A Miki nem finnyás színtere a squatok, vagyis a foglalt házak, és a buliba járó egyetemisták világa. Tulajdonképp házfoglaló ez a regény, nem fizet lakbért, de teljesen átrendezi a lakást. Fülöp Miki, a reklámarc története az elmúlt tíz év Budapestjét örökíti meg, de igazából bárkinek a fejében, bármikor otthon érzi magát.
Miki nem finnyás 30 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2015
Enciklopédia 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 28
Kívánságlistára tette 11
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Jó volt. Nagyon jó. Nem mindig élvezetes, de végig érezni lehet benne a koncepciót: hogy az író akar valamit. És: hogy tud valamit. Valahogy még a leülő részeknél is az volt a benyomásom, hogy jelentős, eredeti dolgot tartok a kezemben – és első regényes író aligha kaphat ennél nagyobb bókot. Legalábbis tőlem. Berta Ádám könyve kísérlet egy nem-irodalmi közeg nem-irodalmi nyelven történő ábrázolására – ilyen értelemben a kortársak közül Kötter és Totth rokonának mondható. Bizonyos tekintetben még merészebb vállalkozás is, mint azok, mert tudatosan alkalmazza a monotóniát, mint eszközt világának bemutatására, úgyhogy aki road movie-t vár, az csalatkozni fog, helyette viszont kapunk markáns írói elképzelést, és helyenként meglepő mélységeket*. Amúgy ez a regény azért is különleges, mert Berta tulajdonképpen egy szemérmetlen lopással indít: egy az egyben kiemeli Hollinghurst A szépség vonala című remekművéből a főhőst, elnevezi Mikinek, és behajítja a magyar rögvalóságba. Az alapkonfliktus ugyanaz: egy vidéki (ez esetben gyomaendrődi) surmó bekerül egy olyan világba, amiről eddig csak álmodozhatott, és igyekszik úgy tenni, mintha nem lógna ki onnan. Ha innen nézzük, a Miki nem finnyás a megfelelési kényszer eposza: hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni a mások elismeréséért, és mi lesz belőlünk, ha a mások elismerése nélkül nem vagyunk képesek elismerni magunkat. Hogy hogyan építjük le magunkban azt, amire büszkék lehetnénk, azért, amire mások szerint büszkének kéne lennünk.
De ez a regény mégsem plágium, hanem egy izgalmas szituáció újradefiniálása. Berta nem rejti véka alá a kiindulási pontot – sőt, már a fülszövegben világosan megjelöli azt. Teljesen új vetületet adnak a sztorinak a magyar közegből fakadó szembeötlő különbségek**, valamint a szereplők eltérő reakciói, és az az elemző perspektíva is, ahonnan Berta szemléli főhősét, Mikit. Ahol Hollinghurst távolságtartó és visszafogott, ott Berta jóval direktebb módon törekszik az elemzésre – hogy ki ez a Miki, kik Gittáék, Liáék, az egész tenyérbemászó bagázs, és egyáltalán: mi a fenét akarnak egymástól. Másrészt A szépség vonalá-nak letisztult, Henry James-t idéző textúrája helyett Berta inkább merít a fiatalok szlengjéből – persze ahogy az már ilyenkor lenni szokott, ebből a szleng-jellegből fakadnak a könyv legnagyobb döccenői is. De ez már csak ilyen: aki a huszonévesek argóját akarja modulálni, az időnként akkor is hiteltelenné válik, ha közben marhára hiteles***. Összességében azonban le kell szögezni: Berta Ádám remek, jelentésben gazdag első regényt rakott le az asztalra, olyasvalamit, aminek még a hibái is üzenetet hordoznak: hogy következetes íróval és átgondolt írói szándékkal állunk szemben. Nagyon fogom várni a következő könyvét. Ezért az öt csillag: egy ígéretes pályafutás megelőlegezése.
* És tízezredszer is bebizonyosodik, hogy egy visszafogottan monoton szövegkörnyezetből sokkal hatásosabban ugranak ki az erős, drámai jelenetek.
** A Thatcher-féle Anglia (A szépség vonala regénytere) és a jelenkori magyar celeb-hipszter-újgazdag-budaiúrigyerek világ különbségeiről amúgy is oldalakon át tudnék elmélkedni, de inkább erőt veszek magamon. Mindenesetre az a tény, hogy ennyi minden jut eszembe erről a könyvről, már önmagában jelzi, hogy számos síkkal bír, így olyan rossz nem lehet.
