Kilenc ​perc (Kilenc perc 1.) 88% 663 csillagozás

Na jó…most először érzem azt, hogy kitépem a hajamat….mégis mi a jó fene volt ez a vég? o_O

Igyekszem normális értékelést írni, de olyan zaklatott vagyok még mindig.
Először is már hetek óta „tornázom”, hogy megvegyem e, vagy ne!?
Végül úgy döntöttem (persze mint mindig), hogy meg kell szereznem.

Nagyon hamar olvasni kezdtem és már az első sorokból megállapítottam, nekem való.

Mint gondoltam igazam lett, mert összesen egyszer kellett félre tennem, egyéb okok miatt.
A lelkem teljesen beszippantódott a motoros banda életébe. A főhősnővel együtt sírtam, féltem és nevettem. Szerettem és próbáltam alkalmazkodni egy olyan világhoz, amit lelkileg nem tudtam elfogadni, de a szerelem bele kényszerített. Nem tudtam elképzelni, hogy elhagyjam, mert ami kint várt, a valóéletben, már köd fedte és jobb volt a megszokott „rossz”, mint az ismeretlen. Grizz akármilyen is volt, végig mellettem állt, ölelések, csókok, törődés, csak Ő jelentette a világot nekem.
És a végén összeomoltam, képtelen voltam ésszerűen gondolkodni, csak sírtam és sírtam.
spoiler

Nem tudom azt írni, hogy a mellékszereplőket utáltam, kettő kivételével, mindenkit szerettem és féltettem, és borzalmas volt belegondolni miknek vannak kitéve.

Van a történetben valami mámorító, ami függőséget okoz.
Egyszerűen túl rövidnek éreztem, és bár tudom, hogy van folytatása, kínszenvedés lesz kibírni egy ilyen zárás után.

spoiler

Egyértelműen kedvenc és ajánlom.

A hideg ráz még mindig…
Ez a könyv… Egyszerre volt szívbemarkoló, brutális, morbid, szomorú… Nyers és kegyetlen…
Egyszerűen nem találok szavakat. Amikor az életedbe nem hétköznapi értelemben robog be a szerelem. Ha őszinte szerelem ez egyáltalán. Talán sosem derül ki…
Nem tudom ,hogy igazán kedveltem – e akár egyetlen szereplőt is, nem tudom, hogy én hogyan viselkedtem volna Ginny helyében, és arról végképp fogalmam sincs, hogy szedtem volna össze a szívem apró darabkáit a történet végén…
Kevesebb, mint 24 óra alatt elolvastam, rendkívül egyedi történet… Ajánlom! Viszont lelkileg eléggé megviseli az olvasót, erre mindenki készüljön fel!
Nagyon kíváncsi vagyok a következő részre is, ami minden bizonnyal sok miértre választ fog adni… és még jobban a padlóhoz vág.

Sejtettem, hogy ezt a könyvet egyszuszra kell letudnom. Nagyon durva volt, főleg ahogy szépen leírta a különböző kínzásokat. Egy tizenötéves lánynak nyílván még keményebb lehetett átélni ilyesmit, még jó hogy kisegítette a jó öreg Stockholm-szindróma. Szerintem rendesen le lett zárva a történet, nem tudom, mit lehetne még hozzá tenni. Mondjuk én Moe-t jobban sajnáltam, mint Grizzt, még ha nem lőte volna le a poént az elején az írónő, akkor sem lehetett volna nagy hepiend a vége. A kategóriájában egy jól megírt történet, nem hasonlítanám össze egyébb romantikus művekkel. Egy kicsit erőssebb gyomrúaknak ajánlom.

„De ha tudta volna, akkor sem tett volna semmit másként.”

Belül zokogok, és az államat még mindig nem kapartam fel a padlóról.
Ez egy hihetetlenül megrázó, érzelmekkel teli utazás volt. Még soha nem olvastam ilyen könyvet. Végig tudtam, hogy el kellene ítélnem Őt, de egyszerűen nem tudtam, mert szerettem.
Éjszaka felébredtem, és alig tudtam visszaaludni, mert a könyv járt az eszemben. És akkor még nem tudtam azt, amit most már igen!

Kedves @Könyvmolyképző! Ugye számíthatunk a trilógia további két részére is?

