Almából ​ki, körtébe be 2 csillagozás

Bertóti Johanna: Almából ki, körtébe be

Ha hiszitek, ha nem, a zene sok mindent kihoz az emberből. Ceruzát, világbékét, titkos fogadalmakat. Bajuszt, madarat, ciklont, orkánt. Csigát, hernyót, sárkányt, kukacot, kaméleont és szalamandrát. Addig dúdoltat benneteket, amíg japánok nőnek a japánkertben. Megmutatja, hol lakik a csend, hogyan csattog a szellőolló, milyen a sapkalap. Legszebben pedig Bertóti Johanna hangján szól. Hallgassátok! László Noémi Bertóti Johanna versei mozgásba lendítenek. Lehet, hogy kijövünk egy almából, és máris bemegyünk egy körtébe, de valamilyen varázslat folytán akár az is megtörténhet, hogy egy almába megyünk be, és egy körtéből jövünk ki, hiszen ezekben a versekben mindig van valamilyen váratlan csavar, nyelvi játék, szokatlan otthonosság. Hangzós, zenés, szerethető versek ezek, egy olyan szerzőtől, aki a legnagyobb természetességgel tud ráhangolódni a gyerekek világára, hiszen minden versében ott érezhető a játék szeretete.
Balázs Imre József

>!
Koinónia, Kolozsvár, 2021
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789731652382 · Illusztrálta: Zengővári Judit

Enciklopédia 1


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Bertóti Johanna: Almából ki, körtébe be

Nagyon értékes kötet ez, sokszínű versekkel. Vannak vidám, ritmusos, bohókás versek, de andalítóan lírai álmodozósak is. Választékos, szép a nyelvezete, és jók a rajzok is, egyszerűek, ízlésesek, kellemes színvilágúak.

ÁrnyékVirág>!
Bertóti Johanna: Almából ki, körtébe be

Nagyon örülök neki, hogy ilyen szuper, rímes-ritmusos, színes, vidám, ízig vérig kortárs verseskönyvek is vannak! Nagyon szeretjük Emmával, neki természetesen a Kukac a kedvence, de én is megtaláltam a magam kedvenceit, akit érdekel, megnézheti az idézeteknél.
Van hozzá zenés CD is, ezt is hallgatjuk néha (hihetetlen, hogy manapság milyen komplikált CD-t hallgatni…). A megzenésített verseken erősen érezhető Ada Milea hatása, de őt nem is könnyű kikerülni ebben a témában az erdélyi körökben.
Összegezve: jó ez nagyon! Szeretjük, örülünk neki!


Népszerű idézetek

ÁrnyékVirág>!

Anyukám

Kihűti forró kakaóm,
kisimítja a takaróm,

mindig átnézi a házim,
Igen nagy vele a mázlim!

Hogyha sírok, olyat mond,
elröppen rögtön a gond.

Ha dolga van, futkorászik,
hogyha vidám, dudorászik,

hogyha fáradt, nagyot sóhajt.
Megfejt minden gyerekóhajt.

Ha csitít, lesz ott csitulás.
Jó barátja a Mikulás.

33. oldal

Honey_Fly P>!

Bajuszbál

februárban,
hóban-sárban,
ha farsang közeleg,
bajuszbálba
készülődnek
bajszos ifjak
s öregek.

pontyok, harcsák,
bajszos cinkék,
poszáták is indulnak.
„gyere bálba!” –
nem kell kétszer
mondani a kisnyúlnak.

bajszos lányok,
bajszos nénik
is érkeznek
szép számban.
leesik az
állam, mindjárt
gyökeret ver
a lábam.

mennyi bajusz!
és az összes
táncol, pördül,
pödrődik.
áll a bál, a
muzsika szól
péntek esttől
hétfőig.

15. oldal

3 hozzászólás
ÁrnyékVirág>!

Nagypapa a patakparton papírsárkányt ereget,
Megtalálta önmagában a régenvolt gyereket.

Töredékek, 63. oldal

ÁrnyékVirág>!

A lelkem határtalan, nyugodt,
valaki benne sárkányt ereget.
A boldogság olyasmi, tudod,
ami feltölt, mint egy elemet.

74. oldal (Boldogság)

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
ÁrnyékVirág>!

Téli látomás

Először azt hittem, ufók.
Ballonokként szálltak lágyan,
kékek voltak, arcuk pufók.
Ilyet még soha nem láttam…

Egyikük így szót: „kis kincsem!”
Mosolygott, mint egykor nagyi.
Hirtelen könnyű lett minden,
s fénnyel telt meg a nappali.

85. oldal

ÁrnyékVirág>!

Várom az estet

Várom az estet,
mikor a mese testet ölt.
Utazunk oda,
ahol a csoda végbemegy.
Lehunyom szemem,
olvasol nekem. Hallgatom.
Majd jön az álom,
ott újra látom a mesét.

86. oldal

ÁrnyékVirág>!

A borzalmas Pormacska
napról-napra növöget.
írtózatos a mancsa,
hullatja a szöszöket.
Nehogy az ágy alá nyúlj,
nem lesz abban köszönet…
Jáj, pfuj!

Szobaszörnyek, 53. oldal

ÁrnyékVirág>!

Hallod? Az éji sötétben fel-felcsendül a mantra.
Sárkánnyá álmodja magát egy vén szalamandra.
Nézd, sikerült a varázslat. Szóljon halkan az éljen!
Pettyes, tűzfejű sárkány vágtat a csillagos égen.

68. oldal - Mantra


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Bori notesz
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Radnóti Miklós: Eclogák
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Platon Karataev – Balla Gergely: Partért kiáltó