*** És itt hadd utaljak vissza a Zabhegyező/Rozsban a fogóra, ahol Barna Imre nyilván ugyanezzel a problémával szembesült: hogy amit ma leírunk, mint érvényes szlenget, az holnap már elavult, sőt ciki. Holnapután meg talán megint menő.
Én sajnáltam ezt a Miki gyereket, egyszerűen egy olyan közeghez akart tartozni, ahova alkatából fakadóan nem tudott. De nagyon akarta, mindent és mindenkit ennek rendelt alá: szerelmet, családot, egyetemet, tudást, a végén még a gondolatainak megfogalmazását is visszafogta. Sajnáltam, de a regény, a szöveg jó, olvastatja magát. Igaza van @Kuszma-nak, Totth Benedekhez hasonló. Mondjuk az ő regénye engem valahogy jobban megfogott, de ezt is élveztem, bár én nem vagyok annyira finnyás:)))
Talán nem is egyszerűen nemfinnyás ez a Miki gyerek. Inkább kicsit elveszetten kódorog a váratlanul rászakadt közegben. Nincsenek kapaszkodói, nincsen otthonról hozott és elfogadott mérték, tartás, nem érzi, mi fontos és mi álfontos. Összetéveszti naivitásában a havert, a spant, az ismerőst, a kihasználót a baráttal. Összetéveszti a szerelmet a ….. szembejövő, kapható lányokkal. Összetéveszti a vágyat a korának megfelelően folyton ugrásra kész cerkával. Néha kicsit szégyelli magát, néha felismeri a saját kényszeres megfelelési vágyát bárkinek, bármely közegben, néha meg csak vállat von, de olykor azért mardossa az önvád, hogyan tehetett ilyet-olyat. Okos fiú ő, sokszor látja magát kívülről, sokszor érzi, hogy tehetetlen, hogy elveti a sulykot, hogy nem tudja, mit kell csinálni vagy mondani. De bizonytalan és tántorgó, könnyen le lehet téríteni bármilyen útról. A jóról is, de még a rosszról is.
A könyv kellően pörög-forog, a szereplők jól kitaláltak és jól karikírozottak, talán kicsit több jellemábrázolás belefért volna, hogy egyes szereplők mozgatórugói érthetőbbek legyenek. Rácsodálkoztam arra a világra, amibe bekalauzolt, nekem ez (szerencsére) csak utazás egy ismeretlen bolygón. Pláne a celebek és a milliókkal dobálózó fontosemberek világa idegen bolygó.
A szex sokszor túl sok és drasztikus, és bizony sokszor elég ordenáré a stílus. De hát ez az ábrázolt közeg, lassan ha nem is elfogadom, de tudomásul veszem, hogy vannak embercsoportok, akik így élnek, így beszélnek. Örömmel csuktam be a könyvet. Mint a látogató, aki biztonsági üvegen keresztül nézheti kicsit a kannibálokat, aztán elégedetten és épségben hazamehet a megszokott kis életébe.
Az elején kicsit megijedtem, nem csúsztak a szórendek, a szigszalaggal összetett mondatok, de aztán belerázódtam, kár lett volna feladni (mondjuk, ahhoz több kell…). Mert ez egy igazán jó regény, ha figyelembe vesszük, hogy első, akkor meg különösen.
Miki egy tipikus bölcsész egyetemista, az okos fajtából, belekeveredik az újgazdagok és celebek világába. Persze elkapja az embert voyeurség, bepillantást nyerhetünk egy kívülről jól ismert világba, lehet találgatni, hogy ki ki lehet az álnevek mögött (csak nem biztos, hogy érdemes, szerintem a legtöbb figura több valós személy összegyúrásából születhetett). Hitelesnek tűnik a kép a maga sablonosságában (kábítószer, karibi utazás, autók, nők, médiapartik, etc.), amit Berta ábrázol, már majdnem elő is rángatnám Bret Easton Ellist (a jobbikat…), de azért ez a szöveg nem olyan kemény és szélsőséges, a gyakori szex ábrázolások mellett is megmarad a bemutatás mellett a provokálás helyett.
