Kettős Berzsenyi-évfordulót ülünk 2006-ban: a költő születési dátuma 1776, halálának éve: 1836. A műkedvelő módra verselgető földesúrból az 1810-es évek elejére a korabeli magyar líra legnagyobb mestereinek egyike lett, noha tehetségét egyértelműen még a híres ítészek, Kazinczy és Kölcsey sem ismerték el, sőt, egy-egy levelük, recenziójuk éppenséggel kedvét szegte a poétának. Ám a magyar időmértékes verselésnek az a magas rendű foglalata, amely Berzsenyi Dániel költői életművében ma is gyönyörködteti, megrendíti az olvasót, e súlyos szavú versvilág a hazai felvilágosodás szószólója és tanúja napjainkig: kapunyitás a magyar romantikus költészet lángelméinek. Kötetünk válogatás ugyan, de voltaképp alig néhány nagyobb kompozíciót s egy-két kisebb művet hagy el csupán: tehát a Berzsenyi-teljességbe kalauzol.
Berzsenyi Dániel válogatott versei 10 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra
Enciklopédia 3
Kedvencelte 1
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
Berzsenyi Dániel (1776-1836) költészetét, verseit gimnazistaként ismertem és szerettem meg, a „Levéltöredék barátnémhoz” c. verse jelentette az első lépést ehhez, nagyon tetszett és tetszik azóta is.
Verseket kedvtelésből írt, miután megházasodott és sömjéni birtokán gazdálkodó lett, a falusi nemesurak életét élve. Egyik jó barátja, Kis János figyelt fel költeményeire, és ezek közöl párat elküldött Kazinczynak, aki jó véleménnyel volt róluk. 1813-ban jelent meg első verseskötete, melyet Kölcsey viszont keményen bírált. Ez Berzsenyit – érthetően – elkeserítette, választ azonban csak hosszú évek múlva írt Kölcseynek. Szerencsére ez a negatív kritika nem tántorította el korábbi kedvtelésétől és még sok verset, esztétikai tanulmányt, sőt mezőgazdasági tárgyú értekezést és drámatöredékeket írt és hagyott az utókorra.
Melyeket mi örömmel olvasunk továbbra is :-)
Népszerű idézetek
LEVÉLTÖREDÉK BARÁTNÉMHOZ
Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.
Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Az őszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.
Életem képe ez. – Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
Reménylek. Amit század nem tehet,
Az ezredek majd megteendik azt.
A Pesti Magyar Társasághoz
BÚCSÚZÁS KEMENES-ALJÁTÓL
Messze sötétedik már a Ság teteje,
Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,
Szülőföldem, képedet.
Megállok még egyszer, s reád visszanézek.
Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!
Vegyétek bús könnyemet.
Ti láttátok az én bölcsőmnek ringását
S ácsorgó ajakam első mosolygáást
Szülém forró kebelén;
Ti láttátok a víg gyermek játékait,
A serdülő ifjú örömit, gondjait,
Éltem vidám reggelén.
Mélyen illetődve búcsúzom tőletek;
Elmégyek: de szívem ott marad véletek
A szerelem láncain.
Hímezze bár utam thesszali virulmány,
Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány
A szerencse karjain;
Bánatos érzéssel nézek vissza rátok,
Ti szelíd szerelme s vidám nyájasságok
Örömmel tölt órái!
Nem ád vissza nékem már semmi titeket!
Evezzem bár körül a mély tengereket,
Mint Magellán gályái.
Oh, gyakran a szívnek édes ösztöneit
S tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit
Egy tündér kép elvágja!
A szilaj vágyások gigászi harcait,
E bujdosó csillag ezer orkánjait
Bévont szemünk nem látja.
Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk,
Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk,
Messzebb járnak szemeink;
Bámulva kergetjük álmunk tarka képét,
Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét,
S későn hullnak könnyeink.
1804-1808 között
66-67. oldal
Essem a Grönland örökös havára,
Essem a forró szerecsen homokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
Itt hüves ernyőd.
Osztályrészem
Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
Lollim barna szemöldöke!
A közelítő tél
A vandaloknak ferde bölcsesége
Ismét divatba jő s csudáltatik;
Ezek, hogy a nagy Rómát dőlni látták,
Vesztének abban lelték fő okát:
Hogy ottan ími és olvasni szoktak;
S ez okra nézve ők a könyveket
Elégeték mint ördögségeket:
S hogy most kiforrta Párizs régi mérgét,
Mi szülte azt más, mint könyvek s tudósok?
Égetni kell hát minden könyveket,
Égetni mindazt, aki gondol és lát!
Vandal bölcsesség
A SZERELEM
Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.
India kincsével légyen tömve tárod,
S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.
De te, édes érzés, egek szent magzatja!
Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
S a halandó porból egy félisten lészen.
Te a szerencsének játékát neveted,
Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;
A nagyság álképét mint bábot elveted,
S nem szab semmi földi erő néked határt.
Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak:
Meg nem rémít ég, föld reád rohanása.
Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak
Nézed, s elenyészik rettenetes váza.
Te a szegénységnek mohos kalyibáját
Márványpalotává tudod változtatni,
S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját
A mennyei nektárillatban usztatni.
Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye:
Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!
Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye,
S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem.
Aegyptus áldott földje kérkedik
Az ész legelső nyílt virágival;
De ott fakadtak egyszersmind azokkal
A hit vakító szentelt maszlagi,
Melyek korunkig hintik mérgöket,
S örök zavarba dönték e világot.
A Pesti Magyar Társasághoz
S hány népek élnek még ma is körültünk
– Tekintsük által a föld részeit –,
Kik a baromság aklában hevernek,
És semmi isten nem tekint ügyökre!
A Pesti Magyar Társasághoz
Hasonló könyvek címkék alapján
- Csörsz Rumen István (szerk.): Magyar világi ponyvairodalom 1700–1820 I. ·
Összehasonlítás - Csokonai Vitéz Mihály – Fazekas Mihály: Válogatott versek ·
Összehasonlítás - William Wordsworth – Samuel Taylor Coleridge: Wordsworth / Coleridge ·
Összehasonlítás - Johann Christian Friedrich Hölderlin: Friedrich Hölderlin versei ·
Összehasonlítás - Lator László (szerk.): A XVIII. század költői ·
Összehasonlítás - Magyar költők – 18. század ·
Összehasonlítás - Csokonai Vitéz Mihály: Válogatott versek / Az özvegy Karnyóné / Dorottya ·
Összehasonlítás - Robert Burns: Robert Burns válogatott versei ·
Összehasonlítás - Voltaire: Voltaire válogatott versei ·
Összehasonlítás - Csokonai Vitéz Mihály: Ódák ·
Összehasonlítás