A ​szerelem bolondja (Cupcake Imádók Klubja 1.) 180 csillagozás

Beth Ciotta: A szerelem bolondja

A ​Cupcake-imádók Klubjában rengeteg érzelemmel és érzékiséggel fűszerezett, igazi romantikus csemegéhez juthatsz. Lépj hát be bátran! Heti összejöveteleiken isteni sütemények készülnek, melyek tésztája a vidámság, krémje a szerelem, a hab pedig a szenvedély rajta.
Sugár Creek olyan kisváros, ahol mindannyian szívesen élnénk, hiszen a vérbő nagy családok minden vidámsága és szomorúsága, a titkok és szerelmek szövevényes szálai alakítják lakóinak életét. Köztük a Monroe családét, ahol a szereplők szeretnek, vétkeznek, okulnak a múltból és közösen formálják jövőjüket.

Az első kötet tartalmából:

Chloe Madison másra sem vágyik sikeres cukrász diplomája megszerzésének napján, mint hogy együtt ünnepeljen azzal a férfival, akit szeret, és akit egy csodálatos csokoládé tortával akar elkápráztatni. Az igazi cukrászremek ugyan nagy sikert arat, Chloe-t mégis élete legnagyobb csalódása éri. A férfi ugyanis, miután nagy élvezettel lenyalta a tortáról a csupa csoki mázat,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Illia, Budapest, 2013
368 oldal · ISBN: 9789639769809 · Fordította: Dóka Krisztina
>!
Illia, Budapest, 2013
492 oldal · ISBN: 9789639769854 · Fordította: Dóka Krisztina

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Chloe Madison · Daisy Monroe · Devlin Monroe


Kedvencelte 8

Most olvassa 5

Várólistára tette 94

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Végtelenül kedves és könnyed romantikus regény volt.
Általában nem rajongok az ennyire rózsaszín világért, de valahogy nem tudok elmenni amellett, mennyire jó érzés volt olvasni.
Mindenből egy csipetnyi található, pont, mint egy finom ételben. Pont annyi, ami kell, de nem rontja el. Ezek után érdeklődve várom a következő részét a sorozatnak.
Egy élmény volt az olvasása.

>!
Illia, Budapest, 2013
368 oldal · ISBN: 9789639769809 · Fordította: Dóka Krisztina
1 hozzászólás
Sippancs P>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Mondtam már, hogy mennyire rajongok a habkönnyű romantikáért, ugye?! :)
Ebben a könyvben minden megvolt, amitől az ember lányának romantikus lelke szárnyra tud kelni, vagyis:
• kisvárosi hangulat ✓
• összetartó család két fiútestvérrel és egy kishúggal ✓
• menő nagymama ✓
• romantikus vonal némi drámával és erotikával ✓
• ínycsiklandó sütemények ✓
• sodró események ✓
• évődések és humor ✓
• izgalmas mellékszál ✓
• ezer fokon égő szerelmespár ✓.
Alig várom, hogy a kezembe vegyem Rocky és Jayce történetét!

4 hozzászólás
christine I>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Könnyed, romantikus, szórakoztató, kellemes a léleknek.
Remekül megalkotott karakterek, érdekes, izgalmas szerelmi szálak, mindez egy sorozat első kötetében!
Kihagyhatatlan!
http://zivatar-christinekcoldman.blogspot.com/2016/09/b…

Bajnoczianna>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Igazik kis szerelmes könyv. Az elejétől kezdve Chloe élete megváltozik. Szerelmi csalódása után megismerkedik a helyes Devlinel. Ez a fiú számára vigaszt jelent a csalódás után.
Könnyed regény amivel elég gyorsan lehet haladni. Mégis igazi kikapcsolódás jelentett nekem. Nem volt kiemelkedő történet, de mégis igazán vicces jeleneteket olvastam benne.

Trice29 P>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Rájöttem, hogy én imádom a kisvárosi történeteket. Annyira kisimítja a homlokomat az a meleg szeretet és törődés, ahogy ezek az emberek élnek. Számomra Chloe és a nagymama volt a legnagyobb vonzerő, de el kell ismernem, az egész olvasmány lekötött, nagyon jól szórakoztam, nagyokat nevettem.