Hogy mi is lenne a történet? Az nem nagyon van, inkább állapotok és viszonyok hullámzása, ráfoghatnánk, hogy fejlődésregény, de Mikit inkább csak megrágja és kiköpi a high life, nagy változást nem éreztem a jellemében, inkább csak a csalódottság, az életuntság dominált az utolsó fejezetekben. Nem tudtam sajnálni, látszott az elején, hogy meg fogja szívni, persze még fiatal, túléli, talán még egy regényt is ír belőle…
A regény ereje inkább a szövegben van, ami jól adagolja a fiatalos stílust, nem viszi túlzásba, nem akar mindenáron egy szleng szótárrá válni, irodalmasítja a hétköznapit. Néha nem értettem, hogy mit is akar mondani, de aztán maga is rájátszik erre, mert a szereplők sem értik, mint mond a másik. Hát így van ez az életben is.
Mindenképpen figyelemre méltó kötet ez az idei évből, kíváncsi leszek Berta következő regényére is.
Magába forduló, tépelődésre hajlamos, szakadt csávó Budapestre kerül azzal az idült vággyal, hogy A Krémhez tartozzon. Kamaszkori fantáziái, hogy ha mindez meglesz, akkor tuti boldog(ok) lesz(nek) így, ebben a formában nem válnak valóra. Csórikám izzadva, dadogva próbál beilleszkedni az új miliőbe a rongyrázó újgazdagok farvizén evezve, de túlságosan befeszül, túl félénk. Fejben narrálja az eseményeket, és ha megjegyzést fűz is a beszélgetéshez, rosszkor teszi, érdektelenül szól. Szexuális túlhevültségtől, modorosságtól, sete-sutaságtól függetlenül mégis kedvelni, de legalábbis szánni való ez a Miki, mert olyan önreflektív … ja, nem. Miki meghasonul önmagával, az a kevés belső tartás is alkoholban és kokainban oldódik, a magára aggatott újsütetű magabiztossága pedig olyan, mint a császár új ruhája.
Berta tulajdonképpen nem dolgoz fel új témát, de kortárs köpenybe burkolja, úgy tálalja fel szókimondón, nyersen, kíméletlenül.
Mikikém, mi lesz most veled?
Na, hát tényleg nem rossz könyv ez, még az is lehet, felhúzom 4,5-re, habár amúgy korábban eldöntöttem, hogy 4 csillagot adok, de végül is lehet, hogy a vége miatt megérdemelne még egy felet, de egy negyedet biztos. Az jól le volt kerekítve, a vége.
Bár a Háy Jánostól már jól ismert komplexusos vidéki gyerek Pestre kerül tematikát variálja, de innentől kezdve túl is lehet lépni Háyon, mert Miki, aki amúgy ELTÉ-s bölcsész – kösz –, belecsöppen, nem egészen tudni, hogy pontosan hogyan, egy ilyen vegyes nagyvállalkozói-celeb környezetbe. Ami a könyvben elég jól lejáratódik, de éppen pont annyira, hogy ne legyen túlzás. És ugye azt hiszi az a kis hülye lúzer, hogy ő is olyan lehet. Pedig egyáltalán nem az a baj vele, hogy gyomaendrődi proligyerek. Hanem hogy mi, az majd kiderül a könyvből.
A jellemábrázolás még lehetne azért lehetne kicsit kifinomultabb az én ízlésemnek, bár elismerem, itt a sablonok is ütnek.
Már csak egy kínzó kérdésem maradt a végére: Rubint Réka vajon már olvasta ezt a könyvet??
– Lássátuk mük vogymuk?
– Jónézünkmiki!
