élőkben, ezért is döntöttek különbözően.
Koros körül a történések nem éppen pozitív irányban haladtak, ahogy várható is volt, sokat kellett küzdenie hogy fenntartsa vezető szerepét.
Igazából nem vártam aprólékosan kidolgozott sci-fi elemeket, ezért nem érzem magam átverve, pont annyit nyújt, amit egy ifjúsági könyvnek adnia kell.


Népszerű idézetek

Niitaa P>!

A szerelem választási lehetőség nélkül nem is szerelem.

71. oldal

Niitaa P>!

Hogyan lehetséges, hogy valaki, akit ennyire rövid ideig ismertem, ilyen kitörölhetetlen nyomot hagyjon a lelkemben?

107. oldal

Lunemorte P>!

– Hadd menjek én – suttogom. – Vagy más. Téged nem kockáztathatunk.
Koros arcán hatalmas, elégedett mosoly terül el, én pedig már tényleg úgy érzem magam, mint egy anyuka, aki végignézi, ahogy a kisgyereke a tűzbe tántorog.
– Ez megható. Mégiscsak érdekellek.
Leesik az állam.
– Te hülye, hát persze hogy érdekelsz.

241. oldal - Amy

Kapcsolódó szócikkek: Amy Martin · Koros
Niitaa P>!

Ő pedig mást sem lát, csak a hibáimat.
[…]
Hibákat.
Mert visszaadtam nekik az életüket, és közben nem mentettem meg őket saját maguktól.

90. oldal

Lunemorte P>!

Az első oldalon színes portré található Shakespeare-ről. A költő szerencsétlen csillagzat alatt született szerelemről ír az egyik versében, de azt kétlem, hogy valaha is gondolta volna, hogy a munkái egy nap majd valóban a csillagok közt utaznak.

224. oldal - Amy

Kapcsolódó szócikkek: Amy Martin
Szörnyii >!

– Nem reményről beszélünk – mondom Dokinak, de a szemem Victrián tartom –, hanem hitről. Az új világba vetett hit jobb ennél. És a hit abban, hogy ha ez nem így van, akkor is megéri kockáztatni és megnézni.

401. oldal

hkriszti>!

Már látom magam, ahogy ott élek. Ott vagyok.
Egy bolygón, ami minden éjjel több millió csillagra néz fel, nappal pedig kettőre.

252. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alexandra Bracken: Sötét örökség
Michelle Hodkin: The Retribution of Mara Dyer – Mara Dyer végzete
Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén
Tahereh Mafi: Ne engedj
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Katharine McGee: Az ezredik emelet
Veronica Rossi: Végtelen ég alatt
Veronica Roth: Elválaszt a sors
Tara Altebrando: A távozás
Estelle Brightmore: 13. napon