Jesszus! És jesszus, jesszus, jesszus!
Mégis mi a fene volt ez? Mi volt ez az őrült történet? Hogy tudott egyszerre ennyire elvarázsolni és lekötni, ugyanakkor meg sokkolni és kiborítani? És miért érzem azt, hogy legszívesebben a tűzre szeretném vetni?
Egyszerűen elképesztő! Szerintem napok vagy hetek kellenek majd ahhoz, hogy ezt a könyvet helyre rakjam magamban, hogy Grizzt – minden hibája ellenére – spoiler, hogy feldolgozzam az utolsó sorokat.
És még valami: soha, ismétlem soha nem találkoztam még olyan könyvvel, amitől annyira felfordult volna a gyomrom, hogy muszáj volt félreraknom, és kimennem a friss levegőre. Azt hiszem, hogy egy ideig kerülöm a garázsokat és a medencéket…

Ez a könyv minden volt, és még annál is több. Szeretném felsorolni, mitől is ennyire egyedülálló ez a könyv.
1: Maga az alaptörténet izgalmas és egyedi. Igen, születettek könyvek emberrablásról és Stockholm-szindrómáról, de a környezet (motoros banda, Ginny családi körülményei) és a motiváció korántsem megszokott.
2: Zseniális a történetmesélés. Minden fejezet végén ott egy csavar, egy feszültségkeltő mondat ami miatt MUSZÁJ folytatni.
3: A könyv által bemutatott brutalitástól a hideg is kirázza az embert.
4: A brutalitás ellenére (vagy pont amiatt) le fogsz hidalni, mennyi szerelem és gyengédség is van ebben a környezetben.
5: A végén minden megkérdőjeleződik benned.

Már akkor lecsaptam erre a könyvre, amint elérhető volt. A borító távolról se tetszik, de nem olyan zavaró.
Több figyeltem is olvasta angolul, és szinte mindenki kedvencének jelölte. Ezek után úgy vártam, mint a Messiást, majd a megosztó vélemények egy kicsit visszább vettek a lelkesedésemből. Most, hogy végre elolvastam, tudom, hogy teljesen más, mint amire számítottam. Már a prológusnál éreztem, hogy egy nem mindennapi olvasmány lesz.
Beth Flynn egy furmányos, csavaros, jól átgondolt, olykor borzongtató történetet hozott létre.
Szerepüktől és jellemüktől függetlenül, de nagyszerű karaktereket hozott létre. Simán el tudtam képzelni, hogy akár ez egy igaz történet is lehetne, mert még a 70’s évek Amerikájában is nagyon gyerekcipőben járt a nyomozás és az igazságszolgáltatás. Főleg a semmi közepén.
Maga a történet többször megkérdőjelezte az ésszerűségemet, mert bármennyire is sötét és kegyetlen volt a hangulata, nagyon tetszett, mert voltak benne reményt adó, édes pillanatok. A hősnő hozzáállásáról nem is beszélve, aki soha nem nyafogott, vagy hisztizett.
A végén a csattanót egy korábbi jelenetből kitaláltam, de még úgy is meglepett.
Azt hiszem, nem várok sokáig, mert nagyon érdekel a folytatás. Nem tudok 5 csillagnál kevesebbet adni rá, mert csak a lényeg volt benne és alig tudtam letenni.

Tudjátok milyen a jó könyv? Ami egy pillanat alatt beszippant és nem ereszt. Olyan, amiről már olvasás közben is tudod, hogy még évek múlva is emlékezni fogsz a történetre, a szereplőkre, de még a mellékszereplőkre is. A Kilenc perc ilyen. Ebben már most biztos vagyok.
Később bővebben.

Nagyon tartottam tőle. A borító egyáltalán nem tetszett, így sajnos emiatt kissé előítéletesen indultam neki a történetnek. Aztán elkezdtem. És már az első oldalon beszippantott. Talán utólag kicsit jobban örültem volna annak, ha a prológust nem olvasom, vagy nem ez a prológus, ugyanis talán sokkal izgalmasabbnak és meglepőbbnek tartottam volna a végét.
Azonban ez sem tudta elrontani az élményt.
Izgalmas volt, megrázó, meglepő, nagyon dark. Noha kijelenthetem, hogy egyetlen szereplőt sem sikerült igazán megszeretnem – talán nem annyira meglepő, tekintve a történetet, de mégis nagyszerű volt ez az egész. A szereplők eszméletlenül jól kidolgozottak voltak, mindenki egyedi volt, különleges a maga módján.
Kicsit furcsának tartottam Grizz ambivalens viselkedését, az egyszer kemény, agresszív férfit, míg máskor a lágy, kedves, szerető embert.
Cicc viselkedése valamilyen szinten érthető, szerintem mindannyian hallottunk a Stockholm-szindrómáról, már ha itt egyáltalán lehet erről beszélni. Egyrészt lehet, másrészt ez egy kicsit más, legalábbis szerintem.
Hátborzongatóan jó volt!

Azt a mindenit! Ez nem volt semmi….
A kellőképpen lelombozó borítónak hála, kicsit szkeptikusan vettem kezembe a könyvet, de hogy mennyire tévedtem! Erőszak, bűnözés, emberrablás és egy tébolyult, beteges szerelemen alapuló kapcsolat története – fantasztikus volt! Valóságszagú, tipikus amerikai történet – a rózsaszín helyett fekete, világos helyett sötét, vidám helyett inkább gyomorszorító és elgondolkodtató….
Kár, hogy nincs pszicho-romantika kategória, ami mint kiderült @Bleeding_Bride vigyázó szemeinek köszönhetően van, mégpedig a dark romance :D :D simán beleillene és bele is illik :D :D!