Te már nem lepődsz meg semmin. Csak kerülöd őket, mint a fertőző betegséget. Jószerivel már a gennyládát sem kapcsolod be, rájuk zárva tartod. Kicselezed a mérvadónak kikiáltott hírportálok ügyesen elhelyezett link-aknáit. Elfordítod a fejedet a bulvárlapok címlapjairól, és csak egy telefonkártyás feltöltést kérsz. „Ami nem kék, az nem kék. Ezek ződre vannak kenve mind” – véled. Mert finnyás vagy. Mert neked meglehetősen lazúrkás e módi. Különben is téged, egyáltalán nem fáraszthat a celebfaktor, ugye? „Nem hát! – röhögsz kajánul a markodba –, de nem ám! Az ki van csukva!” Aztán hirtelen a semmiből hozzád tapad egy ilyen tarkára kasírozott cefet könyv! Többnyire untat. Bár mégis végigolvasod, mert ez a dolgod. „Pfeh, micsoda stíl. Bah, de szutykos görbetükör. Hát ez aztán tényleg tökfasszentos, ahogyan a hímtakonyban szétáznak a lapok.” – ekképp generál rád tolófájást a belterjesen kismagyar reality. De a Story vége mindenért kárpótol. „Jól van, így megy ez!” – valahol felkopik egy talmin csillogó mattos máz…
Szerettem volna, ha kicsit kevesebb bölcsész-szenvelgés (ebben Cserna-Szabó András szokta vinni a prímet) nélkül is üt, ha minden mentegetés nélkül mutatja a kemény valóságot (mint ahogy Totth Benedek tette a Holtversennyel). Berta Ádám nem egészen ezt az utat követi, amiért persze hibáztatni sem tudom: a Miki nem finnyás így is nagyon erős könyv. Nem csupán az egyetemisták és a budai újgazdagok világának kórképét mutatja, hanem az egész társadalomét. Ahogy próbálunk megfelelni annak a közegnek, aminek valójában a legkevésbé sem kellene. Ahogy magunkban pont azokat az erényeket fojtjuk el, amiket hagyni kellene kibontakozni. Ahogy ahelyett, hogy boldogan élnénk, inkább arra várunk, ami csak fájdalomhoz és csalódáshoz vezet. Mégiscsak ki kell javítanom magam: Berta Ádám a saját jogán, összehasonlítás nélkül is tökéletesen megállja a helyét a kortárs irodalomban.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-08-06+…
A szépség vonala szereplői is idegesítettek, de idővel a szívemhez nőttek, és drukkoltam nekik.
A Miki nem finnyás szereplőit nem tudtam megkedvelni. Talán azért, mert ez a világ itt van a közvetlen környezetemben, a színtér nem a Vaslady Angliája, hanem napjaink Magyarországa, annak minden idegesítő celebjével és sznobizmusával.
Az alapsztori ugyanaz, mint A szépség vonalában, egy gazdag családhoz beköltözik a család barátja, aki próbál bevágódni. Emellett Miki (aki végképp nem finnyás) élne valami saját élet-szerűt is, randizgatni kezd Liával, aki egy elfoglalt házban (squatban) él a bandájával, de ezek a világok annyira különbözőek, hogy Miki is érzi, nem nagyon lehet vegyíteni, és hát nyilván a gazdagok celebszagú világa jobban vonzza, mint a lepukkant squat.
Elsodrdódik Lia mellől, és onnantól fogva nincs semmi igazi az életében, folyton csak a megfelelés, az abszolút nem természetes közegbe való beilleszkedés, nem tartozik sehová, de ezt nyilván nem veszi észre.
Érdekes könyv volt, idegesítettek a teljes nevek (vezetéknév, keresztnév), nem győztem követni, aztán már nem is akartam, ez is egyfajta olvasási stratégia (vagy akár írói szándék), olyan mindegy, hogy ki kinek a kije, majd kiderül, vagy ha nem, úgysem fontos. Idegesítettek a celebek, akik néha saját nevükön tűnnek fel a háttérben (Sebestyén Balázs, Tilla), néha álnéven (mint például Nubir Réka, mondjuk erre kíváncsi vagyok, mi alapján döntött a szerző, hogy kinek a nevét ferdíti el), és lehet, hogy volt még benne egy rakat más aktuális celebutalás, amit észre sem vettem, mert nem vagyok képben a magyarországi showbizniszben.
Idegesítő ez a könyv, de valószínűleg annak is szánták.
(És aztán beszéltem róla valakinek, aki őszintén kíváncsi volt a véleményemre, már megittunk néhány felest addigra, és annyira szerettem volna valami okosat mondani, hogy okosnak tűnjek, olyannak, aki tud értelmeseket mondani könyvekről, mert az jó, mert ez a látszat kulcs egy olyan társasághoz, ahová jó lenne tartozni, ahol irodalomról van szó meg készülő szövegekről meg ehhez hasonló magasztos dolgokról. És akkor még én mondjak valamit Mikiről.)
