Drámák 87% 16 csillagozás

Megpróbálok drámánként értékelni, hátra összejön, bár nem vagyok biztos abban, hogy mindenre emlékszem és tudok majd írni bővebben.:D
Baal: Őszintén szólva másra számítottam. A Pesti Színházas darab miatt érdekelt nagyon ez a dráma, bár a darabot nem láttam még (és mivel jelenleg nincs műsoron, nem is biztos, hogy valaha fogom), de a kis ajánlóvideót, ami belőle készült, igen, és ez alapján egészen más elképzeléseim voltak ezzel a történettel kapcsolatban. Vadabbnak, kuszábbnak gondoltam. Ennek ellenére tetszett, bár az elvárásaimat sajnos nem sikerült megközelítenie. Mindenesetre érdekes volt, de kétségkívül nem a legjobb mű ebben a kötetben.
A városok sűrűjében: Nope. Se eleje, se veleje, ahogy mondani szokás. Nem tetszett, megszenvedtem az olvasásával, emiatt a dráma miatt tartott majdnem két hónapig elolvasni ezt a könyvet.
Egy fő az egy fő: Maga a mondanivaló nem tetszik. Nem tetszik, hogy az ember helyettesíthető egy másik emberrel, nem tetszik, hogy ennyire nem számít maga a személy, mert csak a munka fontos, amit elvégez. Persze ezt nem Brecht számlájára írom, a valóságban ez tapasztalható sajnos, és épp ezért tartom ezt egy nagyon jó olvasmánynak. Szépen mutatja be azt, mennyit is ér az egyén (spoiler: semennyit). Hogy miért lett ez vígjátéknak titulálva, azt nem tudom. Nem tagadom, voltak benne komikus jelenetek és helyzetek, de többnyire inkább az abszurditás határait súrolta ez a történet. Mindenesetre az egyik kedvencem lett.
Koldusopera: Gyorsan olvasható, viszonylag rövid mű, cserébe viszont kusza. Árulás árulás hátán, értékrendek teljesen felborulva, olyasmi, mintha görbe tükröt állítana a társadalomnak – talán még a mi időnkben is. A vége viszont nem tetszett. Mac ritka antipatikus karakter volt, őszintén örültem volna annak, ha spoiler
Kurázsi mama és gyermekei: Már korábban is olvastam egy másik Brecht kötetben, nagyon szerettem. Egy másik értékelésben azt olvastam, túl sok kurázsi van az asszonyban és kevés szív, amivel egyet is értek, ez igen találóan írja le Kurázsi mamát, viszont összességében ez egy érdekes történet volt, élveztem az olvasását.
Gallilei élete: A másik kedvencem az Egy fő az egy fő mellett. Zseniális. Talán az első kedvelhető főhős, akiről Brecht írt, és ráadásul ugye valós személy (tekinthetjük ezt tehát egy fanfictionnek?:D). Nagyon jó volt látni, ahogy Gallilei mindvégig kitartott a saját álláspontja mellett, és nem hódolt be a hatalomnak, legfeljebb látszólag. Andreát nagyon kedveltem elejétől a végéig, semmi negatívumot nem tudnék kiemelni ezzel a történettel kapcsolatban.
A szecsuáni jólélek: Szintén olvastam korábban, egészen érdekes olvasmány, bár engem nem sikerült igazán megfognia.
A kaukázusi krétakör: Ez pedig a harmadik kedvenc. És sajnos kifogytam a szavakból.:D

Mindent elolvastam, de bevallom, volt olyan dráma, amit csak a függelék alapján voltam képes értelmezni, de befogadni így sem. Nem is bánom, A városok sűrűjében üzenetét nem is szeretném befogadni.
Bár, szinte az összes mű üzenetével, vagy inkább világképével így vagyok.
A Baalról nekem az csapódott le, hogy bár a címszereplő hedonista és önös élete, valamint életszemlélete (számomra) nem vonzó, de a környezete éppolyan „romlott”, ugyanakkor álszent. Nincs ember, aki képes volna pozitívan hatni rá, viszont több is van, aki erősíti önpusztító hajlamát. Szerintem Baal az életet szereti, de önmagát nem, hiába tűnik úgy.
A Koldusoperában számomra minden szereplő számító, mindenkit meg lehet venni, és mindenki más nyomorából él. Nem láttam, hogy bárki is tanult volna a történtekből, nem volt jellemfejlődés.

A Kurázsi mamában túl sok volt a kurázsi az asszonyban, és kevés a szív, hiába hangoztatta, hogy mindent a gyerekeiért tesz. Legalábbis nekem. Talán nem is veszi észre, de a háború őt is bekebelezi.
Kedvencem a Galilei élete. Az egy dolog, hogyan dönt Galilei nyomás alatt, de valójában mindig megmarad önmagának, igazi tudósnak. Számomra példaértékű a hite, igazságérzete, kitartása és szenvedélye egy hazug és tudatlan világban.
A szecsuáni jólélekben az tetszett, hogy a végén Brecht az olvasóra bízta a megoldást, a jó keresését és szolgálatát az életben.
A Kaukázusi krétakör legfontosabb mondata is a végén hangzik el, és ez végre egy pozitív kicsengésű üzenet.
Az Egy fő az egy fő volt a másik olyan történet, amivel nem tudtam mit kezdeni. Komédiának semmiképp nem mondanám, sokkal inkább elszomorít, ami történik benne, már csak azért is, mert ez a mentalitás ma is aktuális.