Kitti_Kinczer>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Édes kis történet volt :D
Jó bevezetés volt, nagyjából sejtem kiknek lesz még külön könyve, remekül megalapozta ez a rész a sorozatot. Devlin és Chloe nagyon jó páros, de nagyon fájlaltam spoiler
Daisy a legnagyobb forma, bírnám, ha kapna ő is egy kötetet :D
Sugar Creek egy olyan kisváros, ahol én nagyon szívesen élnék, főleg, ha én is kapnák egy Devlint… ;)
Chloe számomra szimpatikus karakter volt, közbe kicsit talán tesze-toszának tűnt és szerencsétlennek, de azért ellensúlyozta is ezt néha a határozottságával és lelkesedésével.
Rocky nem lett szimpatikus karakter, nem volt vele különösebb problémám, de valahogy nem érzem, hogy érdekelne az ő regénye, de talán majd jobban megkedvelem, elvégre elég makacs, ambiciózus és határozott egyéniség ő is. A végén spoiler, akkor kifejezetten a kedvencem is lett egy pillanatig :D Jó azért érdekel mi is történt pontosan közte és Jayce között.
Luke nem kapott túl sok lényeges szerepet, de szerintem ő is érdekes karakter, csak még ki kell bontakoznia. Sam is kíváncsivá tett, talán rá lettem a legkíváncsibb spoiler
Tasha is azt hiszem még fogja spoilerúgyhogy sok elvarratlan száll lappang még itt Sugar Creek utcáin, Chloe és Daisy vállalkozása is érdekesnek ígérkezik. Remélem Chloe és Dev is vissza fog térni gyakran a következőkben. A cupcake klub könyve is várat magára, szóval tényleg jól elindította ez a nyitány a sorozatot, remélem, marad a színvonal és ugyanúgy tudom majd imádni a többi részt is.
Aranyos kis nyári olvasmánynak mondanám, kiülni vele a napra jeges teával és egy cupcake-el! Több nem is kell egy kellemes nyári naphoz ;) (Kár, hogy hidegben és borongós időben olvastam, de ez nem vont le az értékéből :D}}

Rókagomba>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Tökéletes kisvárosi romkom. Imádom az egesz családot, különösen Daisyt ♥♥♥ Olyan jó, hogy még van egy pár rész. Devlin végre kihúzta a karót a seggéböl, amikor elsö látásra bellesett Cloeba. És viszont. tasha viszont, az a kavarógép lotyó, remélem, megkapja a magáét.

Annie1416>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Aranyos kis történet volt Sugar Creek festői környezetében.
Tetszett benne a Cupcake- imádók Klubja, a gyűlések, az egész hangulata.
A szereplők is kedvelhetőek voltak, a Monroe család tüneményes, főleg a nagyi.
Mindenképp elolvasom a további részeket is.

Kriana>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Kellemes, könnyed nyári romantikus limcsi, igazi vízparti olvasnivaló. Olvasás közben sokszor annyira magával ragadott a diszkréten cukormázas sztori, hogy utána alig tudtam letenni a könyvet a kezemből. :)

A történet szerintem nagyon egyedi, nem az a tucat ponyva, ami már a csapból is folyik. Tetszett a kisvárosias hangulata, és a Cupcake-imádók Klubja által összekötött sok különféle ember, és bonyodalmak, Daisy nagyi Imádnivaló jelenség az öreglány :), az izgalmas, fordulatos, több szálon futó cselekmény, és a szereplők.

Az egész Monroe család nagyon elragadó, ahogy védelmezik, szeretik, segítik egymást. Chloe pedig, aki belecsöppen ebbe az egész bolondokházába nagyon kedves, és szeretnivaló, kicsit néha ügyetlen, de hihetetlenül jópofa hősnő.

Még jó, hogy itt van nálam a folytatás, mert egyszerűen nem lehet letenni. :)

Szemboga P>!
Beth Ciotta: A szerelem bolondja

Hamisítatlan kisvárosi életérzés.