Az elején kissé megtorpantam, attól féltem, hogy ez is „olyan lesz, mint a többi”. Úgy a könyv felétől aztán belelendültem, és elkezdett tetszeni, valóban vannak mélységei, van koncepciója, és az is érezhetővé vált, hogy valamiféle végkifejlet felé halad, szóval nem öncélú a szöveg. Nem mindjárt az elején, de azért sikerült meggyőznie, hogy jó könyv. Jöhetnek a novellák is.
Népszerű idézetek
Az embernek ne legyen menedzserbetegsége, mert akkor ő akar minden lenni: masiniszta meg kalauz meg utas. A végén meg még sín is, de akkor átmegy rajta a vonat.
231–232. oldal (11)
Miki soha nem gondolta, hogy a világot alapvetően számító döntések sorozata alakítja. Ha egyedül maradt, ki sem látszott az önelemzésből, ellenben ha emberek között volt, mindig magából indult ki, ezért fel sem merült benne, hogy mások tetteit és szavait cinikus taktikázás, blöff és képmutatás vezérelheti.
23. oldal
Miki aznap a kertben olvasgatott. Nem szeretett bejárni az egyetemi előadásokra, a kezébe akadó regényekkel viszont észrevétlenül átrepítette magát napszakokon, fényviszonyokon, hangyacsiklandozáson, éhségen és elmúló étvágyon, meg a szomszédságot behálózó, egyedi, mégsem túl bosszantó zajokon.
107. oldal
– Szörnyű – mondta Miki apja, Fülöp Mihály őszinte borzadállyal.
Fontos szerepet játszott az életükben a szörnyülködés, sokat tévéző emberekként jól megszokták, hogy tehetetlenek, az üres, képmutató sajnálkozás viszont megnyugtató értékrendet közvetített. Így lépnek tovább anélkül, hogy elismernék, valójában ignorálják a borzalmat, amellyel szembesültek.
Most is ez történt. Stílszerűen a tévé az asszociáció közbülső, kimondatlan láncszeme.
199. oldal
A rasztafrizurás, orrpirszinges squatter lány és az ötvenes, kőgazdag yuppie családapa pillantása egy valószínűtlen másodpercre összekapcsolódott. Kezet ráztak. Mosolyukba kölcsönös hitetlenkedés vegyült. Miki úgy érezte magát, mint az egyenáram és a váltóáram jelét elválasztó villámcsapásszimbólum. Két, egymást kölcsönösen kizáró univerzumot kötök össze, gondolta futólag, rögtön utána pedig azt, hogy micsoda fellengzős gondolat. Aztán egy darabig nem gondolt semmire.
88. oldal
Nem mondta volna, hogy „Bucsó szívének új szottya, kilenc órája felfedezett spirituális másik fele”, de azt igen, hogy „a csaj faterja nem szupportálta, ahogyan a görbe este a sajnos kulcsra nem zárható gyermekszobájában végkifejlett. Hihetetlen, milyen rég nem update-elhette a lánya erkölcsi profilját magában.”
206. oldal
Az eszével tudta, fölösleges ilyen könyörtelenül fogalmaznia, még ha csak önmagában is. Azzal is csak magát bántja, ha a világot leszólja, és sunyibb, számító helynek állítja be. Mégsem tudott ellenállni a megnevezési vágynak, ahogy rákpáncélként vetette le magáról az összes többi ember sorsát, akikkel az elmúlt két évben találkozott. A múlt már nincs itt, nézett a tükörbe, aztán nagyot, reszelőset sóhajtott.
284. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- N. Nagy Zoltán: Keselyű 94% ·
Összehasonlítás - Ákody Zsuzsa: Egy csúnya nő 99% ·
Összehasonlítás - Anne Raven: Egy riport ára 92% ·
Összehasonlítás - Szántó Dániel: Egy pap vallomása 90% ·
Összehasonlítás - Virág Emília: Tündérfogó 89% ·
Összehasonlítás - Mátrai Szilvia: Aki betölti a hiányt 89% ·
Összehasonlítás - Borsa Brown: Bajban Dubajban 87% ·
Összehasonlítás - Istók Anna: Semmiért egészen 87% ·
Összehasonlítás - Lakatos Levente: Bomlás 87% ·
Összehasonlítás - John Cure: A lány, akit élve ástak el 86% ·
Összehasonlítás