Egy ​író állatkertje 7 csillagozás

A lugas mellett leülök egy vörös kőre, s már nem a vizet, csak a közeli szőlőfürtöket nézem. A késő délutáni napfény mindent aranysárgára fest. A szőlő bogyói üvegesen áttetszőek. Meg lehet számolni bennük a magokat. Ahogy a tájból, ezekből a szőlőszemekből is csend és nyugalom árad. Jó lenne megőrizni ezt a szeptemberi pillanatot. Az egész délután, csak egy pillanat. Továbbnyújtani nem lehet, de a színeiből, csendjeiből, a szajkó szárnyának rebbenéséből, a víz kékjéből s a hátán horgonyzó csónakok kontúrjaiból jó volna eltenni nehezebb időkre is.

Szeptemberi pillanatok

Rég tudom, hogy a kertészkedés, földhöz, fákhoz, önmagukban is szép lugassorokhoz kötődés az emberi rabszolgaság egyik formája. Hajdan, amikor szőlő, saját termésű bor, árnyat adó diófák, rigókat csalogató gyümölcsöskert után vágyakoztam, még nem tudtam, hogy a kert olyan, mint egy szép nő. Csak látszólag vigasztalód, szépségével mámorba ringató szerelmesed, megújulásra, új tettekre serkentő társad. Valójában egy nyűgös élőlény, aki színházba, utazni, társaságba vágyik, de legalább öltözködni akar, úszni, teniszezni, bridzselni és enni, inni, jó helyeken, drágán. Közben állandóan birizgálni kell a hajlatait, mert ha ebbe belefáradsz, azonnal odébbáll. A kert nem ugrik el, ha nagy testén felhagysz a matatással, de lompos lesz, kócos, lezüllött, s minden érzelem nélkül kiszolgáltat a szorgalmasabb szomszédság megjegyzéseinek.

Hangulatok a tavaszi kertben

A szabadsághoz, úgy látszik, nem lehet hozzászoktatni az élőlényeket, a szabadságot az ember is kivívja, meghal érte, esetleg elnyeri. A szabadság öröm és fájdalom, szakadás, detonáció, emelkedés az ismeretlenbe.

A hős nyúl

Beteg embernek beteg a kertje, ez az első gondolatom, ahogy körülpillantok.

Őszi kertben

Az emberek, úgy tűnik, többségükben nem tűnődnek el a lét mikéntjén, végességén, s azon sem, hogy gyermekeikben, unokáikban élhetnének tovább, s a nép is így lenne munkabíró, erős, történelmi életkorra képes. De az életek egymásba kapcsolódó folyamata helyett, többnyire külön kis életekre rendezkednek be, egy, esetleg két gyermekkel. Az emberek „boldogulni” akarnak. Úgy értik, hogy gazdagodni, vagy ha nem, legalább módosan, kényelmesen élni. Új házban, új autót mosogatva a garázs előtt.
A kiszabott egyszemélyes lét alig-alig jut eszükbe.

Légi harc

Most éppen én gondozom ezt a kertet. Átmeneti állapot, mint ahogy átmeneti tünemény földi életünk is. Valamikor egy orvosé volt ez a kert, korábban a hegyoldal nagyobb darabjával együtt egy kisbirtokosé, hogy előtte kié volt, arra már az öreg parasztok sem emlékeznek teljes bizonyossággal. Jártak és éltek itt kelták, rómaiak, germánok, avarok, szlávok, magyar urak és magyar vincellérek, ki tudja, ki mennyit javított vagy rontott ezen a kerten. A földből cserépedények maradványai kerülnek elő, néha rozsdás fémdarab. Sok-sok jel, hogy itt a bronzkor óta vagy talán már korábban is, emberek éltek és cselekedtek valamit. Talán a földet is művelték. A nagy folyamatnak én csak egy kis láncszeme vagyok, nem tudhatom, hogy kétszáz év múlva kié lesz jog szerint vagy teljesen jogtalanul ez a kert. És nem is érdekel. De most éppen én gondozom a kertet. Így hát terveket készítek, megjavítom a kerítést, felkötöm a leszakadt szőlőkarokat, metszek, kapálok, remélve a javulást, az ocsúdó tavasz hangulatát, az aranyló nyarakat s az őszi-téli bizakodások, meditálások komolyságát is, amikor eldől a jövő.

Őszi kertben

Az ember azt hiszi, hogy ő több, mint a szajkó. Pedig magasabbról nézve, mondjuk a világűrből, valószínűleg alig látszanak a különbségek. A szajkó talán boldogabb.

A szajkó világképe

Fél óra múlva, amikor újra a présház előtt állok és a vízen horgonyzó csónakokat nézem, megérint valami. Furcsa. Mintha látnám magamat kívülről. Abszurd, ahogy itt állok a távcsővel. Mit csinál az ember a hegyen? Miért nézi órákig, napokig a vizet, a madarakat, az ismerős diófákat, a vörösgyűrű, som-, a bodza- és a kökénybokrokat? Lehetnék másutt is, egy városban talán, klubban, kávéházban halk, emberi zsongással körülvéve. De itt vagyok a hegyoldalban, és a szomszédaim is itt vannak, ki már nyugdíjban, ki még tanárkodva, inspekciós orvosként szabadnapokat gyűjtögetve… Mi dolgunk itt a hegyen és a világban?

Szeptemberi pillanatok

A harácsolás és az illetlen költekezés az ember „erkölcsi” privilégiuma.

Légi harc

Tele van fontos ügyekkel a világ, mégis milyen nagy a zűrzavar és az emberi nyomorúság. Pedig naponta leülnek a fontos emberek, és megbeszélik a fontos ügyeket. Fontos leveleket írnak egymásnak, fontos okmányokat és szerződéseket fogalmaznak, hogy hivatkozni lehessen rájuk, amikor sorra kerül a megszegésük.

Szeptemberi pillanatok