Nagyon könnyű volt odaképzelni magam Sugar Creek-be, hamar megismertem és megkedveltem a szereplőket. Mondjuk Chloe helyében nem tudom mit tettem volna, ha a számomra vadidegen új munkaadóm az első napomon extrém kalandokba von bele, úgy hogy annyira nem mer az ember nemet mondani… Persze a nagyival való közelebbi megismerkedés után már sokkal könnyebben emészthetőek voltak ezek a kalandozások :)

Féltem, hogy Devlin még ennél is ellenségesebb lesz Chloe-val, de szerencsére kicsit kevésbé esett a torkának mint vártam, sőt néha meglepően megértő és kedves volt vele (pl. rendőrségi előállítás, fogdosás).

Rocky verekedős jelenete kicsit nekem sok volt, de nyilván volt miért törlesztenie :) Rocky története amúgy is érdekel, kicsit furcsának tűnik Jayce-hez fűződő kapcsolata (egyenlőre nem nagyon értem, hogy pontosan miért nem lehetett 10 év alatt megbeszélni a köztük lévő dolgot…).

A városka lakói, a klub, az összetartás, a barátság nagyon jó hangulatot adott a könyvnek, ajánlom!


Népszerű idézetek

krisztin1>!

– Mit szeretnél? – kérdezte Nell, a legújabb pincérlány Luke alkalmazottai közül.
– Magyarázatot.
– Az nincs az étlapon – válaszolt neki félszeg mosollyal.

258. oldal

Viktória_Erdei P>!

– Daisy szavaival élve, „ha engedjük, hogy a félelem uralja az életünket, akkor nem is élünk igazán”.

365. oldal, 40. fejezet

cassiesdream>!

– Szerinted hány évet kaphatok, ha a konyhaművészetem segítségével teszek el valakit láb alól?

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Chloe Madison
Kriszter>!

Az élet merő bizonytalanság. Inkább edd meg először a desszertet!
Ernestine Ulmer

5. oldal

krisztin1>!

– A laptopom a bőröndben van. Kamera és zenék vannak bőven az okostelefonomon. Könyvek pedig… – Lehajolt, és kivette a Kindle-jét a táskájából. – Több mint száz regény van rajta, nem is beszélve a harminchat szakácskönyvről. Eddig…
– Mint könyvtári asszisztens, pontosan tisztában vagyok az elektronikus könyvek berobbanásával – mondta Monica. – Mielőtt összetöröd az én kis retro szívemet, mondd, hogy néha azért olvasol rendes, nyomtatott könyvet is.
– Mint megrögzött olvasó, kihasználom mindkét világ előnyeit – mosolygott Chloe.

Kapcsolódó szócikkek: okostelefon · olvasó
christine I>!

– Túl kemény.
– Mondhatom, erre még senki nem panaszkodott eddig.

christine I>!

Néha az emberek szeretnek saját maguk dönteni dolgokról, és megoldani a problémáikat.

krisztin1>!

– Hány lánnyal randizol mostanság?
– Tartósan? Hárommal. Most mi van? Hiszen ismerik egymást.

35. oldal

Iloonka>!

– Bárcsak ne cseréltem volna át a balerinát tűsarkúra.
– Ha annyira zavar, akkor rúgd le őket.
– És vezessek mezítláb? Azt hiszem, azt tiltja a KRESZ.
– KRESZ, stressz.

77. oldal

tamii>!

Ki kell használni az élet adta lehetőségeket, mert sosem tudhatja az ember, mikor húzzák ki az ő sorszámát.


A sorozat következő kötete

Cupcake Imádók Klubja sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lucy Score: Amit sosem fedünk fel
Sarina Bowen: Bittersweet – Keserédes
Carolyn Brown: Az Eperszív Étkezde
Penelope Bloom: Her Cherry – Megnyalnám
Erin Sterling: Ex Hex – Csiribú, szerelem!
Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság
Cora Reilly: A vágy hatalma
Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz
Sarah Adams: Gyakorlat teszi a mestert
Abby Jimenez: Van helyem a világodban?